10.rész

-Mi?!
-Szeretlek Ross. Nem tudom tagadni tovább, de nem lehetünk együtt.
-Nővér, azt hiszem ébredezik!
-Ez ki volt?-nézek körbe, mivel semmit sem értek. Ross áll ott egy helyben nem mozdul, a mellkasa sem mozog, ami arra utal, levegőt sem vesz.-Mi ez?-nézek körül újból, majd vissza Ross-ra, de már senki nincs itt, minden elhomályosodik, és nagy fehérség lép a helyébe, érzem, ahogy valaki a kezemet fogja, de test nem tartozik hozzá.
-Ez jó jel uram, nemsokára magánál lesz.
-De jó.-hallok egy ismerős hangot, amint megkönnyebbülve mondja ki a szavakat, és valószínűleg ő fogja a kezemet is, mivel enyhít szorításán, aztán pár perc múlva el is enged.
Ismét körülnézek magam körül, de még mindig nem látok semmit, minden nagy fehérség. Hol vagyok? Érzem, hogy a kéz ismét megfogja enyémet, én pedig vissza akarok szorítani, de nem megy. Nincs erőm. Nagy levegőt veszek, vagyis csak gondolom, hogy veszek, mivel fogalmam sincs, hol vagyok, és hogy ez igaz-e, nem csak egy álom. Minden erőmet összeszedem, és a kezemre összpontosítok, majd megszorítom a kezet, bár a tudatomig nem teljesen jut el a tettem. Vajon tényleg megszorítottam, vagy csak azt hiszem?
Egyszer csak alakok kezdenek kirajzolódni a végtelen fehérségben. Látok egy szekrényt, ami fehérre van mázolva, s a mögötte lévő baracksárga fal miatt tudom csak kivenni. Rögtön a fejem fölött egy állvány van, amiről egy zacskó lóg le, mely félig van valami folyadékkal. Infúzióra vagyok kötve?  Egy embert látok felém hajolni. Fekete haja van, és amint igazán meglátom, ki is ő, mégjobban összezavarodok. Mi a fene van?
-Ellie?-szólít meg Adam.
Pislogok néhányat, és felmérem hol is vagyok. Egy kórteremben.
-Segítsek valamit?-Nem tudom hol vagyok, ezért a fejemet rázom, de meglep, mekkora erőfeszítésembe kerül.-Istenem, végre felébredtél.-veszi a kezemet az ő kezei közé Adam, és apró puszit lehel ujjaimra, melyek közül a mutatóujjamra van csíptetve valami. Jobban szemügyre veszem az ágyam mellett ücsörgő fiút. Sápadt, csak a szemei pirosak, ami arra utal, hogy sírt. Ismételten megerőltetem magam,
-Mit keresek itt?-kérdezem.
-Ellie...-könnycseppek szöknek a szemébe.-Nem tudom, hogy én vagyok-e az alkalmas erre...
-Mondd el.-suttogom, mivel többre nem vagyok képes.
-Autóbalesetetek volt. És...
-De ugye anyu és apu jól vannak?
-Ők nem...-sírja el magát. Egész életem során, talán kétszer láttam sírni Adam-et, egyszer,amikor az első nagyobb koncertet adtam, az egyik darab közben elkezdett sírni, és mikor később megkérdeztem mi volt az oka, mindannyiszor azt válaszolta, annyira szépen játszottam el, de én tudom, hogy nem ez volt az. Másodszor pedig amikor egy szerelmes filmet néztünk valentin napon.Most viszont tudom, komolyan beszél, nem merne tréfálni.
Szóval erről van szó? Meghaltak? Nem is tudom mihez kezdjek, ha belegondolok, hogy a szüleim nincsenek többé, én sem létezek teljesen.
-Mi? Nem... az nem lehet.
-Ellie, a szüleid meghaltak.
Nem tudtam válaszolni, mert amikor Adam kimondta a szavakat, meg se rázott a hír, és ez furcsa. Mintha már tudnám, de honnan?
-De, de ugye Jeremy jól van? Neki nincs baja?
-A baleset után magánál volt...
-Hála az égnek.-lélegzek fel.
-De aztán az agyában keletkezett egy vérömleny, és...-a könnyek újból elárasztották a barátom arcát.Jeremy is meghalt. Annak ellenére, hogy belül ezt is tudtam valahonnan, megráz a beismerés. Sosem lehet már híres futballjátékos, sosem lesz barátnője, soha nem csókol meg egy lányt sem, soha nem lesz szerelmes. Miért pont ő? Túl fiatal volt. Miért nem inkább én?

*2 év múlva*

-Ellie drágám, az új szomszédok most fejezték be a kipakolást, én pedig meghívtam őket vacsorára.-mondta nagyi mikor bejött az ajtón, majd hozzám sietett a kanapéhoz, és az arcomra nyomott egy puszit.
-Rendben, de tudod nekem sokat kell tanulnom, három nap múlva érettségizek zenetörténetből, és még gyakorolnom is kell, mivel a meghallgatás két hét múlva lesz.
-Kicsim, ne hajtsd túl magad ennyire, a védőangyalod nem örül neki, a végén még elhagy.-Nagyanyám megőrül az angyalokért, és szerinte léteznek is, és minden ember minden tettét követik. Nagyi még a növényekért is oda meg vissza van, an is egy saját üvegháza a garázs mögött, ami tele van virágokkal. Szerinte a virágoknak is van lelkük, tehát azoknak is van védőangyaluk.
-Szerintem kb. két éve elhagyott nagyi.
-Jaj kicsim, ne mondj ilyet. Éppen azért vagy itt, mert a védőangyalod kitartóbb mint bármelyik másik, és ez figyelemreméltó.-hihetetlen mekkora lelkesedéssel tud erről beszélni, de valószinűnek találom, hogy az emberiség hatvan százaléka bolondnak tartaná.
-Oké, mindegy hagyjuk. Mi lesza vacsi? Éhen halok.
-Lesz hústorta, tudod az a sajtos baconbe tekerve.
-Nyami.
-Ahhoz szerintem krumplisalátát csinálok, de sütök pizzát is, ha valakinek nem ízlene, de még lesz sült hal, csak a hekk kedvéért.-viccelődött.
-Oooké...
-Ja meg különböző saláták is lesznek pirítóssal, ha esetleg lenne vegetáriánus.
-Jesszus nagyi, ezeket úgysem esszük meg.
-Ó, ha tudnád te azt kicsi szívem. Egyébként láttad ezt?-dobja elém a mai újságot, melynek címlapján az Üstökös van. A cikk szerint ma itt Los Angeles ezen részén lépnek fel.
-Nem, de úgy se megyek el. Egyébként is, szakítottunk, már nem vagyok köteles eljárni a koncertjeire.
-Kicsim, tényleg szakítottatok? Mikor?
-Nem hivatalosan, de Adam sosincs itthon egy helyben, ki tudja hány lány kapja le egy koncerten, és amúgy is, úgy érzem már nem szeretem. Van ennek értelme? Ha az ember barátja soha nincs itthon, vágynia kéne utána, nem pedig elfelejtenie.
-Persze , hogy van értelme. De most akkor menj fel tanulni, vagy ne. Kapcsolódj ki egy kicsit, gyakorolj a csellódon. A lényeg hogy jól érezd magad, én pedig nyugodtan főzhessek tovább.
-Oké nagyi.-indultam fel a szobámba. Most tényleg egy kis kikapcsolódásra van szükségem. Megfogtam az iPod-om, és zsebre tettem, úgy hogy a fülhallgató se lógjon ki. Kinyitottam az ablakot, és nehézkesen kimásztam a tetőre, mivel a bal térdem még mindig nem hajlik rendesen a baleset óta. Elővettem az iPodot és betettem a fülembe a fülhallgatót. Leültem a párkányomra, majd beindítottam Beethoven gordonkára éz zongorára írt A- dúr szonátáját. Ezt a darabot kívánom előadni a nagymenők előtt a Julliard-on, bár behívtak meghallgatásra-ami magában óriási szó- úgy is tudom, sose jutnék be. Nem vagyok elég jó. Főleg, hogy a könyököm rohadtul fáj mostanában. Lehunyom a szemem és átadom magam a dallamoknak. Gondolataim visszatévednek arra a napra, mikor rájöttem, hogy csellózni szeretnék.
Anya nagy rocker volt, és apa is inkább afelé a műfaj felé hajlott, de mivel zenei producer volt, minden stílus felé nyitottnak kellett lennie. Nyolc éves koromig bandák pólóit-lekicsinyítve a méretemre-hordtam, és farmert, meg bakancsot és esténként a vacsoránál is Nirvana szólt. De aztán a suliban a zenei programba toboroztak gyerekeket. Volt ott gitár, zongora, furulya, fuvola, hegedű, amin mindenki eljátszogatott. Nekem viszont pisilni kellett, és fogalmam sem volt, merre van a mosdó az iskola művészeti szárnyában. Így hát fogtam magam, eljöttem anyuéktól, és barangolni kezdtem, aztán egyszer csak a színpad mögött találtam magam. Nem tudtam merre van a kijárat, mivel teljesen sötét volt. Az egyetlen fényforrás csak a színpad volt, így hát oda mentem ki. Fentről azonnal megláttam aput és anyut, amint megkönnyebbülten mosolyognak, hogy nem evett meg egy kacsa. Én integettem nekik, apa pedig mutogatott, hogy a gitár felé menjek, azonban ott annyian voltak, hogy sose tudtam volna megnézni, hogyan is játszik rajta a bácsi. A háttérben viszont megláttam egy óriási hangszert, ami olyan volt mint egy hegedű, csak nagy. Odamentem hozzá, és olyan volt, mintha beszélne hozzám, hogy "Szia Ellie, én vagyok a számodra a legjobb". Az ujjaimmal megpengettem a húrokat, és a hangjuk hallatán egyből éreztem valamit a mellkasomban. Játszani akartam rajta.
Ábrándozásomból az riaszt fel, hogy valaki megdobott egy papírgalacsinnal. Felnézek, és a szobámmal szembe lévő ablakból egy szőke hajú fiú dobál, aki nagyon ismerős nekem.
-Mi van?-kérdezem.
-Csak azt szerettem volna tudni, hogy nem alszol-e.
-Nem, nem alszok.
-És nem akarsz akkor beszélgetni?
Igazából nagyon jó lenne valakivel kibeszélni most az élet dolgait.
-De, miért is ne.
-Oké.-kimászott a tetőre ő is, majd meglepetésemre átugrott a miénkre, majd leült mellém.
-Amúgy Riker vagyok.
-Tu......örülök. Én Ellie.-tényleg azt akartam mondani, hogy tudom? Hirtelen egy kép ugrik be, amint egy házban vagyok, és éppen valami fiút ölelek meg, és Riker jön be. Mi? Nem is találkoztam vele ezelőtt.
-Hát örülök, hogy megismertelek.
-Ja, én is. És hogy szomszédok vagyunk. Tényleg, hogy-hogy ide költöztetek?
-Tudod, van egy bandánk, az R5.
-Ja, hallottam róla, de fogalmam sem volt, hogy azok ti vagytok. Bocs, csak párszor a rádióban hallottam egy két számotokat.
-Ja, oké.-nevetett.-Tehát anya és apa úgy voltak vele, úgyis sokat koncertezünk, későn érünk haza, Ell a dobosunk meg ugye nem a család tagja, teljesen, mert hát tudod ő és a húgom...
-Ja, igen értem.
-És akkor a szüleink vettek a bandának egy házat, hogy akkor mostmár mi itt lakunk, ők meg RyRy otthon.
-Ja, de ha buliztok ne olyan hangosan légyszi, mert nekem sokat kell tanulni, érettségi meg minden.
-Csak 18 vagy?-kérdezte elképedve.
-Majd egy hónap múlva. Március 28. De mi ezen olyan meglepő? Te sokkal több lehetsz.-mondom úgy, hogy érezhető legyen a szarkazmus.
-23 vagyok.
-Tényleg?
-Igen, tényleg.
-Nos, az nem is olyan sok. Legalább is csak öt és fél év.
-Ja, az nem olyan sok.-nevetett.
-Akkor te vagy a legidősebb, nem?-kérdeztem.
-Ja, én vagyok a ház ura.
-Juj, biztos jó ötlet ez?
-Hé, azért annyira nem vagyok rossz.
-Oké, mentegesd csak magad.
Nem válaszolt, csak nézett engem.
-Miért bámulsz?
-Az arcod olyan kiolvashatatlan, én pedig szeretnék többet megtudni rólad.
-Rólam nincs mit tudni, csak nézz rám.
-Nézlek.
-Oké, de abbahagyhatnád, mert kezd kínos lenni.
-De én komolyan mondtam. Mesélj magadról.
-A nevem Elena Williams, 17 éves vagyok...
-Nem így értettem. Mi a te történeted. Mi az a dolog, ami miatt most itt vagy?
-Úgy érted itt ülök és társalgok egy vad idegennel?-nevettem.
-Úgy értem, hogy az életben.
-Körülbelül két éve volt egy autóbalesetünk télen. Megcsúsztunk valamin és az árokban végeztük. Anya a helyszínen, apa a műtőben, az öcsém Jeremy pedig még a kórházban haltak meg.
-Úristen Ellie. Sajnálom. Részvétem.
-Semmi baj, nem tudhattad. Tehát ezért élek itt nagyival meg nagyapával, aki valószínűleg meccset néz az alagsorban.
-Meccset? Ki Játszik?-lelkesedett fel a mellettem ülő szőkeség.
-Fogalmam sincs.
-Jó, mert nem is akarok elmenni.
-Oké.
-És játszol valami hangszeren?
-Csellózok.
-Az igen. Elismerésem.
-Köszi, de úgyse vagyok elég jó.
-Kik mondják? Lefogadok hogy óriásian játszol.
-Például majd a sznobok a Julliard-on.
-Julliard? Az az orzság legjobb zenei sulija, és felvettek? És még így mondod, hogy nem vagy jó?
-Nem Riker, nem vettek fel, csak két hét múlva lesz a meghallgatás. Úgy értem, már az is nagy szó, hogy meghallgatásra behívtak, nem hogy még be is jussak a sok jelentkező közül. Sose sikerül.
-Ne így állj hozzá, mert akkor soha a büdös életben nem kerülsz be.
-De nem vagyok elég jó. Nincs semmi, ami miatt játszhatnék szívből, már csak úgy csinálom.
-Majd legközelebb hallgatom mikor játszol és eldöntöm, most viszont megek készülődni, nemsokára jövünk hozzátok.
-Oké, szia.
-Szia.
Bementem a szobámba, de Riker utánamkiabált.
-Hé, Ellie, ma lesz az egyik kedvenc bandám, az Üstökös koncertje jó későn este, nem megyünk el?

