2. évad 3. rész

Reggel hasogató fejfájással ébredtem, de nem a saját ágyamban. A szoba szürke, fekete komódok, egy fehér kanapé, és az ágy van benne, amin most fekszem. A falon alig van díszítés, csak néhány színes festmény, ami feldobja az egész szoba hangulatát. A napfény már bevilágítja az egész helyiséget.
Azt ajtó lassan nyitódik, és Logan lép be rajta.
Francba!
Biztosan tusolni volt.
Így, másnaposságom fényében veszem csak észre, mennyire jó pasi is igazából.
-Jóreggelt hamupipőke.-köszön, és egy féloldalas mosolyt villant felém.-Hogy aludtál?
-Jól.-suttogom.
A szekrénye elé áll, és ruhák után keresgél. Próbálom nem őt nézni, de képtelen vagyok rá.
A sötétbarna haja még nyirkos, és szexisen kócos, mintha most borzolta volna össze egy nő.
Az arccsontja ugyanolyan erős, mint az állkapcsa, és a homloka. Az ajkai tökéletesek, és végigfut rajtam a gondolat, milyen érzés lenne ha megcsókolnám. Szépégesen karcsú csípőjétől keskeny derekán át a széles válláig mindene betonkemény. Hasizma rendkívül kidolgozott, nem is hat, hanem nyolc kockás! A ferdeizmok szexi V-betűje alábukik a fehér törölközőbe, amely lazán lóg a csípőjén.
A vádlija is rendkívül kidolgozott, és formás.
Mostmár értem, miért vondzódik hozzá minden nő az egyetemen.
-Tessék, vedd fel ezt.-dob nekem oda egy fekete pólót. Csak most szembesülök vele, hogy alsóneműben fekszem. Logan Holland ágyában. A fenébe!
-Öömm... mit keresek én itt?-kérdezem rekedtes hangon.
-Az este haza akartalak vinni, de elaludtál a kocsimban. A címedet nem tudom, így ide hoztalak.
-Hánytam?
-Igen. Én a hajadat próbáltam menteni.
-És ezek után az ágyadban hagytál aludni? Te meg gondolom a kanapén rohadtál.
-Ó, nem. Én is ott aludtam veled.
-Mi? És még le is vetkőztettél?
-Aha.-felei könnyedén.
-De... ugye mi... mi nem... tudod.
-Nem. Lehet mindenkit megdöntök a suliban, de ájult voltál.
-Jézusom.
Logan kisétált a szobából, gondolom azért, hogy felöltözzön. Magamra kapom a pólóját, ami túl nagy rám, ezért nagyon lelóg. Éppen csak a térdemet nem takarja. Kimegyek a szobából.
Fogalmam sincs, hogyan történhetett velem, hogy Logan Holland lakásán ébredem. Utálnom kéne őt. Egy igazi seggarc.
-Ó, helló.-köszön egy srác.
-Szia.-köszönök neki összezavarodva.
-Biztosan Ellie lehetsz. Én Jake vagyok, Logan lakótársa.-nyújtja felém a kezét.
-Igen, Ellie vagyok.-kezetrázok vele.
-Tudod, te tényleg különleges lehetsz. Még egy lány sem aludt a nagy vadász ágyában.
-Mi? A nagy vadász? Te így nevezed Logant?
-Igen. Miért, te hogy?
-Jólvan Jake, nem kell a legsötétebb titkaimat is elárulnod.-szólalt meg mögöttem az édesen mély hang.-Ellie, indulhatunk?
-Hova?
-Hazaviszlek. Csodálkozom, hogy lábra tudsz állni.
-Oké. Egy élmény volt Jake.-köszöntem el a szintén zöldeskék szermü barna hajú sráctól.
-Hát még nekem.-mosolygott.

-Megkérdezhetem mi történt veled tegnap?-szólalt meg Logan miután megmondtam neki a címem és elindultunk.
-Hogy érted?
-Hát -mosolygott- az ebédlőben úgy néztél rám, hogy ha ölni tudnál a szemeddel, már a temetésem lenne. Aztán este meg... Hát az kicseszettül jó volt. Tudod, alig bírtam megállni, hogy ne csókoljalak meg.
-És miért nem tetted meg?-kérdeztem tőle a lehető leghalkabb hangszínemen.
-Mondtam, hogy te más vagy. Veled nem akarom hogy olyan vége legyen, mint azokkal a libákkal az Easternen.
-Mert azoknak hogy szokott vége lenni?
-Általában a kanapémon. És utána rögtön menjenek nekem haza. Tudod, szerintem jobb lenne, ha mi tényleg barátok lennénk. Még sosem kerültem ilyen közel egy ismeretlen lányhoz.
-Milyen közel?-kérdezem kíváncsian.
-Tudod, téged kedvellek. Jófej, igazi belevaló csaj vagy. A legtöbb lány az alsómba kívánkozik, de te nem.
-Ezt bóknak veszem.-nevetek.
-Asszem itt vagyunk.-mondja.
-Ó, igen. Köszönöm. Mindent.
-Ugyan, ezt teszik a barátok, nemde?-Mosolyog rám, azzal az ellenállhatatlan kisfiús mosolyával.
-Szia Logan.-köszöntem el tőle.
-Szia. Ö... Ellie, várj!-szól utánam.
-Igen?
-Ma este bowlingozni megyünk, nincs kedved jönni? Hozhatod a barátnőidet is.
-Nem hiszem, hogy este bárhova is mennék, de azért köszi.

-Oké, hatkor itt vagyok.-kiabálta utánam, mikor már a ház felé sétáltam.

Mikor becsuktam magam mögött az ajtót, döbbentem csak rá, hogy még mindig mosolygok. Jó érzéssel tölt el, hogy ennyire kedves volt hozzám.
Úgy döntöttem, ma nem látogatom meg az óráimat, úgyis csak ilyen hülye biztonsági dolgok vannak még. Inkább kipihenem ezt a szörnyű fejfájást.
Ahogy a zuhany alá állok, mintha a fáradság szállna ki belőlem. Mikor végzek, felveszem a köntösöm, és a szobámba veszem az irányt. Útközben Amy kap el.
-Te meg hol a fenében voltál egész este? Logan Hollandel lógsz, aztán egész este nem kerülsz elő. Ez rohadtul nem vet rád jó fényt.Nem tudod miket hordanak össze már rólad.
-Jesszus Amy, leszarom mit gondolnak.
-Legalább megérte? Beállni a ribik sorjába és leimádkozni arról a srácról az alsót?
-Húhaaa.. Álljon meg a menet! Semmi nem történt! Még csak meg sem csókolt.
-Hogy mi? Nem csókolt meg?
-Nem, képzeld, sőt, igazi úriemberként viselkedett. Melyik srác fogja a hajadat miközben kidobod a taccsot?
-Azt hiszem, most kellemesen csalódtam abban a fiúban.

Fél hatkor éppen derékból előrehajoltam, és a hajamat szárítottam. Egészen eddig Logannel veszekedtem a telefonban, hogy engem aztán ne vigyen sehova ma, hiszen amúgy is másnapos vagyok, amúgy meg mi van, ha más tervem van? Oké semmi tervem nincs, de akkor sem fogok elmenni vele sehova. Elég, hogy az egész kampusz azt hiszi, a tegnap estét a kanapéján töltöttük.
Hatkor már az egyik kedvenc kapucnis felsőmben, és egy tréningnadrágban ültünk Lily-vel a kanapén, popcorn-t ettünk,és valami nézhetetlen szemetet bámultunk a tévé képernyőjén.
-Szerintem lebeszélted.
-Jobb is.
-Miért? Ellie nézz már rá! Az a pasi egy isten, és téged akar.
-Az is meglehet, hogy nyolc kockás hasizma van, mert igen, én láttam, de attól még egy büdös disznó, aki csak szexelni akar, és az, hogy egyszer kedves volt velem, nem jelenti azt, hogy máris letolom előtte a bugyim.
-Te tudod. De ha a helyedben lennék, én adnék neki egy esélyt. Úgy értem, hahó, ingyen bowling!
Csak nevettem rajta, és egy nagyot markoltam a popcornba.
Már éppen kezdtem elengedni magam a brit szórakoztatás legaljára, mikor megszólalt a csengő.
-Nyitom!-kiabált Lily, én pedig tovább ültem a kanapén törökülésben, és a csatornákat váltogattam.
-Heló, Ellie itthon van?
-Ö... ja, igen. Ott ül. Gyere beljebb.
-Szia Ellie!
-Késtél. Már majdnem hét óra.
-Igen, mivel a játékteremből jövök, és az összes bowlingpálya foglalt. így oda nem tudunk menni, de gondoltam ha már ennyire szerettél volna látni...
-Erről szó sem volt.
-Szóval, mivel ennyire szerettél volna látni, eljöttem, és felajánlom, hogy elviszlek vacsorázni.
-Köszi, nem, már ettem.
-Mi? Dehogy is, egész nap nem e...-kezdett bele Lily, de mikor látta, hogy csúnyán nézek rá, rögtön kapcsolt.-Ja igen, már emlékszem, ettél egy...ö.. volt még maradék pizza.
-Ennek nem dőlök be. Lily, szörnyen hazudsz. na gyere, indulunk.-intett nekem Logan.
-Hova akarsz menni?
-Nemtudom. Nekem bárhol jó.
-Oké, akkor nem viszel sehova. Tanulnom kéne a holnapi biosztesztre.
-Még nem kezdtél el tanulni rá?-kérdezte tágra nyílt szemekkel.
-Próbáltam, de a biosz az ősellenségem. Valahogy sosem ragad meg a fejemben.
-Szeretnéd, hogy segítsek?És utáne még elugorhatunk a Pizza kuckóba kajálni.
-Köszi, nem kell a segítséged.
-Lehet, hogy egy vadbarom vagyok, de kiváló az átlagom. A biosz pedig a legkönnyebb tárgy amit valaha tanultam.


-Szerintem végeztünk.-mondja, majd a jegyzeteimmel megütögeti a fejem.
-Reméltem is. Kizárt hogy mégegy makromikromolekulát bele bírnék préselni a fejembe.
-Rendben, akkor én azt hiszem megyek.
-Kikísérlek.
Kimentünk a szobámból, majd hirtelen Logan megállt, átölelt, és a hátára kapott.
-Mit csinálsz? Tegyél le! Logan!Hallod te egyáltalán mit beszélek neked? Hova viszel?
-Elmegyünk enni.
-És ezért cipelsz? Nem megyek sehova! Még fel sem vagyok normálisan öltözve.
-Csönd már. Felvered a szomszédokat.-Mondta miközben letett a motorja mellé.-És amúgy meg-a kezei köze vette az arcom.-Kibaszottul gyönyörű vagy. Na csücsülj fel, és menjünk.
Felkapaszkodtam, és a hátam mögé nyúltam, hogy valamibe tudjak kapaszkodni, de az ujjaim lecsúsztak a bőrről a hátsó lámpa műanyag borítására.
Logan megragadta a csuklómat, és a két kezemet összefogta elöl, a derekán. - Itt nincs mibe kapaszkodni, csak belém. El ne eressz - mondta, és a lábával hátranyomta a motort. Egy gyors csuklómozdulattal kikanyarodott az utcára, és elsüvített, mint egy rakéta. A szabadon lógó hajtincseim az arcomat csapkodták, és lehúztam a fejem Logan háta mögé, mert tudtam, hogy bogárbelsőségekkel lesz tele a fejem, ha kinézek a válla felett.
Amikor az étterem felhajtójára értünk, visszavette a gázt, és amint megállt, egy percet sem vesztegettem, hanem leugrottam a biztonságos betonra.
- Megőrültél!
Logan kuncogott, majd a motorját a lehajtható motorállványra támasztotta, mielőtt leszállt. - Betartottam a sebességkorlátozást.
- Na persze, mintha az autópályán lettünk volna! - Kibontottam a kontyomat, hogy az ujjaimmal szétfésüljem az összegubancolódott hajtincseimet.
Logan engem figyelt, ahogy az arcomból kisimítottam a hajamat, aztán az ajtóhoz ment, és kinyitotta. - Sosem hagynám, hogy bármi bajod essen, Ellie.
Beviharzottam mellette az étterembe, a fejem nem volt egészen szinkronban a lábammal. Zsír- és fűszerillat csapott meg, ahogy követtem a vörös, morzsákkal pettyezett szőnyegen. A sarokban levő bokszot választotta, távol a családok kis csoportjaitól, és rendelt két sört. Körülnéztem a teremben, figyeltem, ahogy a szülők lármás gyerekeiket hízelgéssel evésre csábítják.
-Minden lányt idehozol az első randin?
-Miért, szerinted ez randi?
-Nem...
-Oké. Mert én nem randizom.
-De gyakran jársz ide?
-Miért utálsz?
-Én nem utállak. Csak nem igazán kedvellek.
-Igen, gyakran. És a két dolog majdnem ugyan az. Komolyan. Mi a bajod velem?
-Csak nem tudom bízhatok -e benned. Úgy érzem bármelyik pillanatban megcsókolhatsz és bevinnél a kanapédra. Amúgy is, miért vagyok én olyan fontos? Többszáz lány van még a kampuszon.
-Esküszöm, nem tekintek rád úgy, mint a többi lányra.Te vagy az első lány, aki szex előtt viszolyog tőlem. Nem jössz zavarba, ha velem beszélsz, és nem próbálod meg magadra irányítani a figyelmemet.
-Ez nem taktika. Csak nem szeretem, ha valaki biztosra megy, csak azért, mert vaginám van.
A szeme elkerekedett, és harsányan hahotázott. - Jaj, édes Istenem! Megpusztulok tőled! Ez az: muszáj, hogy barátok legyünk. Nem mondhatsz nemet.
- Nem bánom, ha barátok vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy öt másodpercenként lehúzod rólam a bugyit.
- Nincs szex. Megértettem.
Diadalmasan elmosolyodtam.
- De tényleg. Még csak nem is gondolok ránk úgy, amíg... te is nem akarod.
- És mivel ez nem fog bekövetkezni, így barátok lehetünk.
Huncutan vigyorgott, amitől élesebbek lettek a vonásai, és kicsit közelebb hajolt. - Soha ne mondd, hogy soha.-és rámkacsintott.

