9.rész

Reggeli forgolódásomat végezem, mikor arra eszmélek, hogy valaki van mellettem az ágyban. Ross. MI?! Ez most tényleg megtörtént? Nem. Nem szabad. Óvatosan kikászálódok az ágyból, hogy ne ébredjen fel, és szembesülök vele, hogy meztelen vagyok. Kisiettem a gardróbomba, és felvettem valami banda pólóját, meg egy bugyit, és lementem reggelit készíteni. Hűtő ki, nézzük is mi van itthon. Tojás, tej, meg még minden féle szarság. Szekrény. Cukor, liszt van. Akkor csinálok palacsintát. Most úgy vagyok vele, hogy nem érdekel semmi, zenét akarok hallgatni, így odamentem a CD-khez, és levettem onnan apám ócska Ramones lemezét, majd beraktam a lejátszóba. Ez egy válogatáslemez a legjobb dalokból. Kiskoromban nagyon sokat halgattam. Az első szám rajta a Blitzkrieg Bop, ez volt az egyik kedvencem, mert nagyon sokat tudtam rá ugrálni. Elmosolyodok a bevillanó emlékre, és éneklek is "Hey Ho let's go". Teljesen feloldódok, tácolok, meg ugrálok. Összedobom a palacsintatésztát, a serpenyőt felrakom a főzőlapra, egy icikepicike olaj, és odakanalazok egy kis masszát. Egy darab kész is. Majd mégegy. Egyszer csak kezeket érzek a derekamon. Jajj ne! Nem. Nem, nem, nem. Ezt nem lehet.
-Jóreggelt!-köszönt, majd félresöpörte a hajamat a nyakamból, és apró puszikat lehellt oda.-Palacsinta,  Ramones és te. A kedvenceim.-ez nagyon jól esik, de nem. Mi ketten nem lehetünk együtt, bármennyire is akarom, okosabbnak kell lennem. Ha a levélben igazat írtak nekem, akkor..... Nem kockáztathatom az ő életét is.
-Nem. Nem csináljuk ezt.-löktem el.
-Mi?!
-Ross, mi nem vagyunk együtt.-könnyek szöknek a szemembe.
-De a tegnap este, és most a reggeli. Én azt hittem...
-Ne higyj semmit. A tegnap este hiba volt, ami a reggelit illeti, én is szeretem a palacsintát és a zenét. Ennyi. Nem vagyunk együtt.
-De mi a baj? Nem élvezted esetleg, vagy mi?
-De. Állati jó volt. De nem szabad. Értsd meg, mi nem lehetünk együtt Ross.
-Ne csináld már ez velem! Belehalok, hogy két hónapja csak húzod az agyam! Ha nem kellek mondd meg, de így... egyik percben utálsz, a másikban meg csókolózunk, vagy tegnap este éppen más, de ez nekem így nem kell. Mondj valamit, mert belepusztulok. Kérlek.-a szavak szenvedően hagyják el a száját. Kérlek. Ez az egy a levegőben marad. Tisztáznunk kell a dolgokat.
-Nem akarok együtt lenni veled.-remegő hanggal mondom ki a szavakat. Igazából az egész életem leélném veled. Újból könnyek szöknek a szemembe, de ezúttal nem gátolom őket, hadd hulljanak.
-Értem.
Nem értesz te semmit.
-Nos, akkor azt hiszem én elmegyek.-Ne, kérlek.
-Igen, az lesz a legjobb.-szipogok.
-Még jó, hogy felöltöztem. Most elmegyek. Majd a cuccaimért visszajövök valamikor.
-Oké...
Csak bámulok ki a fejemből, és nézem, ahogy az egyetlen ember, akibe szerelmes voltam, kisétál az ajtón. Kisétál az életemből. Felmegyek a szobámba, ráugrok az ágyra, és a párnába ordítok. Utat adok könnyeimnek, és zokogni kezdek.  fenéket, kit álltatok? Bőgok mint az állat. Végigsimítok az ágyneműmön, és felidéződnek a tegnap este emlékei. A gyöngéd csókok, az egész testemen.