9.rész

Reggeli forgolódásomat végezem, mikor arra eszmélek, hogy valaki van mellettem az ágyban. Ross. MI?! Ez most tényleg megtörtént? Nem. Nem szabad. Óvatosan kikászálódok az ágyból, hogy ne ébredjen fel, és szembesülök vele, hogy meztelen vagyok. Kisiettem a gardróbomba, és felvettem valami banda pólóját, meg egy bugyit, és lementem reggelit készíteni. Hűtő ki, nézzük is mi van itthon. Tojás, tej, meg még minden féle szarság. Szekrény. Cukor, liszt van. Akkor csinálok palacsintát. Most úgy vagyok vele, hogy nem érdekel semmi, zenét akarok hallgatni, így odamentem a CD-khez, és levettem onnan apám ócska Ramones lemezét, majd beraktam a lejátszóba. Ez egy válogatáslemez a legjobb dalokból. Kiskoromban nagyon sokat halgattam. Az első szám rajta a Blitzkrieg Bop, ez volt az egyik kedvencem, mert nagyon sokat tudtam rá ugrálni. Elmosolyodok a bevillanó emlékre, és éneklek is "Hey Ho let's go". Teljesen feloldódok, tácolok, meg ugrálok. Összedobom a palacsintatésztát, a serpenyőt felrakom a főzőlapra, egy icikepicike olaj, és odakanalazok egy kis masszát. Egy darab kész is. Majd mégegy. Egyszer csak kezeket érzek a derekamon. Jajj ne! Nem. Nem, nem, nem. Ezt nem lehet.
-Jóreggelt!-köszönt, majd félresöpörte a hajamat a nyakamból, és apró puszikat lehellt oda.-Palacsinta,  Ramones és te. A kedvenceim.-ez nagyon jól esik, de nem. Mi ketten nem lehetünk együtt, bármennyire is akarom, okosabbnak kell lennem. Ha a levélben igazat írtak nekem, akkor..... Nem kockáztathatom az ő életét is.
-Nem. Nem csináljuk ezt.-löktem el.
-Mi?!
-Ross, mi nem vagyunk együtt.-könnyek szöknek a szemembe.
-De a tegnap este, és most a reggeli. Én azt hittem...
-Ne higyj semmit. A tegnap este hiba volt, ami a reggelit illeti, én is szeretem a palacsintát és a zenét. Ennyi. Nem vagyunk együtt.
-De mi a baj? Nem élvezted esetleg, vagy mi?
-De. Állati jó volt. De nem szabad. Értsd meg, mi nem lehetünk együtt Ross.
-Ne csináld már ez velem! Belehalok, hogy két hónapja csak húzod az agyam! Ha nem kellek mondd meg, de így... egyik percben utálsz, a másikban meg csókolózunk, vagy tegnap este éppen más, de ez nekem így nem kell. Mondj valamit, mert belepusztulok. Kérlek.-a szavak szenvedően hagyják el a száját. Kérlek. Ez az egy a levegőben marad. Tisztáznunk kell a dolgokat.
-Nem akarok együtt lenni veled.-remegő hanggal mondom ki a szavakat. Igazából az egész életem leélném veled. Újból könnyek szöknek a szemembe, de ezúttal nem gátolom őket, hadd hulljanak.
-Értem.
Nem értesz te semmit.
-Nos, akkor azt hiszem én elmegyek.-Ne, kérlek.
-Igen, az lesz a legjobb.-szipogok.
-Még jó, hogy felöltöztem. Most elmegyek. Majd a cuccaimért visszajövök valamikor.
-Oké...
Csak bámulok ki a fejemből, és nézem, ahogy az egyetlen ember, akibe szerelmes voltam, kisétál az ajtón. Kisétál az életemből. Felmegyek a szobámba, ráugrok az ágyra, és a párnába ordítok. Utat adok könnyeimnek, és zokogni kezdek.  fenéket, kit álltatok? Bőgok mint az állat. Végigsimítok az ágyneműmön, és felidéződnek a tegnap este emlékei. A gyöngéd csókok, az egész testemen.
-Mi a faszért csináltam ezt? Jenna, apa, anya, Jeremy! Mondjátok meg onnan nekem, mert belehalok! Miért vagyok ekkora idióta?-nézek fel a plafonra.-Miért cseszem el az életem? Miért hagytatok itt, amikor nem bírok megbírkózni a teherrel?-az éjjeliszekrényről leveszem az egyik régi családi fotót. Nosztalgiázni támad kedvem, ezért felmegyek a padlásra, és megfogom az egyik poros dobozt, amelyben a régi képeket tartom. Leviszem a nappaliba, és előveszem belőle az első képet, amikor megszülettem, és anya a kezében tart. Elérzékenyülök az emlékre. Aztán a következő kép, amikor először játszok a csellómon. Jézus, amióta a baleset volt, nem is volt a kezemben, mivel bennt volt a kocsiban, és összetört. Nem akartam újat venni, mert emlékekkel járt volna, de az durva, hogy körübelül két éve nem játszottam. Meg a banda... Nem, nem játszottam semmilyen bandában, de ők voltak a legjobb barátaim. Adam. Megdobban a szívem az emlékre. Talán szerelmes voltam belé, de nem hiszem, mert nem éreztem ilyet eddig. Ross. Jesszus, lehet nem is szeretem, csak beállítottam magamnak, hogy jobban legyek? Igen. Nem vagyok belé szerelmes! Mi a fene van velem? Istenem. egy csődtömeg vagyok.