2. Évad 2. Rész

Könnyekkel küzködve ültem fel az ágyban, a felkelő map sugarai még aligha világították be a szobát.

Minden álmom Róla szól. Mindig ugyan az a séma: visszajön, és amint megérinteném, szétfoszlik, eltűnik, majd felkelek.
Mikor légzésem visszaállt a normális kerékvágásba, a fürdőhöz siettem, felkaptam egy trikót és egy sortot, majd az edzőcipőmet, a szokásos reggeli futásomra készülve.
Vigyáztam, nehogy zajt csapjak, hiszen most már Lily és Amy is nálam lakik, ők pedig ilyenkor még a legszebb álmaikat alusszák.

Mire visszaértem, Amy már teljes felszerelésében indulásra készen állt a konyha közepén, Lily pedig az előszobában lévő nagy tükör elé hajolva igazította szempilláját. 

-Ellie! Te hol voltál? Fél óra múlva kezdődik az előadás!

- Amy, nekem csak 10-kor keződik az első órám, még bőven van időm.-mondtam, miközben elővettem az iPodomat, hogy leállítsam a zenét.

-Igaz, mindig elfelejtem, hogy más szakod van. Akkor ebédnél találkozunk!

-Ebédnél!-kiáltottam utána, miután kecsesen kiviharzott a házból. Lily még bennt maradt.

-Ellie, minden rendben veled? -Kérdezte halkan.

-Persze. Miért ne lenne?

-Ismerlek. Nagyrészt én voltam veled egész nyáron. Csak akkor mész több órákat futni, mikor nem vagy rendben. És a tegnapi elviharzásod megerősíti a sejtéseimet.

-Semmi sem történt tegnap. Csak csalódottan néztem szembe a ténnyel, hogy Logan egy igazi barom. Futni pedig minden nap megyek.

-Ezt mindenki tudja szivi.-mondta, majd gyorsan megölelt és Amy után eredt.

A bioszelőadásról fáradtan léptem ki,  lassú léptekkel haladtam az ebédlő felé. Szerencsére ez volt az utolsó órám ma, de April, a lány akivel tegnap megismerkedtem, elhívott sétálni, hogy jobban megismerjük egymást. 

Ebédnél ismét ahhoz az asztalhoz ültünk, én pedig próbáltam a lehető legmesszebb ülni az egyetlen üres széktől, mivel számítottam rá, hogy oda ki fog leülni. 

-Na és Ellie, te milyen szakra jársz?-kérdezte egy porcelánfehér bőrű, fekete hajú lány. Azt hiszem Serena a neve. 

-Egyenlőre még semleges szakon vagyok, de erősen hajlom az orvosi tanulmányok felé.

-Az jó. Egy barátom most fog végezni az orvosi szakon, beszélhetsz majd vele, ha gondolod.

-Ez kedves tőled, köszi.-mondtam, miután lenyeltem az utolsó falatot is az ebédemből. Vagyis a negyedik falatot. Nem bírok enni.

Oldalra pillantottam, és megláttam, ahogy Logan engem bámul. Éreztem hogy elvörösödöm, de nem értettem mi váltja ki ezt a reakciót belőlem. Hiszen nem vonzódom hozzá. Ez az egyetlen dolog, amit ebben a pillanatban biztosra tudok. Utálom őt.

Undorral néztem rá, ő pedig érzelemmentes képpel bámult. 

Felálltam az asztaltól, kivittem a tálcámat, s elindultam megkeresni Aprilt.

-Ó, Ellie! Hát itt vagy! Indulhatunk?-kérdezte az alacsony szőkeség. Úgy látszik ő talált meg engem előbb

-Persze!

Pár óra fárasztó vásárlás, és az összes üzlet összes ruhája felpróbálása után, frissen manikűrözött körmökkel léptünk ki a plázából.

-Hú, én igazán jól éreztem magam! Van kedved elmenni még a Starbucksba?

-Miért ne?-válaszoltam.

A karamellás lattémat ittam, miközben értelmetlen témákról beszèlgettünk, aztán meghallottam egy nevet a kávézó falán lévő tv-ből.

"Lynchék éppen egy turné közepén vannak, de Riker-t és Ross-t barátnőikkel kézenfogva látták előző este Los Angelesben."

Ennyit hallottam, mielőtt agyamat elöntötték volna az érzelmek. 

Nem voltam csalódott.

Nem voltam összetörve.

Nem voltam elveszve.

Az egyetlen valós érzelem, ami bennem van: düh.

Átkozottul dühös vagyok. 

Új barátnője van... Hát jó. Így is játszhatjuk.

Nem elég az, hogy hónapokon keresztül szenvedek miatta, nem válaszol a hívásaimra.
-Bocsi, April, de most nem maradhatok itt.-mondtam neki, és kimentem a kávézóból.

Otthon egyenesen a szobámba siettem, és magamra zártam az ajtót. Ledőltem az ágyamra, és sírni akartam, kiadni magamból mindent, de nem éreztem semmit. A plafont bámultam, és semmire sem tudtam gondolni.
-Ellie, minden rendben?-hallom az ajtón kívülről Amy hangját.
Felállok, és kinyitom neki az ajtót.
-Persze.-mondom monoton hangon. Lesimítom a ruhámat, és kilépek mellette.
A hűtőből kiveszem a pezsgőt, öntök magamnak pohárba, majd lassan elkezdem inni.
-Látom rajtad, hogy valami nincs rendben. Mondd el!
-Rossnak barátnője van. Ennyi.
-Mi? Az a szemét! Hogy tehetett ilyet? És hogy érzed magad?
-Én? Most már-emelem fel a poharam- Teljesen jól!
-Csak érzel valahogy az egész iránt!
-Nem, Amy, tévedsz! Ez a baj! Rohadtul nem érzek semmit!

-És mit akarsz tenni?
-Háát... ma van az elsőévesek bulija...
-Ellie, nem.
-Miért? Gyerünk, érezzük jól magunkat!-mondtam, majd otthagytam, és újonnan bezárkóztam a szobámba készülődni. Mindenképpen ott leszek azon a bulin. A telefonom képernyője felvillant, és jelezte hogy kaptam egy üzenetet.
"Ugye ott leszel ma a partin? ;) 

 Logan."

"Persze, hogy elmegyek. Ott találkozunk! :*"

Nem is tudom, miért ilyen stílusban írtam neki, de ez érdekes lesz, és kíváncsi vagyok a végkifejletre.

Egy óra múlva kész sminkkel és hajjal álltam, felöltözve, éppen a cipőmet véve az ajtóban. Amy végül rászánta magát, hogy eljön velem. Taxit hívtunk, ami egész pontosan érkezett, beszálltunk, és megkezdtük az utunkat a buli helyszínére.

A feljáró tele volt kocsikkal, mindenhol csinosan öltözött elsőéves lányok és fiúk siettek a ház bejárata felé. Amy-t előreküldtem, hogy nézzen szét, amíg én előhalásztam a táskámat a taxiból, mivel becsúszott az ülés alá. Tevékenységem közben igyekeztem ügyelni arra, hogy a fekete mini ruhámból ne látszódjon ki minden aminek nem kell.
-Segítsek?-hallottam egy csábítóan mély hangot a hátam mögül. Megfordultam és Logan kék szemeivel és sötétbarna hajával, és kisfiús szfinxmosolyával találtam szembe magam.
-Ömm, igen, jó lenne, ha megtennéd.
-Miért ne tenném?-vonta meg a vállát, majd bemászott a kocsiba.
-Ott van valahol az ülés alatt.
-Asszem megvan, mindjárt elérem.-nyöszörögte.-És megvan.-jelentette ki, mikor már előttem állt.-Gyere, menjünk.
-Köszi.-mondtam.
-Igazán nincs mit.
-Tudod, elég viccesen néztél ki.
-Még mindig jobb, mint hogy mindeni látja a bugyidat.
-Mi?-fordultam felé meglepetten.
-Igen, jól hallottad. Rózsaszín.
-Te..-álltam meg az ajtó előtt ledermedve.
-Most jössz vagy ott fogsz állni egész este?- A szemeimet forgattam és beléptem az ajtón.
Bent táncolt a tömeg, egy DJ keverte a zenét, a bárnál hosszú sor állt, halvány fények voltak, volt amelyik vörös volt.
-Hozzak egy italt?-Kérdezte Logan.
-Persze, köszi.
Mikor elment, beljebb indultam a tömegbe, átadtam magam a zenének, táncolni kezdtem.
Valaki hozzám simult hátulról, és azonnal megfordultam.
-Szia cica, elég jól nézel ki. Elmehetnénk kettesben, nem gondolod?
-Ö..
-Szerintem hagyd békén, ő velem van. Tessék itt az italod.-lépett elő a hátam mögül Logan, majd a kezembe nyomta a Martinimet.
-Ó, Holland, bocsi, nem tudtam, hogy ő a ma éjszakásod, bocs.-Felemelt kezekkel hátrálni kezdett.
-Ezt hogy értette? A mai éjszakásod?
-Ne hidd el. Te más vagy.
-Ja persze.
-Komolyan. Dave egy barom.
-Az biztos.-mondtam, majd egy nagyot kortyoltam az italomból.-Nem iszunk mégegyet?-kérdezem.
-De, gyere.-megfogta a kezemet, és bizsergés futott végig rajtam. A pulthoz érve a legütősebb italt kértem, majd pár másodperc alatt felhajtottam. Éreztem már a fejemben azt az édes szédülést, de kértem még egy tequilát, majd gyorsan felhajtottam, és elindultam táncolni. Jókedvem van, a zene átjárja a testem, a ritmusára mozgok, valaki hozzámsímul, de már nem is érdekel ki az, csak becsukom a szemem, és tácolok. Felszabadultnak érzem magam.
Kinyitom a szemem, és Logant látom, kicsivel messzebb tőlem. Felém indul, csábító nézéssel, a szívem pedig megmagyarázhatatlan módon hevesebben ver. Ez csak az alkohol hatása.