-Mi a faszért csináltam ezt? Jenna, apa, anya, Jeremy! Mondjátok meg onnan nekem, mert belehalok! Miért vagyok ekkora idióta?-nézek fel a plafonra.-Miért cseszem el az életem? Miért hagytatok itt, amikor nem bírok megbírkózni a teherrel?-az éjjeliszekrényről leveszem az egyik régi családi fotót. Nosztalgiázni támad kedvem, ezért felmegyek a padlásra, és megfogom az egyik poros dobozt, amelyben a régi képeket tartom. Leviszem a nappaliba, és előveszem belőle az első képet, amikor megszülettem, és anya a kezében tart. Elérzékenyülök az emlékre. Aztán a következő kép, amikor először játszok a csellómon. Jézus, amióta a baleset volt, nem is volt a kezemben, mivel bennt volt a kocsiban, és összetört. Nem akartam újat venni, mert emlékekkel járt volna, de az durva, hogy körübelül két éve nem játszottam. Meg a banda... Nem, nem játszottam semmilyen bandában, de ők voltak a legjobb barátaim. Adam. Megdobban a szívem az emlékre. Talán szerelmes voltam belé, de nem hiszem, mert nem éreztem ilyet eddig. Ross. Jesszus, lehet nem is szeretem, csak beállítottam magamnak, hogy jobban legyek? Igen. Nem vagyok belé szerelmes! Mi a fene van velem? Istenem. egy csődtömeg vagyok.

Már este hat van, kinnt szürkés árnyalatot vett fel az ég. Kezd sötétedni. És öt órán keresztül sikerült csak képeket néznem, meg nevetnem, sírnom is. Oké, ebből elég. Ki kell szellőztetnem a fejemet. Régen, amikor nagy bánataim voltak mindig futni mentem. Talán ez most is segít.
Felkaptam egy mackóalsót, egy futópólót, meg egy pulcsit, bedugtam a fülhallgatót a fülembe, és elindítottam a zenéket az iPod-omon. Van itt minden. Rock, pop, rap, klasszikus. Azóta nem hallgattam , mióta letettem a csellóról. Nos a választásom most Ludwig van Beethoven-re esik. Úristen de hiányzott!-gondolom, mikor kilépek az utcára. Elindulok a park felé. Kb 5 perc múlva érek el a szakaszhoz, ahol a futók vannak. Zenét váltok, és mostmár a fülemben a Paramore- Ain't it fun-ja szól. Picit ütemesebben kezdek el futni, a dal ütemeire. Csak futok, és érzem, ahogy ez egy picit kezd felszabadítani. De hiányzott már ez! De a tökéletes pillanatot is el tudja rontani valaki, mikor belém jön jobbról.
-Figyelj már oda te barom!-hordom le.-mások is futnak nem csak te.
-Jó, bocs hercegnő.-válaszol flegmán. A hangja viszont nagyon ismerős, még régebbről.
-Ekkaroa barmot!-mondtam magamnak.
-Mit mondtál?
-Semmit, hagyjuk.
-Várj. Ismerős vagy nekem.-a vállamra tette a kezét, hogy megfordulársa késztessen. Én pedig megfordultam. Tudni akarom ki ő.-Ellie? Ellie Williams?
A szívem dobogni kezd, amint meglátom az illetőt. Nem hiszem el. Két év után csak úgy összefutunk az utcán, tök véletlen. Persze követtem a híreket róla, meg az Üstökösről, de ez így hihetetlen.
-Adam?

-Jesszusom Ellie tényleg te vagy az?
-Teljes életnagyságban.
-Nem hiszem el.-ölelt meg.