Már este hat van, kinnt szürkés árnyalatot vett fel az ég. Kezd sötétedni. És öt órán keresztül sikerült csak képeket néznem, meg nevetnem, sírnom is. Oké, ebből elég. Ki kell szellőztetnem a fejemet. Régen, amikor nagy bánataim voltak mindig futni mentem. Talán ez most is segít.
Felkaptam egy mackóalsót, egy futópólót, meg egy pulcsit, bedugtam a fülhallgatót a fülembe, és elindítottam a zenéket az iPod-omon. Van itt minden. Rock, pop, rap, klasszikus. Azóta nem hallgattam , mióta letettem a csellóról. Nos a választásom most Ludwig van Beethoven-re esik. Úristen de hiányzott!-gondolom, mikor kilépek az utcára. Elindulok a park felé. Kb 5 perc múlva érek el a szakaszhoz, ahol a futók vannak. Zenét váltok, és mostmár a fülemben a Paramore- Ain't it fun-ja szól. Picit ütemesebben kezdek el futni, a dal ütemeire. Csak futok, és érzem, ahogy ez egy picit kezd felszabadítani. De hiányzott már ez! De a tökéletes pillanatot is el tudja rontani valaki, mikor belém jön jobbról.
-Figyelj már oda te barom!-hordom le.-mások is futnak nem csak te.
-Jó, bocs hercegnő.-válaszol flegmán. A hangja viszont nagyon ismerős, még régebbről.
-Ekkaroa barmot!-mondtam magamnak.
-Mit mondtál?
-Semmit, hagyjuk.
-Várj. Ismerős vagy nekem.-a vállamra tette a kezét, hogy megfordulársa késztessen. Én pedig megfordultam. Tudni akarom ki ő.-Ellie? Ellie Williams?
A szívem dobogni kezd, amint meglátom az illetőt. Nem hiszem el. Két év után csak úgy összefutunk az utcán, tök véletlen. Persze követtem a híreket róla, meg az Üstökösről, de ez így hihetetlen.
-Adam?

-Jesszusom Ellie tényleg te vagy az?
-Teljes életnagyságban.
-Nem hiszem el.-ölelt meg.
-Én sem hiszem el.-suttogtam.-Na és mit csinál a nagy Adam Wilde itt ilyenkor? Nem lenne éppen koncertetek, vagy valami?
-De. Csak valahogy úgy éreztem itt kell lennen most. És nézzenek oda! Egyébként a bandával se olyan a kapcsolat mint régen.
-Miért?-kiváncsi vagyok rá.
Nem válaszol, csak lesüti a szemét, majd pillái alól néz rám.
-Én?
Választ ismét nem kapok, csak egy szégenlős bólogatást.
-Miért, Adam?
-Nem csak te vesztettél el mindenkit. Mi is. Téged is elvesztettünk. Ha mondhatjuk, te tartottad bennem a lelket, mostanában meg csak úgy vagyok.
-Nem mondj marhaságokat!
-Ez nem marhaság. Két lábon járó csődtömeg vagyok. A zenélés sem izgat már, nem érzem azt , mint korábban.
-Értem, de akkor is marhaság az egész. Tuti van más ok is.
-Jó, hagyjuk.
-Szerintem is.
-Figyelj, nincs kedved eljönni a mai koncertre?
-Nem is tudom Adam. Elég nehéz napon vagyok túl.
-Kérlek. A többiek is biztos örülnének neked.
-Na jó. De át kell öltöznöm. Így nem mehetek.
-Ja. Nekem is.Akkor hogy legyen?
-Tudod mit? Egy csomó ruhád ott van még nálunk. Gyere el, és ott elkészülünk.
-Biztos? Nem lenne gond? A barátod nem jaragudna, ha beállítanék?
-Nincs senkim. Egyedül vagyok.-ismerem be.
-Gyere ide Williams.-nyújtja ölelésre a karját, én pedig habozás nélkül hozzábújok.
-Induljunk, mert még elkésünk.
-Asszem nyolc körül lehet, Ellie. Tudod te, hogy hánytól szoktunk fellépni?
-Sejtem.-nevetek.
-Oké, akkor verseny a park végéig.-fut el.
-Persze, hagyj itt!
-Siess,mert tuti én nyerek!-kiabál vissza.
-Nem mintha amúgy is nem te nyernél.-mondom magaban, majd futni kezdek utána.


-Ez a ház pont ugyan úgy néz ki, mint mikor legutóbb voltam itt.-Állapítja meg Adam.
-Ki változtatott volna rajta?-horkantok fel.
-Igaz, bocs.
-Emlékszem amikor a garázsotokban próbáltunk, ha a szüleink éppen ellenőrizték a tanyahelyet.
-És egy óriási kukászsák üres doboz sörrel tértek vissza.
-Szép idők is voltak!
-Inkább készülődjünk, oké? Azt hiszem a gardróbban vannak a cuccaid.-indultam fel a lépcsőn.
-Miért is nem dobtad ki őket?
-Nem is tudom. Talán ok volt, hogy egyszer talán felkeresselek.
-Erre én meg neked megyek a parkban.
-Ja igen. Elég nagy seggarc vagy.-nevetek.
-Hé!-nevet ő is.
-Istenem hova tettem azokat a szarokat?
-Na! Ne beszélj így a ruháimról! Majd én megkeresem oké?
-Oké. Várj, nekem is fel kéne vennem valamit.
-Vedd fel ezt, meg ezt.-dobja nekem a ruhadarabokat, amik teljesen nem illettek egymáshoz.
-Te hülye vagy.
-Miért?
-Ezeket?-húzom fel a szemöldököm.
-Miért ne? Csini.-nevet.
-Istenem Adam. Most se könnyebb veled, mint akkor.
-Tudom.
-Inkább ezt veszem fel, de azért köszi.-vettem a kezembe egy kockás inget meg egy farmert.
-Te tudod!
-Hagyjál, most megyek öltözni!
-Oké.
Bementem a füdőbe, felkaptam a ruhákat, leengedtem a hajamat, kifésültem és feldobtam egy kis sminket. Oké, ez így jó lesz. Kell egy cipő még. Kimentem a szobámba, és felkaptam azt a darabot, ami ehhez a szereléshez illik, majd felkaptam a telómat, és elindultam megnézni, hogy halad Adam.

-Ez gyors volt, Williams!-mondja, mikor rátalálok a nappaliban.
-Ja. Akkor megyünk?
-Igen.
-Én vezetek. Nem adom senkinek a kocsim.-mondom, mikor a garázsban vagyunk.
-Hűha. Meg is értem miért nem. Liz rózsaszín furgonját is összetörtem.
-Mi?! Akkor biztos leszedte a fejedet Sarah-val együtt.
-Eléggé.
-Jó, pattanj már be. Hova is megyünk?
-Csak menj, majd mutatom az utat.