Előrébb lépek, már csak pár centi van közöttünk. Mélyen egymás szemeibe nézünk, a csípőmre tette a kezét, közelebb húzott, tánc közben arcát a nyakamhoz tette, bőrömön meleg leheletét éreztem.
Nem tudom mikor fordult így minden a feje tetejére, de azt akarom, hogy megcsókoljon. Délelőtt még utáltam őt!
Kezeimet átkulcsoltam a tarkója felett, az arcomhoz húztam a fejét, már azon az izgató csókhatáron vagyunk. Mint egy dobpergés. Minden egyes másodperccel jobban izgulok, de nem tudom miért. Nem tudhatom mi fog történni.
Táncolunk a zene ritmusára, Logan megfordít, a fenekem az ágyékánál van, kezei a csípőmön pihennek, én pedig az egyik kezemmel végig simítom őt a tarkójától végig a karján keresztül, majd a kézfején áll meg a kezem. Hozzá dörgölöm magam, fenekemmel érzem, hogy lent keményedik már a férfiassága, tehát ő is ugyan azt érzi mint én. Ebből elegem van! Megfordulok, két kezem közé fogom az arcát, és közelebb húzom, hogy ismét azon a sokat kívánó csókhatáron vagyunk, a következő lépés csak rajta múlik.
-Gyere velem!-suttogta a fülembe izgatóan.
A tornácra vitt engem, ahol csak pár ember volt, köztük Amy is, de ő jóval messzebb tőlünk.
-Miért jöttünk ide?-érdeklődtem kíváncsian.
-Hogy lehűljünk.-a kezembe nyomott egy sört, amit gondolom út közben szedett valahonnan.-Ha bent maradunk megcsókollak.
-És miért lenne az olyan rossz?-léptem közelebb hozzá. Magamhoz akartam húzni, hogy megcsókoljam, de megszólalt.
-Megmondtam. Te más vagy.-mondta, majd visszament a házba.
Normális esetben, jól esne, ha valaki ezt mondaná, de ebben a helyzetben csalódott voltam. Mire megittam a sört, már elég részegnek éreztem magam ahhoz, hogy azt mondjam, most kell hazamennem. Visszaindultam a házba, hogy megkeressem a táskám, a hangos zene viszont már fájt a fejemnek. Miután megtaláltam a táskámat, Loganbe ütköztem bele.
-Már mész haza?
-Igen. Sokat ittam, és már kedvem sincs itt lenni.
-Oké, hazaviszlek.
-Mi? Nem, hisz te is ittál.
-Gyere.-mondta, és magával húzott, ki a házból.
A feljárón haladva fázni kezdtem, ezért megdörzsöltem a karjaimat.
-Fázol?-Kérdezte.
-Igen, egy kicsit.
-Tessék.-a hátamra rakta a bőrdzsekijét. Ez édes dolog volt tőle.
Beültünk a kocsijába, és azt hiszem elaludtam, mert minden elsötétült.

2. évad 1. rész

Mikor beléptem a tanterembe, minden megrémített. A hatalmas terem, és a diákok rám irányuló szempárjai. Izgultam, mi lesz az első napomon az Eastern főiskolán, legszívesebben hazarohantam volna, akkora nyomás nehezedett rám. Viszont minden, ami itt van, olyan..... helyénvalónak tűnik. Végre eljutottam az életem következő szakaszáig. Itt senki sem tudja ki vagyok, vagy hogy mi történt velem, nem súgnak össze a hátam mögött, és ez felemelő érzés.
Körülnéztem a teremben, hogy hova ülhetnék le. Nem volt nehéz kiszúrnom az egyik fentebb lévő sor egyik széke körül burjánzó lányokat, akik tették magukat egy srácnak.
-Ő Logan.-hallottam egy hangot a hátam mögül, melyre azonnal megfordultam.-A suli ügyeletes szívtiprója. Minden lány az Eastern-en azt akarja, hogy bejusson a bugyijukba, amit általában meg is tesz. Komolyan, egyes mai lányokba nem szorult önbecsülés?-nevetett az ismeretlen lány. Alacsonyabb alkatú volt, szőke copfba kötött hajjal és szemüveggel.
-Nem is értem. Mire jó ez a versengés?
-Pontosan ezt kérdezem én is. Ó, egyébként April vagyok. April Harper. Örülök, hogy megismerhetlek.
-Elena Williams. Én is örülök.
-Gyere üljünk le! Azt javaslom, az ötödik sor körül ülj, mert Chaney professzor mindig azokat cseszteti, akik legelöl ülnek, vagy leghátul. Középen biztonságban vagy.
-Hát, köszi a tanácsot!-mondtam, majd be is ültem újdonsült ismerősöm mögé, mivel az ő sorában már nem volt hely.
Elővettem a laptopomat, és az egész előadás alatt jegyzeteltem. Nem állítom, hogy én vagyok a legjobb történelemből, sőt, sokszor azt sem tudom melyik évben járunk az anyaggal, de ha odafigyelek képes vagyok jól megtanulni, és egy ötöst szerezni.

Délben a menzára siettem, ahol Drew kapott el.
-Szia csajszi! Ebédelsz velem? Odaülünk a bátyám asztalához.
-Oké, menjünk.
Egy hosszú asztalhoz ültünk le, aminek a másik végében felgyülemlettek a focisták, és az összes arra elmenő csajt végignézték, némelyik után fütyültek is. A mellettem lévő hely üres maradt. A tálcámon lévő moslékot birizgáltam, mikor valaki leült mellém, három csinos lánnyal a mögötte.
-Oké lányok, úgy láto már nincs hely ennél az asztalnál. Menjetek szépen és egyetek, vagy mit tudom én.-mondta csábítóan mély hangján.
-Hú, ez aztán az egó.-jegyeztem meg mellette.
-Hát, ha van mire!
-Chhh...-nevettem.
-Hé, én ismerlek téged.
-Tudom.....
-Hudson buijáról ugye? Egész éjjel együtt billiárdoztunk.
-És dartsoztunk.
-Nemár Holland, ő az a bige?- vetette oda az egyik focista.
-Már bocsi, rólam beszélsz?-fordultam az újabb nagyképű jómadárhoz.
-Kiről mársól? Belőled csak egy van? Te vagy az egyetlen.
-Milyen egyetlen?-vontam fel a szemöldököm, de a srác csak röhögött. A mellettem ülőhöz fordultam.
-Miről beszélnek? Miért én vagyok az egyelten? Mondd el.
-Te vagy az egyetlen akit nem vittem ágyba az első találkozás után.
-Ó, szóval az egész csak a szexről szólt?
-Édike, minden a szexről szól.... és hát ennek a testnek nem igen lehet ellenállni.-mutatott végig magán, ágyékához érve fel le táncoltatta csipőjét.
-Felfuvalkodott barom.-jelentettem ki, majd még tisztességemet megőrizve felálltam az asztaltól, majd kisiettem a menzáról.
-Várj, Ellie hová mész?-sietett utánam Lily.
-El innen. Ez a suli tele van egoista faszfejekkel.
-Nem. Nem ez a bajod. Annyira vártad, hogy végre elérkezzen ez a nap. Valami más bajod van. Ismerlek. Egész nyáron veled voltam.
-Lily, erről nem most és főleg nem itt fogunk beszélni.
-Jó, hova akarsz menni?
-El innen.
-Veled megyek.
-Dehogy jössz.-mondtam neki, és elsiettem onnan, egyenesen a kocsimba ugrottam, és hajtottam a fejem után. Csak egy helyre mehetek.


Sóhajtottam egyet, és letöröltem a szemem sarkában csillogó könnyeket. Egész nyáron ide jártam ki, ha szar kedvem volt. Tehát az egész nyarat itt töltöttem. Ez volt a mi helyünk. Itt ültünk, és néztük a naplementét. Itt ültünk, mielőtt elcsattant az első csók. Hiányzik, a szívem helyén pedig egy tátongó lyuk hever, amit csak Ő képes betölteni. Semmit sem érzek, csak ürességet, hiányt. Nem vagyok olyan, mint azelőtt. Mint vele.
Néztem az embereket, a szerelmespárokat, akik boldogak. Nekem ez nem adatik meg. Nem érdemlem meg a boldogságot. Ha egy percre is átadom magam az örömöknek, történik velem valami.
De túlélem. Valahogy mindig megcsinálom.
Egy izmos alak kocog el előttem, de aztán megáll, és közelebb jön.
-Ömm... minden oké?
-Mit érdekel az téged? Csak kihasználtál.
-Hát, lehet nem arról vagyok híres, hogy tapintatos vagyok a nőkkel, de attól még nem vagyok egy teljes barom.-monda, közben leült mellém.
-Akkor mit akarsz Logan?
-Sajnálom.
-Mit?-kérdeztem felháborodva.
-Hogy bunkó voltam. De az a helyzet, hogy nagyon szép vagy, és csinos. Így hát megpróbáltalak felszedni.
-Legalább ne jelentenéd ki. Oké megértettem! De, most kérlek hagyj békén.
-Nem szeretnélek itt hagyni. Nem próbálkozok többször.-monda a fölembe súgva.
Oldalra fordultam, ő pedig még mindig nem húzódott visszább. Ajka kaján mosolyra húzódott, amiből azonnal megértettem mire készül.
-Csak egy csók.-miután kimondta egy aprót nevetett.
-Egoista paraszt.-jelentettem ki, és sértődötten felállva elmentem onnan.
-Markolásznám a segged!-kiabálta utánam nevetve.

25. rész

Éééééééés igeeeen!! Elérkeztünk a 25. részhez, ami egyben az évadzáró is. Eleve csak ennyi részesre terveztem a blogot, de mivel annyian írtátok (khmmm... igen kb az a három ember.... na mindegy) így folytatom a történetet tovább, egy második évaddal. Most nem a megszokott időben jön a rész, mivel tegnap nagyon elfoglalt voltam, és az istenért sem tudtam géphez jutni (pedig próbáltam, tényleg) így hát sajnos egy nappal később élvezhetitek csodálatos írásom.( Csak vicceltem)
Úgy tervezem, a következő évadban már nem keddenként, hanem szerdánként lesz új rész, mivel szerdán még több időm van alakítgatni. És jövőhéten-el kell szomorítsalak titeket- NEM LESZ RÉSZ!!! Átalakítom az egész kinézetet, új zenéket fogok berakni, a szereplő listája is átalakul, stb. És ehhez őszintén nekem nem elég 1 hét. De nem is húzom tovább az időt, jó olvasást! :)

Izgulva ébredtem fel, a szívem hevesen vert. El fogok késni! Ma van a ballagás!
Kitisztult a látásom, és láttam, hogy még teljes sötétség árasztja be a szobát. Az éjjeli szekrényen lévő digitális órára pillantottam, mely hajnali egy órát mutatott. Még ráérek. Ross békésen szuszogott mellettem, felsőteste fedetlen volt, csak a derekától takarta a takaró. Úgy döntöttem, kimegyek a konyhába egy pohár vízért. Feltápászkodtam, magamra kaptam a köntösöm, és ásítva kezdtem meg lépteimet a konyhába. Mikor kiértem gyorsan öntöttem magamnak egy pohárba vizet, majd megittam.

-Ellie! Hahó! Ébredj!-hallottam a hangokat. Válaszom pár álmos nyögés volt. Nem akarok még felkelni.-Kelned kell!-suttogta a fülembe. Igaz, még reggel van, de lehelete égette a bőröm.
-Csak még öt perc!
-Fél órája is ezt mondtad.
-Oké, jó.-mondtam mérgesen.