-Én sem hiszem el.-suttogtam.-Na és mit csinál a nagy Adam Wilde itt ilyenkor? Nem lenne éppen koncertetek, vagy valami?
-De. Csak valahogy úgy éreztem itt kell lennen most. És nézzenek oda! Egyébként a bandával se olyan a kapcsolat mint régen.
-Miért?-kiváncsi vagyok rá.
Nem válaszol, csak lesüti a szemét, majd pillái alól néz rám.
-Én?
Választ ismét nem kapok, csak egy szégenlős bólogatást.
-Miért, Adam?
-Nem csak te vesztettél el mindenkit. Mi is. Téged is elvesztettünk. Ha mondhatjuk, te tartottad bennem a lelket, mostanában meg csak úgy vagyok.
-Nem mondj marhaságokat!
-Ez nem marhaság. Két lábon járó csődtömeg vagyok. A zenélés sem izgat már, nem érzem azt , mint korábban.
-Értem, de akkor is marhaság az egész. Tuti van más ok is.
-Jó, hagyjuk.
-Szerintem is.
-Figyelj, nincs kedved eljönni a mai koncertre?
-Nem is tudom Adam. Elég nehéz napon vagyok túl.
-Kérlek. A többiek is biztos örülnének neked.
-Na jó. De át kell öltöznöm. Így nem mehetek.
-Ja. Nekem is.Akkor hogy legyen?
-Tudod mit? Egy csomó ruhád ott van még nálunk. Gyere el, és ott elkészülünk.
-Biztos? Nem lenne gond? A barátod nem jaragudna, ha beállítanék?
-Nincs senkim. Egyedül vagyok.-ismerem be.
-Gyere ide Williams.-nyújtja ölelésre a karját, én pedig habozás nélkül hozzábújok.
-Induljunk, mert még elkésünk.
-Asszem nyolc körül lehet, Ellie. Tudod te, hogy hánytól szoktunk fellépni?
-Sejtem.-nevetek.
-Oké, akkor verseny a park végéig.-fut el.
-Persze, hagyj itt!
-Siess,mert tuti én nyerek!-kiabál vissza.
-Nem mintha amúgy is nem te nyernél.-mondom magaban, majd futni kezdek utána.


-Ez a ház pont ugyan úgy néz ki, mint mikor legutóbb voltam itt.-Állapítja meg Adam.
-Ki változtatott volna rajta?-horkantok fel.
-Igaz, bocs.
-Emlékszem amikor a garázsotokban próbáltunk, ha a szüleink éppen ellenőrizték a tanyahelyet.
-És egy óriási kukászsák üres doboz sörrel tértek vissza.
-Szép idők is voltak!
-Inkább készülődjünk, oké? Azt hiszem a gardróbban vannak a cuccaid.-indultam fel a lépcsőn.
-Miért is nem dobtad ki őket?
-Nem is tudom. Talán ok volt, hogy egyszer talán felkeresselek.
-Erre én meg neked megyek a parkban.
-Ja igen. Elég nagy seggarc vagy.-nevetek.
-Hé!-nevet ő is.
-Istenem hova tettem azokat a szarokat?
-Na! Ne beszélj így a ruháimról! Majd én megkeresem oké?
-Oké. Várj, nekem is fel kéne vennem valamit.
-Vedd fel ezt, meg ezt.-dobja nekem a ruhadarabokat, amik teljesen nem illettek egymáshoz.
-Te hülye vagy.
-Miért?
-Ezeket?-húzom fel a szemöldököm.
-Miért ne? Csini.-nevet.
-Istenem Adam. Most se könnyebb veled, mint akkor.
-Tudom.
-Inkább ezt veszem fel, de azért köszi.-vettem a kezembe egy kockás inget meg egy farmert.
-Te tudod!
-Hagyjál, most megyek öltözni!
-Oké.