-És most?-kérdezem, mikor kiszállunk a kocsiból.
-Irány a backstage.
-Én azt hittem, csak nézlek titeket innen előlről.
-Dehogyis. Bejössz hátra.
-De... Adam, mit mondok a többieknek?-izgulni kezdtem, mivel pontosan tudom, hogy kérdésekkel fognak bombázni, hol voltam két évig.
-Esetleg köszönsz?
-Haha. Vicces gyerek.
-Csá Adam!-köszöntek a bandatársai.
-Ne legyél gyerekes, gyere már.-ragadta meg a csulkómat,és húzott az asztal felé, ahol Liz, Fitzy és Mark ücsörögtek.
-Adaam. Nemár.-Húztam vissza.
-Oké, akkor csak maradj itt és majd mutogatok, hogy itt vagy és nem mersz odajönni.
-Nem. Inkább megyek.
-Jó kislány!-erőltetett egy mosolyt, és összeborzolta a hajam.
Elindultunk lassan az asztal felé, és a szívem egyre jobban dobogott.Megszorítottam az előttem sétáló Adam kezét.
-Na, képes vagy végre idetolni a segged?-kérdezi valamelyik srác.
-Képzeld igen, mivel nélkülem nem is lenne banda Fitz.
Még mindig Adam háta mögött vagyok, de jobb lenne előbújni, mielőtt még veszekedés lesz.
-Ne legyen már ekkora egód vadember!-na jó, nem fognak itt veszekedni.
-Sziasztok!-jövök elő, és köszönök szégyenlős hangon.
Egy kis ideig csak döbbenten néznek rám és hallgatnak, talán fel se fogták, hogy tényleg én vagyok az, végül is, két év elég hosszú idő.
-Ellie?-kérdez Liz, majd mindenki utána.-Tényleg te vagy az?-ugrott fel a banda egyetlen lány tagja, és megölelt.-Mi volt veled? Hogy hogy itt vagy?
-Összefutottunk Adammel és meghívott ide. A másik kérdésre nem baj, ha most nem válaszolok?
-Persze, hogy nem, de olyan jó, hogy látunk!-ölelt meg újból a vörös hajú lány, majd Fitzy és Mark is csatlakozott egy "nem hiszem el, hogy itt vagy"-al kísérve.
-Oké, srácok, nem kapok levegőt!-mondtam, hogy engedjenek el.
-Bocsi!-válaszolták egy emberként.
-Egyébként mikor kezdődik a koncert?-kérdezem.
-Még van előttünk két banda. Amúgy is csak tíz számot játszunk el azthiszem, mert ennyire adtak időt.
-Ellie!-hallok a hátam mögül egy hangot, amelyhez lassan ez kéz is társul a vállamon. Ismerős a hang, és amint megfordulok, biztos vagyok állításomban, hogy ki az.
-Riker? Mit keresel te itt?
-Fellépünk, de nem ez a lényeg. Tudnánk beszélni egy kicsit?
-Persze.
-Figyelj, attól függetlenül, hogy az öcsém olyan rohadt hülye volt multkor, nem kell ezt csinálnod vele.
-Mi? Riker miről beszélsz? Azt se tudod, miért csinálom, és elkezdesz kötözködni?
-Nem, szó sincs arról, hogy kötözködni akarok, de szeretem az öcsémet, és ma minden ok nélkül sírva jött haza, és ide is alig tudtuk elrángatni, és azt se mondta mi a baja, csak bólogatott amikor rákérdeztem te vagy e az oka,és ez rohadtul nem tetszik. Az egyik percben ki vagy borulva miatta, hogy kórházban van, most meg elzavarod? Tudod te milyen boldog volt, amikor felajánlottad neki, hogy nálad ellehet? Egyszerűen szárnyalt.
-Riker, kurvára nem erről van szó! Előbb nem kéne tudni, miért csinálom, egyből lebaszol? Ez rohadtul nem fair.
-Az élet nem fair, Ellie. Ross annyira egy jó gyerek, de amióta téged ismer csak szenved, és az a zenéjén is meglátszik, pedig ő kurvára nem szolgált rá erre!-kiabál rám.
-Te mondod nekem, hogy az élet nem fair? Te nekem Riker?-kiabálok én is.-A szüleim és az öcsém is meghalt egy kibaszott részeg sofőr miatt, akinek csak agyrázkódása lett, én pedig három napig feküdtem kómában miatta, és egy évig minden hónapban szinte műtöttek. Ha valami, hát ez rohadtul nem fair, úgyhogy nekem ne oktatgass, mert lehet te vagy az idősebb, de én sokkal többet megéltem már , mint te.
-Oké, figyelj ide, nem fogok veled most itt cirkuszolni, csak annyit kérek, hogy beszéljétek meg.-mondja már sokkal halkabban.
-Rendben. Merre van?
-Kint a parkolóban. El akart menni mikor meglátott a "Vadember"-el.
-Vadember? Adam?-látom híre ment a multkori dühöngésének.
-Ja. Ott voltam a koncerten.
-Na, egy Üstökös rajongó?
-Valahogy úgy, na ott van Ross. Viditsd fel.-Mutat az egy lépcsőn ücsörgő öccsére.
-Oké.
Elindultam felé, és azon gondolkodtam, hogy mit is mondjak neki.
-Szia.
-Mit keresel itt? Főleg Adam Wilde-al? Ennyit számítottam?
-Ross, ne kezd ezt!-ülök le mellé, majd előveszem a doboz cigimet, hátha az most segít.
-Kaphatok egy szálat?-kérdi.
-Dohányzol?-kérdezem vissza elképedve.
-Nem, de azt mondják megnyugtat.
-Ahogy akarod.-nyújtom felé a dobozt.
-Köszi.
Úgy két percig csak ott ültünk, mire megszólalt.
-Egy dolgot elárulsz?
-Persze.
-Miért csináltad?
Egy ideig értetlenül nézek rá, majd megértem mire gondol.
-Nem értenéd úgy se.
-Ellie, az én érzelmeim semmit sem változtak irántad, még mindig őrülten szeretlek, úgyhogy valószínű megértem.
-Ha szeretnél, már megértetted volna.-állok fel.
-Nem Ellie, nem értem. Annyit értek, valószínű, te nagyon utálhatsz, ha így játszadozol velem, és onnan tudom, hogy szeretlek, hogy nekem a szívem majd megszakad.-mondja a sírástól fojtott hangon, de könnyeket nem hullat.-Csak annyit mondj meg, hogy miért, mielőtt elmész!-én  úgy döntök, elmondom az igazat.-Miért?-kiabálja.
-Azért mert kicseszettül szeretlek Ross! Azért!

Ennyi lenne mára, elég fos lett tudom, de azt, amikor ömlött belőlem az ihlet, eltettem máskorra :D Az új fejlécet pedig nagyon szépen köszönom Wetzer Vivi-nek! :)

8.rész (18+)

Arra ébredek, hogy valaki a fejemet simogatja. Lassan felemelem az említett testrészem, és tudatosultam benne, hogy a kórházban töltöttem az éjszakát, fejemet Ross ágyára dőlve.
-Szia.-köszönt halkan.
-Szia!-köszöntem vissza, és egyből megöleltem.-Hogy vagy?
-Mi ez a lelkesedés?-nevetett.
-Mi az , hogy mi? Azt hittem téged is elvesztelek, csak a puszta hülyeséged miatt. Mi a szar volt az a levél?
-Ó, szóval megtaláltad.-lesütötte szemét, és pillái alól szégyenlősen pillantott vissza rám.
-Nem én. Rydel.
-Mi?!
-Öngyilkos akartál lenni a fürdőszobádban, nem gondolod, hogy amikor megtalálnak az a levéllel együtt jár.
-Oké, tudom, hülye vagyok.
-Az nem kifejezés. Nem volt rá semmi okod, hogy ezt tedd! Amit leírtál, az hülyeség. Nem volt indokod, miattam meg ne tegyél ilyet. Teljesen hülye vagy. Úgy leordítottalak volna, úgyse hallottad.-eszembe jutott, hogy bevallottam neki, hogy szeretem. De nem emlékszik. Szóval most el kell neki mondanom mégegyszer.Majd valamikor.
-Ja, úgyse hallottam.-nevetett.-Szóval mindent el kell mondanod amit akkor mondtál, amikor nem voltam magamnál.  Minden egyes szót. Semmit nem hagyhatsz ki. Mindent.
-Ööö...hát... jó.-kihagyom azt a részt, hogy szeretlek, meg minden, és elmondom a többit.-Bejöttem a szobába, és kiborultam, sírtam, ordibáltam veled, hogy ébredj fel. Kb. ennyi.-körülbelül így emlékszem.
-Ennyi? Nem volt semmi más?
-Nem.-tagadtam.
-Biztos? Úgy érzem, hogy nem mondasz el valamit.-basszus, talán mégis tudja?
-I-igen. Mindent elmondtam.-tuti tudja.
-Hát... akkor okés.
-Keresek egy orvost, és megkérdezem, mikor mehetsz haza.
-Oké.
 Kimentem, és azonnal egy nővérbe ütköztem.
-Jó reggelt!-köszöntem.
-Jó reggelt.
-Csak érdeklődni szeretnék, hogy mikor engedik haza Ross-t.
-Persze! Máris megérdeklődön. Kérem várjon itt.
-Rendben!
Álltam ott egy helyben, aztán mikor soknak bizonyult már a várakozás, elővettem a telefonom. Riker irt egy SMS-t.
"Hazamentünk pár cuccért, szólj Ross-nak, kb délben ott leszünk."
Visszaírtam egy gyors "Oké."-t, és a nővér már itt is volt.
-Értesüléseim szerint Mr.Lynch holnap reggel már otthon ébred.
-Ó, hát ez nagyon jó hír!
-Igen. Még ma átnézzük, hogy a varratok rendben vannak-e, aztán mehet haza. Utána pedig 2 hét múlva varratszedésre kell visszajönnie.
-Rendben. És Köszönöm.
-Nincs mit!
Igazából, jobban érzem magam, mivel Ross-nak nincs baja, de vajon miért utalgatott annyit arra, hogy nem mondok el valamit?
Bementem az ajtón, és azonnal rá is kérdeztem, miközben helyet foglaltam egy széken.
-Miből gondolod, hogy hallottam?
-Velem is ez volt.
-Mikor meghaltak a szüleid? Elmeséled?
-Igen... Két évvel ezelőtt, amikor a szüleimmel autóbalesetünk volt, én három napig feküdtem kómában. Mindent hallottam és láttam, csak nem akartam felkelni. Anya a helyszínen meghalt, sérülései sem voltak, megállt a szíve, így nem tudott vérezni sem. Apu a műtőben végezte. Engem helikopterrel szállítottak át a központi kórházba, ahol kerek öt órán keresztül tartott a stabilizálásom. A tesóm, Jeremy magánál volt, kisebb sérülésekkel megúszta. Nekem összeesett a tüdőm, eltört a vállam, a térdem. Mindeközben mindent láttam, és hallottam. A műtét, s amikor a nővér a fülembe súgta, hogy a műszerek, és a gyógyszerek semmit em segítenek. Ez az egész csaj rajtam állt. Vissza akartam jönnin hogy én vigyázhassak az öcsémre. Ezt kellett tennem.
-És mi történt vele?
-Abban a kórházban maradt, ahova legelőször szállítottak minket, és Willow, anya legjobb barátnője, és apám bandatársának felesége, aki abban a kórházban dolgozott, vele maradt. Aztán a legjobb barátnőm Kim be akart jutni az intenzívre hozzám, de a biztonságiak elvitték. Willow mentette ki őt, és először megnyugodtam, hogy Kim-nek nem lesz baja, aztán tudatosult bennem, hog miért is lehet itt, és miért nem vigyáz Jeremy-re. Ő is meghalt. Vérlebeny keletkezett az agyában, ami agyhalálhoz vezetett, és lekapcsolták a gépekről.
-Akkor miért maradtál?
-Ezek után nem akartam. Meg akartam halni, semmi nem kötött már ehhez a világhoz. Nem volt értelme annak, hogy tovább éljek. De a nagyszüleim, az unokatestvéreim, az összes barátom, a távoli rokonaim, a szüleim barátai, a testvérem barátai mind ott voltak az intenzív előtti váróteremben, és értem imádkoztak, mikor Kim bejött hozzám.
-Nem úgy volt , hogy nem engedik be?
-De. Csak Willow mindenkit ismer! Elintézte, hogy bejöhessen, és átvette az irányítást az osztály felett. Mindenki , aki csak akart meglátogathatott. Kim jött be utoljára, és tudatosította bennem , hogy körülbelül harminc ember ül kint, csak arra várva, hogy felébredek-e vagy nem. És hogy valaki a rokonom, valaki nem, de ők az én családom. Még mindig volt családom, és számítottak rám. Megfogta a kezem, én pedig minden erőmet összeszedtem, és visszaszorítottam, újra egy voltam a testemmel, és így éltem túl. 3 napig kómában voltam, és addig mellettem álltak, de nekem nem kellett a segítségük, és mára eltoltam őket magam mellől.-sírni kezdtem az emlékek felidézésétől.
-Shhhh... ne sírj!-megfogta a kezem, magához húzott, és megölelt.-Nem kérdezek többet, ha nem szeretnéd elmondani!-suttogta a hajamba, majd egy puszit nyomott ugyanoda.
-De. Ezt el akarom mesélni neked.-Összeszedtem magam, szipogtam párat.-Mire vagy még kíváncsi?
-Hogy ezek után mi történt. Miért taszítottad el a szeretteidet?
-Azért, mert féltem, hogy őket is elveszítem. Utána pedig úgy ment tovább az életem mint eddig. A suliban kapásból átengedtek, a leki állapotomra hivatkozva, de én akkor is magántanárhoz jártam, hogy ne maradjak hülye.
-Dehogy vagy hülye! Nálad okosabb lányt még nem láttam. Sőt, még érdekes is vagy. Meg szép, csinos, erős.
-Hagyd abba, mert a végén még elpirulok!-nevettem, és belebokszoltam a felkarjába.
-És hangulatember. Nehéz követni téged. Egy igazi relytély amit fel szeretnék deríteni. Ha engednéd.
-Ross... én...
-Csönd! Ezt nem itt.
-De...
-Semmi de. Most segíts kikászálódni, haza nem akaok menni, csak valahova. Otthon csak lebaszást kapnék.
-Ami késik nem múlik.
-Tudom, de akkor is. 18 évesen már el is költözhetnék!
-Tudod mit? Költözz hozzám. Úgy is egyedül vagyok.-És így legalább a közeledben lehetek.
-Tényleg? Nem bánod? Csak mert tudod, hogy állok veled kapcsolatban.
Én is ugyanúgy állok veled, Lynch.
-Tudom. Nem baj. Szívesen befogadlak, lakótársam!
-Szuper! Akkor hazavinnél?-sétált a szoba fürdője felé. A kórházi köpeny pedig ki van vágva hátul, ugyebár, és nincs rajta semmi, csak az.
-Khmmmmm...
-Mi az?
-Felvennél valamit? A kilátás, hogy is mondjam...-igazából nagyon tetszik.-Kint van a csupasz segged.
-Oh. Bocs, ha nem tetszik! Csak a ruhám csupa vér.
-Öhm, nem éppen. Asszem a nővérek kimosták!-mutatom fel a pólóját.
-Nagyszerű! Akkor átöltözök, és vigyél ki innen!
-Igenis kapitááány!-utánoztam a Spongyabobban lévő hangot.
-Hangosabban!
-Nem.- Nem fogok játszani vele.
-De.
-Ross!
-Oké, öltözök.

