Reggel az ébresztő hangos ricsaja ébresztett. Szokásommal ellentétben, ma reggel fel voltam pörögve, kevés idő kellett a készülődéshez. Egy kockás inget, egy csőnadrágot, és egy magassarkú csizmát vettem fel. Felkötöttem a hajam, sminknek csak szemceruzát és szempillaspirált vittem fel. Úgy döntöttem, palacsintát csinálok reggelire, ha már tegnap úgysem ettem.
20 perccel az óra kezdete előtt érkeztem be a suliba, még alig volt valaki, kivéve az alsóéveseket, akik azt várják, hátha bejön egy végzős, és benyalhatnak neki, valami jó buli miatt. A szekrényemhez siettem, beraktam a táskámat, majd éreztem, hogy a farzsebemben rezeg a telefon. Elővettem, majd mikor rápillantottam, Ross képe villant elém. Elmosolyodtam, gyorsan felvettem.
-Szia szépségem!-köszönt bele.
-Szia Ross!
-Hogy telt a reggeled? Sajna nem voltam ott.-mondta perverzséggel a hangjában.
-Nem, viszont este eléggé ott volt, uram.
-Van valami abban, amit mond a hölgy.-kuncogott.-Egyébként, azért hívlak, hogy meddig vagy ma suliban. Tehát?
-Örülök, hogy ennyire érdeklődsz. Egyébként kettőig.
-Rendben. Érted megyek.
-De kocsival vagyok.
-És? Nem állhat ott egy napig?
-Nem.-mondtam, miközben feleszméltem, hogy az aula megtelik emberekkel, a szekrényem ajtaja pedig már nem nyújtott akkora rejtekhelyet, mint amekkorát eddig.
-Ne aggódj. Kettőkor ott vagyok. Szeretlek.-mondta, majd válaszomra nem várva kinyomta a hívást.
Mosolyogva mentem végig a folyósón, a fizikacuccommal a kezemben a tanteremig, ahol pár ember már bennt ült, és egymással csevegtek. Leültem a szokásos helyemre, a középső sor negyedik székébe.
A negyedik órám, az irodalom, egyenesen siralmasan telik. Lilyvel még ma egy közös órám sem volt, majd csak a matek lesz következő órában. Észrevettem, hogy az emberek picivel másképp néznek rám, összesúgnak, ha meglátnak, de fogalmam sincs miért. Utoljára akkor volt ebben részem, mikor visszajöttem a suliba. Az első tanítási napomon a baleset után, mindenki másképp tekintett rám, és kissé azóta is.
Kivéve Laurel Griffin-t. Ő sosem szeretett.
Még néha-néha kapok egy-két együttérző pillantást, de nem sűrűn. Vajon, most mi lehet? Igazából, gondoljanak amit akarnak, másfél hónap, és itt sem vagyok!
Unalmamban apró firkákat rajzoltam a füzetem lapjainak szélére. A telefonom képernyője felvillant, jelezve, hogy valahonnan értesítést kaptam. Megnéztem. Egy az instagrammtól, egy másik pedig egy sms, amiben az állt, hogy ma este Drew Hudson bulit tart, az Eastern főiskola jövendőeli, és a most elsős tanulóival. Csodás! Őt is oda vették fel... Egy jó van ebben a dologban: megismerhetek onnan egy csomó embert, és szeptemberben, mikor elkezdődik a szemeszter, nem leszek ismeretlen. El kell mennem rá.
Ahogyan ígérte, Ross pontban kettőkor parkolt le az iskola előtt. Kiszállt, majd az ajtóhoz dőlve várta, hogy odamenjek hozzá.
-Szia.-köszönt, hangjában érződött, hogy örül annak, hogy láthat. Apró, ellenben szenvedélyes csókot lehellt számra, majd megfogta a kezemet, megkerülte velem a kocsit és ajtót nyitott, hogy szálljak be. Egy pillanatra felnéztem az iskolámra, és az udvaron lézengő emberek tömkelege minket bámult.
-Mindenki minket néz.-jegyeztem meg, mikor Ross már beült a volán mögé.
-És? Nézzenek csak.
-Ennyire félvállról veszed? Lefogadom, hogy holnapra az egész iskola tudni fogja.
-Tudják csak. Senki előtt nem akarom titkolni, hogy a barátnőm vagy.
Tudtam a tényt, de szavai mégis lesújtottak. A barátnője vagyok, de ezt még nem mondta ki senki hangosan.
-Hogy telt a napod?-kérdezte, miközben elindult.
-Unalmasan. És a tied?
-Eseménydús volt. Próba, fotózás, stúdió. A szokásos.
-Értem. Szabad tudni, hova viszel?-érdeklődtem, mikor kiszúrtam, hogy az út ismeretlen számomra.
-Nem. Meglepetés.-mondta szfinxmosolyával.
-Hallottam ma egy zenét. Egyből rád gondoltam. Bekapcsolom, oké?
-Rendben.
Megnyomott egy gombot az autó műszerfalán, majd a hangszórókból lágy zene kezdett hangozni. Nemsokkal rá egy női hang kezdett énekelni a szerelem gyönyörűségéről. Szemhéaim elnehezedtek, rájuk rakódott a napom fáradtsága, majd lecsukódtak.
-Ellie.-súgta.-Megérkeztünk.-ujjaial végigsimitott az arcélemen, majd a fülem mögé helyezte kósza tincseimet.
Kinyitottam a szememet, és egy üdülőt vettem észre. Mögötte egy erdő, sűrűn helyezkednek benne a fák, de a végén észre lehet venni a kristálytiszta kék eget. Gyönyörű látványt nyújtott. Kiszálltam a kocsiból, majd Ross kézen fogott, és sétálni kezdtünk, de nem az üdülő felé. Az erdő széléhez érkeztünk, itt kevesebb fa volt.
-Mit csinálunk?-kérdeztem.
-Csak gyere.-húzott maga után. Nem sokkal utána kiértünk az erdős részről. Sziklák voltak, gyéren nőtt rajtuk fű, a nap megvilágította a helyet. Gyönyörű idő volt, körülbelül harminchét fok. A sziklák repedéseiből színes gyomvirágok nőttek. Magam elé néztem.
Ross megállt az elénk táruló lapos sziklaperemen. Úgy hatméternyire alattunk kis tavat
láttunk meg; távolabb vízesés ömlött bele. Az ösvény továbbhaladt a víz mentén, oda, ahol
néhány nagy kő nyugodott a vízben.
– Ez a kedvenc nyári úszóhelyem – magyarázta , és könnyen magam elé tudtam
képzelni, ahogy ott ül a nagy kövek sima felületén, napfényben fürdik, és a tiszta vízben hűti
magát. Lenéztem a sziklaperemen, de nem mentem túl közel; pulzusom lüktetett. A
kristálytiszta víz mélyén lapos szögben dőlt sík sziklák sorakoztak.
– Kész vagy? – kérdezte Ross a hátam mögül.
Hirtelen hátrafordultam.
– Tessék? Mire?
A félelemtől alig jutottam szóhoz. Tudtam, mit vár tőlem.
– Magadon akarod tartani a nadrágodat? Lehúzhat. De a cipőt a helyedben nem vetném le,
mert ilyen magasból nagyot üthet, ha elvéted az ugrást.
– Ezt nem mondod komolyan – hebegtem tiltakozva. – Ezt egyszerűen nem mondhatod
komolyan.
– Van nálam kés, ha rövidnadrágot akarnál csinálni a farmerodból – folytatta lazán,
pánikrohamomról tudomást sem véve.
– Nem, nem, nem, nem nem, neeee – kiáltottam és léptem, hogy messzebb jussak a szikla
peremtől, Ross elém lépett, elállta az utamat. – Mit művelsz? – bámultam rá; szemem tágra
nyílt a félelemtől, szívem olyan hevesen vert, hogy fájt.
– Ugorj, Ellie – utasított; hangja szigorú volt, de nem fenyegető.
– Nem! – kiáltottam. – Nagyon magasan vagyunk, a víz nem olyan mély. Nem követelheted
ezt tőlem. Nem ugrok le.
– Hidd el, hogy nagyon mély – folytatta nyugodt, meggyőző hangon. – Ellie, vagy leugrasz,
vagy én löklek le.
Közelebb lépett, kénytelen voltam a perem felé hátrálni.
Kerestem, hátha van valami más kiút, de nem volt elég széles, hogy átnyomakodhassak
mellette.
– Kérlek, ne tedd ezt velem!
– Ellie, ugorj, vagy lelöklek! – ismételte kissé határozottabban. Hangja érzelemmentes és
nyugodt maradt, de olyan áthatón nézett, hogy tudtam, nagyon komolyan gondolja. Tudtam,
csak a víz felé hagyhatom el a sziklaperemet.
Elfordultam tőle, arra koncentráltam, hogy lélegezzek, mert nem vettem levegőt.
Belégzés, kilégzés… be, ki. Mellkasom emelkedett, süllyedt. Be, ki. Nagyot nyeltem, aztán
tekintetemet lassan mozdítva lenéztem a vízbe.
Ross mögöttem állt. Nem szólt. Nem néztem rá.
Lassan közelebb húzódtam, már csak karnyújtásnyira voltam a szélétől. Kezdtem szédülni;
gyorsan felnéztem. Behunytam a szememet, szívverésem tovább gyorsult, gyomrom idegesen
összerándult, aztán hatalmas adag adrenalin került ereimbe.
Mielőtt az adrenalin hatása elmúlhatott volna, egy lépést tettem előre és ugrottam; pontosan
akkor, amikor tenyerét a hátamon éreztem. Gyomrom megnyílt, szinte tátongott, ahogy a levegő
süvített mellettem, szédültem; félelem és izgalom áradt bennem. Egy pillanat múlva lábam
vízbe toccsant, és elnyelt a hidegség.
A felszínre kapálóztam, és kifújtam a tüdőmben maradt kevés levegőt; mellkasom mintha
megfagyott volna a víz okozta sokktól. Izmaim megfeszültek, levegő után kapkodtam. Csak arra
figyeltem, hogy ki kell úsznom a nagy kövekig. Farmernadrágom elnehezült, lassította
mozgásomat. Hátulról hangos csobbanással víz loccsant rám.
Tudtam, hogy Ross ugrott be utánam, de túlságosan arra figyeltem, hogy kijussak a
jeges vízből; nem néztem hátra. Kimásztam egy kis kőre, aztán át egy nagyobbra; nadrágom
egy kicsit lecsúszott, ahogy a napra kúsztam. Testem csillapíthatatlanul remegett.
Felhúztam a térdemet, átfogtam, magamhoz öleltem; próbáltam enyhíteni a görcsös
remegést; vártam, hogy a nap felmelegítsen.
Ross kimászott a vízből, a szomszéd kőre ült. Tudomást sem vettem róla; fejemet
karomra hajtva vacogtam. Izmaim megfájdultak, annyira remegtem.
– Hú, ez átkozott hideg!
Rápillantottam és láttam, hogy levetette a nadrágját. Fekete bokszeralsóban volt. Nem nézett ki olyan nyomorultul, mint én; lábát kinyújtotta maga előtt, háta mögé feszített karján támaszkodott.
– De a nap egészen kellemes.
Kinyújtottam a lábamat és rájöttem, hogy a nadrágom miatt fázom annyira; az feszíti a vizet a
bőrömhöz.
– Kölcsönkérhetem a késedet? – kérdeztem.
Ross szeme összeszűkült.
– Miért? Le akarsz szúrni, mert ragaszkodtam hozzá, hogy leugorj?
Fondorlatos mosollyal néztem rá; hagytam, hadd gondolja, hogy ezt fontolgattam. Aztán
könnyeden felnevettem.
– Nem.
– Odafent van a farmeromban – bólintott felfelé. Semmi jelét nem mutatta, hogy fel akarna
állni, ezért visszabotorkáltam a sziklaperemhez; sarkammal minden lépésnél ázott, elnehezült
nadrágomra léptem.
Felemeltem a nadrágját, és első zsebében megtaláltam a fekete nyelű bicskát. Kihajtottam a
pengét, bekattant a helyére. Elhúztam az anyagot a bőrömtől, és gondosan átnyomtam a kés
pengéjét; lukat nyestem bele, aztán óvatosan körbevágtam, végül hagytam, hogy a farmer
szára a lábamhoz hulljon. Rögtön éreztem, hogy a nap melege elsimítja a libabőrt.
Leguggoltam, visszacsúsztattam a bicskát a zsebébe, és Rossra pillantottam; ott feküdt a
kövön, keze a feje alatt, szemét behunyva napozott; teljesen nyugodtnak tűnt. Széles
mellkasán az izmok ellazultak, de a kőhöz lapult teste kontúrja jól látszott.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy a sziklaperemre nézek, és
le a vízre.
Vártam, hogy jöjjön a pánik. De nem jött. Szívem hevesebben vert, de nem félelem, hanem
az adrenalin lüktetett ereimben. És ez nagyon jó érzés volt.
Nem hagytam magamnak időt; leugrottam és felkészültem a hideg vízre. Tudtam, milyen
hideg.
Hagytam, hogy az adrenalin keringjen testemben; mosolyogva tempóztam a sziklák felé.
Sortban sokkal könnyebb volt. Kiválasztottam egy száraz követ, felhúzódzkodtam rá; a kemény
felületből testembe sugárzott a meleg. Levetettem cipőmet, zoknimat, és magam mellé tettem.
Észrevettem, hogy Ross furcsa vigyorral néz rám.
– Mi az? – kérdeztem türelmetlenül.
– Nincs tériszonyod.
– Tudom. Kigyógyítottál belőle, mester – mondtam eléggé gúnyosan.
– Ellie, neked nem is volt tériszonyod. Nem attól féltél. – Hunyorogva néztem rá, nem
értettem, mire gondol. – Mire gondoltál, amikor lenéztél a vízre? Mi járt a fejedben?
– Az, hogy semmiképpen nem akarok leugrani.
Ross nevetett.
– Azon kívül.
– Az, hogy meg fogok… – Elhallgattam. Látta a szememben, hogy a kimondatlan szavaktól
elszorul a szívem.
– Ellie, mitől félsz? – tette fel a kérdést Ross újra, arcomba nézve.
– A haláltól – sóhajtottam. Így hangosan kimondva nagyon fájt; annyira, hogy könny szökött a
szemembe. Pislogtam, nehogy kicsorduljon. Ross összeszorította az ajkát, és lehajtotta a
fejét.
A távolban lezúduló vízesés moraja töltötte be a csendet. Egyikünk sem szólt. Mindketten
tudtuk, honnan ered ez a félelem, és nem hittem, hogy bármit lehet tenni ellene.
A visszafele úton megemlítettem Ross-nak a ma esti partit, és szerencsére eljön velem. Este nyolc óra körül járhatott, mikor elindultunk. Ő egy világos farmerban egy fekete ingben, és egy Converse-ben jött, én pedig egy fekete miniruhában, a hátán mély kivágással, és fekete magassarkúval. A hajamat begöndörítettem, és nem durván, de normálisan kisminkeltem magam.
