22. rész

Felemelő érzés volt reggel úgy ébredni, hogy Ross mellkasán fekszem. Szűken kinyitom a szemem, majd észlelem, hogy a szobát már teljesen bejárja a nap fénye. Vajon mennyi lehet az idő? Óvatosan felnézek, az éjjeli szekrényemen lévő órára, de Ross barna szemeivel találom szemben magam.
-Szia.-köszön halkan, fülig érő mosollyal az arcán.
-Szia!-köszönök vissza. Valószínűleg az én arcomon tükröződött az ő mosolya.
-Jó nézni, ahogy alszol. Olyan békés vagy.-mondta, majd lágyan megcsókolt.
-Hmm... Mennyi az idő?-kérdeztem.
-Fél tíz.
-Mi?!-ugrottam fel.-Suliba kellett volna mennem.
-Tudom.-mondta kuncogva.
-Te direkt nem ébresztettél fel, mi?-néztem rá vádlón.
-Talán.-válaszolt kaján vigyorral a képén.
-Na most ezért kapsz!-mondtam nevetve, majd megtámadtam. Mindenhol csikiztem, ahol csak tudtam, ő pedig úgy nevetett alattam, mint egy kisgyerek. Egyszer csak egyik kezével megfogta a fejem, másikkal jobban magára húzta a derekam, és szenvedélyesen megcsókolt. Nyelve utat tört a számba, ajkaink siklottak egymáson. Kezemmel dús szőke hajába túrtam, az ő keze lecsúszott a derekamról a fenekemre, majd erősen megmarkolta. Csak a levegőhiány választott el minket.
-Nem jobb ez, mint a suli?-Kérdezte mosolyogva. Az ajkamba haraptam, mire száját az enyémhez nyomta, kiszabadította ajkam a fogaim közül, majd ő harapta meg. Beleborzongtam. Meglepődtem, de annyira jó érzés volt.
-Én akarom harapni.-mondta határozottan.
-Én meg azt akarom, hogy te harapd.-mondtam pajkosan.
-Ó, igen?-vonta fel egyik szemöldökét, majd elmosolyodott, és ismét megcsókolt.-Mit csináljunk ma, ha már úgy sem mentél suliba?
-Hmmm... lenne pár ötletem.
Elmosolyodott a kijelentésemre, majd közelebb hajolt, hogy ismét megcsókolhasson.
-Talán, nézhetnénk filmet, vagy sétálhatnánk, sőt kaját is kéne csinálni.-soroltam, mielőtt még ajka az enyémhez érhetett volna.
Felpattantam az ágyról, és csak most szembesültem vele, hogy meztelen vagyok. Kikaptam egy bő pólót a szekrényből, majd siettem a konyhába, hogy reggelit csináljak. Elővettem a hozzávalókat a palacsintához, mivel tudom, hogy az Ross kedvence. Egyszer csak lépteket hallottam a hátam mögül, majd kezeket éreztem a derekamon, ezután meleg leheletet a nyakamnál. Apró puszikat adott, és mindegyikbe beleborzongtam. Nagy valószínűséggel úgy nézhetek ki, mint egy totális idióta a fülig érő mosolyommal.
-Arra gondoltam, lemehetnénk a partra.-suttogta.
-Oké, csak felöltözök.-válaszoltam, majd lehámoztam magamról a kezeit, és elindultam a szobám felé.
-Minek?
-Ross, hahó, nézz rám.
-Nézek. Kibaszottul gyönyörű vagy, mint mindig.
-Még bugyi sincs rajtam.
-Még jobb!
-Ahj. Várj, öt perc és jövök.-jelentettem ki, majd sietve mentem a szobámba. Felvettem a fürdőruhám, egy bővebb rövidnadrágot, egy trikót, majd egy papucsot. Fogtam a telefonom és a táskám, majd amint kimegyek, látom, hogy Ross nézi a falakat.
-Miért nincs egyetlen fénykép sem?-kérdezi.-A családodról?
-Elégettem őket. Nem akarok emlékezni.
-Miért nem? Ez hülyeség.
-Lehet. Mennénk inkább?
-Persze. Öhm... Van gördeszkád?
-Igen, azt hiszem, a garázsban. De nem tudok rajta menni.
-Sebaj, megtanítalak.-mondta fülig érő mosollyal.

 Fél órán keresztül kerestük a deszkát, mire az egyik dobozban meglett.
-Na, akkor indulunk?-kérdezte.
-Persze. Remélem nem akarod, hogy én azon menjek.
-Dehogynem.
-Ross! Össze vissza töröm magam!
-Jó, majd később akkor. Menjünk.-mondta, majd összekulcsolta ujjainkat, és sétálni kezdtünk a strand felé.