-Itt vagyok.-jelentettem ki, mikor a kis gyülekező csapathoz értem. Amy, Lily, Drew, és egy Page nevű lány, akivel egészen jóban vagyok.
-Jézus. El sem hiszem! Mindannyian itt vagyunk! És fősulira megyünk-mondta vidáman Amy.
-El tudom képzelni hogyan nézhet ki majd a szobátok.
-Nem leszünk kolisok. Ellie-hez költözünk.
-Úgy van. Az lesz a buliház!-mondtam.
-A mai nap a barátságunk napja!-kiáltott fel Lily.
-És Page, te melyik suliba mész?-kérdeztem a velem szemben ácsorgó vörös lányt.
-Ó, én a Stanford-ra. Ugye, elég jó eredményeim vannak, és a sport miatt ösztöndíjat is kaptam.
-Ez igen.-jegyezte meg Drew.
-Drew, igaz, hogy a tesód rendezett egy Eastern-es bulit, te pedig azt mondtad, hogy a te bulid?-kérdezte Page.
-Az félreértés volt.
-Jaj, dehogy volt! Csak menő akartál lenni.-nevettem.
-Ó, Ellie, rólad pedig azt beszélik lepattintottad a sztár pasidat Logan-ért.
-Na jó, ki a fene az a Logan?
-Hát Logan Holland. Vele voltál egész végig, miután a csávód elment.
-Figyelj Drew. Először is: Nem csávó, hanem Ross, és sosem csalnám meg. Csak dartsoztunk, és beszélgettünk, mert a "bulid"-mutattam az idézőjeleket két ujjammal a levegőben- rohadt unalmas volt.
-Ó, Ellie, Ross nem mondott neked valamit?-kérdezte kíváncsian Lily.
-Nem, miért?
-Nem is tudom... Riker olyan furcsa mostanában. Gondoltam hátha Ross tud valamit.
-Majd megkérdezem, de nem hiszem, hogy tudja.
-Ú, most kell beállni sorba.-mondta Page, mi pedig elindiltunk a megadott irányba.

-Üdvözlöm a szülőket, családtagokat, barátokat.-kezdte az igazgató.- Milyen gyönyörű nap ez a ballagáshoz. Köszönöm, hogy csatlakoztak hozzánk ezen a különleges napon, hogy megünnepeljük érettségizőinket. Lássunk is hozzá. Lily Abernathy.-könnyek szöktek a szemembe, mikor sorolta. Egy időszak lezárását ünnepeljük, ami nagyon hiányozni fog.- John Albrecht. David Bance. Sara Beasley. Audrey Bennett. Savannah Davis. William Duncan. Matt Freeman.-minden egyes névnél hatalmas tapsvihar tört ki.- Amy Gilbert. Jeff Gillies. Laurel Griffin. Drew Hudson. Thea Kellman. Abby Lance. Page Matthews. Jack North.-alig figyeltem a többi névre, mivel már csak hárman álltak előttem. -Elena Williams.-mondta a nevem, én pedig elindultam fel a pódiumra. Az igaztgató átadott.
Lesétáltam, és leültem a nekem kijelölt helyre.

Körülbelül fél óráig tartott még a bizonyítványok átnyújtása, és az egyéb beszédek elszavalása. Az igazgató-és a polgármester, aki időközben betoppant- köszönetet mondtak, hogy ennyien eljöttek, majd lezárták a tanévet.
Az összes végzős, aki jelen volt, feldobta a kalapját a levegőbe, jelezve, hogy szabadok vagyunk. Mekkora klisé! Végigölelgettünk mindenkit, majd haza lehetett menni. Ross-t kerestem a nagy tömegben, aki végül a hátam mögül szólalt meg.
-Szia.-mondta édesen, majd magához húzott, és megcsókolt.
-Szia.-mondtam, mikor elváltunk, és az ajkamba haraptam.
-Gratulálok!
-Köszi.
-Figyelj, beszélhetnénk valamiről?-mondta aggódó arccal.
-Nem várhat? Be kéne mennem a szekrényemhez, van ott még pár holmim.
-De, csak siess.
Elindultam az iskola bejárata felé, alig tudtam átverekedni magamat a hatalmas tömegen, de valahogy sikerült. A szekrényemből minden holmit kivettem, üresen állt ott, a díszítéseket, ragasztgatásokat eltávolítottuk.
-Ellie!-hallottam három lány hangját mögülem.
-Sziasztok.-köszöntem nekik.
-Két hét múlva, a szüleink parti házában, egy egész hét. Muszáj eljönnöd! Olyan lesz mint egy közös nyaralás!-mondta Amy.
-Jól hangzik. Benne vagyok.
-Ezaaaaz!-sikoltozott Page, majd megölelt.
-És, ha bármi történik, ha esik , ha szakad, akár tornádó lesz vagy láva folyik, akkor is megyünk. Elmondhatatlanul király lesz!-Áradozott Lily.
-Oké. Történjen bármi. Megígértem, és be szoktam tartani az ígéreteim. Jut eszembe, megígértem Rossnak, hogy hamar visszamegyek, beszélni akar valamiről.
-Ú, szakítás? Pedig olyan édesek voltatok. Mi történt?
-Amy, nem fogunk szakítani. Szerintem mi vagyunk a legnyálasabb legcukibb szerelmespár egész L.A.-ben.
-Hidd el, ha egy fiú azt mondja, beszélnünk kell valami fontosról, vagy megkéri a kezed, vagy szakít. Rosszabb eset, ha bemutat az anyjának.
-Hát, az anyját ismerem, elképesztően aranyos nő. A házassághoz fiatalok vagyunk, szakítani meg száz százalékban biztos vagyok benne, hogy nem fog. De most megyek. Majd találkozunk. Sziasztok!-mondtam hátrálva, miközben integettem nekik.

-Na, miről akartál beszélni? Egyébként, én is mondanék valamit.-kérdeztem Ross-t, mikor egy eldugottabb helyre értünk, ahol kevesebb ember volt.
-Akkor mondd.
-Nem, ráér. Mondd te.
-Tudod, most eléggé felkapott lett a banda...És a menedzserünk... szóval... fokoznunk kell ezt az egészet. És hát... remélem van útleveled, mert világturnéra megyünk.-mondta, a végén picit feloldódottabban.
-Ez nagyszerű! És mikor indultok?
-Holnap.
-Mi? És meddig?
-Majdnem egy év.
-Nem. Ross én nem mehetek csak úgy el. Megígértem a lányoknak, hogy két hét múlva velük töltök egy hetet. Ez lett volna az én hírem, de elkicsinyűl a tied mellett.
-De le tudod mondani!  Kérlek, gyere velem! Csodálatos lesz!
-Ross, nem lehet! Én...Fősulira megyek. És nem venné jól ki magát, ha kihagynék egy szemesztert.-szemeim megteltek könnyel.
-Ellie...
-Hidd el, mindennél jobban szeretnék veletek menni, de egyszerűen nem tudok! Itt a helyem, nem tudom megtenni, hogy fogok mindent és utazgatok egy éven keresztül. Ez abszurd. Meg kell értened.
-És mi lesz velünk?-mondta könnyes szemmel.
-Fogalmam sincs...
-Végül is.... azt mondják a szerelemben nem számít a távolság.
-Igaz. A legutolsó dolog amit tenni akarok, az az hogy szakítunk... De a távkapcsolat nagyon nehéz. Kínszenvedés lenne.
-Igaz... Akkor? Itt a vége?
-Nem akarom...
-Én sem... De valamit muszáj tennünk.
-Tudom. Csak nem bírom elfogadni.
-Én sem.-szipogott. Kevésszer láthattuk eddig Ross-t sírni, engem meg végképp, de ebben a pillanatban, mindketten könnyeket hullattunk.
-Szembe kéne néznünk vele.-suttogtam magam elé meredve.
-Igen. Akkor, hát, vége van.
-Vége.
-Egy utolsó ölelés?-tárta ki karjait.
-Nem az utolsó.-mondtam, és hozzá bújtam. Szívem helyén egy fekete lukat éreztem most, ebben a pillanatban. Nem igaz a kifejezés, hogy összetörik a szíved, mert ez.... hát ez pontosan olyan, mintha valaki benyúlt volna a mellkasomba, és kihúzta volna azt.
Egy perc múlva Ross elengedett.
-Hát, akkor.... Viszlát Ellie.
-Viszlát.-töröltem a könnyeimet. Közben azt vettem észre, hogy sötétedni kezd, csak a naplemente narancsos színe világítja meg az eget. A parkoló kiürült, csak az én autóm állt már ott, a szokott helyén. Könnyeimtől alig látva kutattam a táskámban a slusszkulcsomért, de nem találtam. Jobbnak láttam, ha kiborítom, majd mindent visszateszek: persze a kulcsot nem.
Ahogy csak tudtam kihúztam a cipzárt, majd fejjel lefelé tartva a táskámat rázogatni kezdtem. A tartalma az aszfalton hevert, a kupac közepén pedig a slusszkulcs hevert.
-Fenébe, hogy nem találtam.-jegyeztem meg magamnak. A számba vettem a tárgyat, majd a többi cuccot kezdtem el pakolgatni a táskámba.
Lépteket hallottam magam mögül, lassú, de nehéz emberhez tartózó járást állapítottam meg. Nem sokra emlékszem, a következő, hogy egy fekete zsák van a fejemen, és egy tű szúródik a nyakamba, amiből aztán folyadékot lövellnek a véráramomba. Azonnal elkábultam.

Egy sötét szobában térek magamhoz, izzadt vagyok;bár ez nem meglepő a párás levegőt tekintve. Egy villany kapcsólódik fel, ami egyenesen az arcomba világít.
-Elena...-szólított meg az érces, de magabiztos mély férfi hang a hátam mögül. Lassan felemelkedtem a guggolásomból, és megfordultam. Ismerős arc fogadott. Fejemben lejátszódott a pár héttel ezelőtti eset, csak a férfi szürke, kapucnis pulóvert viselt, és pisztollyal lövöldözött. Előle futottam.
-Honnan tudja a nevem?
-Egy ilyen szép lánynak könnyű megszerezni a nevét, főleg, ha apuci és anyuci meghaltak. A rendőrségnél érdekes akták vannak ám...
-Mit akar tenni? Nem tettem maga ellen semmit, viszont, majdnem megölt.
-Igen.-nevetett.-Tudod, pont ez itt a probléma. Csak majdnem. Viszont, te kihívtad rám a mocskos zsarukat, kislány.-Amint kimondta, arcom találkozott e tenyerével; egy órási erejű ütést mért rám, a fülem sípolni kezdett, az arcom elmondhatatlanul sajgott.
Még három ütést kaptam erre a felére az arcomnak. Pár perc múlva, kissé magamhoz tértem, fel tudtam mérni a szobát, ahol tartanak. Sima beton, semmi sincs bent, csak ez a szék, és a nagy erejű lámpa, ami még mindig rohadtul a pofámba világít. A kezeim hátra vannak kötve a széken, a lábaim a szék lábaihoz, mozdulni sem tudok.  Mögöttem egy acél ajtó lehet, mert az előbbi nyikorgásból azt szűrtem le, és egy lépcső. A pasi egy lépcsőfokon jött le. Nem lehet messze tőlem. A helyiség talaján áll a víz.
Az ajtó nyitódását hallom, de léptek nem tartoznak hozzá. Hangokat hallok kintről.
-Fenébe, Josh, itt vannak a zsaruk!
-Mi a fasz? Intézd el őket Tom. Most. Én elintézem a lányt.
-Vigyázz haver, balesetnek tűnjön!
-Ó, abban biztos lehetsz.
Mérgesen, és gyorsan lép be a pasas;feltételezem Josh. Becsapja maga mögött az ajtót, hangjára összerezzenek.
-Most mindennek vége, szépségem.
Nem bírtam megszólalni. Biztos, a szer amit adott, lebénította a nyelvem, és csak most érzem a hatását. Nehezemre esett még az állkapcsomat is mozdítani.
-Ettől majd szépen nyugodt leszel.-mondta, és az alkaromba fecskendezett valamilyen nyugtatót. Elkerekedett szemem láttán hozzátette: -Ne aggódj, csak egy kis válium.
Ó, egyáltalán nem aggódok, baszd meg! Végül is, csak éppen benyugtatóztál, mozdulni sem bírok, te pedig meg fosz ölni!-gondoltam.
-Josh, siess már a kurva életebe!-kiabált be egy alak.
-Készen is vagyok. Húzzunk innen.-mondta, de mielőtt kiment volna, felborított engem a székkel együtt. A halántékom egyenesen találkozott a lépcsőfok élével, a fájdalom a fejemben robbanásszerűen tombolt végig. Nyugodt voltam, küzdeni pedig nem tudtam.