-Komolyan mondom, én mindenki szeme láttára foglak megdugni, ha így jössz.-mondta, mikor meglátta szerelésemet.
-Pedig így megyek.
-Ez egy szörnyű este lesz.-mondta mosolyogva.
Mikor odaértünk, a hatalmas és fényűző ház óriási felhajtóján már jócskán sorakoztak az autók. Zene hallatszódott ki az udvarra, emberek lézengtek a teraszon és a ház körül, a hátsó udvarról fény szűrödött és füst: gondolom tábortűz. Ahogy beléptem az ajtón, rögtön egy piros műanyagpoharat nyomtak a kezembe ,teli sörrel. A zene változott, az egész testemben dübörgött a ritmusa. Az emberek táncoltak egymással, egy-két lány túlságosan is hozzásimult egy fiúhoz, nem is érdekelte őket, ki áll ott.
-Nekem kéne valami töményebb is.-súgta a fülembe Ross.
-Ja, nekem is jól jönne.
Elindultunk a konyha felé, ahol tömegszámba álltak a felnyitott, vagy még teljesen érintetlenül hagyott alkoholos üvegek, de volt olyan is, ami már teljesen kiürült. A délutáni "félelemlegyőzés" után semmi kedvem nem volt már jönni, de muszály ismerkednem az Eastern-be járó emberekkel.
-Ellie Williams az én bulimon! Ezt el sem hiszem!-szólt egy mély hang a hátam mögül. Megfordultam.
-Drew. Szia. Egész jó kis buli.
-Még nem láttad az egészet.-kacsintott, majd egyik kezével végigsimította a karomat.-Egyedül vagy?
-Velem jött.-mondta Ross, mikor mellém lépett, és a kezembe nyomott egy kis poharat, feltehetően tequilával tele, mivel egy citromszelet volt a pohár peremére tűzve.
-Ja, igen... Hallottam rólad. Te vagy az az énekes, ugye?
-Drew!-szóltam az előttem álló, magas, fekete hajú, kék szemű sráchoz.
Ross felnevetett.
-Igen, én vagyok.-válaszolta, mosolyogva bunkó évfolyamtársam megjegyzésén.
-Akkor, én lépek is. Nehogy megzavarjam a l'amour-t.-mondta, majd kezeit felemelve hátrált tőlünk.
-Paraszt.-jelentettem ki, közben a szemeimet forgattam.
-Hagyd csak. Nap mint nap találkozok ilyenekkel. És nem is józan az ürge.-mondta.
-Az biztos.-nevettem.-Na hát akkor. Egészségedre!
-Egészségedre!-mondta ő is, majd összekoccintottuk a poharainkat, és gyorsan kiittuk a benne lévő alkoholt. Gyorsan ráharaptam a citromra, Ross viszont nem ezt tette. Úgy látszik, ő bírja.
Körülbelül húsz perc telhetett el, mikor Ross bűntudatos fejjel lépett oda hozzám.
-Mi a baj?-kérdeztem. A legrosszabbra gondoltam. Lehet, csókolózott valakivel?
-Teljesen kiment a fejemből. Ne légy dühös, kérlek, de el kell mennem. Koncertünk van. Nem nagy, de nem fújhatjuk le.-teljesen lesokkoltam. Megrémiszt a gondolat, hogy ne legyen itt velem.
-Persze, megértem. Érezd jól magad!
-Szeretlek!-mondta, majd megcsókolt. Mostmár mégjobban nem akartam, hogy elmenjen, de ebbe nekem nincs beleszólásom. Visszafordultam a csapathoz, akikkel beszélgettem. Nem emlékszem mindegyik nevére, mivel nagyrészt nem hallottam, mint mondanak. Egy idő után elvesztettem az érdeklődésem a beszélgetés iránt, elnézést kértem, hogy elmegyek a mosdóba.
A mellékhelyiség előtt nagy sor állt, így aztán úgy döntöttem felfedezem a házat. Az emeletre nem lehetett felmenni, az alsó szint többi részét pedig belepték az emberek, így mozdulni alig tudtam. Egy hátsó ajtón kimentem az udvarra. Sétálgattam, viszont a párától a vizes fű és a puha talaj nem bizonyult könnyű terepnek a magassarkúmban, így levetettem, és mezitláb sétálgattam tovább. Egy kis faházikóhoz értem, aminek nyitva volt az ajtaja. Úgy döntöttem, bemegyek.
-Unalmas a buli?-kérdezte egy férfihang, amely kívülről jött. Visszaléptem egy lépést, amivel újból a házon kívül voltam. Egy székekkel körülvett asztalnál ült a hang tulajdonosa, a sötétben kivettem izmos, magas termetét, és tüsihaját.
-Viccelsz? Mindenki hót részeg. Mozdulni alig lehet a sok embertől, és kicseszettül hangos a zene.
-Akkor csatlakozz hozzám! Biztosra veszem, hogy jobb társaság vagyok, mint a bent lévő ht részeg emberek.
Egy szót sem szóltam, csak leültem vele szemben.
-Te miért jöttél?-kérdezte.
-Ismerkedni.
-Ja, hogy te így szerzel pasit magadnak. Értem. Ez lenne 2015? Hová tűnt a netes ismerkedés , a szerelem első skypeolásra?-mondta irónikusan.
-Isten ments!-mondtam.-Te miért vagy itt?-kérdeztem.
-A legjobb haverom tartja a bulit.
-Drew?-kérdeztem elcsodálkozva.
-Jaj, dehogy is! Drew... hogy is fogalmazzak szépen...
-Drew egy bunkó paraszt.-vágtam rá.
-A közepébe találtál!-nevetett.-Drew a legjobb haverom öccse. Föld és ég a két srác. Semmiben nem hasonlítanak, csak a kinézetükben.
-Értem. Drew bátyja az Eastern-re jár?
-Igen. Ugye azt mondta neked, hogy őt is felvették, és ezért van a buli?
-A közepébe találtál!-kuncogtam.
-Van kedved bemenni ide? Van billiárd, meg darts.
-Oké.-mondtam, majd mindketten bementünk a faházba.
-Nem igaz, hogy ilyen béna legyél!-nevetett.
-Ha nem megy, nem megy! Már több luk van a fán, mint magán a dartstáblán!
-Oké, figyelj!-mögém lépett, egyik kezét a vállamra helyezte, másikkal pedig a kezemet fogta, így mutatta be, hogyan álljak és milyen mozdulattal dobjak. Kezem együtt mozgott az övével, majd elengedtem a nyilat, ami eltalálta a tábla fekete részét.
-Mondom! Nekem ez nem megy! Egy potenciális analfabéta vagyok!
-Dehogy vagy!-nevetett kifejezésemen.- Ha így állsz hozzá, nem is fog soha menni.-magyarázta.
-Hát oké. De ez akkor sem megy!-Gyors pillantást vetettem a telefonomra, és szembesültem vele, hogy hajnali kettő múlt.-Jézusom! Már ennyi az idő?-kérdezem szörnyülködve.
-Igen. Mész?-kérdezte csalódottan.
-Igen. Késő van.
-Biztos , hogy nem tudlak meggyőzni, hogy maradj?
-Nem is tudom. Talán még egy órát.
-Ezaz!-mosolygott egy nagyot, nevetnem kellett a reagálására. Még a nevemet sem tudja! Bár, úgysem látom életemben soha többet.
Sokat szerencsétlenkedtem még a darts-al, mire sikerült eltalálnom a húszast. Nem a mezőt, hanem a nulla belsejét.
-Hmmm.. Ha nem annak a közepébe céloznál, már bajnok lennél!-jegyezte meg.
-De én nem is oda céloztam!-vitattam.
-Aha.. persze! Ezt nem hiszem el. Senki sem ilyen béna.
-De én az vagyok! Életemben először játszok ezzel a szarral!-mutattam a táblára.
-Oké, nyugi!
Az ajtó nyikorgott, lépteket hallottam bejönni.
-Öhm... Helló!-köszönt a női hang, ami ismerős volt. Egy hozzám közel álló emberé. Mire megfordultam, és megláttam a szőke hajzuhatagot, azonnal felismertem. Az arcát csak később néztem meg, mikor közelebb jött egy lépést, és bebizonyította sejtésem.
-Amy! Szia.
-Ó! Szia! Hát te?
-Unalmas volt a buli.-tette hozzá a mögöttem álló srác. Amikor Amy észrevette, végignézett izmos, magas alakján, barna haján, sötétbarna szemein, és az alkarján levő tetkóin, majd rosszallóan rám pillantott.
-Öhmm.. Én inkább hazamegyek. Nem kell fuvar?-nézett rám barátnőm.
-Ö.. de. Köszi.-felkaptam a cuccomat, majd kisiettem az ajtón, egy laza "szia"-val otthagytam a fiút, aki egész este lekötötte a figyelmem.
A baleset után Ellie-re új élet vár, immáron a főiskolán. Természetesen semmi nem fog könnyen menni, a bonyodalmak közepette pedig valaki visszatér. Kövesd a történetet, minden héten szerdán új rész!
2015. március 31., kedd
2015. március 24., kedd
22. rész
Felemelő érzés volt reggel úgy ébredni, hogy Ross mellkasán fekszem. Szűken kinyitom a szemem, majd észlelem, hogy a szobát már teljesen bejárja a nap fénye. Vajon mennyi lehet az idő? Óvatosan felnézek, az éjjeli szekrényemen lévő órára, de Ross barna szemeivel találom szemben magam.
-Szia.-köszön halkan, fülig érő mosollyal az arcán.
-Szia!-köszönök vissza. Valószínűleg az én arcomon tükröződött az ő mosolya.
-Jó nézni, ahogy alszol. Olyan békés vagy.-mondta, majd lágyan megcsókolt.
-Hmm... Mennyi az idő?-kérdeztem.
-Fél tíz.
-Mi?!-ugrottam fel.-Suliba kellett volna mennem.
-Tudom.-mondta kuncogva.
-Te direkt nem ébresztettél fel, mi?-néztem rá vádlón.
-Talán.-válaszolt kaján vigyorral a képén.
-Na most ezért kapsz!-mondtam nevetve, majd megtámadtam. Mindenhol csikiztem, ahol csak tudtam, ő pedig úgy nevetett alattam, mint egy kisgyerek. Egyszer csak egyik kezével megfogta a fejem, másikkal jobban magára húzta a derekam, és szenvedélyesen megcsókolt. Nyelve utat tört a számba, ajkaink siklottak egymáson. Kezemmel dús szőke hajába túrtam, az ő keze lecsúszott a derekamról a fenekemre, majd erősen megmarkolta. Csak a levegőhiány választott el minket.
-Nem jobb ez, mint a suli?-Kérdezte mosolyogva. Az ajkamba haraptam, mire száját az enyémhez nyomta, kiszabadította ajkam a fogaim közül, majd ő harapta meg. Beleborzongtam. Meglepődtem, de annyira jó érzés volt.
-Én akarom harapni.-mondta határozottan.
-Én meg azt akarom, hogy te harapd.-mondtam pajkosan.
-Ó, igen?-vonta fel egyik szemöldökét, majd elmosolyodott, és ismét megcsókolt.-Mit csináljunk ma, ha már úgy sem mentél suliba?
-Hmmm... lenne pár ötletem.
Elmosolyodott a kijelentésemre, majd közelebb hajolt, hogy ismét megcsókolhasson.
-Talán, nézhetnénk filmet, vagy sétálhatnánk, sőt kaját is kéne csinálni.-soroltam, mielőtt még ajka az enyémhez érhetett volna.
Felpattantam az ágyról, és csak most szembesültem vele, hogy meztelen vagyok. Kikaptam egy bő pólót a szekrényből, majd siettem a konyhába, hogy reggelit csináljak. Elővettem a hozzávalókat a palacsintához, mivel tudom, hogy az Ross kedvence. Egyszer csak lépteket hallottam a hátam mögül, majd kezeket éreztem a derekamon, ezután meleg leheletet a nyakamnál. Apró puszikat adott, és mindegyikbe beleborzongtam. Nagy valószínűséggel úgy nézhetek ki, mint egy totális idióta a fülig érő mosolyommal.
-Arra gondoltam, lemehetnénk a partra.-suttogta.
-Oké, csak felöltözök.-válaszoltam, majd lehámoztam magamról a kezeit, és elindultam a szobám felé.
-Minek?
-Ross, hahó, nézz rám.
-Nézek. Kibaszottul gyönyörű vagy, mint mindig.
-Még bugyi sincs rajtam.
-Még jobb!
-Ahj. Várj, öt perc és jövök.-jelentettem ki, majd sietve mentem a szobámba. Felvettem a fürdőruhám, egy bővebb rövidnadrágot, egy trikót, majd egy papucsot. Fogtam a telefonom és a táskám, majd amint kimegyek, látom, hogy Ross nézi a falakat.
-Miért nincs egyetlen fénykép sem?-kérdezi.-A családodról?
-Elégettem őket. Nem akarok emlékezni.
-Miért nem? Ez hülyeség.
-Lehet. Mennénk inkább?
-Persze. Öhm... Van gördeszkád?
-Igen, azt hiszem, a garázsban. De nem tudok rajta menni.
-Sebaj, megtanítalak.-mondta fülig érő mosollyal.
Fél órán keresztül kerestük a deszkát, mire az egyik dobozban meglett.
-Na, akkor indulunk?-kérdezte.
-Persze. Remélem nem akarod, hogy én azon menjek.
-Dehogynem.
-Ross! Össze vissza töröm magam!
-Jó, majd később akkor. Menjünk.-mondta, majd összekulcsolta ujjainkat, és sétálni kezdtünk a strand felé.
Röpke 15 perc alatt ott is lettünk. Nem telt szótlanul az út, mindenről beszélgettünk, amiről csak lehet. Leraktuk a cuccunkat egy árnyékosabb helyre, majd levetkőztem, csak a bikini maradt rajtam. Ahogy megálltam, és szemügyre vettem a strandot, ahol sok ember érezte magát jól a családjával és barátaival, eszembe juttatta azt a napot, amikor Ross-al elcsattant az első csókunk. Ugyanilyen napos volt az idő, a hullámok habozva mosták a part szegélyét.
Ábrándozásomból felébredve arra leszek figyelmes, hogy Ross eltűnt. Nincs sehol! Kimegyek a part közepére, hogy jobban lássak, hátha csak nem veszem észre őt.
-Ross!-kiáltom el magam.
Nem hallok választ. A kezemet a szemem fölé teszem, hogy eltakarjam a nap vakító fényét, és jobban lássam a vizet, hátha csak fürdik. De nem. Pár másodperc múlva hideg és vizes kezeit érzem a derekamon, majd felkap, a vállára rak, s futni kezd velem a víz felé.
-Ne! tegyél le!-tiltakozom nevetve.