Miután felöltözött, levittem a parkolóba, és hazahajtottam vele a kocsimmal.

*2 hét múlva*

Ross keze nagyon gyorsan gyógyult, így hamarabb ki kellett venni a varratokat, most csak egy kontrollról jövünk épp haza, ahol megnézték biztosan összeforrt-e a sebhelye. A kórházi nap óta nem is beszéltünk érzelmekről, és azthiszem ő is megbékélt vele, hogy nem szeretem. DE EZ NEM ÍGY VAN! Ő megbékélt, de én egyre nehezebben tartom magamban az elhallgatott szavakat.
-A nagy örömre, hogy teljesen jól vagyok, elmegyünk a vidámparkba?
-Aha persze.-válaszoltam



-Ez rohadtjó napi volt. Majd meg kell ismételni.-jelentette ki Ross, mikor beléptünk otthon az ajtón. Olyan jó látni, hogy boldog.
-Nem csak kell, hanem muszály!
-Oké, így jobban hangzik!-nevet.
-Tudom.-mentem el előtte, és eléggé közel voltam.
-Olyan szép vagy mikor nevetsz.-megfogta a csuklóm, és magához rántott.
-Ross...-néztem a szemébe.
-Ellie.
-Mit szeretnél?-az összes lehetőséget végiggondolva, a közelségünket véve, és az érzéseim alapján csak egy dologra tudtam következtetni. Odalennt kezdett felgyülemleni bennem a vágy.
-Téged.-ennél jobb választ nem is kaphattam. Megcsókoltam.
Ő pedig visszacsókolt. Heves csókcsatába kezdtünk a nappalit és a konyhát összekötő résznél. Nyelvünk összegabalyodott, és én már nagyon kívántam őt. Mikor megbizonyosodott róla, hogy nem fogok ellenkezni, felkapott, és felvitt a szobámba. Újra a lábamon álltam, így picit hátrálhattam, de csak levegőért kapkodtam. Levettem a pólómat, majd újra az ő szájára tapasztottam enyémet. Újra csókolózni kezdtünk. Kezemet az ő pólója alá vezettem, és tapogattam a kockáit. Ezt már ő elégelte meg, és levetette magáról az említett ruhadarabot. Csókcsatánk közben már úgy éreztem, nem bírok várni. Farmerján keresztül megmarkoltam nemi szervét, ami elég keménynek bizonyult. Erősen megszorította a csuklóm, és ellökte onnan, majd kicsatolta az övét, és ledobta a nadrágját. Már csak egy szál alsógatyában állt előttem. Csókjaink közben közelebb mentünk az ágyamhoz, majd lelökött rá. Már szaggatottan vettük a levegőt mindketten, lihegtem az ágyon. Most ki vagyok szolgáltatva neki. Rám mászott, és szenvedélyesen, forrón megcsókolt. A hátam mögé nyúlt, és kikapcsolta a melltartóm.Lenézett szabadon lévő melleimre, aztán elvigyorodott.
-Gyönyörű vagy, Ellie.-jelentette ki. A vágytól az alhasamban, annyira fel voltam izgulva, hogy válaszolni sem bírtam. Akarom őt.
Kigombolta a farmeromat, és újra megcsókolt. Aztán apró puszikat kezdett el lehellni a nyakamra. És kínzó lassúsággal haladt lejjebb. A melleim között, a bordáim között. a hasamon, a köldökömnél, az alhasamon, majd megszabadított az alsóneműmtől is. Gyorsan az éjjeliszekrényhez núltam, és az egyik fiókból kivettem egy óvszert.
-Vedd fel.
Nem válaszolt, azonnal felemelkedett, letolni kezdte az alsóját, mikor vágyat éreztem arra, hogy én csináljam.
-Inkább én akarom.
-Ó. Akkor gyerünk.
Gyengéden megfogtam az alsója szélét, és lassan húztam lefelé, de közben apró puszikat is lehelltem az "útvonalra". Ross szaggatottan vette a levegőt, és amint már nem volt rajta alsó, kipattant erekciója. Eddig is tudtam, hogy nagy méretekkel rendelkezik, de hogy ennyire! Elvettem tőle a csomagocskát, kibontottam, és ráhúztam a gumit.
-Jó mostmár ne baszakodjunk!-mondta, és visszalökött fekvő helyzetbe. Újból rám mászott, és megcsókolt.
-Mehet?-kérdezte.
-Haladj már.
Nem is kellett több, Ross belém vezette férfiasságát, és közben nyögött egy nagyobbat. Megcsókolt, én pedig átkaroltam a tarkójánál, és újból csókolózni kezdtünk. Heves csókcsatát vívtunk, míg Ross elkezdett bennem mozogni. Először lassan, majd egyre gyorsított tempóján. Mindeközben ajkaink, és nyelvünk nem vállt el.Nyögések hagyták el a szánkat közben, csókjainkban is hallatszottak. Kezem már lecsúszott róla, és éppen vissza szerettem volna tenni a hátára, mikor elkapta őket, és ujjainkat összekulcsolva a fejem fölé szorította őket. Ross egyre gyorsabban mozgott, már szupergyors tempóval haladtunk, és ezen még mindig csak fokozott. Minden egyes alkalommal, mikor kihúzódott belőlem, a lökései elé siettem, mert már annyira felgyülemlett bennem az a régen érzett, édes érzés. Újra megcsókolt, és belenyögött csókunkba, majd lihegve elváltunk egymástól, míg már a lehető leggyorsabb tempóban nyomtuk.
-Áh...-nyögött.-Ellie, én nemsokára....
-Én.... is.-lihegtem két nyögés között.
Még pár erős döfést hajtott végre rajtam, és mint a legtöbb, ezek is érintették a g-pontomat. Az utolsó viszont. ami a legerősebb volt, átrepített a csúcson, és én pedig zihálva, és egy nagy nyögéssel kísérve zuhantam orgazmusomba. Ross döfött még egyet, majd őt is elvitte az élvezet. Rámfeküdt, és megcsókolt. Lihegve borult mellém, majd átkarolt, az én hátam pedig még mindig feszülgetett az élvezésem utórengéseitől. Belepuszilt a hajamba, majd elaludt.
  Ez most mit jelentett? Nagyon jó volt, erre vágytam már két hete, de most, hogy megtörtént, nem tudom hogyan tovább.

7.rész

Már megint nem aludtam semmit... a tegnapi nap csak azzal telt el, hogy kifelé bámultam a fejemből, és próbáltam felfogni, hogy mekkora is a mellkasomban tátongó űr... Egyedül voltam, és gondolkoztam. Szombaton csúnyán összevesztem Ross-al. Szeret. Nem vagyok képes felfogni. Most hétfő reggel van. Muszály erőt vennem magamon, és bemennem a suliba.