Bementem a füdőbe, felkaptam a ruhákat, leengedtem a hajamat, kifésültem és feldobtam egy kis sminket. Oké, ez így jó lesz. Kell egy cipő még. Kimentem a szobámba, és felkaptam azt a darabot, ami ehhez a szereléshez illik, majd felkaptam a telómat, és elindultam megnézni, hogy halad Adam.

-Ez gyors volt, Williams!-mondja, mikor rátalálok a nappaliban.
-Ja. Akkor megyünk?
-Igen.
-Én vezetek. Nem adom senkinek a kocsim.-mondom, mikor a garázsban vagyunk.
-Hűha. Meg is értem miért nem. Liz rózsaszín furgonját is összetörtem.
-Mi?! Akkor biztos leszedte a fejedet Sarah-val együtt.
-Eléggé.
-Jó, pattanj már be. Hova is megyünk?
-Csak menj, majd mutatom az utat.


-És most?-kérdezem, mikor kiszállunk a kocsiból.
-Irány a backstage.
-Én azt hittem, csak nézlek titeket innen előlről.
-Dehogyis. Bejössz hátra.
-De... Adam, mit mondok a többieknek?-izgulni kezdtem, mivel pontosan tudom, hogy kérdésekkel fognak bombázni, hol voltam két évig.
-Esetleg köszönsz?
-Haha. Vicces gyerek.
-Csá Adam!-köszöntek a bandatársai.
-Ne legyél gyerekes, gyere már.-ragadta meg a csulkómat,és húzott az asztal felé, ahol Liz, Fitzy és Mark ücsörögtek.
-Adaam. Nemár.-Húztam vissza.
-Oké, akkor csak maradj itt és majd mutogatok, hogy itt vagy és nem mersz odajönni.
-Nem. Inkább megyek.
-Jó kislány!-erőltetett egy mosolyt, és összeborzolta a hajam.
Elindultunk lassan az asztal felé, és a szívem egyre jobban dobogott.Megszorítottam az előttem sétáló Adam kezét.
-Na, képes vagy végre idetolni a segged?-kérdezi valamelyik srác.
-Képzeld igen, mivel nélkülem nem is lenne banda Fitz.
Még mindig Adam háta mögött vagyok, de jobb lenne előbújni, mielőtt még veszekedés lesz.
-Ne legyen már ekkora egód vadember!-na jó, nem fognak itt veszekedni.
-Sziasztok!-jövök elő, és köszönök szégyenlős hangon.
Egy kis ideig csak döbbenten néznek rám és hallgatnak, talán fel se fogták, hogy tényleg én vagyok az, végül is, két év elég hosszú idő.
-Ellie?-kérdez Liz, majd mindenki utána.-Tényleg te vagy az?-ugrott fel a banda egyetlen lány tagja, és megölelt.-Mi volt veled? Hogy hogy itt vagy?
-Összefutottunk Adammel és meghívott ide. A másik kérdésre nem baj, ha most nem válaszolok?
-Persze, hogy nem, de olyan jó, hogy látunk!-ölelt meg újból a vörös hajú lány, majd Fitzy és Mark is csatlakozott egy "nem hiszem el, hogy itt vagy"-al kísérve.
-Oké, srácok, nem kapok levegőt!-mondtam, hogy engedjenek el.
-Bocsi!-válaszolták egy emberként.
-Egyébként mikor kezdődik a koncert?-kérdezem.
-Még van előttünk két banda. Amúgy is csak tíz számot játszunk el azthiszem, mert ennyire adtak időt.
-Ellie!-hallok a hátam mögül egy hangot, amelyhez lassan ez kéz is társul a vállamon. Ismerős a hang, és amint megfordulok, biztos vagyok állításomban, hogy ki az.
-Riker? Mit keresel te itt?
-Fellépünk, de nem ez a lényeg. Tudnánk beszélni egy kicsit?
-Persze.
-Figyelj, attól függetlenül, hogy az öcsém olyan rohadt hülye volt multkor, nem kell ezt csinálnod vele.