-Dehogy teszlek! Most megfürdesz.-mondja, szintén nevetve, majd lábai a vizet tapossák, kicsivel később már csak azt észlelem, hogy a vízben vagyok. Levegőért kapkodva bukkanok fel, Ross tisztes távolságból figyeli röhögve, ahogyan szerencsétlenkedek.
-Ez nem vicces.-mondom duzzogva.- Egy barom vagy.
-Igen?-vonja fel a szemöldökét.-Tegnap este még egy isten voltam.-mondja, még mindig nevetve, miközben közelebb jön hozzám.
-Most is az vagy, de perpillanat haragszom rád.
-Igen?-kérdezi. Ajka pár centire van az enyémtől. Nem telik sok időbe, mire lerövidítjük a távot, és szánkat egymáséhoz nyomjuk. Miután elváltunk egymástól, homlokát az enyémhez nyomta. Kezeimet a vállára helyeztem, majd nagy lendületet vettem, és lenyomtam őt a víz alá.
-Ezt most miért kaptam?-kérdezte, miközben oldalra túrta a haját a kezével.
-Engem miért dobtál bele a vízbe?
-Jogos.
Sok úszkálás, hülyéskedés, elcsattanó csók és sétálás után a parton, azt vettük észre, miközben ittuk a shake-ünket, hogy besötétedett.
-Nem kéne menni?-kérdeztem Ross-t.
-De. Koncertünk is lesz.-mondta zavartalanul.
-Mi?-álltam meg, de nem engedtem el a kezét.-Te teljesen őrült vagy?
-Igen. Őrülten szerelmes beléd.-Olyan jól estek a szavai, hogy közelebb léptem hozzá, és számat övéhez nyomtam. Nyelvem utat tört, kétségbeesetten keresve övét, majd mikor egymásra találtak, körözni kezdtünk velük, ajkaink siklottak egymásén. Minden porcikámat végigjárta a bizsergés, az az elektromos töltés, amely közöttünk van. Ross megfogta a fejem, és leállított.
-Ha nem fejezed be, itt kő kövön nem marad.
Önkénytelenül is kuncognom kellett.
-Akkor menjünk haza.
-Oké. Gördeszka?
-Nem. Kizárt.-ráztam a fejem.
-Nemár. Légyszi, csak próbáld meg! A kedvemért.
Rosszallóan néztem rá.
-Oké. A kedvedért. Szerencséd, hogy ennyire szeretlek.
-Igen?-mosolygott.
Mosolyogtam, és a fejem ráztam. Mintha nem tudná.
-Csak állj rá, és lökd el magad.-mondta Ross, a nyolcadik esésem után.
-Ezt húszadjára mondod!
-És mindannyiszor el is esel. Nem olyan nehéz ez!
-Könnyen mondod. Oké, utoljára.-mondtam, majd az egyik lábam ráhelyeztem a deszkára, a másikkal ellöktem magam. Ross keze a hátamon és a vállamon volt, így már kicsit jobban tudtam menni.
-Ross el ne engedj!
-Miről beszélsz? Egyedül mész!
Hátranéztem, és a keze már tényleg nem volt rajtam, lassan sétált utánam.
-Ross! Egyedül megyek! Sikerült!-mondtam szfinxmosollyal az arcomon.
-Ellie!-kiálltott utánam, arckifejezése eltorzult. Gyorsan előre fordultam, majd egy fával találtam szemben magam.-Jesszus jól vagy?-kérdezte, mikor odaért mellém.
-Aha.... csak.... basszameg!-törtem ki, majd nevetni kezdtem. Ross sem türtőztette magát, röhögni kezdett.-Nekimentem egy elcseszett fának!
-Olyan béna vagy.-mondta még mindig nevetve, majd átölelt.
-Mostmár menjünk.-mondtam, majd felálltunk, és hazasétáltunk.
-Szia.-köszön halkan, fülig érő mosollyal az arcán.
-Szia!-köszönök vissza. Valószínűleg az én arcomon tükröződött az ő mosolya.
-Jó nézni, ahogy alszol. Olyan békés vagy.-mondta, majd lágyan megcsókolt.
-Hmm... Mennyi az idő?-kérdeztem.
-Fél tíz.
-Mi?!-ugrottam fel.-Suliba kellett volna mennem.
-Tudom.-mondta kuncogva.
-Te direkt nem ébresztettél fel, mi?-néztem rá vádlón.
-Talán.-válaszolt kaján vigyorral a képén.
-Na most ezért kapsz!-mondtam nevetve, majd megtámadtam. Mindenhol csikiztem, ahol csak tudtam, ő pedig úgy nevetett alattam, mint egy kisgyerek. Egyszer csak egyik kezével megfogta a fejem, másikkal jobban magára húzta a derekam, és szenvedélyesen megcsókolt. Nyelve utat tört a számba, ajkaink siklottak egymáson. Kezemmel dús szőke hajába túrtam, az ő keze lecsúszott a derekamról a fenekemre, majd erősen megmarkolta. Csak a levegőhiány választott el minket.
-Nem jobb ez, mint a suli?-Kérdezte mosolyogva. Az ajkamba haraptam, mire száját az enyémhez nyomta, kiszabadította ajkam a fogaim közül, majd ő harapta meg. Beleborzongtam. Meglepődtem, de annyira jó érzés volt.
-Én akarom harapni.-mondta határozottan.
-Én meg azt akarom, hogy te harapd.-mondtam pajkosan.
-Ó, igen?-vonta fel egyik szemöldökét, majd elmosolyodott, és ismét megcsókolt.-Mit csináljunk ma, ha már úgy sem mentél suliba?
-Hmmm... lenne pár ötletem.
Elmosolyodott a kijelentésemre, majd közelebb hajolt, hogy ismét megcsókolhasson.
-Talán, nézhetnénk filmet, vagy sétálhatnánk, sőt kaját is kéne csinálni.-soroltam, mielőtt még ajka az enyémhez érhetett volna.
Felpattantam az ágyról, és csak most szembesültem vele, hogy meztelen vagyok. Kikaptam egy bő pólót a szekrényből, majd siettem a konyhába, hogy reggelit csináljak. Elővettem a hozzávalókat a palacsintához, mivel tudom, hogy az Ross kedvence. Egyszer csak lépteket hallottam a hátam mögül, majd kezeket éreztem a derekamon, ezután meleg leheletet a nyakamnál. Apró puszikat adott, és mindegyikbe beleborzongtam. Nagy valószínűséggel úgy nézhetek ki, mint egy totális idióta a fülig érő mosolyommal.
-Arra gondoltam, lemehetnénk a partra.-suttogta.
-Oké, csak felöltözök.-válaszoltam, majd lehámoztam magamról a kezeit, és elindultam a szobám felé.
-Minek?
-Ross, hahó, nézz rám.
-Nézek. Kibaszottul gyönyörű vagy, mint mindig.
-Még bugyi sincs rajtam.
-Még jobb!
-Ahj. Várj, öt perc és jövök.-jelentettem ki, majd sietve mentem a szobámba. Felvettem a fürdőruhám, egy bővebb rövidnadrágot, egy trikót, majd egy papucsot. Fogtam a telefonom és a táskám, majd amint kimegyek, látom, hogy Ross nézi a falakat.
-Miért nincs egyetlen fénykép sem?-kérdezi.-A családodról?
-Elégettem őket. Nem akarok emlékezni.
-Miért nem? Ez hülyeség.
-Lehet. Mennénk inkább?
-Persze. Öhm... Van gördeszkád?
-Igen, azt hiszem, a garázsban. De nem tudok rajta menni.
-Sebaj, megtanítalak.-mondta fülig érő mosollyal.
Fél órán keresztül kerestük a deszkát, mire az egyik dobozban meglett.
-Na, akkor indulunk?-kérdezte.
-Persze. Remélem nem akarod, hogy én azon menjek.
-Dehogynem.
-Ross! Össze vissza töröm magam!
-Jó, majd később akkor. Menjünk.-mondta, majd összekulcsolta ujjainkat, és sétálni kezdtünk a strand felé.
Röpke 15 perc alatt ott is lettünk. Nem telt szótlanul az út, mindenről beszélgettünk, amiről csak lehet. Leraktuk a cuccunkat egy árnyékosabb helyre, majd levetkőztem, csak a bikini maradt rajtam. Ahogy megálltam, és szemügyre vettem a strandot, ahol sok ember érezte magát jól a családjával és barátaival, eszembe juttatta azt a napot, amikor Ross-al elcsattant az első csókunk. Ugyanilyen napos volt az idő, a hullámok habozva mosták a part szegélyét.
Ábrándozásomból felébredve arra leszek figyelmes, hogy Ross eltűnt. Nincs sehol! Kimegyek a part közepére, hogy jobban lássak, hátha csak nem veszem észre őt.
-Ross!-kiáltom el magam.
Nem hallok választ. A kezemet a szemem fölé teszem, hogy eltakarjam a nap vakító fényét, és jobban lássam a vizet, hátha csak fürdik. De nem. Pár másodperc múlva hideg és vizes kezeit érzem a derekamon, majd felkap, a vállára rak, s futni kezd velem a víz felé.
-Ne! tegyél le!-tiltakozom nevetve.
-Dehogy teszlek! Most megfürdesz.-mondja, szintén nevetve, majd lábai a vizet tapossák, kicsivel később már csak azt észlelem, hogy a vízben vagyok. Levegőért kapkodva bukkanok fel, Ross tisztes távolságból figyeli röhögve, ahogyan szerencsétlenkedek.
-Ez nem vicces.-mondom duzzogva.- Egy barom vagy.
-Igen?-vonja fel a szemöldökét.-Tegnap este még egy isten voltam.-mondja, még mindig nevetve, miközben közelebb jön hozzám.
-Most is az vagy, de perpillanat haragszom rád.
-Igen?-kérdezi. Ajka pár centire van az enyémtől. Nem telik sok időbe, mire lerövidítjük a távot, és szánkat egymáséhoz nyomjuk. Miután elváltunk egymástól, homlokát az enyémhez nyomta. Kezeimet a vállára helyeztem, majd nagy lendületet vettem, és lenyomtam őt a víz alá.
-Ezt most miért kaptam?-kérdezte, miközben oldalra túrta a haját a kezével.
-Engem miért dobtál bele a vízbe?
-Jogos.
Sok úszkálás, hülyéskedés, elcsattanó csók és sétálás után a parton, azt vettük észre, miközben ittuk a shake-ünket, hogy besötétedett.
-Nem kéne menni?-kérdeztem Ross-t.
-De. Koncertünk is lesz.-mondta zavartalanul.
-Mi?-álltam meg, de nem engedtem el a kezét.-Te teljesen őrült vagy?
-Igen. Őrülten szerelmes beléd.-Olyan jól estek a szavai, hogy közelebb léptem hozzá, és számat övéhez nyomtam. Nyelvem utat tört, kétségbeesetten keresve övét, majd mikor egymásra találtak, körözni kezdtünk velük, ajkaink siklottak egymásén. Minden porcikámat végigjárta a bizsergés, az az elektromos töltés, amely közöttünk van. Ross megfogta a fejem, és leállított.
-Ha nem fejezed be, itt kő kövön nem marad.
Önkénytelenül is kuncognom kellett.
-Akkor menjünk haza.
-Oké. Gördeszka?
-Nem. Kizárt.-ráztam a fejem.
-Nemár. Légyszi, csak próbáld meg! A kedvemért.
Rosszallóan néztem rá.
-Oké. A kedvedért. Szerencséd, hogy ennyire szeretlek.
-Igen?-mosolygott.
Mosolyogtam, és a fejem ráztam. Mintha nem tudná.
-Csak állj rá, és lökd el magad.-mondta Ross, a nyolcadik esésem után.
-Ezt húszadjára mondod!
-És mindannyiszor el is esel. Nem olyan nehéz ez!
-Könnyen mondod. Oké, utoljára.-mondtam, majd az egyik lábam ráhelyeztem a deszkára, a másikkal ellöktem magam. Ross keze a hátamon és a vállamon volt, így már kicsit jobban tudtam menni.
-Ross el ne engedj!
-Miről beszélsz? Egyedül mész!
Hátranéztem, és a keze már tényleg nem volt rajtam, lassan sétált utánam.
-Ross! Egyedül megyek! Sikerült!-mondtam szfinxmosollyal az arcomon.
-Ellie!-kiálltott utánam, arckifejezése eltorzult. Gyorsan előre fordultam, majd egy fával találtam szemben magam.-Jesszus jól vagy?-kérdezte, mikor odaért mellém.
-Aha.... csak.... basszameg!-törtem ki, majd nevetni kezdtem. Ross sem türtőztette magát, röhögni kezdett.-Nekimentem egy elcseszett fának!
-Olyan béna vagy.-mondta még mindig nevetve, majd átölelt.
-Mostmár menjünk.-mondtam, majd felálltunk, és hazasétáltunk.
2015. március 17., kedd
21. rész
18+
A reggelem ismét unalmasan telt. Sőt, az egész éjszakám is. Semmit sem aludtam. A tegnap éjszakával egy életre elvágtam magam a régi barátaimnál, akiknek régen a mindenük voltam. Régen. Régen még más voltam. Megváltoztam, minden értelemben, és ezt nem lehet a balesetre fogni. Magamtól értem el ezt, ha kitartok, még ma is ugyanaz a példás komolyzenét játszó visszafogott kislány lennék. Ehelyett idő előtt elkezdtem inni, aztán leszoktam. Régebben néhány drogot is kipróbáltam, és cigizek-igaz, csak néhanapján egy szálat. Viszont az este folyamán elfogyott az egy hónapja tartó dobozom.
Úgy döntöttem, nulladik órára nem megyek be, mivel az úgyis csak osztályfőnöki, aminek szerintem semmi értelme sincsen. Erőm sem volt felkelni. Az öltözködést nem vittem ma túlzásba, egy egyszerű pólót vettem fel egy szaggatott farmerral és a conversem. A hajam felkötöttem egy copfba, és a sminkemmel sem bajlódtam. Élni sincs kedvem.
Az egész napom siralmasan telt. Lily egész nap a nyakamon lógott, aminek nem, mintha nem örülnék, hiszen nagyon megszerettem, de nincs hozzá kedvem. Jobb lett volna egész nap egyedül maradnom. Az utolsó óra előtt rápillantottam a telefonomra, amin várt is egy üzenet Ross-tól.
"Tudnánk ma beszélni? Fontos!"
Nem írtam neki vissza. Kizárt, hogy ma lássam. Így is eléggé ki vagyok akadva, nem hiányzik, hogy még ő is felforgassa a napomat. A szekrényemhez siettem, és kivettem az anatómia cuccomat, majd azokkal a kezemben elindultam az órára.
Pontban kettőkor vége lett az utolsó órámnak, így mehettem haza. Még mielőtt kiléptem volna az épületből, az egyik osztálytársam szólított meg.
-Hé, Ellie, Mr. Salzmann hív.
-Oh... Köszi Matt.-mosolyogtam az alacsony fekete hajú és kék szemű fiúra.