Indulásra készen vagyok, felkapom a táskám. Arra várnék, hogy valaki jöjjön utánam, de nem. Egyedül maradtam. Csak én és a gondolataim. Ijesztő. Lehet megőrülök. Felhorkantok, mivel tudom, hogy igen, már megőrültem. Melyik ember beszélget magában, ilyenekről? Bezárom az ajtót magam mögött, és elindulok az iskolába. Igazából, könnyebben érzem magam, kezdek beletörődni a ténybe, hogy nincs igazán senkim. Ezelőtt se volt, de legalább élt bennem valami, ami a tudat, a tudat, hogy Jenna néni van nekem, és bármikor skype-olhatunk. Aztán ideköltözött, és mindennek vége, röpke 5 nap alatt. Muszály lenne továbblépnem, de mégis hogyan?

Belépek az ajtón, az aula, és a folyósók nem annyira teltek, mint szoktak. Elindulok a szekrényem felé, beteszem a táskám, és kiveszem a töri órára kellő cuccokat. Töri. Egy picit megnyugszok, mivel beszélhetek Ric-el, és végre egy olyan ember közelében lehetek, aki olyan jól ismerte a nénikémet, mint én. Bezárom a szekrényem, és elindulok a terem felé. Felpillantok, és meglátom mi van a teremre írva. Mr. Salzmann. Akaratlanul is, de elmosolyodok a gondolatra, hogy Alaric itt tanít. Benyitok, a tanterem már szinte tele van, csak 3 hely van üresen. Egy a mellettem lévő hely, a másik kettő pedig a mögöttem lévő padban van. Lepakolok a helyemre, és belép a terembe a tanár. Ric amint megpillant, odarohanok hozzá, és megölelem.
-Ellie. Suliban vagyunk.
-Tudom, csak... Jó hogy látlak-könnyek szoknek a szemembe, amint elengedem.
-Shhhh...-fogja meg a vállam.-Tudom. Én is sírtam, hidd el.
-Figyelj, én már sírni se tudok.
-Igen, akkor most mit csinálsz?-Leheletén érződik a tömény alkoholszag.
-Fejezd be. Te ittál?
-Igen.
-Mikor?
-Tegnap este.
-Ne hazudj Ric!-kezeim közé veszem a fejét, és megnézem a szemeit. A pupillái ki vannak tágulva.-Jézus! A pupilláid akkorák mit a föld, és tömény alkohol szagod van! És így jössz ide? Ki fognak rúgni!-emeltem fel a hangom.
-Ellie, mindenki minket néz!
-Leszarom! Menj haza, és szedd össze magad!-kiabálok, miközben Hanna és Kate belépnek az ajtón.-Nem érdekel, ki tartja meg az órát, de így ne jöhetsz ide! Meg vagy huzatva?
-Tudod jól, miért van.
-Jesszus! Ric! Én is tudom! Mind elvesztettük Jennát! Én elvesztettem a nagynénémet, te a barátnődet, mindenki elvesztette őt! De nekem van annyi erőm, hogy normálisan idejöjjek.
-Ellie! Nyugodj meg!-jött oda hozzám valaki. Megnyugtató hangja van. Egy kis idő után azonnal felismerem. Jajj ne! Ez most ne! Megfordulok. Nagyon ki vagyok borulva. Ennyi kellet, és az elmúlt napok összes elfojtott érzelme most jön ki rajtam. Sírni kezdek, közben pedig düh borítja el a testem.
-Te is, megint mit akarsz? Mindig csak azt mondod, hogy nyugodjak le.
-Shhhhhh...... Ellie, csak halkabban. Kérlek. Itt vagyok, gyere!-Ross ölelésre nyitja a kezét, de én ellököm magamtól.
-Nincs szükségem rád szöszi! Hagyj békén, nem akarlak többet látni!-Kifelé indulok, de a kezem után nyó
nyúl és megragadja a csuklómat.
-Ellie!
-Ross! Hagyj!-kirántom a kezem a szórításából, és kifutok az épületből is. Megyek, nem tudom merre, csak megyek a fejem után.

20 perc futás után a városi temetőnél kötök ki.Ösztönösen anyámék sírjához rohanok, leülök elé, és zokogni kezdek.

Dél van már, mikor magamhoz térek. Egyedül vagyok. Naná! Ki más lenne a temetőben ilyenkor? Összeszedem magam, és arra jutok, hogy visszamegyek a suliba. Elindulok, előveszem a telefonom, és babrálni kezdem. 10 nem fogadott hívás. Kate, Hanna, Alaric. Jenna? Mi van?! Nem, most nem vagyok olyan állapotban, hogy visszahívjam. De muszály. Már kicsöng. Sőt már fel is vette.
-Haló?-egy mély , karcos férfi hang szól bele.
Remegve emelem a fülemhez a telefont. Nem merek beleszólni, de idiótának tűnnék.
-Ki maga?-kérdezem.
-Hiszen ön hívott kisasszony! Ne haragudjon, én ilyenekre nem érek rá. Elfoglalt ember vagyok. Egyébkén kit keres?
-Jenna... Nem....khmmm...-összeszedem magam.-Erről a számról volt nem fogadott hívásom, és a kijelzőn a nénikém neve állt.
-Lehet, hogy félrenyomott egy számot véletlen. Ki a nénikéje? Lehet, itt dolgozik.
-Jenna Sommers. Volt. Meghalt. Ezért volt érdekes.
-Értem, nézze, nekem most mennem kell. Jenna nálunk dolgozott, és részvétem. Este felhívom és beszélünk.
-Jó.-larakom.
Ez megrázott... Miért hívna fel egy cég, Jenna telefonjáról? Nem értem. A telefonom újra csöng, ezúttal Ric hív.
-Igen?
-Az ég szerelmére Elena! Hol a fészkes fenében vagy?
-Ric... sajnálom. Éppen visszafele tartok a suliba.
-És hol voltál?
-A temetőben. Anyáékkal.
-Csak siess vissza, mert mostantól én felelek érted kishölgy.
-Megyek.
Lerakom, és sétálok tovább az iskola felé.

10 perc után bent is vagyok. Hanna és Kate egyből hozzám rohantak, de nem érdekelt.
-Ellie! Állj már meg!
-Nem hallod? Ellie!
A barátnőim mára eleged idegesítettek már.
-Fejezzétek már be! Jesszus! Totál idegesítőek vagytok, nem érdekeltek! Menjetek már innen!-elfordultam a szekrényem irányába. Ugy döntöttem haza megyek. Nem kell itt világosítani a fejem. Beleütköztem valakibe, aki szorosan átölelt. Felnéztem. Szöszi az.
-Te is mi a fenét csinálsz? Ross bazdmeg engedj már el! Annyira idegesítő talpnyaló vagy te is! Menj keress mást akire rászállhatsz! Engedj el! Most!
-Mi?! Ellie, ezt fejedz be! Most!-utánozta a hangom.
-Szöszi! Engedj el vagy tökönruglak, de úgy hogy senkit nem tudsz utáne megbaszni!
-Te... -nem jött ki hang a száján, de elengedett. Felkaptam a táskám a szekrényemből, és kifutottam a suliból, egyenesen haza.

Este 7 van. Azon gondolkoztam, hogy mi köze lehet ennek a cégnek Jennához. Oké, ott dolgozott, de mit keres ott a telefonja? Tudtommal nem volt neki céges, mert akkor annak meg lenne a száma, de ez nem az. Talán ők ölték meg? A rendőrség most Christian-t gyanusítja, de tényleg ő lenne?

Este kilenc óra, és még mindig semmi... Csak ülök és gondolkozok. Hirtelen megrezzen a telefonom, és egy ismeretlen számot ír ki. Gyorsan felveszem, és a szívem kalapálni kezd. Vajon mit akahat?
-Halo?-szólók bele.
-Ellie...-egy ismerős hang szól bele. Riker az.
-Riker, mi van?-kérdezem flegmán. Nem rá számítottam, csak húzza itt az időt.-Honnan van me a számom?
-Kinéztem a tesóm telójából, de ha nála tartunk, ide kéne jönnöd.
-Mi történt?
-Tudod, Ross teljesen hülye. Nekünk se mondta el miért...
-Riker a picsába is! Nyögd már ki mi van!-édrekelni kezd a dolog.
-Hát... most értünk haza, és Ross nem volt sehol... Kerestük mindenhol, aztán a kádban találtuk meg.
-Mi?! Mondd már el!
-Tiszta vér minden! Mindenhol, és nincs eszméleténél.-Tessék?Ne... Ross!
-Mi a fene? Riker ne húzd az időt mondd már! Odamegyek!-Aggódni kezdek.
-Ne..-a háttérből a mentő hangját hallom.-Megjött a mentő. Gyere a sürgősségire!
-Oké.
Nem tudom elképzelni mit csinálhatott magával. A torkomban ver a szívem. Gyorsan bepattanok a kocsiba, és gázt adok.

15 perc kocsiút után odaérek a kórházhoz, amit Riker elküldött SMS-ben. Megkeresem a sügősségit, és berohanok az ajtón, és a recepcióhoz sietek.
-Jónapot! Ross Lynch-hez jöttem. Nem rég hozták be mentővel.
-Igen hölgyem. A hozzátartózók ott vannak a váróban.
-Köszönöm.
A váró felé futok, és amint meglátom Riker-t a nyakába ugrok.
-De jó hogy eljöttél.-mondja.
-Riker! Ne baszakodj! Mondd el mi van! Most!
-Ellie...-szól Rydel.-menjünk egy kicsit arrébb. Négyszemközt kéne beszélnünk.
-Oké.
Bementünk a mosdóba.
-Szóval?-emeltem fel kérdőn a szemöldököm.
-A helyzet az, hogy én találtam rá először. A fürdőben, és csupa vér minden... A másik kezében egy kés volt.
-Felvágta az ereit?
-Igen, de mivel még sosem csinálta, nem tudta hol a határ, és majdnem elvérzett.
-Jézusom!-egy világ tör össze bennem. Ross majdnem meghalt? Ne... azt nem. Nem veszíthetem el, én..... én szeretem! Mi?! Nem. De! Igen , szeretem! Nagyon!
-Ezt találtam mellette, nem akartam megmutatni a többieknek.
-Egy levél?
-Igen. Neked szól.-Átnyújtja nekem a papírt, amelyen vérfoltok vannak, és látszik az íráson, hogy remegő kézzel írta.