Sokszor gondolkoztam már azon, milyen lehet a halál. Most választ kaptam rá: semmilyen. Nyugodt vagyok, békés, de semmit nem érzek. Felszabadulást, megkönnyebbülést, semmit. De még nem igazán haltam meg. Halkan hallok hangokat, gyors lépteket., de nem érzékelem őket. Ézrem, ahogyan ráznak, egyszerre hat kéz vizsgál engem, de az is lehet, csak hallucinálok. Sőt, biztosan. Reménykedem, hogy van még kiút innen, de reményem felesleges. Két út van: a könnyebb, azaz a halál, vagy a nehezebb, a küzdés az életben maradásért.
Nekem már nincs miért küzdenem.

24. rész

18+

Egy hullámvasúton vagyok, mellettem Ross ül. Hangosan nevetgélünk, sikítozunk, mikor kanyarok, emelkedők jönnek. Önfeledtül szórakozunk; felszabadult vagyok, csakúgy, mint mindig, mikor vele vagyok. A legnagyobb hullámmal nézünk szembe. Nagy lendülettel felmegyünk a tetejére, majd pár másodperce a kocsi megáll. Csak annyira, hogy körülnézhessek magam körül. Senki más nem ül itt. Senki más, csak mi. A hullámvasút autója megindul, majd egy csavar mozogni kezd. Fa- és fémdarabok hullanak szét minden felé. A föld megnyílik alattunk, vörös és narancsszín lángok közé érünk. Tudom, hogy megállást csak a következő helyen találok: a végben. Minden dolog sötétvörös, izzasztó melegség van. Egy hatalmas nagy trónnal állunk szemben, arany és rubinvörös színekben pompázik. Benne egy alak ül. Ilyen messziről még nem ismerem fel. Ross eltűnt mellőlem, sehol nem találom. Még mindig a hullámvasút autójában ülök; az egészet vér fedi. Gonosz nevetésre leszek figyelmes.Kapkodom a fejemet a hang irányába, de minden alkalommal másfelől jön.
Izzadtan, zihálva ébredek. A szobát beteríti a júniusi déli napfény világossága. A szekrényemen piros ruha lóg, kalappal. Holnap. Holnap vége az egésznek. El sem hiszem. Annyi év szenvedés után, nem gondoltam volna, hogy valaha leérettségizek. De huszonnégy óra múlva, már a kezemben lesz a bizonyítványom, és elkezdődik a nyár. Főiskolára megyek, magam mögött hagyhatom mind azt, ami a középiskola alatt történt velem. Egy részem úgy érzi, új életet kezdhetek, a másik részem pedig fél attól, mi várhat rám.
Kikászálódok az ágyból, rendbe teszem az ágyneműt. A szekrényemből egy sima pólót és egy szoknyát veszek ki, majd bemegyek a fürdőbe. Ma Amy-vel és Lily-vel ebédelek. Folyatni kezdem a zuhanyból a vizet, beállítom a megfelelő hőmérsékletet, majd miután levetettem a pizsamámat, beállok a sugárzó víz alá. A langyos folyadék hője átjárja testem, lemossa rólam a rémálom okozta izzadságot.
Halvány sminket dobtam fel, felöltözem, a hajamat begöndörítettem. Pár perc kérdése, és Amy jön értem, hogy elmenjünk a plázába. Nem nagyon szoktam csajos napokat tartani, de most, év végén úgy döntöttem, megérdemlem.

-Többször is csinálhatnánk ilyen csajos napot!-mondta Amy, mikor a fagyinkat kanalazgatva sétáltunk, egy elhagyatott környéken. Állítólag ez a legjobb fagyi a városban, bár én nem éreztem valami nagy különbséget.-Az egészben a gáz, hogy elég ijesztő helyen van ez a fagyizó.
-Nem olyan vészes.-mondom. Láttam már rosszabbat is az életben.
-Azt mondod?-állt meg Lily az utca sarkán, elszörnyedt képpel. Reszketni kezdett, nagyobb levegőket vett, gyorsan. Közelebb siettünk hozzá.
-Tartozol te ribanc! Most add meg, vagy teszek róla, hogy soha többé ne kelljen drogot használnod!-üvöltötte egy szürke kapucnis pulcsiban álló férfi. Fegyvert fogott egy túlságosan is rövid ruhában lévő nőre, akit két fickó fogott le. Sminkje elkenődve, zihált.
-Ne, kérem! Ígérem, megadom! Adjon még pár napot!-könyörgött a nő.
-Már három hetet késik a lóvé Page. Nekem is meg kell élnem.-A fickó keze megfeszült a pisztolyon;lőni készült.
-Ne, Johnny, ne tedd ezt! Kérlek!-kiabált a nő, sírva.
Könyörgése nem ért semmit. Mindhárman megrezzentünk a puffanás hangjára, Amy és Lily futni kezdett. magassarkújuk kopogása magára vonta a figyelmet. A három pasas felém nézett, elengedték a nőt, aki a földre esett. Felém indultak. Futni kezdtem. A félelem eluralkodott rajtam. Szemtanúja voltam egy gyilkosságnak. Futottam, ahogy csak tudtam, egyik lábamat szedtem a másik után. Egy pillanatra magam mögé néztem, de nem álltam meg. Futottak utánam, Befordultam egy utca sarkán, ahol Amy-re és Lily-re, akik szuszogva, a térdükre rogyva állnak.
-Hívjátok a rendőröket!-utasítottam őket, és tovább futottam. Még szerencse, hogy tornacipőt vettem fel!
Megcsörrent a telefonom, amit a képernyőre pillantás nélkül felvettem.
-Szia Ellie!-köszönt bele a szívemnek megnyugvást adó hang.
-Szia Ross!-mondtam, majd egy utcán befordultam, és szorosan a falhoz támaszkodva megálltam.
-Minden rendben?
-Öhm... persze.
-Biztos? Átmenjek?
-Most nem nagyon vagyok otthon, de öt perc múlva indulj el hozzám. A kulcs a lábtörlő alatt van. Menj be, és ne engedj be senkit. Majd hívlak, oké?
-Ezt nem nagyon értem...-kinéztem a rejtekhelyemről, és a pulcsis fickókat láttam közeledni.-most mi...
-Ross, most mennem kell. Majd mindent elmesélek.
-Oké, de én...
-Szeretlek bébi.-mondtam, majd sietve kinyomtam. Futni kezdtem tovább, de egy rácskerítéshez jutottam. Nem bírtam tovább futni. Megdermedtem, körülnéztem, kerestem a menekülési lehetőségeket, de nem jutottam semmire, csak a kerítés átmászására. megfordultam, láttam, hogy a három fickó már közeledik, nekem pedig már nem maradt választásom. Gyorsan kellett cselekednem. Egyik lábamat a másik után tettem a metszések között lévő lukakba. Úgy másztam, mintha az életem múlna rajta ; lehet, tényleg így is van. Kezeket éreztem a vádlimon, erősen húzott lefelé, alig bírtam mozdulni. Már majdnem túljutottam a kerítésen. Azt a lábamat, amelyet leszorítottak, rángatni kezdtem, és sikerült fejbe rúgni az illetőt. Átlendültem a kerítés másik oldalára, majd leugrottam a talajra. A másik két fazon már nem tudott utolérni, így lassan elkezdtek indulni felém. Nem tudtam mit akarnak csinálni, de aztán az oldalzsebükhöz nyúltak. Elővettek mindketten egy fekete, rövid csövű pisztolyt, felhúzták. Hallottam a kattanást. Az adrenalin a testemben alábbhagyott, rettegés vette át a helyét. Tüzelni kezdtek, durranásokat hallottam. Eddig csak hármat, eddig egyik sem talált el. Az agyam újra működésképes lett, azonnal futni kezdtem, aztán a legközelebbi utcában befordultam jobbra. Próbáltam visszajutni oda, ahol legutóbb láttam a lányokat.
-Jesszusom Ellie!
-Jól vagy?-mondta egyszerre Amy és Lily, amikor visszaértem hozzájuk. Azonnal a nyakamba uhrottak, átöleltek.
-Semmi bajom.-nyugtattam őket.
-Oké, a kocsim itt van két sarokra, menjünk haza.-javasolta Amy.
-Rendben.-egyeztem bele.
-Jól van.-suttogta Lily, és megsimította a hátam.
-Haza vigyelek, vagy hova?-kérdezte Amy, amikor beültünk a kocsiba. Hátra ültem.
-Igen.-válaszoltam egyhangúan.-Odaértek a rendőrök?
-Igen. Nem sokkal egy csomó lövöldözés után.
-Azt hittem meghaltál.-mondta Lily.
-Jól vagyok.
Egész úton nem szóltam hozzájuk, de nem is tudtunk volna mit mondani a minket ért sokkhatástól. Kinéztem az ablakon, és úgy néztem, ahogy Los Angeles utcái sietnek el a szemem előtt. Aztán egyszer csak a házammal találtam szembe magamat. Ross autója a felhajtón állt, így Amy-nek az utcán kellett megállnia. Kiszálltam, egy halk "szia"t odadobtam nekik. Minél jobban be akartam jutni a házba, magam mögött hagyva a mai napot, minden rossz emlékemet kizárva, Ross-ra volt szükségem. Benyitottam. Ross a konyhaasztal melletti székek egyikén ült, a térdére könyökölt, arcát a tenyerébe temette. Azt ajtó nyilásának hangjára felfigyelt, tekintetében megkönnyebbülés látszódott. Felállt, hozzám sietett. Becsuktam magam mögött az ajtót, én is siettem felé. Szorosan átöleltem, ajkai siklottak enyémen, nyelve olyan erővel tört utat a számba, keresve enyémet, mintha az élete múlna rajta. Ebbe a csókba beleadott mindent: az összes aggódást, gyötrelmet, boldogságot, szerelmet. Felszabatító érzés volt, tudtam, most csak egy dolgot akarok a világon, az pedig az ő társasága. Zihálva váltunk el egymástól, homlokát homlokomhoz támasztotta.
-Aggódtam érted.-suttogta.
-Semmi bajom. Jól vagyok.-kezeim közé fogtam a fejét, és lágyan megcsókoltam. Kezeim az ingét kezdték el kigombolni.
-De mi történt?
-Erről majd később.-mondtam az ajkamba harapva. Most csak azt tudtam, hogy kívánom őt. Lerántottam róla az inget, számat övére nyomtam.
-Mit művelsz?-lökött el magától.
-Nem egyértelmű?
-Mi?! Nem... Most nem!
-Ross. Ma majdnem meghaltam. És egy dolog járt a fejemben; hogy újra láthassalak. És itt vagyok, kutya bajom! Használjuk ki az időt, mert ki tudja, meddig lehetünk még együtt.
Nem habozott, másodpercekbe sem telt, hogy ajkát az enyémre nyomja. Vadul csókolt, falta a nyelvem. Kezei blúzom alá csúsztak, felgyűrve azt annyira, hogy a melltartóm fele már kint volt. Annyira váltunk el egymástól, hogy a pólómat levehesse, majd ismét egymásnak nyomultunk. Ross hátranyomott a falhoz, lábaimat csípője köré fontam. Kezemmel végigsimítottam a hátán, amibe beleborzongott. Megfogott a fenekemnél, ajkaink nem váltak el egymástól. A szobámba vitt, lassan sétált, hogy el ne ejtsen. Letett a földre, meg kellett fognom a felkarját, hogy meg tudjak állni a lábamon. Csókolgatni kezdte a nyakamat. A kulcscsontomnál megállt, szívni kezdte. Felszisszentem, mikor már éreztem, hogy fáj. Apró puszikkal haladt tovább, beborította az egész felsőtestem. A farmerja pereméhez nyúltam, vacakoltam a kigombolással. Ross ajka visszatért az enyémhez, kezével nekem segített kigombolni a nadrágját, amely a bokájához hullott, miután sikerrel jártunk. Egy apró mozdulattal lehúzta rólam a szoknyát, bugyival együtt, így már csak egy szál melltartóban álltam előtte. Egy pillanatra eltávolodtam tőle, majd egyik tenyeremet ráraktam a mellkasára, rálöktem az ágyra. Fölé másztam, megcsókoltam, majd leheletnyi puszikkal haladva lefelé kényeztettem. Alsógatyája pereménél megálltam, az agyag alá dugtam egy-egy ujjam mindkét oldalról, majd lassan lehúztam a ruhaneműt róla. Merevedő férfiassága kipattant. Az ajkamba haraptam a látványtól. Ross megragadt, visszahúzott magához, szenvedélyesen megcsókolt. Kiegyenesedtem, csípője mellett térdeltem. Megfogott a derekamnál, erősen tartott, lassan magára engedett. Olyan jó érzés volt, így teljesen magamban tudni! Lassan mozogni kezdtem, előre-hátra, Ross alulról kisebb döfésekkel fokozta az élményt. Köröztem a csípőmmel, lehajoltam megcsókolni őt. A hátamon matatott, kicsatolta a melltartómat, majd a szoba másik végébe dobta az anyagot. Kiegyenesedtem, kezeibe vette melleimet, markolászni kezdte őket. Az én kezeim felsőtestére kalandoztak, kockáit simogattam. Ross magához húzott, megcsókolt, majd egy másodperc múlva alatta voltam. Ajkaink elváltak, Ross a fejem mellett könyökével támasztotta magát. Gyors tempóba kezdett, erősen döfött. Minden egyes lökéssel érintette a g- pontomat. Az alhasamban minden izom megfeszült, már nem sok hiányzott ahhoz, hogy a csúcsra érjek. Ross nem állt le, nem is lassított, sőt, inkább gyorsított is. Férfiassága remegni kezdett bennem, majd belém lövellte nedvét, amely engem is túl juttatott a határvonalon. Ross hátába haraptam, elfogva a hatalmas sikoltást, ami következett. Körmeim hátába vájtak. Ő a fejét a nyakamba hajtotta, szintén harapva azt.
-Jesszus.-nyögte, mikor kihúzhódott belőlem. Mellém gördült, karjába vont, szorosan ölelt magához; még a levegő sem férkőzhetett volna közénk abban a pillanatban.
-Nem kéne hazamenned?-törtem meg a pár perces meghitt csendet.
-Kéne. De ha választanom kell a nagy nyüzsgés között, és aközött, hogy most itt vagyok veled, szerintem megtaláltam a nyertest.
-Akkor most mész?-kuncogtam.
-Dehogy.-mondta, de nem találta humorosnak amit előbb mondtam.-Soha nem hagylak itt. Soha nem hagylak el, ha csak el nem küldesz. Mindig itt leszek neked. Akár tetszik, akár nem.
-Ezt most miért mondod el? Mármint, miért éppen most?
-Ellie! Majdnem maghaltál! Egy bölcs barátom egyszer azt mondta, hogy használjuk ki az időt.
-Csak bölcs?
-Bölcs, gyönyörű, okos, csinos, bátor és az én barátnőm. Nem mellesleg jó az ágyban is!-kuncogott.
-Te állat!-nevettem.
-Egy dolgot nem említettem.
-Na mit?-emeltem fel a fejem.
-Hogy szeretlek. Elmondhatatlanul, visszavonhatatlanul szeretlek.
Szavai villámcsapásként értek. Tudom, hogy szeret, már többször közölte velem, de ebben a helyzetben és pillanatban nincs jobb dolog, amit mondhatott volna.
-Én is szeretlek.-mondtam, majd megcsókoltam.