A teli táskámmal a vállamon elindultam az újdonsült osztályfőnököm terméhez.
-Mr. Salzmann?-kopogtam be.
-Elena? Gyere csak be.
-Miért hívott?
-Ma mindenki kapott egy levelet. De mivel ma kihagytad az osztályfőnöki órát, most kell odaadnom.Az Eastern-ről jött.
-Mi? Ilyen hamar? Hisz még csak május van.
-Éppen ez az. Egy hónap, és vége a sulinak, csajszi.
-Cs...-vontam fel a szemöldököm.-oké, hagyjuk.
-Igen. Tudhatnám, miért is hagytad ki a reggeli órát?
-Az igazság, hogy húzós estém volt. Nem bírtam felkelni. Így elkéstem. Sajnálom.
-Többet ne forduljon elő.
-Rendben. Viszlát.
-Viszlát.-köszönt vissza kimért hangon.
Csak akkor nyitottam ki a levelet, mikor már beültem a kocsimba. Kihajtogattam, majd olvasni kezdtem a sorokat.
"Tisztelt E. Williams!
Iskolánk, az Eastern Főiskola, befejezte a jelentkezők rangsorolását. Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert intézményünkbe. A beíratkozás Június 29-én lesz a természettudományi tanszékünk irodájában."
Ezt el sem hiszem! Bekerültem! Az elmúlt napok összes gondja, most valahogyan háttérbe szorult, és a helyét öröm vette át. Ezt meg kell osztanom! Gyújtást adtam a, majd elindultam nagyiékhoz. Csak mikor leparkoltam a ház előtt, tört rám a felismerés, hogy Lychék bizony itt laknak. Egyedül az nyuggtatott, hogy sokszor nincsenek itthon, és nem is biztos, hogy észrevesznek. Gyorsan végeztem a mozdulataim, siettem, hogy minél előbb beérjek a házba, ahol a két szerető nagyszülőm már vár, és segíthetnek leszedni a terhet a vállamról.
-Ellie drágám, te vagy az?-kiáltotta nagyi a konyhából.
-Igen! Jó hírt hoztam!
-Ó, édesem!-sietett oda hozzám a nagymamám, majd két puszit nyomott az arcom mindkét oldalára.-Mi az a kezedben?
-Felvettek az Eastern-re!
-Ó! Ez nagyszerű, kincsem!-mondta, és a szemében láttam az örömöt, és azt a feltétlen szeretetet amit irántam érez. Erre van most szükségem.
-Tudom! Annyira örülök!
-Van is miért. Megdolgoztál érte.
-Hol van nagyapa?-érdeklődtem.
-Ahh... John bácsival horgásznak. Ezek a férfiak! Mindig csak a pecázás, a meccs és a sör!
Csak nevettem a kijelentésésre.
Pár óra elteltével, nagyival átbeszéltük az összes létező témát, amit a főiskola nyújthat, és persze a vegasi utat is, bár Ross-t nem említettem. Tényleg! Írt egy sms-t Válaszolnom kéne. A zsebeimet tapogattam, a telefonom után keresgélve, de nem találtam meg.
-Nagyi, nem láttad a mobilom? Most jutott eszembe, hogy telefonálnom kéne.
-Nem édesem, nem láttam. Szerintem kint hagyhattad a kocsiban.
Tényleg! Leraktam az anyósülésre!
-Akkor, nem baj, ha én most megyek? Ígérem,meglátogatlak titeket a hétvégén!
-Persze kincsem, menj csak.-nagyi két puszit nyomott az arcomra.
Felvettem a dzsekim, és kiléptem a házból.
Mikor már majdnem elértem a kocsim, valaki szólított a hátam mögül!
-Ellie!
Megfordultam, és láttam, ahogy közeledik felém, majd körülbelül fél méterrel előttem megáll.
-Szia-suttogom.
-Szia.-mondja, miközben kifújta a levegőt.-Aggódom érted.-közli.-Nem beszéltünk, mióta helyretettük a dolgokat.
-Tudom.-sütöttem le a szemem.
-Hívtalak párszor, és sok üzenetet is hagytam.
-Tényleg?-vontam fel a szemöldököm. Kinyitottam a kocsiajtót, benyúltam a telefonomért, amin leellenőriztem a nem fogadott hívásaim, és az sms-eket.-Tényleg.-erősítettem meg Ross állítását.
-Sok dolgot kéne még megbeszélnünk.-monda egy kevés csend után.
A szememet forgattam. Mit kell még ezen bonyolítani?
-Elmehetnénk hozzád? Nem szeretném ezt, se nálunk, se az utca közepén.-mondta komolysággal, de amint meglátta értetlen arckifejezésemet, kaján mosolyra húzódott a szája.-Csak menjünk.-mondta magyarázásképpen, de hát ez nem nagyon volt az.
-Persze, gyere, ülj be.-mondtam neki, mire beült az anyósülésre, én pedig megkerültem a kocsit, és beültem a kormány mögé. Az út a házamig csendesen telt, majd megölt a kíváncsiság, mit akarthat Ross. Ha veszekedni, azt is túl kell élnem. Ha helyre akar tenni, hogy ez így nem működhet, azt is túl kell élnem. Ha viszont ismét arról fog nekem hablatyolni, hogy a barátom szeretne lenni, abba nem megyek bele. Nem fogom átélni még egyszer azt a beszélgetést. Pár néma perc után megérkeztünk a házamhoz. Felálltam a felhajtóra, majd mindketten egyszerre kiszálltunk. A kulcsom már a kezemben volt, így nem kellett vesződnöm annak a kikeresésével. Afféle mindent a zsebembe típus vagyok, ritkán hordok táskát.
Kinyílt az ajtó, mindketten bementünk, és csak mikor becsuktam, fordultam felé.
-Mi ez az egész?-nem néztem a szemébe.
-Beszélgetnünk kell. Ez így nem megy. Úgy érzem, kicsúszol az életemből.
-Talán, az lenne jobb.-suttogtam, úgy hogy még én is alig hallottam, de ő egyből felfigyelt a szavaimra.
-Mi? Nem, Ellie. Ezt te sem akarhatod.
Vállat vontam, de még mindig nem vettem fel vele a szemkontaktust.
-Nézz a szemembe.-utasított, mire én a szememet forgattam. -Ne forgasd a szemed. Nézz rám.
-Így jó?-mondtam,a kelleténé hangosabban, mikor a tágra nyitott szemem találkozott az övével, de nem sokáig tudtam olyan nagyon nyitva tartani, mert azonnal elvesztem a barna tekintetében.
-Sokkal. Folytathatom?-vonta fel a szemöldökét.
-Kérlek.-vetettem oda flegmán.
-Tehát, mióta azt mondtam legyünk barátok, én egyre csak tűkön ülök, mikor találkozhatok veled, úgy, mint ahogy régen volt. De erre te! Kerülsz! Nem válaszolsz az üzeneteimre, nem veszed fel a telefont, ha hívlak! Mi van veled?
-Már semmi sem olyan, mint előtte, ezt te is tudod.-ráztam a fejem.
-Igen, de te Adam-mel vagy!-vágt a fejemhez.
-A fenéket! Szakítottam vele, azután, ahogy beszéltünk legutóbb.
A szemében öröm vélt felfedeződni, de arckifejezése mindvégig komor maradt.
-Szakítottál vele?
-Igen.
-Miért?-hangján hallatszódott, hogy izgul.
-Mert nem akarok tovább így élni. Abban a tudatban, hogy megcsltam, és vágjak jópofát. Én csak... Nekem ez egyszerűen nem megy!
-Tudja?
-Előbb utóbb úgy is megtudta volna.
-Haragudott?
-Részeg volt.-mondta, mintha félvállról venném.
-És sejted már, mit szeretnék ma megbeszélni veled?
-Hogy barátok vagyunk. Értem.
Kacagni kezdett.
-Most kinevetsz?
-Igazából, igen.
-És, mi olyan vicces, ha szabad tudnom?
-Tényleg, nem is sejted?
A fejemet ráztam.
-Nem akarom, hogy a barátom légy.
Nagyot néztem a kijelentésére.
-Nem akarom, hogy a barátom légy, ha ez azt jelenti, hogy elveszítelek.
És minden bekattant. A kaján mosoly, a megkönnyebbülés, mikor megtudta, hogy szingli vagyok, a mostani jókedve, a kacagás, az aggodalom értem. Minden dolog, egy apró darabkája a kirakósnak, mely szanaszét hevert a fejemben, most hirtelen összeállt.
-És, ha még minden nap látnálak is, akkor sem szeretném, hogy a barátom légy, ha ez azt jelenti, hogy nem csókolhatlak, amikor akarlak. Én fülig szerelmes vagyok beléd, még mindig, és ez sosem fog változni. Még sosem éreztem ezt, ilyen erősen meg főleg nem, senki iránt. Te vagy az egyetlen.
Szavai imaként csaptak le rám, minden egyes szava közben a szája mozgását figyeltem.
-Ellie, ha te nem érzel így mint én, akkor most mondd meg.
-Ross, én már akkor készen álltam erre, mikor közölted velem a csak barátság dolgot. Azt hittem, ez a dolog csak Vegas-ban volt igazi, de nem. Rájöttem, hogy igazából, tényleg veled akarok lenni. Ezért kerültelek. Ugyan azt érzem, amit te.
Pár másodpercig csak állt ott, a helyén, majd megindult felém. Miközben ajka az enyémhez ért, a világ összes problémája kiszállt a fejemből. Erősen hátralökött, a hátam találkozott a fallal, így még jobban hozzá tudtam préselődni. Ajkaink súrolták egymást, nyelvünk tüzes táncot járt egymással a fagyos szélben. , istenem, de akartam már ezt! És most nem állok alkohol hatása alatt. Hevesen csókolóztunk, a testemben robbant az egyre erősebb vágy, amit nem tudtam kontrollálni. Kezem a pólója alá tévedt, tenyerem kalandozott kidolgozott hasizmán. Az ő keze felcsúsztatta a pólóm, és gyöngéden cirógatta az oldalam. Nem bírtam magammal, felfelé kezdtem húzni a pólót rajta, majd szánk elvált egymástól, mikor áthúzta magán a ruhadarabot. Én is ugyanezt tettem, és eldobtam.
Ross felém hajolt, azt hittem, újra meg akar csókolni, de nem tette.
Merre van a hálószoba?-kérdezte zihálva.
A fejemmel intettem az említett helyiség irányába, majd a szöszi felkapott, és bevitt, majd lefektetett az ágyra.
-Lassan akarom csinálni. Kiélvezni minden pillanatot.
Mocorogtam, összepréseltem a combjaimat, hogy némiképp enyhítsem az édes fájdalmat. Ross levette magáról a cipőt, a farmert, és a zoknit is, így már csak egy száll alsóban csodálhattam. Fölém mászott, szűzies csókot lehelt az ajkamra, majd apró puszikkal beterítve az egész felsőtestem, lefelé haladt, míg el nem érte a nadrágom. Kigombolta, majd durván lehúzta rólam, a bugyimmal együtt. Hallottam, amint a ruhadarabok földet érnek, majd nemsokára megéreztem Ross meleg leheletét a nemi szervemnél. Nyelve lassan bejárta a testrészem, óvatosan körözött, majd belém csúsztatta egy, majd két ujját, közben a nyelve még mindig szorgosan dolgozott rajtam, ingerelt. Nagyokat sóhajtottam, halkabbakat nyögtem, vonaglottam alatta, majd kihúzta a két ujját, majd minkét kezével megfogta a csípőm, hogy a helyemen tartson. Nyelve tovább dolgozott orgazmusomon. Azt hittem elájulok! Mikor érezte, hogy megmerevedek alatta, abbahagyta.
-Még nem. Ez nem az az éjszaka. Ráérünk.
Ismét fölém hajolt, majd szenvedélyesen megcskólt, szájában a saját ízemet véltem felfedezni. Ismét felállt az ágy végéhez. Már húzta volna le az alsóját, mikor ráfogtam a kezére, és megállítottam.
-Most, Én. Jövök.-ziháltam. Felálltam mellé, kezemmel rászorítottam gatyáján átütő merev férfiasságára. A szemébe néztem, az ajkamba haraptam, majd lehúztam róla az anyagot. Az ágyra löktem, majd mohón a számba kaptam erekcióját. A nyelvemmel a tetejét, ami pedig nem fért a számba, a kezemmel ingereltem. Mozgattam a fejem fel és le, ügyelve fogaimra.
-Szent isten!-mondta.-Megölsz!
Mosolyogtam, de nem hagytam abba a szopást. Sokáig izgattam, volt mikor kivettem a számból, és végignyaltam férfiasságának oldalát, majd ismét a számba vettem, és a nyelvemmel köröztem a tetején. Órákig el bírnám ezt csinálni!
-Ellie! Nem akarok elélvezni! Még nem! Állj le!
Abbahagytam a tevékenységem, felnéztem rá, majd felült. Átkarolta a nyakam, majd egy gyors mozdulattal már alatta is voltam.
-Azt hiszem, most szerettem újra beléd!-Mosolygott, majd megcsókolt. Elöl kapcsolós melltartó volt rajtam így könnyen le tudta rólam hámozni a fehérneműt, és mivel bugyimat már eltávolította, nem fért közénk semmi. Mélyen a szemembe nézett, majd belém vezette magát. Felnyögtem, mire ő ismét megcsókolt. Lassan mozogni kezdett bennem. Ó istenem! Mennyei érzés. Bőr ér bőrhöz. Épül bennem már valami, és Látom Ross-on is, hogy nem bír magával. Egyszerre csak gyors tempóra vált. Mikor kihúzódik belőlem, csak azt várom, hogy ismét bennem legyen, így a csípőmmel minden egyes alkalommal lökései elé sietek. Egyre csak fáradunk, verejtékünk miatt könnyebben siklunk egymáson. Még többet akarok belőle! Lábaimat átkulcsoltam a dereka felett, hogy még jobban bennem legyen. Sikoltások, nyogések, szaggatott lélegzetek hangja árasztja el a szobát. Már nem bírom tovább.
-Ross!-zihálom.
-Tudom bébi. Én is... mindjárt.
Pár nagyobb lökés után elvesztem. Megfeszültem körülötte, egy hatalmasat nyögtem, körmeim a hátába vájtak. Robbantam. Megfeszült a hátam, és nyögdöstem, miközben elsodort édesen kínzó orgazmusom. Éreztem, ahogy Ross megrándul bennem, majd belém üríti magát.
Pár percig csöndben feküdtünk, mire mindketten magunkhoz nem tértünk. Majd, mikor már a lélegzése aránylag visszatért a normálishoz, kihúzódott belőlem, majd mellém gurult az ágyra.
-Hát ez...-sóhajtottam.
-Nem semmi volt, mi?
-Az nem kifejezés.-nevettem.
Fölém hajolt, majd megcsókolt.
Aludj szépen. Rendesen kifárasztottalak. Bár, te is engem.-hallottam halk szavait, de már nem igazén tudtam őket felfogni, mert a szemhéjaim lecsukódtak, majd mély álomba merültem.