Ellie! Nem tudom, hogyan is kezdjem, de muszály leírnom. Mikor ezt olvasod, remélem már nem leszek az élők között... Tudom, ez az időszak neked elég nehéz, és én is csak nehezítem , de nem bírom tovább.

Könnyek szöknek a szemembe.

Kimondhatatlanul, és visszavonhatatlanul beléd szerettem, de te az elmúlt napok alatt többször is tudtomra adtad, hogy nem kellek neked. Megértem, viszont így nem akarok élni. Nem akarom látni, ahogyan beleszeretsz másba, és boldogan élsz vele! Tudom, ezzel a családomat , és a rajongokat is lesújtom, de muszály megtennem. Sajnálom. Most búcsúzok, és tudd, a túloldalról mindig is nézni foglak téged, és onnan is melletted tudok állni. Tényleg kimondhatatlanul sajnálom, de nekem ez már nem lenne élet. Ne felejtsd el, igaz szívből szeretlek! Viszlát!

Sírva rogyok a földre. Hogy tehette ezt? Nem. Nem engedhetem.
-Minden rendben?
-Hogy lenne rendben, Rydel? Ez nem fair. Ez az ember elmeroggyant!
-Csajok, Ross nincs magánál, de összevarrták, és bemehetünk.
Szipogva felállok.
-Menjünk!-csörögni kezd a telefonom. Megnézem a kijelzőt. "Jenna" . 
-Srácok, menjetek, én majd később bemegyek hozzá, de ezt fel kell vennem.
-Oké.
-Jó estét!-szólok bele, amint mindenki kiment.
-Jónapot, Miss Williams!
-Honnan tudja , hogy ez a nevem?
-Kutattam.-Értem....
-Nos, mesélne egy picit?
-Igen. Nos Jenna eszméletlen jó munkaerőnk volt. Sajnálatos módon, csak volt. A telefonját bennhagyta az irodában, ezért volt itt.
-Aha...-a hang igazából nagyon ismerős.-kérdezhetek valamit? Mi is a cég neve?
-Grey Enterprises Holding Inc.-Mindent értek. Hirtelen beugrik, kié is ez az ismerős hang. Remegni kezd a lábam. Nem hiszem el... Christian apjával beszélek.
-Mr. Grey?-nem jön válasz, csak pittyegés... letette.

5 perc múlva be is mehetek Ross-hoz. Szörnyű őt így látni, csövekkel.
-Jó napot! Miss Williams?
-Igen, az vagyok!
-Remek. Kérem, beszéljen hozzá. Sokat javíthat az állapotán. Összesen 2 liter vért vesztett... Még mindig súlyos az állapota.
-Rendben. Kérem magunkra hagyna?
-Persze.
A nővér kimegy a szobából, én pedig leülök a kórházi ágy mellett lévő székre. Kezembe veszem az ő kezét.
-Miért csináltad ezt? Azokat nem gondoltam komolyan. Kérlek Ross! Csak legyél jól! Délelőtt ki voltam borulva. Kérlek, legyél jól! Szeretlek! Szeretlek te hülye barom! Miért csináltad ezt? Kérlek, legyél jól! Szükségem van rád!-érzem, ahogy ujai megfeszülnek a kezem körül.-Igen! Igen, ez az! Gyerünk, képes vagy rá! Ébred fel! Ross, ébredj fel! Kérlek! Szeretlek!

6. rész

Ezt nem hiszem el... Egész este nem aludtam semmit. Muszáj kikászálódnom innen a sarokból. Ross-t tegnap este a mondandója után hazazavartam. Nem kell, hogy itt rontsa nekem még jobban a levegőt. Pont most. Felvettem egy fekete szakadt farmert, egy fekete inget, felkaptam a bőrdzsekim, és elindultam a rendőrségre, hogy felvegyék a vallomásom.
5 perc múlva az egyetlen helyre parkoltam be a rendőrőrs parkolójában. Hogy lehetnek ennyire sokan délelőtt 10-kor?
Det. Montgomery
Ez áll az ajtón. Hozzá kell jönnöm. Bekopogok, és azonnal be is hív. Nagy meglepetésemre a szöszi már ott ül az egyik székben.
-Miss Williams!-ráz velem kezet.
-Mr. Montgomery.
-Szia-súgja oda nekem Ross, mikor helyet foglaltam az egyik székben.
-Szia.-köszönök neki vissza, de alig hallhatóan.
-Nos, Miss Williams, itt az ideje felvennem az ön vallomását is. Mr. Lynch reggel 8-kor itt volt már, az övét jegyzőkönyvbe foglaltuk. Uram, kérem fáradjon ki. El kell kerülnünk az összebeszélt szöveget.
Mi?! Ross reggel nyolc órakor már itt volt? Talán igaz, amit este mondott?
-Igen persze. És akármiben segíthetek...
-Igen, Mr. Lynch. Köszönöm hogy eljött.
-Viszont látásra!
-Nos, Miss Williams.-kezdte mondandóját, mikor a szöszi már becsukta az ajtót maga mögött.-Kérem meséljen el mindent, részletesen, ami tegnap este történt.
-Esta hat óra lehetett, amikor éppen tv-ztem, és csöngetett Ross. Beszélgettünk, aztán nagy csörömpölést hallottunk a konyhából, gyorsan odarohantunk, és a nagynéném ott feküdt...-csuklik el a hangom.
-Ennyi?!
-Igen.
-Semmi különös jelenség nem volt előtte? Egy rosszakaró? Vagy esetleg egy telefonhívás? Sokszor a sorozatgyilkosok telefonon közvetítik a tettüket a hozzátartozónak.
Telefonhívás? Christian... Mielőtt Ross csöngetett volna, ő hívogatott. Elővettem a telefonom, és láttam, hogy tegnap egész este hívott, egy csomószor, de nem foglalkoztam vele. Talán ő tette? De miért? Mert nem mentem vissza hozzá? Nem. Ő nem lenne képes ilyesmire.
-Mi jutott eszébe?
-Az ex barátom... Christian. Tegnap az eset előtt 15x hívott. Nem akartam felvenni, így hát csak kinyomtam.
-Mi a teljes neve?-kezdett el jegyzetelni a nyomozó.-Mondjon el mindent, amit tud erről a pasasról.
-A neve Christian Grey. 1993 augusztus 16-án született, öööhm... Portlandben, Oregon államban.
-Le tudná írni nekem legyen szíves?
-Persze. Öhm..-próbáltam felidézni a képét magam előtt. Nem hiszem el, hogy talán ő a tettes.-Körübelül 190 centi magas, rövid barna hajú, fekete szemekkel. Izmos, jó kondiban van. És gyorsan fut, általában szürke pulcsiban a park felé, reggel hat tájékában, ha el akarják kapni.
Az agyamban, minden kapcsolatot megszüntettem Christiannal. Ha tényleg ő művelte ezt, bűnhődjön, akármibe is kerül. Enellett a szívem majd' megszakad. A tudat, hogy ő tette teljesen a föld alá tipor. Mégjobban. Jenna elvesztése nagyon lesújtott.
-Rendben Miss Williams. Köszönöm. Menjen a dolgára. És még egyszer fogadja őszinte részvétem.
-Köszönöm nyomozó, és viszlát!
Kisétáltam az ajtón, és Ross ott várt engem. Nem hiszem, hogy a tegnap esti veszekedésünk nem állította helyre.
-Milyen volt?-kérdezte.
-Nagyon jó tudod. Legalábbis el tudod képzelni milyen érzés.
-Persze, bocsi.
Innentől a kocsimig csendben haladtunk.
-Hazavinnél, ha nem nagy kérés? Vagy elég ha hozzátok megyünk, és onnan már csak pár sarkot kell sétálnom.
-Nem, persze.
Beszálltunk a kocsiba, és megint következett a kínos csend. 5 perc múlva Ross szólt, hogy forduljak le. A tengerparton kötöttünk ki.
-Gyere.-Szállt ki a kocsiból. Amint mellettem termett, megfogta a kezem.
-Ross... én..
-Ne mondj semmit. Tudom. Csak kitisztítjuk a fejedet.Sétálunk.
Nem tudom mennyi ideje lehetett már, de megint nem beszéltünk. A csend a legkínosabb volt, amit valaha el lehet képzelni. Meg kell törnöm. Nem bírom.
-Ross, miért csinálod ezt?
-Tegnap este elmondtam.
-Tudom. De mármint, ezt az egészet. A fejem kitisztítása, meg az egész kedvesség? Nem érdemlem meg, aztután, miután úgy leordítottalak.
-Idefigyelj Elena Williams!-fordult felém, és az arcunk közt körübelül 10 cm lehetett.-Ezt én nem tudom irányítani.-a hangja nagyon lágy.- A fenébe nem is akarom! Szeretlek! Azzal együtt, amiket művelsz, amiket mondasz, minden amihez kapcsolódsz, az tesz téged azzá, ami vagy, és én ezt elfogadom, és ha szomorú vagy, melletted leszek, felvidítalak, akárhogy döntesz is kettőnkkel kapcsolatban.-egy tincset a fülem mögé rakott, majd arcomat a két keze közé vette, és mélyen a szemembe nézett. Érzem, hogy a könnyeim lecsordulnak az arcomon.
-És ezt mind azért ,mert szeretlek Ellie. Fülig szerelmes vagyok beléd, akár elfogadod, akár nem. Így érzek. Így érzek ma, így érezten tegnap, így érzek holnap, és még ki tudja meddig. El kell fogadnod.
Nem jutok szavakhoz. Ezt tegnap nem bírta így elmondani? Csak kiabáltink egymással, és a fejemhez vágta, hogy "Azért, mert szeretlek basszus!"
De miért szeret engem egyáltalán valaki is? Nem vagyok szerethető. Nem érdemlem meg, nem vívom ki senki szeretetét.
-Miért? Mivel érdemeltem ezt ki?
-A francba is Ellie! Tudom, hogy nem a legjobb pillanat, de így érzek! Ezt nem lehet irányítani! Egyszerűen csak imádom a mosolyod, ahogy viselkedsz a barátaiddal, hogy kiállsz amellett amiben hiszel, nyíltan elmondod a véleményed, teszel rá mit gondolnak mások, a közvetlenséged, azt, hogy ennyi tragédia után is erős vagy. Szeretem a személyiséged, mindig másmilyen hangulatban vagy, érdekes veled lenni. Sose unatkozok. Szeretem a szemedet, a gyönyörű barna szemeid,mert mindig sejteti mire gondolsz. Szeretlek úgy ahogy vagy! Fogadd el.
Jézusom, annyira édes, amikor így küzd. Meg amikor fennt van a színpadon , és beleéli magát a zenébe, amikor a magas hangoknál összehúzza az orrát, ugyanezt, amikor nevet. Lehet én is érzek iránta valamit. Lehet? Biztosan! Csak nem hiszem, hogy ez szerelem. Vagy talán igen? Azt tudom, hogy szeretem Ross-t. De szerelemből szeretném? Nem tudom.
Éppen mélyen a szemembe néz, és csillog a zöldesbarna szeme. Aggódó, mégis reménykedő a pillantása. Két keze az arcomon, s hüvelykujjával letöröl egy könycseppet. Azt teszem, amit most éppen a szívem diktál. Karjaimat átkulcsolom a tarkója fölött, így lecsökkentve a köztünk lévő távot, a szívem pedig hevesebben, egyre csak hevesebben ver. Egy pillanat, és még jobban magamhoz húzom, ajkai máris az ajkamon, és lázas csókcsatába kezdünk a tengerparton. Nyelve utattör a számba, az enyém pedig az övébe, és körözni kezdünk velük. Egy perc múlva a levegő hiánya elválaszt minket egymástól.
-Ezt most miért kaptam?-szeme csillog, a boldogság halvány  árnyalata jelenik meg pillantásában.
-Nem is tudom. Olyan dolgokat mondtál, én meg most gyenge vagyok, csak néztelek, és meg kellett, hogy csókoljalak... vagyis...-Hadartam el.
-Ne, nem mentegetőzz. Jó volt.
-Igen... csak.
-Semmi csak! Ezek szerint te is érzel valamit irántam?
-Igen.. vagyis.. nem tudom. Szeretlek Ross, de nem tudom, hogy ez most szerelem -e vagy csak barátság. Még nem éreztem ilyen ezelőtt.
Nem válsztolt, csak reménykedő képpel bámult engem.
-Most.... Most inkább menjünk haza.
-Jó.-válaszolta, a hangján egy kis csalódottság hallatszott.
Hazavitt, én pedig bementem és becsuktam az ajtót. Fél perc múlva csöngettek.
-Ross, miért nem mentél még el?-mondtam, miközben kinyitottam az ajtót.
-Mert egész úton gondolkoztam, és arra jutottam, hogy talán nem veszel komolyan engem. Pedig ez komoly! A Fenébe! Még sose éreztem ilyet ennyire ezelőtt. Gyere közelebb, add a kezed.-megfogta a csuklómat, ujjaimat széttárta, és a mellkasára helyezte, pont a szíve fölé, közben csak pár centi választott el minket.-Érzed ezt? Hogy mennyire dobog, mikoözben a közeledben vagyok? Ezt nem tudom letagadni. Ez komoly. Mert én szeretlek Ellie. Harmadjára vallom már be neked 2 nap alatt. Nem érted meg?-a szíve tényleg hevesebben vert.
-Ross...én... figyelj.... Most menj haza oké?
-De....
-Ross! Semmi de! Egyedül akarok lenni.. Kérlek menj el. MOST!
-Ellie én...
-Szia.-rácsaptam az ajtót.