Röpke 15 perc alatt ott is lettünk. Nem telt szótlanul az út, mindenről beszélgettünk, amiről csak lehet. Leraktuk a cuccunkat egy árnyékosabb helyre, majd levetkőztem, csak a bikini maradt rajtam. Ahogy megálltam, és szemügyre vettem a strandot, ahol sok ember érezte magát jól a családjával és barátaival, eszembe juttatta azt a napot, amikor Ross-al elcsattant az első csókunk. Ugyanilyen napos volt az idő, a hullámok habozva mosták a part szegélyét.
Ábrándozásomból felébredve arra leszek figyelmes, hogy Ross eltűnt. Nincs sehol! Kimegyek a part közepére, hogy jobban lássak, hátha csak nem veszem észre őt.
-Ross!-kiáltom el magam.
Nem hallok választ. A kezemet a szemem fölé teszem, hogy eltakarjam a nap vakító fényét, és jobban lássam a vizet, hátha csak fürdik. De nem. Pár másodperc múlva hideg és vizes kezeit érzem a derekamon, majd felkap, a vállára rak, s futni kezd velem a víz felé.
-Ne! tegyél le!-tiltakozom nevetve.
-Dehogy teszlek! Most megfürdesz.-mondja, szintén nevetve, majd lábai a vizet tapossák, kicsivel később már csak azt észlelem, hogy a vízben vagyok. Levegőért kapkodva bukkanok fel, Ross tisztes távolságból figyeli röhögve, ahogyan szerencsétlenkedek.
-Ez nem vicces.-mondom duzzogva.- Egy barom vagy.
-Igen?-vonja fel a szemöldökét.-Tegnap este még egy isten voltam.-mondja, még mindig nevetve, miközben közelebb jön hozzám.
-Most is az vagy, de perpillanat haragszom rád.
-Igen?-kérdezi. Ajka pár centire van az enyémtől. Nem telik sok időbe, mire lerövidítjük a távot, és szánkat egymáséhoz nyomjuk. Miután elváltunk egymástól, homlokát az enyémhez nyomta. Kezeimet a vállára helyeztem, majd nagy lendületet vettem, és lenyomtam őt a víz alá.
-Ezt most miért kaptam?-kérdezte, miközben oldalra túrta a haját a kezével.
-Engem miért dobtál bele a vízbe?
-Jogos.

Sok úszkálás, hülyéskedés, elcsattanó csók és sétálás után a parton, azt vettük észre, miközben ittuk a shake-ünket, hogy besötétedett.
-Nem kéne menni?-kérdeztem Ross-t.
-De. Koncertünk is lesz.-mondta zavartalanul.
-Mi?-álltam meg, de nem engedtem el a kezét.-Te teljesen őrült vagy?
-Igen. Őrülten szerelmes beléd.-Olyan jól estek a szavai, hogy közelebb léptem hozzá, és számat övéhez nyomtam. Nyelvem utat tört, kétségbeesetten keresve övét, majd mikor egymásra találtak, körözni kezdtünk velük, ajkaink siklottak egymásén. Minden porcikámat végigjárta a bizsergés, az az elektromos töltés, amely közöttünk van. Ross megfogta a fejem, és leállított.
-Ha nem fejezed be, itt kő kövön nem marad.
Önkénytelenül is kuncognom kellett.
-Akkor menjünk haza.
-Oké. Gördeszka?
-Nem. Kizárt.-ráztam a fejem.
-Nemár. Légyszi, csak próbáld meg! A kedvemért.
Rosszallóan néztem rá.
-Oké. A kedvedért. Szerencséd, hogy ennyire szeretlek.
-Igen?-mosolygott.
Mosolyogtam, és a fejem ráztam. Mintha nem tudná.

-Csak állj rá, és lökd el magad.-mondta Ross, a nyolcadik esésem után.
-Ezt húszadjára mondod!
-És mindannyiszor el is esel. Nem olyan nehéz ez!
-Könnyen mondod. Oké, utoljára.-mondtam, majd az egyik lábam ráhelyeztem a deszkára, a másikkal ellöktem magam. Ross keze a hátamon és a vállamon volt, így már kicsit jobban tudtam menni.
-Ross el ne engedj!
-Miről beszélsz? Egyedül mész!
Hátranéztem, és a keze már tényleg nem volt rajtam, lassan sétált utánam.
-Ross! Egyedül megyek! Sikerült!-mondtam szfinxmosollyal az arcomon.
-Ellie!-kiálltott utánam, arckifejezése eltorzult. Gyorsan előre fordultam, majd egy fával találtam szemben magam.-Jesszus jól vagy?-kérdezte, mikor odaért mellém.
-Aha.... csak.... basszameg!-törtem ki, majd nevetni kezdtem. Ross sem türtőztette magát, röhögni kezdett.-Nekimentem egy elcseszett fának!
-Olyan béna vagy.-mondta még mindig nevetve, majd átölelt.
-Mostmár menjünk.-mondtam, majd felálltunk, és hazasétáltunk.