A reggelem ismét unalmasan telt. Sőt, az egész éjszakám is. Semmit sem aludtam. A tegnap éjszakával egy életre elvágtam magam a régi barátaimnál, akiknek régen a mindenük voltam. Régen. Régen még más voltam. Megváltoztam, minden értelemben, és ezt nem lehet a balesetre fogni. Magamtól értem el ezt, ha kitartok, még ma is ugyanaz a példás komolyzenét játszó visszafogott kislány lennék. Ehelyett idő előtt elkezdtem inni, aztán leszoktam. Régebben néhány drogot is kipróbáltam, és cigizek-igaz, csak néhanapján egy szálat. Viszont az este folyamán elfogyott az egy hónapja tartó dobozom.
Úgy döntöttem, nulladik órára nem megyek be, mivel az úgyis csak osztályfőnöki, aminek szerintem semmi értelme sincsen. Erőm sem volt felkelni. Az öltözködést nem vittem ma túlzásba, egy egyszerű pólót vettem fel egy szaggatott farmerral és a conversem. A hajam felkötöttem egy copfba, és a sminkemmel sem bajlódtam. Élni sincs kedvem.
Az egész napom siralmasan telt. Lily egész nap a nyakamon lógott, aminek nem, mintha nem örülnék, hiszen nagyon megszerettem, de nincs hozzá kedvem. Jobb lett volna egész nap egyedül maradnom. Az utolsó óra előtt rápillantottam a telefonomra, amin várt is egy üzenet Ross-tól.
"Tudnánk ma beszélni? Fontos!"
Nem írtam neki vissza. Kizárt, hogy ma lássam. Így is eléggé ki vagyok akadva, nem hiányzik, hogy még ő is felforgassa a napomat. A szekrényemhez siettem, és kivettem az anatómia cuccomat, majd azokkal a kezemben elindultam az órára.
Pontban kettőkor vége lett az utolsó órámnak, így mehettem haza. Még mielőtt kiléptem volna az épületből, az egyik osztálytársam szólított meg.
-Hé, Ellie, Mr. Salzmann hív.
-Oh... Köszi Matt.-mosolyogtam az alacsony fekete hajú és kék szemű fiúra.
A teli táskámmal a vállamon elindultam az újdonsült osztályfőnököm terméhez.
-Mr. Salzmann?-kopogtam be.
-Elena? Gyere csak be.
-Miért hívott?
-Ma mindenki kapott egy levelet. De mivel ma kihagytad az osztályfőnöki órát, most kell odaadnom.Az Eastern-ről jött.
-Mi? Ilyen hamar? Hisz még csak május van.
-Éppen ez az. Egy hónap, és vége a sulinak, csajszi.
-Cs...-vontam fel a szemöldököm.-oké, hagyjuk.
-Igen. Tudhatnám, miért is hagytad ki a reggeli órát?
-Az igazság, hogy húzós estém volt. Nem bírtam felkelni. Így elkéstem. Sajnálom.
-Többet ne forduljon elő.
-Rendben. Viszlát.
-Viszlát.-köszönt vissza kimért hangon.
Csak akkor nyitottam ki a levelet, mikor már beültem a kocsimba. Kihajtogattam, majd olvasni kezdtem a sorokat.
"Tisztelt E. Williams!
Iskolánk, az Eastern Főiskola, befejezte a jelentkezők rangsorolását. Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert intézményünkbe. A beíratkozás Június 29-én lesz a természettudományi tanszékünk irodájában."
Ezt el sem hiszem! Bekerültem! Az elmúlt napok összes gondja, most valahogyan háttérbe szorult, és a helyét öröm vette át. Ezt meg kell osztanom! Gyújtást adtam a, majd elindultam nagyiékhoz. Csak mikor leparkoltam a ház előtt, tört rám a felismerés, hogy Lychék bizony itt laknak. Egyedül az nyuggtatott, hogy sokszor nincsenek itthon, és nem is biztos, hogy észrevesznek. Gyorsan végeztem a mozdulataim, siettem, hogy minél előbb beérjek a házba, ahol a két szerető nagyszülőm már vár, és segíthetnek leszedni a terhet a vállamról.
-Ellie drágám, te vagy az?-kiáltotta nagyi a konyhából.
-Igen! Jó hírt hoztam!
-Ó, édesem!-sietett oda hozzám a nagymamám, majd két puszit nyomott az arcom mindkét oldalára.-Mi az a kezedben?
-Felvettek az Eastern-re!
-Ó! Ez nagyszerű, kincsem!-mondta, és a szemében láttam az örömöt, és azt a feltétlen szeretetet amit irántam érez. Erre van most szükségem.
-Tudom! Annyira örülök!
-Van is miért. Megdolgoztál érte.
-Hol van nagyapa?-érdeklődtem.
-Ahh... John bácsival horgásznak. Ezek a férfiak! Mindig csak a pecázás, a meccs és a sör!
Csak nevettem a kijelentésésre.
Pár óra elteltével, nagyival átbeszéltük az összes létező témát, amit a főiskola nyújthat, és persze a vegasi utat is, bár Ross-t nem említettem. Tényleg! Írt egy sms-t Válaszolnom kéne. A zsebeimet tapogattam, a telefonom után keresgélve, de nem találtam meg.
-Nagyi, nem láttad a mobilom? Most jutott eszembe, hogy telefonálnom kéne.
-Nem édesem, nem láttam. Szerintem kint hagyhattad a kocsiban.
Tényleg! Leraktam az anyósülésre!
-Akkor, nem baj, ha én most megyek? Ígérem,meglátogatlak titeket a hétvégén!
-Persze kincsem, menj csak.-nagyi két puszit nyomott az arcomra.
Felvettem a dzsekim, és kiléptem a házból.
Mikor már majdnem elértem a kocsim, valaki szólított a hátam mögül!
-Ellie!
Megfordultam, és láttam, ahogy közeledik felém, majd körülbelül fél méterrel előttem megáll.
-Szia-suttogom.
-Szia.-mondja, miközben kifújta a levegőt.-Aggódom érted.-közli.-Nem beszéltünk, mióta helyretettük a dolgokat.
-Tudom.-sütöttem le a szemem.
-Hívtalak párszor, és sok üzenetet is hagytam.
-Tényleg?-vontam fel a szemöldököm. Kinyitottam a kocsiajtót, benyúltam a telefonomért, amin leellenőriztem a nem fogadott hívásaim, és az sms-eket.-Tényleg.-erősítettem meg Ross állítását.
-Sok dolgot kéne még megbeszélnünk.-monda egy kevés csend után.
A szememet forgattam. Mit kell még ezen bonyolítani?
-Elmehetnénk hozzád? Nem szeretném ezt, se nálunk, se az utca közepén.-mondta komolysággal, de amint meglátta értetlen arckifejezésemet, kaján mosolyra húzódott a szája.-Csak menjünk.-mondta magyarázásképpen, de hát ez nem nagyon volt az.
-Persze, gyere, ülj be.-mondtam neki, mire beült az anyósülésre, én pedig megkerültem a kocsit, és beültem a kormány mögé. Az út a házamig csendesen telt, majd megölt a kíváncsiság, mit akarthat Ross. Ha veszekedni, azt is túl kell élnem. Ha helyre akar tenni, hogy ez így nem működhet, azt is túl kell élnem. Ha viszont ismét arról fog nekem hablatyolni, hogy a barátom szeretne lenni, abba nem megyek bele. Nem fogom átélni még egyszer azt a beszélgetést. Pár néma perc után megérkeztünk a házamhoz. Felálltam a felhajtóra, majd mindketten egyszerre kiszálltunk. A kulcsom már a kezemben volt, így nem kellett vesződnöm annak a kikeresésével. Afféle mindent a zsebembe típus vagyok, ritkán hordok táskát.
Kinyílt az ajtó, mindketten bementünk, és csak mikor becsuktam, fordultam felé.
-Mi ez az egész?-nem néztem a szemébe.
-Beszélgetnünk kell. Ez így nem megy. Úgy érzem, kicsúszol az életemből.
-Talán, az lenne jobb.-suttogtam, úgy hogy még én is alig hallottam, de ő egyből felfigyelt a szavaimra.
-Mi? Nem, Ellie. Ezt te sem akarhatod.
Vállat vontam, de még mindig nem vettem fel vele a szemkontaktust.
-Nézz a szemembe.-utasított, mire én a szememet forgattam. -Ne forgasd a szemed. Nézz rám.
-Így jó?-mondtam,a kelleténé hangosabban, mikor a tágra nyitott szemem találkozott az övével, de nem sokáig tudtam olyan nagyon nyitva tartani, mert azonnal elvesztem a barna tekintetében.
-Sokkal. Folytathatom?-vonta fel a szemöldökét.
-Kérlek.-vetettem oda flegmán.
-Tehát, mióta azt mondtam legyünk barátok, én egyre csak tűkön ülök, mikor találkozhatok veled, úgy, mint ahogy régen volt. De erre te! Kerülsz! Nem válaszolsz az üzeneteimre, nem veszed fel a telefont, ha hívlak! Mi van veled?
-Már semmi sem olyan, mint előtte, ezt te is tudod.-ráztam a fejem.
-Igen, de te Adam-mel vagy!-vágt a fejemhez.
-A fenéket! Szakítottam vele, azután, ahogy beszéltünk legutóbb.
A szemében öröm vélt felfedeződni, de arckifejezése mindvégig komor maradt.
-Szakítottál vele?
-Igen.
-Miért?-hangján hallatszódott, hogy izgul.
-Mert nem akarok tovább így élni. Abban a tudatban, hogy megcsltam, és vágjak jópofát. Én csak... Nekem ez egyszerűen nem megy!
-Tudja?
-Előbb utóbb úgy is megtudta volna.
-Haragudott?
-Részeg volt.-mondta, mintha félvállról venném.
-És sejted már, mit szeretnék ma megbeszélni veled?
-Hogy barátok vagyunk. Értem.
Kacagni kezdett.
-Most kinevetsz?
-Igazából, igen.
-És, mi olyan vicces, ha szabad tudnom?
-Tényleg, nem is sejted?
A fejemet ráztam.
-Nem akarom, hogy a barátom légy.
Nagyot néztem a kijelentésére.
-Nem akarom, hogy a barátom légy, ha ez azt jelenti, hogy elveszítelek.
És minden bekattant. A kaján mosoly, a megkönnyebbülés, mikor megtudta, hogy szingli vagyok, a mostani jókedve, a kacagás, az aggodalom értem. Minden dolog, egy apró darabkája a kirakósnak, mely szanaszét hevert a fejemben, most hirtelen összeállt.
-És, ha még minden nap látnálak is, akkor sem szeretném, hogy a barátom légy, ha ez azt jelenti, hogy nem csókolhatlak, amikor akarlak. Én fülig szerelmes vagyok beléd, még mindig, és ez sosem fog változni. Még sosem éreztem ezt, ilyen erősen meg főleg nem, senki iránt. Te vagy az egyetlen.
Szavai imaként csaptak le rám, minden egyes szava közben a szája mozgását figyeltem.
-Ellie, ha te nem érzel így mint én, akkor most mondd meg.
-Ross, én már akkor készen álltam erre, mikor közölted velem a csak barátság dolgot. Azt hittem, ez a dolog csak Vegas-ban volt igazi, de nem. Rájöttem, hogy igazából, tényleg veled akarok lenni. Ezért kerültelek. Ugyan azt érzem, amit te.
Pár másodpercig csak állt ott, a helyén, majd megindult felém. Miközben ajka az enyémhez ért, a világ összes problémája kiszállt a fejemből. Erősen hátralökött, a hátam találkozott a fallal, így még jobban hozzá tudtam préselődni. Ajkaink súrolták egymást, nyelvünk tüzes táncot járt egymással a fagyos szélben. , istenem, de akartam már ezt! És most nem állok alkohol hatása alatt. Hevesen csókolóztunk, a testemben robbant az egyre erősebb vágy, amit nem tudtam kontrollálni. Kezem a pólója alá tévedt, tenyerem kalandozott kidolgozott hasizmán. Az ő keze felcsúsztatta a pólóm, és gyöngéden cirógatta az oldalam. Nem bírtam magammal, felfelé kezdtem húzni a pólót rajta, majd szánk elvált egymástól, mikor áthúzta magán a ruhadarabot. Én is ugyanezt tettem, és eldobtam.
Ross felém hajolt, azt hittem, újra meg akar csókolni, de nem tette.
Merre van a hálószoba?-kérdezte zihálva.
A fejemmel intettem az említett helyiség irányába, majd a szöszi felkapott, és bevitt, majd lefektetett az ágyra.
-Lassan akarom csinálni. Kiélvezni minden pillanatot.
Mocorogtam, összepréseltem a combjaimat, hogy némiképp enyhítsem az édes fájdalmat. Ross levette magáról a cipőt, a farmert, és a zoknit is, így már csak egy száll alsóban csodálhattam. Fölém mászott, szűzies csókot lehelt az ajkamra, majd apró puszikkal beterítve az egész felsőtestem, lefelé haladt, míg el nem érte a nadrágom. Kigombolta, majd durván lehúzta rólam, a bugyimmal együtt. Hallottam, amint a ruhadarabok földet érnek, majd nemsokára megéreztem Ross meleg leheletét a nemi szervemnél. Nyelve lassan bejárta a testrészem, óvatosan körözött, majd belém csúsztatta egy, majd két ujját, közben a nyelve még mindig szorgosan dolgozott rajtam, ingerelt. Nagyokat sóhajtottam, halkabbakat nyögtem, vonaglottam alatta, majd kihúzta a két ujját, majd minkét kezével megfogta a csípőm, hogy a helyemen tartson. Nyelve tovább dolgozott orgazmusomon. Azt hittem elájulok! Mikor érezte, hogy megmerevedek alatta, abbahagyta.
-Még nem. Ez nem az az éjszaka. Ráérünk.
Ismét fölém hajolt, majd szenvedélyesen megcskólt, szájában a saját ízemet véltem felfedezni. Ismét felállt az ágy végéhez. Már húzta volna le az alsóját, mikor ráfogtam a kezére, és megállítottam.
-Most, Én. Jövök.-ziháltam. Felálltam mellé, kezemmel rászorítottam gatyáján átütő merev férfiasságára. A szemébe néztem, az ajkamba haraptam, majd lehúztam róla az anyagot. Az ágyra löktem, majd mohón a számba kaptam erekcióját. A nyelvemmel a tetejét, ami pedig nem fért a számba, a kezemmel ingereltem. Mozgattam a fejem fel és le, ügyelve fogaimra.
-Szent isten!-mondta.-Megölsz!
Mosolyogtam, de nem hagytam abba a szopást. Sokáig izgattam, volt mikor kivettem a számból, és végignyaltam férfiasságának oldalát, majd ismét a számba vettem, és a nyelvemmel köröztem a tetején. Órákig el bírnám ezt csinálni!