-Mi? Riker miről beszélsz? Azt se tudod, miért csinálom, és elkezdesz kötözködni?
-Nem, szó sincs arról, hogy kötözködni akarok, de szeretem az öcsémet, és ma minden ok nélkül sírva jött haza, és ide is alig tudtuk elrángatni, és azt se mondta mi a baja, csak bólogatott amikor rákérdeztem te vagy e az oka,és ez rohadtul nem tetszik. Az egyik percben ki vagy borulva miatta, hogy kórházban van, most meg elzavarod? Tudod te milyen boldog volt, amikor felajánlottad neki, hogy nálad ellehet? Egyszerűen szárnyalt.
-Riker, kurvára nem erről van szó! Előbb nem kéne tudni, miért csinálom, egyből lebaszol? Ez rohadtul nem fair.
-Az élet nem fair, Ellie. Ross annyira egy jó gyerek, de amióta téged ismer csak szenved, és az a zenéjén is meglátszik, pedig ő kurvára nem szolgált rá erre!-kiabál rám.
-Te mondod nekem, hogy az élet nem fair? Te nekem Riker?-kiabálok én is.-A szüleim és az öcsém is meghalt egy kibaszott részeg sofőr miatt, akinek csak agyrázkódása lett, én pedig három napig feküdtem kómában miatta, és egy évig minden hónapban szinte műtöttek. Ha valami, hát ez rohadtul nem fair, úgyhogy nekem ne oktatgass, mert lehet te vagy az idősebb, de én sokkal többet megéltem már , mint te.
-Oké, figyelj ide, nem fogok veled most itt cirkuszolni, csak annyit kérek, hogy beszéljétek meg.-mondja már sokkal halkabban.
-Rendben. Merre van?
-Kint a parkolóban. El akart menni mikor meglátott a "Vadember"-el.
-Vadember? Adam?-látom híre ment a multkori dühöngésének.
-Ja. Ott voltam a koncerten.
-Na, egy Üstökös rajongó?
-Valahogy úgy, na ott van Ross. Viditsd fel.-Mutat az egy lépcsőn ücsörgő öccsére.
-Oké.
Elindultam felé, és azon gondolkodtam, hogy mit is mondjak neki.
-Szia.
-Mit keresel itt? Főleg Adam Wilde-al? Ennyit számítottam?
-Ross, ne kezd ezt!-ülök le mellé, majd előveszem a doboz cigimet, hátha az most segít.
-Kaphatok egy szálat?-kérdi.
-Dohányzol?-kérdezem vissza elképedve.
-Nem, de azt mondják megnyugtat.
-Ahogy akarod.-nyújtom felé a dobozt.
-Köszi.
Úgy két percig csak ott ültünk, mire megszólalt.
-Egy dolgot elárulsz?
-Persze.
-Miért csináltad?
Egy ideig értetlenül nézek rá, majd megértem mire gondol.
-Nem értenéd úgy se.
-Ellie, az én érzelmeim semmit sem változtak irántad, még mindig őrülten szeretlek, úgyhogy valószínű megértem.
-Ha szeretnél, már megértetted volna.-állok fel.
-Nem Ellie, nem értem. Annyit értek, valószínű, te nagyon utálhatsz, ha így játszadozol velem, és onnan tudom, hogy szeretlek, hogy nekem a szívem majd megszakad.-mondja a sírástól fojtott hangon, de könnyeket nem hullat.-Csak annyit mondj meg, hogy miért, mielőtt elmész!-én  úgy döntök, elmondom az igazat.-Miért?-kiabálja.
-Azért mert kicseszettül szeretlek Ross! Azért!

Ennyi lenne mára, elég fos lett tudom, de azt, amikor ömlött belőlem az ihlet, eltettem máskorra :D Az új fejlécet pedig nagyon szépen köszönom Wetzer Vivi-nek! :)