23. rész

Reggel az ébresztő hangos ricsaja ébresztett. Szokásommal ellentétben, ma reggel fel voltam pörögve, kevés idő kellett a készülődéshez. Egy kockás inget, egy csőnadrágot, és egy magassarkú csizmát vettem fel. Felkötöttem a hajam, sminknek csak szemceruzát és szempillaspirált vittem fel. Úgy döntöttem, palacsintát csinálok reggelire, ha már tegnap úgysem ettem.

20 perccel az óra kezdete előtt érkeztem be a suliba, még alig volt valaki, kivéve az alsóéveseket, akik azt várják, hátha bejön egy végzős, és benyalhatnak neki, valami jó buli miatt. A szekrényemhez siettem, beraktam a táskámat, majd éreztem, hogy a farzsebemben rezeg a telefon. Elővettem, majd mikor rápillantottam, Ross képe villant elém. Elmosolyodtam, gyorsan felvettem.
-Szia szépségem!-köszönt bele.
-Szia Ross!
-Hogy telt a reggeled? Sajna nem voltam ott.-mondta perverzséggel a hangjában.
-Nem, viszont este eléggé ott volt, uram.
-Van valami abban, amit mond a hölgy.-kuncogott.-Egyébként, azért hívlak, hogy meddig vagy ma suliban. Tehát?
-Örülök, hogy ennyire érdeklődsz. Egyébként kettőig.
-Rendben. Érted megyek.
-De kocsival vagyok.
-És? Nem állhat ott egy napig?
-Nem.-mondtam, miközben feleszméltem, hogy az aula megtelik emberekkel, a szekrényem ajtaja pedig már nem nyújtott akkora rejtekhelyet, mint amekkorát eddig.
-Ne aggódj. Kettőkor ott vagyok. Szeretlek.-mondta, majd válaszomra nem várva kinyomta a hívást.
Mosolyogva mentem végig a folyósón, a fizikacuccommal a kezemben a tanteremig, ahol pár ember már bennt ült, és egymással csevegtek. Leültem a szokásos helyemre, a középső sor negyedik székébe.

A negyedik órám, az irodalom, egyenesen siralmasan telik. Lilyvel még ma egy közös órám sem volt, majd csak a matek lesz következő órában. Észrevettem, hogy az emberek picivel másképp néznek rám, összesúgnak, ha meglátnak, de fogalmam sincs miért. Utoljára akkor volt ebben részem, mikor visszajöttem a suliba. Az első tanítási napomon a baleset után, mindenki másképp tekintett rám, és kissé azóta is.
Kivéve Laurel Griffin-t. Ő sosem szeretett.
Még néha-néha kapok egy-két együttérző pillantást, de nem sűrűn. Vajon, most mi lehet? Igazából, gondoljanak amit akarnak, másfél hónap, és itt sem vagyok!
Unalmamban apró firkákat rajzoltam a füzetem lapjainak szélére. A telefonom képernyője felvillant, jelezve, hogy valahonnan értesítést kaptam. Megnéztem. Egy az instagrammtól, egy másik pedig egy sms, amiben az állt, hogy ma este Drew Hudson bulit tart, az Eastern főiskola jövendőeli, és a most elsős tanulóival. Csodás! Őt is oda vették fel... Egy jó van ebben a dologban: megismerhetek onnan egy csomó embert, és szeptemberben, mikor elkezdődik a szemeszter, nem leszek ismeretlen. El kell mennem rá.

Ahogyan ígérte, Ross pontban kettőkor parkolt le az iskola előtt. Kiszállt, majd az ajtóhoz dőlve várta, hogy odamenjek hozzá.
-Szia.-köszönt, hangjában érződött, hogy örül annak, hogy láthat. Apró, ellenben szenvedélyes csókot lehellt számra, majd megfogta a kezemet, megkerülte velem a kocsit és ajtót nyitott, hogy szálljak be. Egy pillanatra felnéztem az iskolámra, és az udvaron lézengő emberek tömkelege minket bámult.
-Mindenki minket néz.-jegyeztem meg, mikor Ross már beült a volán mögé.
-És? Nézzenek csak.
-Ennyire félvállról veszed? Lefogadom, hogy holnapra az egész iskola tudni fogja.
-Tudják csak. Senki előtt nem akarom titkolni, hogy a barátnőm vagy.
Tudtam a tényt, de szavai mégis lesújtottak. A barátnője vagyok, de ezt még nem mondta ki senki hangosan.
-Hogy telt a napod?-kérdezte, miközben elindult.
-Unalmasan. És a tied?
-Eseménydús volt. Próba, fotózás, stúdió. A szokásos.
-Értem. Szabad tudni, hova viszel?-érdeklődtem, mikor kiszúrtam, hogy az út ismeretlen számomra.
-Nem. Meglepetés.-mondta szfinxmosolyával.
-Hallottam ma egy zenét. Egyből rád gondoltam. Bekapcsolom, oké?
-Rendben.
Megnyomott egy gombot az autó műszerfalán, majd a hangszórókból lágy zene kezdett hangozni. Nemsokkal rá egy női hang kezdett énekelni a szerelem gyönyörűségéről. Szemhéaim elnehezedtek, rájuk rakódott a napom fáradtsága, majd lecsukódtak.