-Ellie! Nem akarok elélvezni! Még nem! Állj le!
Abbahagytam a tevékenységem, felnéztem rá, majd felült. Átkarolta a nyakam, majd egy gyors mozdulattal már alatta is voltam.
-Azt hiszem, most szerettem újra beléd!-Mosolygott, majd megcsókolt. Elöl kapcsolós melltartó volt rajtam így könnyen le tudta rólam hámozni a fehérneműt, és mivel bugyimat már eltávolította, nem fért közénk semmi. Mélyen a szemembe nézett, majd belém vezette magát. Felnyögtem, mire ő ismét megcsókolt. Lassan mozogni kezdett bennem. Ó istenem! Mennyei érzés. Bőr ér bőrhöz. Épül bennem már valami, és Látom Ross-on is, hogy nem bír magával. Egyszerre csak gyors tempóra vált. Mikor kihúzódik belőlem, csak azt várom, hogy ismét bennem legyen, így a csípőmmel minden egyes alkalommal lökései elé sietek. Egyre csak fáradunk, verejtékünk miatt könnyebben siklunk egymáson. Még többet akarok belőle! Lábaimat átkulcsoltam a dereka felett, hogy még jobban bennem legyen. Sikoltások, nyogések, szaggatott lélegzetek hangja árasztja el a szobát. Már nem bírom tovább.
-Ross!-zihálom.
-Tudom bébi. Én is... mindjárt.
Pár nagyobb lökés után elvesztem. Megfeszültem körülötte, egy hatalmasat nyögtem, körmeim a hátába vájtak. Robbantam. Megfeszült a hátam, és nyögdöstem, miközben elsodort édesen kínzó orgazmusom. Éreztem, ahogy Ross megrándul bennem, majd belém üríti magát.
Pár percig csöndben feküdtünk, mire mindketten magunkhoz nem tértünk. Majd, mikor már a lélegzése aránylag visszatért a normálishoz, kihúzódott belőlem, majd mellém gurult az ágyra.
-Hát ez...-sóhajtottam.
-Nem semmi volt, mi?
-Az nem kifejezés.-nevettem.
Fölém hajolt, majd megcsókolt.
Aludj szépen. Rendesen kifárasztottalak. Bár, te is engem.-hallottam halk szavait, de már nem igazén tudtam őket felfogni, mert a szemhéjaim lecsukódtak, majd mély álomba merültem.
2015. március 10., kedd
20. rész
Az ébresztőórám zaja riaszt fel az álmomból. Sajnos, ma suliba kell mennem. Egyáltalán nincs jókedvem a tegnapi beszélgetésünk után Ross-al.
-Jobb, ha csak barátok maradunk.-visszhangoznak szavai a fejemben.
Persze, megkönnyítette a dolgom, de én őt választottam volna, és túl makacs vagyok, hogy mostmár felhozzam a témát. De nem maradhatok Adam-el sem. Este találkoztunk, és megmondtam neki, hogy nem olyan így, mint volt, és szakítani akarok. Mától élvezem a szinglik életét Los Angeles-ben.
Fél óra múlva már készenlétben álltam, hogy elinduljak. Még összekaptam gyorsan a telefonom, meg a táskám, majd beültem a kocsiba. Reggel 7 óra múlt, a pékség már egy órája nyitva van, ígyhát beugrok fondanos fánkért. 5 perc múlva leparkoltam, majd besiettem az üzletbe.
-Jó reggelt!-köszönt az eladó.
-Jó reggelt.
-Mit parancsol?
-Három darab fondanos fánk. Ja meg egy jegeskávé.
-Itt is vannak. 7.35$ lesz.
-Tessék.-raktam a pultra az összeget.
-Köszönöm, további szép napot!
-Viszon látásra!-köszöntem el, majd a kajáimmal a kezemben kimentem a boltból, beültem a kocsimba és elindultam suliba.
7:35-kor álltam be a suli parkolójába. Hétfő reggelenként törivel kezdek. Eddig ennek nem örültem, mert a tanárunk elég durva volt, kick-box edző, nem mellesleg ha egy szót is szóltunk, azon kívül, hogy kérdezett volna, lekevert egy pofont. De erre az igazgató rájött, és kirúgták. Ma jön az új tanár. Izgatott vagyok. Deja Vu érzésem van.
8-kor már bennt ültem a teremben, megettem az egyik fánkomat, és Lily most ült be mellém, fülig érő vigyorral az arcán.
-Szia Ellie!-köszönt vidáman.
-Szia!-köszöntem neki.
-Mi ez a nagy boldogság?-érdeklődtem, de az új tanár pont ekkor lépett be.
Elfordult, és felírta a nevét, majd mikor készen lett, aláhúzta háromszor, és visszafordult felénk.
Megláttam a nevet, majd az arcot, az enyhe borostával, és azonnal lefagytam. Már láttam őt. Álmomban.
-Uram atyám...-suttogtam, és a szám elé kaptam a kezem.
-Mi az?-kérdezte tőlem Lily.
-Alaric Salzmann.-mondta a tanár.-Eredetileg német név, viszont a nagyszüleim már abgliában házasodtak, majd éltek, innen az alaric, de nektek csak Mr. Salzmann. Úgy tudom, Pearl Harbor-nál tartotok az anyagban, viszont szeretem ismerni a diákjaimat. Körbemegyünk, mindenki mond magáról valamit. Itt kezdjük.-mutatott egy csoporttársamra.
-Jack Stewart...-kezdte a legelső tanuló.
-Na, mi történt?-tudakolta megint Lily.
-Semmi... én csak... Ez furcsa, mert... Nem értenéd.
-Dehogynem.
-Jót beszélgetnek ott a hölgyek?
-Öhmm...-mondtuk egyszerre Lily-vel.
-Elnézést, de órát tartanék, Miss...-nézett rám , miközben felvonta a szemöldökét.
-Ö.. Williams.Elena Williams.-mondtam
-Nagyszerű. És a másik hölgy?-nézett kérdőn Lily-re.
-Lily Abernathy.
-Rendben. Óra után kérem maradjanak itt.
-Oké.-mondtuk mindketten halkan.
30 perc múlva megszólalt a kicsengő, így az összes diák a teremben kifelé haladt. Az óra többi részében sem figyeltem, hisz ismerem az osztálytársaim. Nem hagy nyugodni viszont az, hogy az álmomban is ő volt az új töritanár.
-Williams, Abernathy.-szólt utánunk.
-Igen?-mentünk oda az asztalához.
-Úgy látom jól szórakoztatok az órámon.
-Elnézést.-kérek bocsánatot.
-Semmi baj, ez nem volt fontos óra, de leközelebb ne legyen ilyen, jó?
-Igenis tanár úr.-mondta Lily.
-Oké, mehettek, Elena, te még maradj egy kicsit.
Mi?! Minek?
-Kinnt megvárlak.-mondja Lily.
-Oké.-válaszolom.
-Figyelj Elena.-kezdi, mikor újdonsült barátnőm hallótávolságon kívül van.-Sokan mondták, hogy miken mentél keresztül. Ezt nehéz feldolgozni, vagy talán nem is lehet.
-Pff... nem is sejti.
-Dehogynem. És sajnálom. De elnéztem az eddigi eredményeid, és nem valami fényesek. Csak töriből állsz ennyire rosszul?
-Meg bioszból. Tényleg, pár hetet hiányzok és összefüggéstelen minden. A biosz meg nem marad meg a fejemben.
-Rendben, hát, ha gondolod, én segíthetetk, de jó lenne javítani a jegyeiden, vagy évvégén megbuksz, és nem vesznek fel semelyik fősulira.
-Igen.
-Majd még beszélünk erről, most menj a következő órádra.
-Rendben. Köszönöm Mr. Salzmann.
-Hívj Alaric-nak.
-Renben.-mondtam, majd kisiettem a teremből.
A napom viszonylag lassan telt, egy örökkévalóságnak tűnt, viszont a média érdekes volt. Egy 1926-ban készült némafilmet néztünk, és egyedül én értettem-ami azt jelenti, egyedül én röhögtem a poénokon. Óra után a tanárral alaposan kibeszéltem, majd gyorsan megkerestem Lily-t, hogy beszéljen. Egész nap tartotta a száját a Riker-ügyről.
Nem volt nehéz megtalálni, az ebédlőben evett.
-Lily Abernathy! Most azonnal mesélsz nekem! Egész nap csukva volt a szád!-korholtam.
-Hú! Nyugi. Még felborítod az asztalt! És mesélhetnél te is, hogy ment Ross-al.
-Nem én vagyok most a fontos. Részleteket akarok.
Elmosolyodott, látta, hogy most vele akarok foglalkozni, és ez igaz is. Elég nekem otthon rágódnom a hülye ügyeimen. Nagy levegőt vett, majd belevágott.
-Hát úristen. Nagyon bírom. Egész este beszélgettünk, aztán éjfélkor megcsókolt. Azt mondta , ha nem szeretném, nem megyünk tovább, mert még nem ismerjük egymást, de örülne, ha ez összejönne, csak ne siessük el. És minden, amit mondtál, bejött, magamat adtam, a szar poénokon nem nevettem, gitározhatott nekem, aztán elmesélte, hogyan lövi be minden reggel a haját.
-Komolyan?
-Igen. Rosszabb, mint én. De imádom. Annyira helyes, meg kedves, meg tud nevettetni. Szinte tökéletes!
-Szinte?
-A fenébe is, kurvára tökéletes! Még... csak két napja ismerem.
-Oké, megértem.-raktam fel mindkét kezem védezezés képpen.
-De most te mesélsz!-jelentette ki.
-Lily! Nem szeretnék. Talán majd máskor, de most tényleg nem. Amúgy is, már délután négy van, tudod, hogy későn érek haza a hétfői 8 óra után.
-Igen, csak kíváncsi vagyok.
-Értem, de nem szeretnék beszélni róla.
-Jó, bocsi.
-Viszont,én megyek. Szia!-köszöntem el.
-Szia Ellie!-köszönt ő is, majd visszafordult a kajájához.
Már este tíz van, aludnom kéne, hiszen holnap újra suli, ráadásul nulladik órám is van. Jobb , ha elmegyek fürdeni.
Levetkőztem, majd beálltam a zuhanyzó alá, és hagytam, hogy a forró víz lemossa és átmelegítse a testem. Körülbelül fél órája lehettem bennt, mikor dörömbölést hallottam az ajtómon. Ki a fene lehet az ilyenkor? És hogyan jutott be? Gyorsan kiszálltam a zuhany alól, elzártam a vizet és magam köré csavatram egy törölközőt. Feltéptem az ajtót. Ki a fene ez?
-Ellie! Hol vagy?-üvöltötte a nappaliból egy ismerős hang.
-MIVAN?-kiabáltam, majd nemsokára megjelent előttem Liz.
-Ellie, ne haragudj, mondtam neki, hogy ne jöjjön ide, de túl sokat ivott, és nyugtatókat vett...-fejezte volna be a mondatot, de félrelökték, majd az illető két keze közé fogta az arcom, és mélyen a szemembe nézett.
-Ellie.-suttogta.-Látnom kellett téged.
-És fel kell forgatni a házam?-kitörtem a kezei közül.
-Én csak... beszélni akartam.
-Adam, részeg vagy. Majd ha magadnál leszel.
-Akkor leszek magamnál, ha visszajössz hozzám.
-Adam... Szakítottunk. Végleg.
-De én még mindig szeretlek!-kapott a kezem után, de nem tudta megfogni a csuklóm.
-Én meg nem érzek úgy! Figyelj, nagyon szeretlek, de mint egy barátot. Semmi szerelem nincs mögötte!
-De a régi idők.... mindent elfelejtettél? Biztos beütötted a fejed. AZ A KURVA BALESET! Miért kellett megtörténnie? Ha nem patkolt volna el mindenki mellőled tíz éven belül gyerekeink vannak.-könnyek szöktem a szemembe szavai hallatán
-ADAM!-korholta Liz.-Ilyet nem mondhatsz. Senki sem tehet róla.
-Dehogynem. Igaz. Az én hibám. Miért te?két térdre ereszkedett előttem.
-Adam, ezt se mondd.-korholtam.-Amíg tartott jó volt. De már elmúlt.
-Oké, Vadember, most megyünk.--karolta fel Liz, majd az ajtó felé húzta, ami tárva nyitva állt. Rám nézve nem jó, mivel vizes a hajam, és csak egy törölköző van rajtam.
-Még lehet egy kérdésem?-kérdezte Adam könnyes szemekkel.
-Persze.-mondtam, majd közelebb jött, majd mikor a közelsége kényelmetlenné vált, hátráltam, de ő jött utánam. A fal állított meg a továbbmenésben. A fejem mellett támaszkodott a kezével. Leheletén érződött a tömény alkoholszag.
-Mi történt? Mi változtatott mindenen? És most ne mondd azt, hogy a kibaszott baleset, mert megőrülök.
-Biztos hallani akarod az igazat?-kérdeztem tőle. Össze fog törni, ha megmondom neki.
-Mit számít? Nélküled úgy is egy roncs vagyok.
-Adam. Találni fogsz egy rendes lányt, akivel tíz év múlva gyerekeitek lesznek.-most vettem észre, hogy egy könycsepp legurult az arcomon.
-Ne térj ki előle! Hallani akarom.
Haboztam.
-Lefeküdtem Ross-al.
-Jobb, ha csak barátok maradunk.-visszhangoznak szavai a fejemben.
Persze, megkönnyítette a dolgom, de én őt választottam volna, és túl makacs vagyok, hogy mostmár felhozzam a témát. De nem maradhatok Adam-el sem. Este találkoztunk, és megmondtam neki, hogy nem olyan így, mint volt, és szakítani akarok. Mától élvezem a szinglik életét Los Angeles-ben.
Fél óra múlva már készenlétben álltam, hogy elinduljak. Még összekaptam gyorsan a telefonom, meg a táskám, majd beültem a kocsiba. Reggel 7 óra múlt, a pékség már egy órája nyitva van, ígyhát beugrok fondanos fánkért. 5 perc múlva leparkoltam, majd besiettem az üzletbe.
-Jó reggelt!-köszönt az eladó.
-Jó reggelt.
-Mit parancsol?
-Három darab fondanos fánk. Ja meg egy jegeskávé.
-Itt is vannak. 7.35$ lesz.
-Tessék.-raktam a pultra az összeget.
-Köszönöm, további szép napot!
-Viszon látásra!-köszöntem el, majd a kajáimmal a kezemben kimentem a boltból, beültem a kocsimba és elindultam suliba.
7:35-kor álltam be a suli parkolójába. Hétfő reggelenként törivel kezdek. Eddig ennek nem örültem, mert a tanárunk elég durva volt, kick-box edző, nem mellesleg ha egy szót is szóltunk, azon kívül, hogy kérdezett volna, lekevert egy pofont. De erre az igazgató rájött, és kirúgták. Ma jön az új tanár. Izgatott vagyok. Deja Vu érzésem van.
8-kor már bennt ültem a teremben, megettem az egyik fánkomat, és Lily most ült be mellém, fülig érő vigyorral az arcán.
-Szia Ellie!-köszönt vidáman.
-Szia!-köszöntem neki.
-Mi ez a nagy boldogság?-érdeklődtem, de az új tanár pont ekkor lépett be.
Elfordult, és felírta a nevét, majd mikor készen lett, aláhúzta háromszor, és visszafordult felénk.
Megláttam a nevet, majd az arcot, az enyhe borostával, és azonnal lefagytam. Már láttam őt. Álmomban.
-Uram atyám...-suttogtam, és a szám elé kaptam a kezem.
-Mi az?-kérdezte tőlem Lily.
-Alaric Salzmann.-mondta a tanár.-Eredetileg német név, viszont a nagyszüleim már abgliában házasodtak, majd éltek, innen az alaric, de nektek csak Mr. Salzmann. Úgy tudom, Pearl Harbor-nál tartotok az anyagban, viszont szeretem ismerni a diákjaimat. Körbemegyünk, mindenki mond magáról valamit. Itt kezdjük.-mutatott egy csoporttársamra.
-Jack Stewart...-kezdte a legelső tanuló.
-Na, mi történt?-tudakolta megint Lily.
-Semmi... én csak... Ez furcsa, mert... Nem értenéd.
-Dehogynem.
-Jót beszélgetnek ott a hölgyek?
-Öhmm...-mondtuk egyszerre Lily-vel.
-Elnézést, de órát tartanék, Miss...-nézett rám , miközben felvonta a szemöldökét.
-Ö.. Williams.Elena Williams.-mondtam
-Nagyszerű. És a másik hölgy?-nézett kérdőn Lily-re.
-Lily Abernathy.
-Rendben. Óra után kérem maradjanak itt.
-Oké.-mondtuk mindketten halkan.
30 perc múlva megszólalt a kicsengő, így az összes diák a teremben kifelé haladt. Az óra többi részében sem figyeltem, hisz ismerem az osztálytársaim. Nem hagy nyugodni viszont az, hogy az álmomban is ő volt az új töritanár.
-Williams, Abernathy.-szólt utánunk.
-Igen?-mentünk oda az asztalához.
-Úgy látom jól szórakoztatok az órámon.
-Elnézést.-kérek bocsánatot.
-Semmi baj, ez nem volt fontos óra, de leközelebb ne legyen ilyen, jó?
-Igenis tanár úr.-mondta Lily.
-Oké, mehettek, Elena, te még maradj egy kicsit.
Mi?! Minek?
-Kinnt megvárlak.-mondja Lily.
-Oké.-válaszolom.
-Figyelj Elena.-kezdi, mikor újdonsült barátnőm hallótávolságon kívül van.-Sokan mondták, hogy miken mentél keresztül. Ezt nehéz feldolgozni, vagy talán nem is lehet.
-Pff... nem is sejti.
-Dehogynem. És sajnálom. De elnéztem az eddigi eredményeid, és nem valami fényesek. Csak töriből állsz ennyire rosszul?
-Meg bioszból. Tényleg, pár hetet hiányzok és összefüggéstelen minden. A biosz meg nem marad meg a fejemben.
-Rendben, hát, ha gondolod, én segíthetetk, de jó lenne javítani a jegyeiden, vagy évvégén megbuksz, és nem vesznek fel semelyik fősulira.
-Igen.
-Majd még beszélünk erről, most menj a következő órádra.
-Rendben. Köszönöm Mr. Salzmann.
-Hívj Alaric-nak.
-Renben.-mondtam, majd kisiettem a teremből.
A napom viszonylag lassan telt, egy örökkévalóságnak tűnt, viszont a média érdekes volt. Egy 1926-ban készült némafilmet néztünk, és egyedül én értettem-ami azt jelenti, egyedül én röhögtem a poénokon. Óra után a tanárral alaposan kibeszéltem, majd gyorsan megkerestem Lily-t, hogy beszéljen. Egész nap tartotta a száját a Riker-ügyről.
Nem volt nehéz megtalálni, az ebédlőben evett.
-Lily Abernathy! Most azonnal mesélsz nekem! Egész nap csukva volt a szád!-korholtam.
-Hú! Nyugi. Még felborítod az asztalt! És mesélhetnél te is, hogy ment Ross-al.
-Nem én vagyok most a fontos. Részleteket akarok.
Elmosolyodott, látta, hogy most vele akarok foglalkozni, és ez igaz is. Elég nekem otthon rágódnom a hülye ügyeimen. Nagy levegőt vett, majd belevágott.
-Hát úristen. Nagyon bírom. Egész este beszélgettünk, aztán éjfélkor megcsókolt. Azt mondta , ha nem szeretném, nem megyünk tovább, mert még nem ismerjük egymást, de örülne, ha ez összejönne, csak ne siessük el. És minden, amit mondtál, bejött, magamat adtam, a szar poénokon nem nevettem, gitározhatott nekem, aztán elmesélte, hogyan lövi be minden reggel a haját.
-Komolyan?
-Igen. Rosszabb, mint én. De imádom. Annyira helyes, meg kedves, meg tud nevettetni. Szinte tökéletes!
-Szinte?
-A fenébe is, kurvára tökéletes! Még... csak két napja ismerem.
-Oké, megértem.-raktam fel mindkét kezem védezezés képpen.
-De most te mesélsz!-jelentette ki.
-Lily! Nem szeretnék. Talán majd máskor, de most tényleg nem. Amúgy is, már délután négy van, tudod, hogy későn érek haza a hétfői 8 óra után.
-Igen, csak kíváncsi vagyok.
-Értem, de nem szeretnék beszélni róla.
-Jó, bocsi.
-Viszont,én megyek. Szia!-köszöntem el.
-Szia Ellie!-köszönt ő is, majd visszafordult a kajájához.
Már este tíz van, aludnom kéne, hiszen holnap újra suli, ráadásul nulladik órám is van. Jobb , ha elmegyek fürdeni.
Levetkőztem, majd beálltam a zuhanyzó alá, és hagytam, hogy a forró víz lemossa és átmelegítse a testem. Körülbelül fél órája lehettem bennt, mikor dörömbölést hallottam az ajtómon. Ki a fene lehet az ilyenkor? És hogyan jutott be? Gyorsan kiszálltam a zuhany alól, elzártam a vizet és magam köré csavatram egy törölközőt. Feltéptem az ajtót. Ki a fene ez?
-Ellie! Hol vagy?-üvöltötte a nappaliból egy ismerős hang.
-MIVAN?-kiabáltam, majd nemsokára megjelent előttem Liz.
-Ellie, ne haragudj, mondtam neki, hogy ne jöjjön ide, de túl sokat ivott, és nyugtatókat vett...-fejezte volna be a mondatot, de félrelökték, majd az illető két keze közé fogta az arcom, és mélyen a szemembe nézett.
-Ellie.-suttogta.-Látnom kellett téged.
-És fel kell forgatni a házam?-kitörtem a kezei közül.
-Én csak... beszélni akartam.
-Adam, részeg vagy. Majd ha magadnál leszel.
-Akkor leszek magamnál, ha visszajössz hozzám.
-Adam... Szakítottunk. Végleg.
-De én még mindig szeretlek!-kapott a kezem után, de nem tudta megfogni a csuklóm.
-Én meg nem érzek úgy! Figyelj, nagyon szeretlek, de mint egy barátot. Semmi szerelem nincs mögötte!
-De a régi idők.... mindent elfelejtettél? Biztos beütötted a fejed. AZ A KURVA BALESET! Miért kellett megtörténnie? Ha nem patkolt volna el mindenki mellőled tíz éven belül gyerekeink vannak.-könnyek szöktem a szemembe szavai hallatán
-ADAM!-korholta Liz.-Ilyet nem mondhatsz. Senki sem tehet róla.
-Dehogynem. Igaz. Az én hibám. Miért te?két térdre ereszkedett előttem.
-Adam, ezt se mondd.-korholtam.-Amíg tartott jó volt. De már elmúlt.
-Oké, Vadember, most megyünk.--karolta fel Liz, majd az ajtó felé húzta, ami tárva nyitva állt. Rám nézve nem jó, mivel vizes a hajam, és csak egy törölköző van rajtam.
-Még lehet egy kérdésem?-kérdezte Adam könnyes szemekkel.
-Persze.-mondtam, majd közelebb jött, majd mikor a közelsége kényelmetlenné vált, hátráltam, de ő jött utánam. A fal állított meg a továbbmenésben. A fejem mellett támaszkodott a kezével. Leheletén érződött a tömény alkoholszag.
-Mi történt? Mi változtatott mindenen? És most ne mondd azt, hogy a kibaszott baleset, mert megőrülök.
-Biztos hallani akarod az igazat?-kérdeztem tőle. Össze fog törni, ha megmondom neki.
-Mit számít? Nélküled úgy is egy roncs vagyok.
-Adam. Találni fogsz egy rendes lányt, akivel tíz év múlva gyerekeitek lesznek.-most vettem észre, hogy egy könycsepp legurult az arcomon.
-Ne térj ki előle! Hallani akarom.
Haboztam.
-Lefeküdtem Ross-al.
2015. március 3., kedd
19.rész
Reggel amikor felkeltem magányosnak éreztem magam. Az utóbbi hetekben minden reggel volt valaki mellettem, és ennek hiánya most feltűnt, viszont furcsamód meg vagyok nyugodva. Talán férfiak nélkül jobb az élet? Egy biztos, döntenem kell. De nem ma. A tegnap esti bál jól sikeredett, Riker egy új barátnőjelöltre tett szert Lily Abernathy személyében. Csinos hosszú barna hajú lány élénkzöld szemekkel. Remélem, összejön nekik. Rydellel meg Amy-vel, de ez majd csak háromkor lesz. Nem jellemző rám, hogy hétvégén is korán kelek, de ma 8-kor már fennt evett a fene. Úgy döntöttem, ma egyedül maradok kicsit, ha csak valami nem szól közbe.
A fetrengés az ágyamban egy óra múlva már unalmasnak bizonyult - és nagyon kényelmetlennek is- így rávettem magam, hogy felkeljek és nekiálljak az ebédemnek. A legjobban most egy kis gyros-hoz van kedvem. Amióta beköltöztem ide, nem is jártam boltban, így szinte semmi nincs itthon. El kell mennem bevásárolni. Vagy rendelhetek is. Nem lepődtem meg magamon, hiszen a második lehetőség mellett döntöttem. Tárcsáztam az 551-289-es számot, ami Bob kajáldájához tartozott.
-Bob kajáldája. Miben segíthetek?-szólt bele az öregedő de számomra mégis oly kedves hang, ami Bob-hoz tartozott.
-Szia Bob bácsi, itt Ellie.
-Szia kislány! A szokásosat?
-Nem, most egy gyros-t kérek hagymás fokhagymás öntettel.
-Rendben, vettem. Dr. Pepper?
-Dr. Pepper.
-Rendben kicsim, fél óra és viszem!
-Kösz Bob bácsi! Viszhall.
-Szia kislány!
Melegség öntötte el a szívem. Bob bácsit születésem óta ismerem, apa egyik legjobb barátja volt. Jó pár éve nem láttam már. Mostmár ideje lenne zuhanyozni. Becsoszogtam a mamuszomban a fürdőbe, majd beleálltam a kádba, megnyitottam a csapot és hagytam, hogy zudúljon rám a meleg víz. Órákig el tudnék itt időzni. De nem fogok. A szivacsomat bevizeztem, nyomtam rá egy kevés tusfürdőt, átmotam magam, majd leöblítettem a testem. Kiszálltam, majd magam köré csavartam egy törülközőt, visszabújtam a mamuzomba, majd a szobámba mentem, hogy kivegyek valami kényelmes ruhát. Egy tréningnadrág és egy laza póló mellett döntöttem. A hajamat összefogtam kontyba, és kész is vagyok. A lényeg, hogy legyen rajtam ruha.
Egy kis késéssel, háromnegyed óra múlva csöngettek az ajtómon. Egy öregedő, őszes hajszálakkal teli, bajszos, alacsony ember állt az ajtóban, akit már kiskoromból olyan jól ismerek.
-Szia Bob bácsi!
-Ellie drágám! Hogy felnőttél! Milyen rég láttalak! Gyere hajolj le hozzám adjak két puszit!
Lehajoltam, és két oldalról mindkettem puszikat hintettünk a másik arcára.
-Hogy-hogy te jöttél ki?-kérdezem.
-Tudod, a kedves ismerősökhöz szeretek inkább magam járni. De hogy te ilyen gyönyörű lettél! Apádék temetése óta alig láttalak kislány! Milyen szörnyű.
-Tudom Bob bácsi. De régen volt már.
-Régen bizony. Ne haragudj kis drágám, de hív a munka. Tessék, itt a kajád.
-Köszönöm!-mondtam, majd a kezébe nyomtam az ebédem árát, majd egy újabb puszicsere után, kiskorom egyik meghatározó alakja, aki olyan sok jó emlékkel halmozott el engem, beült a régi piros kocsijába, majd elhajtott. Mivel egy picit kihűlt már az ennivalóm, beraktam a mikróba egy tálon, egy picit megmelegítettem, majd előszedtem a laptopom, a nappaliban bekapcsoltam a tv-t, majd mikor a melegítés elégnek bizonyult, kivettem a gyros-t és rátettem egy tálcára, majd a Pepperemet kiöntöttem egy pohárba, odamentem a kanapéhoz, elültem és enni kezdtem.
Mikor mindent eltakarítottam a tányéromról, de az üditőmhoz még nem nyúltam, arrébraktam a tányért, a kezembe vettem a poharat, az ölembe pedig a laptopot, és szörfözgetni kezdtem a neten. Ahogy beléptem az Inbox-ba egy e-mail várt, Lily Abernathy-től.
"Szia.
Tudom, nem sokszor beszélünk, de az este elég közel kerültem a barátod tesójához, és tanácsot kérnék. Tudunk beszélni? Írj vissza kérlek."
Meglepett, hogy írt. Persze, hogy segítek neki, aranyos lány, és legalább eltereli a gondolataimat.
"Szia. Persze, beszéljünk, segítek. Találkozzunk egy óra múlva. Csak hol? :D"
"Oksi, egy óra múlva. A pláza?"
"Főbejáratnál pontban egy óra múlva. Megyek készülődök! :)"
"Istenem, köszi!"
Nem írtam már vissza. Aranyos lány. Úgy volt, hogy nem akarok ma menni sehova, de imádom játszani a kupidót.
Pontban egy óra múlva leparkoltam a pláza parkolójában, és éppen a "titkos tervemmel" beszéltem telefonon.
-Tehát fél óra múlva a kajáldánál? Vagy mi?
-Pontosan. Egyébként, majd veled is szeretnék beszélni. Fontos.-mondta komolyan.
-Rendben, de először ezt csináld meg. Kérlek.