-Ellie.-súgta.-Megérkeztünk.-ujjaial végigsimitott az arcélemen, majd a fülem mögé helyezte kósza tincseimet.
Kinyitottam a szememet, és egy üdülőt vettem észre. Mögötte egy erdő, sűrűn helyezkednek benne a fák, de a végén észre lehet venni a kristálytiszta kék eget. Gyönyörű látványt nyújtott. Kiszálltam a kocsiból, majd Ross kézen fogott, és sétálni kezdtünk, de nem az üdülő felé. Az erdő széléhez érkeztünk, itt kevesebb fa volt.
-Mit csinálunk?-kérdeztem.
-Csak gyere.-húzott maga után. Nem sokkal utána kiértünk az erdős részről. Sziklák voltak, gyéren nőtt rajtuk fű, a nap megvilágította a helyet. Gyönyörű idő volt, körülbelül harminchét fok. A sziklák repedéseiből színes gyomvirágok nőttek. Magam elé néztem.
Ross megállt az elénk táruló lapos sziklaperemen. Úgy hatméternyire alattunk kis tavat
láttunk meg; távolabb vízesés ömlött bele. Az ösvény továbbhaladt a víz mentén, oda, ahol
néhány nagy kő nyugodott a vízben.
– Ez a kedvenc nyári úszóhelyem – magyarázta , és könnyen magam elé tudtam
képzelni, ahogy ott ül a nagy kövek sima felületén, napfényben fürdik, és a tiszta vízben hűti
magát. Lenéztem a sziklaperemen, de nem mentem túl közel; pulzusom lüktetett. A
kristálytiszta víz mélyén lapos szögben dőlt sík sziklák sorakoztak.
– Kész vagy? – kérdezte Ross a hátam mögül.
Hirtelen hátrafordultam.
– Tessék? Mire?
A félelemtől alig jutottam szóhoz. Tudtam, mit vár tőlem.
– Magadon akarod tartani a nadrágodat? Lehúzhat. De a cipőt a helyedben nem vetném le,
mert ilyen magasból nagyot üthet, ha elvéted az ugrást.
– Ezt nem mondod komolyan – hebegtem tiltakozva. – Ezt egyszerűen nem mondhatod
komolyan.
– Van nálam kés, ha rövidnadrágot akarnál csinálni a farmerodból – folytatta lazán,
pánikrohamomról tudomást sem véve.
– Nem, nem, nem, nem nem, neeee – kiáltottam és léptem, hogy messzebb jussak a szikla
peremtől, Ross elém lépett, elállta az utamat. – Mit művelsz? – bámultam rá; szemem tágra
nyílt a félelemtől, szívem olyan hevesen vert, hogy fájt.
– Ugorj, Ellie – utasított; hangja szigorú volt, de nem fenyegető.
– Nem! – kiáltottam. – Nagyon magasan vagyunk, a víz nem olyan mély. Nem követelheted
ezt tőlem. Nem ugrok le.
– Hidd el, hogy nagyon mély – folytatta nyugodt, meggyőző hangon. – Ellie, vagy leugrasz,
vagy én löklek le.
Közelebb lépett, kénytelen voltam a perem felé hátrálni.
Kerestem, hátha van valami más kiút, de nem volt elég széles, hogy átnyomakodhassak
mellette.
– Kérlek, ne tedd ezt velem!
– Ellie, ugorj, vagy lelöklek! – ismételte kissé határozottabban. Hangja érzelemmentes és
nyugodt maradt, de olyan áthatón nézett, hogy tudtam, nagyon komolyan gondolja. Tudtam,
csak a víz felé hagyhatom el a sziklaperemet.
Elfordultam tőle, arra koncentráltam, hogy lélegezzek, mert nem vettem levegőt.
Belégzés, kilégzés… be, ki. Mellkasom emelkedett, süllyedt. Be, ki. Nagyot nyeltem, aztán
tekintetemet lassan mozdítva lenéztem a vízbe.
Ross mögöttem állt. Nem szólt. Nem néztem rá.
Lassan közelebb húzódtam, már csak karnyújtásnyira voltam a szélétől. Kezdtem szédülni;
gyorsan felnéztem. Behunytam a szememet, szívverésem tovább gyorsult, gyomrom idegesen
összerándult, aztán hatalmas adag adrenalin került ereimbe.
Mielőtt az adrenalin hatása elmúlhatott volna, egy lépést tettem előre és ugrottam; pontosan
akkor, amikor tenyerét a hátamon éreztem. Gyomrom megnyílt, szinte tátongott, ahogy a levegő
süvített mellettem, szédültem; félelem és izgalom áradt bennem. Egy pillanat múlva lábam
vízbe toccsant, és elnyelt a hidegség.
A felszínre kapálóztam, és kifújtam a tüdőmben maradt kevés levegőt; mellkasom mintha
megfagyott volna a víz okozta sokktól. Izmaim megfeszültek, levegő után kapkodtam. Csak arra
figyeltem, hogy ki kell úsznom a nagy kövekig. Farmernadrágom elnehezült, lassította
mozgásomat. Hátulról hangos csobbanással víz loccsant rám.
Tudtam, hogy Ross ugrott be utánam, de túlságosan arra figyeltem, hogy kijussak a
jeges vízből; nem néztem hátra. Kimásztam egy kis kőre, aztán át egy nagyobbra; nadrágom
egy kicsit lecsúszott, ahogy a napra kúsztam. Testem csillapíthatatlanul remegett.
Felhúztam a térdemet, átfogtam, magamhoz öleltem; próbáltam enyhíteni a görcsös
remegést; vártam, hogy a nap felmelegítsen.
Ross kimászott a vízből, a szomszéd kőre ült. Tudomást sem vettem róla; fejemet
karomra hajtva vacogtam. Izmaim megfájdultak, annyira remegtem.
– Hú, ez átkozott hideg!
Rápillantottam és láttam, hogy levetette a nadrágját. Fekete bokszeralsóban volt. Nem nézett ki olyan nyomorultul, mint én; lábát kinyújtotta maga előtt, háta mögé feszített karján támaszkodott.
– De a nap egészen kellemes.
Kinyújtottam a lábamat és rájöttem, hogy a nadrágom miatt fázom annyira; az feszíti a vizet a
bőrömhöz.
– Kölcsönkérhetem a késedet? – kérdeztem.
Ross szeme összeszűkült.
– Miért? Le akarsz szúrni, mert ragaszkodtam hozzá, hogy leugorj?
Fondorlatos mosollyal néztem rá; hagytam, hadd gondolja, hogy ezt fontolgattam. Aztán
könnyeden felnevettem.
– Nem.
– Odafent van a farmeromban – bólintott felfelé. Semmi jelét nem mutatta, hogy fel akarna
állni, ezért visszabotorkáltam a sziklaperemhez; sarkammal minden lépésnél ázott, elnehezült
nadrágomra léptem.
Felemeltem a nadrágját, és első zsebében megtaláltam a fekete nyelű bicskát. Kihajtottam a
pengét, bekattant a helyére. Elhúztam az anyagot a bőrömtől, és gondosan átnyomtam a kés
pengéjét; lukat nyestem bele, aztán óvatosan körbevágtam, végül hagytam, hogy a farmer
szára a lábamhoz hulljon. Rögtön éreztem, hogy a nap melege elsimítja a libabőrt.
Leguggoltam, visszacsúsztattam a bicskát a zsebébe, és Rossra pillantottam; ott feküdt a
kövön, keze a feje alatt, szemét behunyva napozott; teljesen nyugodtnak tűnt. Széles
mellkasán az izmok ellazultak, de a kőhöz lapult teste kontúrja jól látszott.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy a sziklaperemre nézek, és
le a vízre.
Vártam, hogy jöjjön a pánik. De nem jött. Szívem hevesebben vert, de nem félelem, hanem
az adrenalin lüktetett ereimben. És ez nagyon jó érzés volt.
Nem hagytam magamnak időt; leugrottam és felkészültem a hideg vízre. Tudtam, milyen
hideg.
Hagytam, hogy az adrenalin keringjen testemben; mosolyogva tempóztam a sziklák felé.
Sortban sokkal könnyebb volt. Kiválasztottam egy száraz követ, felhúzódzkodtam rá; a kemény
felületből testembe sugárzott a meleg. Levetettem cipőmet, zoknimat, és magam mellé tettem.
Észrevettem, hogy Ross furcsa vigyorral néz rám.
– Mi az? – kérdeztem türelmetlenül.
– Nincs tériszonyod.
– Tudom. Kigyógyítottál belőle, mester – mondtam eléggé gúnyosan.
– Ellie, neked nem is volt tériszonyod. Nem attól féltél. – Hunyorogva néztem rá, nem
értettem, mire gondol. – Mire gondoltál, amikor lenéztél a vízre? Mi járt a fejedben?
– Az, hogy semmiképpen nem akarok leugrani.
Ross nevetett.
– Azon kívül.
– Az, hogy meg fogok… – Elhallgattam. Látta a szememben, hogy a kimondatlan szavaktól
elszorul a szívem.
– Ellie, mitől félsz? – tette fel a kérdést Ross újra, arcomba nézve.
– A haláltól – sóhajtottam. Így hangosan kimondva nagyon fájt; annyira, hogy könny szökött a
szemembe. Pislogtam, nehogy kicsorduljon. Ross összeszorította az ajkát, és lehajtotta a
fejét.
A távolban lezúduló vízesés moraja töltötte be a csendet. Egyikünk sem szólt. Mindketten
tudtuk, honnan ered ez a félelem, és nem hittem, hogy bármit lehet tenni ellene.

A visszafele úton megemlítettem Ross-nak a ma esti partit, és szerencsére eljön velem. Este nyolc óra körül járhatott, mikor elindultunk. Ő egy világos farmerban egy fekete ingben, és egy Converse-ben jött, én pedig egy fekete miniruhában, a hátán mély kivágással, és fekete magassarkúval. A hajamat begöndörítettem, és nem durván, de normálisan kisminkeltem magam.
-Komolyan mondom, én mindenki szeme láttára foglak megdugni, ha így jössz.-mondta, mikor meglátta szerelésemet.
-Pedig így megyek.
-Ez egy szörnyű este lesz.-mondta mosolyogva.

Mikor odaértünk, a hatalmas és fényűző ház óriási felhajtóján már jócskán sorakoztak az autók. Zene hallatszódott ki az udvarra, emberek lézengtek a teraszon és a ház körül, a hátsó udvarról fény szűrödött és füst: gondolom tábortűz. Ahogy beléptem az ajtón, rögtön egy piros műanyagpoharat nyomtak a kezembe ,teli sörrel. A zene változott, az egész testemben dübörgött a ritmusa. Az emberek táncoltak egymással, egy-két lány túlságosan is hozzásimult egy fiúhoz, nem is érdekelte őket, ki áll ott.
-Nekem kéne valami töményebb is.-súgta a fülembe Ross.
-Ja, nekem is jól jönne.
Elindultunk a konyha felé, ahol tömegszámba álltak a felnyitott, vagy még teljesen érintetlenül hagyott alkoholos üvegek, de volt olyan is, ami már teljesen kiürült. A délutáni "félelemlegyőzés" után semmi kedvem nem volt már jönni, de muszály ismerkednem az Eastern-be járó emberekkel.
-Ellie Williams az én bulimon! Ezt el sem hiszem!-szólt egy mély hang a hátam mögül. Megfordultam.
-Drew. Szia. Egész jó kis buli.
-Még nem láttad az egészet.-kacsintott, majd egyik kezével végigsimította a karomat.-Egyedül vagy?
-Velem jött.-mondta Ross, mikor mellém lépett, és a kezembe nyomott egy kis poharat, feltehetően tequilával tele, mivel egy citromszelet volt a pohár peremére tűzve.
-Ja, igen... Hallottam rólad. Te vagy az az énekes, ugye?
-Drew!-szóltam az előttem álló, magas, fekete hajú, kék szemű sráchoz.
Ross felnevetett.
-Igen, én vagyok.-válaszolta, mosolyogva bunkó évfolyamtársam megjegyzésén.
-Akkor, én lépek is. Nehogy megzavarjam a l'amour-t.-mondta, majd kezeit felemelve hátrált tőlünk.
-Paraszt.-jelentettem ki, közben a szemeimet forgattam.
-Hagyd csak. Nap mint nap találkozok ilyenekkel. És nem is józan az ürge.-mondta.
-Az biztos.-nevettem.-Na hát akkor. Egészségedre!
-Egészségedre!-mondta ő is, majd összekoccintottuk a poharainkat, és gyorsan kiittuk a benne lévő alkoholt. Gyorsan ráharaptam a citromra, Ross viszont nem ezt tette. Úgy látszik, ő bírja.
Körülbelül húsz perc telhetett el, mikor Ross bűntudatos fejjel lépett oda hozzám.
-Mi a baj?-kérdeztem. A legrosszabbra gondoltam. Lehet, csókolózott valakivel?
-Teljesen kiment a fejemből. Ne légy dühös, kérlek, de el kell mennem. Koncertünk van. Nem nagy, de nem fújhatjuk le.-teljesen lesokkoltam. Megrémiszt a gondolat, hogy ne legyen itt velem.
-Persze, megértem. Érezd jól magad!
-Szeretlek!-mondta, majd megcsókolt. Mostmár mégjobban nem akartam, hogy elmenjen, de ebbe nekem nincs beleszólásom. Visszafordultam a csapathoz, akikkel beszélgettem. Nem emlékszem mindegyik nevére, mivel nagyrészt nem hallottam, mint mondanak. Egy idő után elvesztettem az érdeklődésem a beszélgetés iránt, elnézést kértem, hogy elmegyek a mosdóba.
A mellékhelyiség előtt nagy sor állt, így aztán úgy döntöttem felfedezem a házat. Az emeletre nem lehetett felmenni, az alsó szint többi részét pedig belepték az emberek, így mozdulni alig tudtam. Egy hátsó ajtón kimentem az udvarra. Sétálgattam, viszont a párától a vizes fű és a puha talaj nem bizonyult könnyű terepnek a magassarkúmban, így levetettem, és mezitláb sétálgattam tovább. Egy kis faházikóhoz értem, aminek nyitva volt az ajtaja. Úgy döntöttem, bemegyek.
-Unalmas a buli?-kérdezte egy férfihang, amely kívülről jött. Visszaléptem egy lépést, amivel újból a házon kívül voltam. Egy székekkel körülvett asztalnál ült a hang tulajdonosa, a sötétben kivettem izmos, magas termetét, és tüsihaját.
-Viccelsz? Mindenki hót részeg. Mozdulni alig lehet a sok embertől, és kicseszettül hangos a zene.
-Akkor csatlakozz hozzám! Biztosra veszem, hogy jobb társaság vagyok, mint a bent lévő ht részeg emberek.
Egy szót sem szóltam, csak leültem vele szemben.
-Te miért jöttél?-kérdezte.
-Ismerkedni.
-Ja, hogy te így szerzel pasit magadnak. Értem. Ez lenne 2015? Hová tűnt a netes ismerkedés , a szerelem első skypeolásra?-mondta irónikusan.
-Isten ments!-mondtam.-Te miért vagy itt?-kérdeztem.
-A legjobb haverom tartja a bulit.
-Drew?-kérdeztem elcsodálkozva.
-Jaj, dehogy is! Drew... hogy is fogalmazzak szépen...
-Drew egy bunkó paraszt.-vágtam rá.
-A közepébe találtál!-nevetett.-Drew a legjobb haverom öccse. Föld és ég a két srác. Semmiben nem hasonlítanak, csak a kinézetükben.
-Értem. Drew bátyja az Eastern-re jár?
-Igen. Ugye azt mondta neked, hogy őt is felvették, és ezért van a buli?
-A közepébe találtál!-kuncogtam.
-Van kedved bemenni ide? Van billiárd, meg darts.
-Oké.-mondtam, majd mindketten bementünk a faházba.