-Belementem, vlégrehajtom. Fél óra és a kajálda előtt leszek.
-Oké. Szia.-mondtam és visszaköszönés nélkül kinyomtam.
Kiszálltam a kocsiból, és a főbejárathoz siettem. Lily már ott várt engem.
-Szia Ellie!
-Szia. Mehetünk? Mit szeretnél csinálni?
-Csajos dolgokat, és közben beszélünk Riker-ről.
-Jól hangzik.
Elindultunk, és betértünk az első velünk szembe jövő boltba.
-Naaaa... és....-kezde Lily.
-Igen?
-Mesélj Riker-ről.
-Öhmm... Hát, én is csak kb. fél éve ismerem, de annyit tudok róla, hogy te pont az esete vagy. Ne röhögj kínosan, csavargasd a hajad, csak légy természetes, azt szereti. És légy nyitott, mindenre, rőleg ha a hajáról vagy a gitárjáról beszél.
-Ó... az a haj.
-Egyszer befontam neki, egész vicces volt, de aztán Rik felébredt.
-Hmmm... remélem én majd csinálhatom ezt vele, ha már összejön. És te meg Ross hogy jöttetek össze?
-Mi nem... Mi nem vagyunk együtt. Csak barátok vagyunk.
-Ó. Értem, de szeretnéd, hogy összejöjjetek?
-Hát... nem is tudom. Ez egy elég hosszú és bonyolult sztori.
-Ha nem akarod, ne mondd el, csak kíváncsi voltam.
-Oké, köszi. Majd talán egyszer. Csak még én sem értem.
-Értem.
25 perc céltalan sétálgatás után felvonszoltam Lily-t a második emeletre a kajáldához, azzal az indokkal, hogy éhes vagyok, de egyábként egy falat sem menne le a torkomon.
-Tudod mit? Nem is vagyok éhes. Vettem egy üdítőt, üljünk le, ide, oké?
-Oké.
-És, mit tervezel suli után?
-Hát, felvettek a helyi főiskolára, ahol turiszikára fogok járni. Idegenvezető szeretnék lenni. Sok szép helyre eljuthatnék.
-Értem, és hány nyelven beszélsz?-kérdeztem, hogy lekössem, de Lily arca paradicsomvörösre színeződött, harapdálta az alsó ajkát, és próbál elbújni mögém.-Mi az?-kérdeztem érthetetlenül?
-Ott van Riker.-mondta.
-Mi?-kérdeztem tettetett meglepődöttséggel, hisz én hívtam ide.
-Ott, a kínainál áll sorba.
Megfordultam, és láttam, ahogy Riker minket néz, és mellette áll Ross. MI? Őt is elhozta? Ne már. Ezzel várni akartam, de most elkerülhetetlen lesz, hogy beszéljek vele.
-Riker!-kiabáltam nekik, és integettem, mint egy őrült.
Elindultak felénk. Néztem Ross-t ahogy közeledett, és a szívem egyre jobban vert. Eldöntöttem. VEle akarok lenni. Szakítok Adammel, és vele leszek. Szeretem.
-Sziasztok lányok!-köszönt az idősebbik szőke, mikor odaértek hozzánk.
-Hali.
-Öhm.... Ellie, beszélhetnénk?-mondta Lily. Látszódott rajta, hogy zavarban van.
-Mi az?-kérdeztem, ártatlan arccal.
-Ugye nem a te kezed van a dologban? Hogy itt van?
-Pfff.... de, képzeld felhívtam és lebeszéltem vele, hogy pont akkor jöjjön ide enni, mikor mi is itt vagyunk. Ez kész vicc.
-Szóval tuti nem te voltál?-vonta fel a szemöldökét.
-Nem.-hazudtam.
-Oké, és most mi legyen?
-Szépen kettesben hagylak titeket. Ne feledd amiket mondam neked, ne légy zavarban.-hátráltam tőle.
-Ellie!-monda hangosan.
-Késő! Sziasztok!-megfogtam Ross karját, és elhúztam Riker mellől.
-Hé!-kiáltott fel a fiatal szöszi.
-Semmit ne mondj, fussunk, nehogy utolérjenek.-mondtam, majd begyorsítottam, és kézenfogva kifutottunk a parkolóba.
Pár óra múlva Ross és én megjártuk a szupermarketet, hogy bevásároljak otthonra,majd hazadubtuk, és éppen a fagyizóból jövünk. Egymás kezét fogjuk, mit sem törődve azzal, hány fotós kaphatott le minket útközben. Amikor a házam elé értünk, Ross megállt, és szembefordult velem. Egy kósza hajtincsemet a fülem mőgé tűrte.
-Tudod, hogy beszélnünk kell, igaz?
Itt az idő. Elmondom Rossnak.
-Igen. Figyelj...
-Nem, Ellie, hadd kezdjem én. Sokat gondolkodtam. Boldognak látszol Adammel. Csak bekavartam. Jó volt, ami történt, és nem bántam meg...
-Én sem...-suttogtam.
-Szerintem jobb, ha csak barátok maradunk.-jelentette ki, bennem pedig összedőlt egy világ.
A fetrengés az ágyamban egy óra múlva már unalmasnak bizonyult - és nagyon kényelmetlennek is- így rávettem magam, hogy felkeljek és nekiálljak az ebédemnek. A legjobban most egy kis gyros-hoz van kedvem. Amióta beköltöztem ide, nem is jártam boltban, így szinte semmi nincs itthon. El kell mennem bevásárolni. Vagy rendelhetek is. Nem lepődtem meg magamon, hiszen a második lehetőség mellett döntöttem. Tárcsáztam az 551-289-es számot, ami Bob kajáldájához tartozott.
-Bob kajáldája. Miben segíthetek?-szólt bele az öregedő de számomra mégis oly kedves hang, ami Bob-hoz tartozott.
-Szia Bob bácsi, itt Ellie.
-Szia kislány! A szokásosat?
-Nem, most egy gyros-t kérek hagymás fokhagymás öntettel.
-Rendben, vettem. Dr. Pepper?
-Dr. Pepper.
-Rendben kicsim, fél óra és viszem!
-Kösz Bob bácsi! Viszhall.
-Szia kislány!
Melegség öntötte el a szívem. Bob bácsit születésem óta ismerem, apa egyik legjobb barátja volt. Jó pár éve nem láttam már. Mostmár ideje lenne zuhanyozni. Becsoszogtam a mamuszomban a fürdőbe, majd beleálltam a kádba, megnyitottam a csapot és hagytam, hogy zudúljon rám a meleg víz. Órákig el tudnék itt időzni. De nem fogok. A szivacsomat bevizeztem, nyomtam rá egy kevés tusfürdőt, átmotam magam, majd leöblítettem a testem. Kiszálltam, majd magam köré csavartam egy törülközőt, visszabújtam a mamuzomba, majd a szobámba mentem, hogy kivegyek valami kényelmes ruhát. Egy tréningnadrág és egy laza póló mellett döntöttem. A hajamat összefogtam kontyba, és kész is vagyok. A lényeg, hogy legyen rajtam ruha.
Egy kis késéssel, háromnegyed óra múlva csöngettek az ajtómon. Egy öregedő, őszes hajszálakkal teli, bajszos, alacsony ember állt az ajtóban, akit már kiskoromból olyan jól ismerek.
-Szia Bob bácsi!
-Ellie drágám! Hogy felnőttél! Milyen rég láttalak! Gyere hajolj le hozzám adjak két puszit!
Lehajoltam, és két oldalról mindkettem puszikat hintettünk a másik arcára.
-Hogy-hogy te jöttél ki?-kérdezem.
-Tudod, a kedves ismerősökhöz szeretek inkább magam járni. De hogy te ilyen gyönyörű lettél! Apádék temetése óta alig láttalak kislány! Milyen szörnyű.
-Tudom Bob bácsi. De régen volt már.
-Régen bizony. Ne haragudj kis drágám, de hív a munka. Tessék, itt a kajád.
-Köszönöm!-mondtam, majd a kezébe nyomtam az ebédem árát, majd egy újabb puszicsere után, kiskorom egyik meghatározó alakja, aki olyan sok jó emlékkel halmozott el engem, beült a régi piros kocsijába, majd elhajtott. Mivel egy picit kihűlt már az ennivalóm, beraktam a mikróba egy tálon, egy picit megmelegítettem, majd előszedtem a laptopom, a nappaliban bekapcsoltam a tv-t, majd mikor a melegítés elégnek bizonyult, kivettem a gyros-t és rátettem egy tálcára, majd a Pepperemet kiöntöttem egy pohárba, odamentem a kanapéhoz, elültem és enni kezdtem.
Mikor mindent eltakarítottam a tányéromról, de az üditőmhoz még nem nyúltam, arrébraktam a tányért, a kezembe vettem a poharat, az ölembe pedig a laptopot, és szörfözgetni kezdtem a neten. Ahogy beléptem az Inbox-ba egy e-mail várt, Lily Abernathy-től.
"Szia.
Tudom, nem sokszor beszélünk, de az este elég közel kerültem a barátod tesójához, és tanácsot kérnék. Tudunk beszélni? Írj vissza kérlek."
Meglepett, hogy írt. Persze, hogy segítek neki, aranyos lány, és legalább eltereli a gondolataimat.
"Szia. Persze, beszéljünk, segítek. Találkozzunk egy óra múlva. Csak hol? :D"
"Oksi, egy óra múlva. A pláza?"
"Főbejáratnál pontban egy óra múlva. Megyek készülődök! :)"
"Istenem, köszi!"
Nem írtam már vissza. Aranyos lány. Úgy volt, hogy nem akarok ma menni sehova, de imádom játszani a kupidót.
Pontban egy óra múlva leparkoltam a pláza parkolójában, és éppen a "titkos tervemmel" beszéltem telefonon.
-Tehát fél óra múlva a kajáldánál? Vagy mi?
-Pontosan. Egyébként, majd veled is szeretnék beszélni. Fontos.-mondta komolyan.
-Rendben, de először ezt csináld meg. Kérlek.
-Belementem, vlégrehajtom. Fél óra és a kajálda előtt leszek.
-Oké. Szia.-mondtam és visszaköszönés nélkül kinyomtam.
Kiszálltam a kocsiból, és a főbejárathoz siettem. Lily már ott várt engem.
-Szia Ellie!
-Szia. Mehetünk? Mit szeretnél csinálni?
-Csajos dolgokat, és közben beszélünk Riker-ről.
-Jól hangzik.
Elindultunk, és betértünk az első velünk szembe jövő boltba.
-Naaaa... és....-kezde Lily.
-Igen?
-Mesélj Riker-ről.
-Öhmm... Hát, én is csak kb. fél éve ismerem, de annyit tudok róla, hogy te pont az esete vagy. Ne röhögj kínosan, csavargasd a hajad, csak légy természetes, azt szereti. És légy nyitott, mindenre, rőleg ha a hajáról vagy a gitárjáról beszél.
-Ó... az a haj.
-Egyszer befontam neki, egész vicces volt, de aztán Rik felébredt.
-Hmmm... remélem én majd csinálhatom ezt vele, ha már összejön. És te meg Ross hogy jöttetek össze?
-Mi nem... Mi nem vagyunk együtt. Csak barátok vagyunk.
-Ó. Értem, de szeretnéd, hogy összejöjjetek?
-Hát... nem is tudom. Ez egy elég hosszú és bonyolult sztori.
-Ha nem akarod, ne mondd el, csak kíváncsi voltam.
-Oké, köszi. Majd talán egyszer. Csak még én sem értem.
-Értem.
25 perc céltalan sétálgatás után felvonszoltam Lily-t a második emeletre a kajáldához, azzal az indokkal, hogy éhes vagyok, de egyábként egy falat sem menne le a torkomon.
-Tudod mit? Nem is vagyok éhes. Vettem egy üdítőt, üljünk le, ide, oké?
-Oké.
-És, mit tervezel suli után?
-Hát, felvettek a helyi főiskolára, ahol turiszikára fogok járni. Idegenvezető szeretnék lenni. Sok szép helyre eljuthatnék.
-Értem, és hány nyelven beszélsz?-kérdeztem, hogy lekössem, de Lily arca paradicsomvörösre színeződött, harapdálta az alsó ajkát, és próbál elbújni mögém.-Mi az?-kérdeztem érthetetlenül?
-Ott van Riker.-mondta.
-Mi?-kérdeztem tettetett meglepődöttséggel, hisz én hívtam ide.
-Ott, a kínainál áll sorba.
Megfordultam, és láttam, ahogy Riker minket néz, és mellette áll Ross. MI? Őt is elhozta? Ne már. Ezzel várni akartam, de most elkerülhetetlen lesz, hogy beszéljek vele.
-Riker!-kiabáltam nekik, és integettem, mint egy őrült.
Elindultak felénk. Néztem Ross-t ahogy közeledett, és a szívem egyre jobban vert. Eldöntöttem. VEle akarok lenni. Szakítok Adammel, és vele leszek. Szeretem.
-Sziasztok lányok!-köszönt az idősebbik szőke, mikor odaértek hozzánk.
-Hali.
-Öhm.... Ellie, beszélhetnénk?-mondta Lily. Látszódott rajta, hogy zavarban van.
-Mi az?-kérdeztem, ártatlan arccal.
-Ugye nem a te kezed van a dologban? Hogy itt van?
-Pfff.... de, képzeld felhívtam és lebeszéltem vele, hogy pont akkor jöjjön ide enni, mikor mi is itt vagyunk. Ez kész vicc.
-Szóval tuti nem te voltál?-vonta fel a szemöldökét.
-Nem.-hazudtam.
-Oké, és most mi legyen?
-Szépen kettesben hagylak titeket. Ne feledd amiket mondam neked, ne légy zavarban.-hátráltam tőle.
-Ellie!-monda hangosan.
-Késő! Sziasztok!-megfogtam Ross karját, és elhúztam Riker mellől.
-Hé!-kiáltott fel a fiatal szöszi.
-Semmit ne mondj, fussunk, nehogy utolérjenek.-mondtam, majd begyorsítottam, és kézenfogva kifutottunk a parkolóba.
Pár óra múlva Ross és én megjártuk a szupermarketet, hogy bevásároljak otthonra,majd hazadubtuk, és éppen a fagyizóból jövünk. Egymás kezét fogjuk, mit sem törődve azzal, hány fotós kaphatott le minket útközben. Amikor a házam elé értünk, Ross megállt, és szembefordult velem. Egy kósza hajtincsemet a fülem mőgé tűrte.
-Tudod, hogy beszélnünk kell, igaz?
Itt az idő. Elmondom Rossnak.
-Igen. Figyelj...
-Nem, Ellie, hadd kezdjem én. Sokat gondolkodtam. Boldognak látszol Adammel. Csak bekavartam. Jó volt, ami történt, és nem bántam meg...
-Én sem...-suttogtam.
-Szerintem jobb, ha csak barátok maradunk.-jelentette ki, bennem pedig összedőlt egy világ.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)