-Nem igaz, hogy ilyen béna legyél!-nevetett.
-Ha nem megy, nem megy! Már több luk van a fán, mint magán a dartstáblán!
-Oké, figyelj!-mögém lépett, egyik kezét a vállamra helyezte, másikkal pedig a kezemet fogta, így mutatta be, hogyan álljak és milyen mozdulattal dobjak. Kezem együtt mozgott az övével, majd elengedtem a nyilat, ami eltalálta a tábla fekete részét.
-Mondom! Nekem ez nem megy! Egy potenciális analfabéta vagyok!
-Dehogy vagy!-nevetett kifejezésemen.- Ha így állsz hozzá, nem is fog soha menni.-magyarázta.
-Hát oké. De ez akkor sem megy!-Gyors pillantást vetettem a telefonomra, és szembesültem vele, hogy hajnali kettő múlt.-Jézusom! Már ennyi az idő?-kérdezem szörnyülködve.
-Igen. Mész?-kérdezte csalódottan.
-Igen. Késő van.
-Biztos , hogy nem tudlak meggyőzni, hogy maradj?
-Nem is tudom. Talán még egy órát.
-Ezaz!-mosolygott egy nagyot, nevetnem kellett a reagálására. Még a nevemet sem tudja! Bár, úgysem látom életemben soha többet.
Sokat szerencsétlenkedtem még a darts-al, mire sikerült eltalálnom a húszast. Nem a mezőt, hanem a nulla belsejét.
-Hmmm.. Ha nem annak a közepébe céloznál, már bajnok lennél!-jegyezte meg.
-De én nem is oda céloztam!-vitattam.
-Aha.. persze! Ezt nem hiszem el. Senki sem ilyen béna.
-De én az vagyok! Életemben először játszok ezzel a szarral!-mutattam a táblára.
-Oké, nyugi!
Az ajtó nyikorgott, lépteket hallottam bejönni.
-Öhm... Helló!-köszönt a női hang, ami ismerős volt. Egy hozzám közel álló emberé. Mire megfordultam, és megláttam a szőke hajzuhatagot, azonnal felismertem. Az arcát csak később néztem meg, mikor közelebb jött egy lépést, és bebizonyította sejtésem.
-Amy! Szia.
-Ó! Szia! Hát te?
-Unalmas volt a buli.-tette hozzá a mögöttem álló srác. Amikor Amy észrevette, végignézett izmos, magas alakján, barna haján, sötétbarna szemein, és az alkarján levő tetkóin, majd rosszallóan rám pillantott.
-Öhmm.. Én inkább hazamegyek. Nem kell fuvar?-nézett rám barátnőm.
-Ö.. de. Köszi.-felkaptam a cuccomat, majd kisiettem az ajtón, egy laza "szia"-val otthagytam a fiút, aki egész este lekötötte a figyelmem.

22. rész

Felemelő érzés volt reggel úgy ébredni, hogy Ross mellkasán fekszem. Szűken kinyitom a szemem, majd észlelem, hogy a szobát már teljesen bejárja a nap fénye. Vajon mennyi lehet az idő? Óvatosan felnézek, az éjjeli szekrényemen lévő órára, de Ross barna szemeivel találom szemben magam.
-Szia.-köszön halkan, fülig érő mosollyal az arcán.
-Szia!-köszönök vissza. Valószínűleg az én arcomon tükröződött az ő mosolya.
-Jó nézni, ahogy alszol. Olyan békés vagy.-mondta, majd lágyan megcsókolt.
-Hmm... Mennyi az idő?-kérdeztem.
-Fél tíz.
-Mi?!-ugrottam fel.-Suliba kellett volna mennem.
-Tudom.-mondta kuncogva.
-Te direkt nem ébresztettél fel, mi?-néztem rá vádlón.
-Talán.-válaszolt kaján vigyorral a képén.
-Na most ezért kapsz!-mondtam nevetve, majd megtámadtam. Mindenhol csikiztem, ahol csak tudtam, ő pedig úgy nevetett alattam, mint egy kisgyerek. Egyszer csak egyik kezével megfogta a fejem, másikkal jobban magára húzta a derekam, és szenvedélyesen megcsókolt. Nyelve utat tört a számba, ajkaink siklottak egymáson. Kezemmel dús szőke hajába túrtam, az ő keze lecsúszott a derekamról a fenekemre, majd erősen megmarkolta. Csak a levegőhiány választott el minket.
-Nem jobb ez, mint a suli?-Kérdezte mosolyogva. Az ajkamba haraptam, mire száját az enyémhez nyomta, kiszabadította ajkam a fogaim közül, majd ő harapta meg. Beleborzongtam. Meglepődtem, de annyira jó érzés volt.
-Én akarom harapni.-mondta határozottan.
-Én meg azt akarom, hogy te harapd.-mondtam pajkosan.
-Ó, igen?-vonta fel egyik szemöldökét, majd elmosolyodott, és ismét megcsókolt.-Mit csináljunk ma, ha már úgy sem mentél suliba?
-Hmmm... lenne pár ötletem.
Elmosolyodott a kijelentésemre, majd közelebb hajolt, hogy ismét megcsókolhasson.
-Talán, nézhetnénk filmet, vagy sétálhatnánk, sőt kaját is kéne csinálni.-soroltam, mielőtt még ajka az enyémhez érhetett volna.
Felpattantam az ágyról, és csak most szembesültem vele, hogy meztelen vagyok. Kikaptam egy bő pólót a szekrényből, majd siettem a konyhába, hogy reggelit csináljak. Elővettem a hozzávalókat a palacsintához, mivel tudom, hogy az Ross kedvence. Egyszer csak lépteket hallottam a hátam mögül, majd kezeket éreztem a derekamon, ezután meleg leheletet a nyakamnál. Apró puszikat adott, és mindegyikbe beleborzongtam. Nagy valószínűséggel úgy nézhetek ki, mint egy totális idióta a fülig érő mosolyommal.
-Arra gondoltam, lemehetnénk a partra.-suttogta.
-Oké, csak felöltözök.-válaszoltam, majd lehámoztam magamról a kezeit, és elindultam a szobám felé.
-Minek?
-Ross, hahó, nézz rám.
-Nézek. Kibaszottul gyönyörű vagy, mint mindig.
-Még bugyi sincs rajtam.
-Még jobb!
-Ahj. Várj, öt perc és jövök.-jelentettem ki, majd sietve mentem a szobámba. Felvettem a fürdőruhám, egy bővebb rövidnadrágot, egy trikót, majd egy papucsot. Fogtam a telefonom és a táskám, majd amint kimegyek, látom, hogy Ross nézi a falakat.
-Miért nincs egyetlen fénykép sem?-kérdezi.-A családodról?
-Elégettem őket. Nem akarok emlékezni.
-Miért nem? Ez hülyeség.
-Lehet. Mennénk inkább?
-Persze. Öhm... Van gördeszkád?
-Igen, azt hiszem, a garázsban. De nem tudok rajta menni.
-Sebaj, megtanítalak.-mondta fülig érő mosollyal.

 Fél órán keresztül kerestük a deszkát, mire az egyik dobozban meglett.
-Na, akkor indulunk?-kérdezte.
-Persze. Remélem nem akarod, hogy én azon menjek.
-Dehogynem.
-Ross! Össze vissza töröm magam!
-Jó, majd később akkor. Menjünk.-mondta, majd összekulcsolta ujjainkat, és sétálni kezdtünk a strand felé.

Röpke 15 perc alatt ott is lettünk. Nem telt szótlanul az út, mindenről beszélgettünk, amiről csak lehet. Leraktuk a cuccunkat egy árnyékosabb helyre, majd levetkőztem, csak a bikini maradt rajtam. Ahogy megálltam, és szemügyre vettem a strandot, ahol sok ember érezte magát jól a családjával és barátaival, eszembe juttatta azt a napot, amikor Ross-al elcsattant az első csókunk. Ugyanilyen napos volt az idő, a hullámok habozva mosták a part szegélyét.
Ábrándozásomból felébredve arra leszek figyelmes, hogy Ross eltűnt. Nincs sehol! Kimegyek a part közepére, hogy jobban lássak, hátha csak nem veszem észre őt.
-Ross!-kiáltom el magam.
Nem hallok választ. A kezemet a szemem fölé teszem, hogy eltakarjam a nap vakító fényét, és jobban lássam a vizet, hátha csak fürdik. De nem. Pár másodperc múlva hideg és vizes kezeit érzem a derekamon, majd felkap, a vállára rak, s futni kezd velem a víz felé.
-Ne! tegyél le!-tiltakozom nevetve.
-Dehogy teszlek! Most megfürdesz.-mondja, szintén nevetve, majd lábai a vizet tapossák, kicsivel később már csak azt észlelem, hogy a vízben vagyok. Levegőért kapkodva bukkanok fel, Ross tisztes távolságból figyeli röhögve, ahogyan szerencsétlenkedek.
-Ez nem vicces.-mondom duzzogva.- Egy barom vagy.
-Igen?-vonja fel a szemöldökét.-Tegnap este még egy isten voltam.-mondja, még mindig nevetve, miközben közelebb jön hozzám.
-Most is az vagy, de perpillanat haragszom rád.
-Igen?-kérdezi. Ajka pár centire van az enyémtől. Nem telik sok időbe, mire lerövidítjük a távot, és szánkat egymáséhoz nyomjuk. Miután elváltunk egymástól, homlokát az enyémhez nyomta. Kezeimet a vállára helyeztem, majd nagy lendületet vettem, és lenyomtam őt a víz alá.
-Ezt most miért kaptam?-kérdezte, miközben oldalra túrta a haját a kezével.
-Engem miért dobtál bele a vízbe?
-Jogos.

Sok úszkálás, hülyéskedés, elcsattanó csók és sétálás után a parton, azt vettük észre, miközben ittuk a shake-ünket, hogy besötétedett.
-Nem kéne menni?-kérdeztem Ross-t.
-De. Koncertünk is lesz.-mondta zavartalanul.
-Mi?-álltam meg, de nem engedtem el a kezét.-Te teljesen őrült vagy?
-Igen. Őrülten szerelmes beléd.-Olyan jól estek a szavai, hogy közelebb léptem hozzá, és számat övéhez nyomtam. Nyelvem utat tört, kétségbeesetten keresve övét, majd mikor egymásra találtak, körözni kezdtünk velük, ajkaink siklottak egymásén. Minden porcikámat végigjárta a bizsergés, az az elektromos töltés, amely közöttünk van. Ross megfogta a fejem, és leállított.
-Ha nem fejezed be, itt kő kövön nem marad.
Önkénytelenül is kuncognom kellett.
-Akkor menjünk haza.
-Oké. Gördeszka?
-Nem. Kizárt.-ráztam a fejem.
-Nemár. Légyszi, csak próbáld meg! A kedvemért.
Rosszallóan néztem rá.
-Oké. A kedvedért. Szerencséd, hogy ennyire szeretlek.
-Igen?-mosolygott.
Mosolyogtam, és a fejem ráztam. Mintha nem tudná.

-Csak állj rá, és lökd el magad.-mondta Ross, a nyolcadik esésem után.
-Ezt húszadjára mondod!
-És mindannyiszor el is esel. Nem olyan nehéz ez!
-Könnyen mondod. Oké, utoljára.-mondtam, majd az egyik lábam ráhelyeztem a deszkára, a másikkal ellöktem magam. Ross keze a hátamon és a vállamon volt, így már kicsit jobban tudtam menni.
-Ross el ne engedj!
-Miről beszélsz? Egyedül mész!
Hátranéztem, és a keze már tényleg nem volt rajtam, lassan sétált utánam.
-Ross! Egyedül megyek! Sikerült!-mondtam szfinxmosollyal az arcomon.
-Ellie!-kiálltott utánam, arckifejezése eltorzult. Gyorsan előre fordultam, majd egy fával találtam szemben magam.-Jesszus jól vagy?-kérdezte, mikor odaért mellém.
-Aha.... csak.... basszameg!-törtem ki, majd nevetni kezdtem. Ross sem türtőztette magát, röhögni kezdett.-Nekimentem egy elcseszett fának!
-Olyan béna vagy.-mondta még mindig nevetve, majd átölelt.
-Mostmár menjünk.-mondtam, majd felálltunk, és hazasétáltunk.