Este 9 óra van. Életkedven a nulla alsó határát súrolja. Kedvem lenne megnézni egy sírós, szerelmes filmet, de annyi erő nincsen most bennem, hogy felálljak innen, a babzsákfotelemből. A farzsebemben rezegni kezdett a telefonom. Hanna és Kate is írtak nekem a közös Viber beszélgetésünkbe.
"Minden rendben csajszi?"
"Oké vagy?"
Nevetnem kell. Kate és én együtt olvastuk a csillagainban a hibát és azóta mindig csak okézunk. Mint Hazel Grace és Augustus. Erről jut eszembe! Megnézem a Csillagainkban a Hiba filmet. Gyors felpattantam, és a lépcsőn leszaladás közben visszaírtam.
"Oké leszek. Majd beszélünk hétfőn a suliban, mesélnem kell."
Rányomtam a küldés gombra, lezártam a telefonom, és gyorsan elindítottam a filmet laptopról, és kiraktam a tv-re. Beültem a kanapé sarkába, batakaróztam, és elkezdtem nézni a filmet. Közben észrevettem, hogy a telefonom világít.
"oké."
"Ok" -ezt írták vissza mindketten. Eszembejutott, hogy mit írt vissza Hazel erre Gus-nak. Még a filmben nem tartok ott, de erre emlékszem.
"Jesszus. Ne flörtöljetek velem!"
"Oké"-írta Kate.
"Komolyan Kate. Pont a filmet nézem. Ha nem hagyod abba elsírom magam a kelleténél előbb."
"Ó, ha sírni akarsz nézd meg a Ha maradnék-ot. Bőgtem mint állat!"-javasolta Hanna.
"Tudom, láttam. De a srác túlságosan emlékeztetne valakire, akire most nem nagyon szeretnék többet gondolni."-tényleg így éreztem. A Filmben Adam túlságosan is olyan mint Ross. Csak fekete hajjal.Egész nap rajta rágódtam. Jesszus! Nem bírom elhinni, hogy szeret! Ez.... basszus. Én mit is érzek iránta? A Barátom. Az egyik legjobb, sőt , az egyetlen, akit ilyen kevés idő alatt ennyire közel engedtem magamhoz. Megbízom-e benne? Igen. Megbíztam. Vagyis.... Ahj.... nem tudom. Amíg ez az egész dolog nem jött a képbe... Térjünk a lényegre. Tetszik nekem? Igen. Szeretem -e? Nem. Lehet. Nem tudom. Vele más, mint az előző pasijaimmal. Ahh..... nem tudom!Közben rezeg a telefonom.
"Mi?! Nem. Egyáltalán nem is hasonlít Christianra."
"Jesszus Hanna.... látszik , hogy szőke vagy.. Ross-ról beszélek."-írtam neki vissza.
"Ó? Mesééélj!"-írta Kate.
"Mondtam, majd hétfőn."
"Jó... nekem mennem kell, sziasztok!"-írta Hanna.
"Csá :*" írtam.
"Puszi"-írta Kate.
"Kate, figyu, én is megyek, nézem a filmet tovább."
"Oké. Szia csajszi! <3 Ne aggódj, Oké leszel"
"Oké"-ezt teljesen olyan, mint a filmben! De nézem is tovább. Pont ott tartanak, amikor először csókolóznak Amszterdamban, Anne Frank házában. Olyan édesek! Én miért nem találok ilyen fiút? Vagy.... Lehet, hogy már találtam?

5.rész

Egy újabb szokásos nap. Felkelek, elintézem az elintéznivalóim, felkapok egy világoskék koptatott farmert és hozzá egy hosszúujjú fekete pólót, majd egy farmerdzsekit, megreggelizem és elindulok a suliba. Közben kaptam egy sms-t. Van már egy pár olvasatlanom Christiantól, de ő most nem érdekel. Egyébként Ross írt, hogy várjam meg őket a jelzőlámpánál. Mire odaértem már láttam őket jönni az utcában, úgyhogy nem kellett sokat várnom.
-Huhh... Szia!-ölelt meg Ross.
-Sziasztok!-köszöntem mindenkinek.
-Szia!-köszöntek a többiek egyszerre.
-Amúgy őket még nem ismered! Rydel, Ellie!-mutatott be Ross gondolom a nővérének.
-Szia-ölelt meg azonnal. Hú de furi.... túl barátságos...
-Ööööö...-haboztam, majd visszaöleltem nagy nehezen... nem vagyok ilyen barátságos, hogy öt perc ismerettség után puszipajtások legyünk.-Szia.
-És ő Ellington, a dobosunk, a család legjobb haverja, már ő is a tesónk.
-Értem-nevettem.-Hát szia!-adtam neki egy öklöst. Na igen! Ez az Ellington, lehet így is csinálni, nem kell ide ölelgetés meg puszi...
-Júj, annyira örülok, hogy végre megismerhetlek! Sokat hallottam ám róald!-hiperaktív csajszi, Szuper!
-Ó, tényleg?-néztem Ross-ra.
-Nem, nem tőle.-Mondta Ellington, és közben a két jómadárra nézett, akik egy picit messzebb voltak tőlünk.
-Aha értem. -nevettem.- Amúgy szedni kéne a seggünket, mert jön ma valami új tanár, és nekik is el kéne menni a sulijukba.
-Ja nem. Mi ma fellépünk az előadónapon. Mindenki a ti sulitokba megy. Mi is oda jártunk régen.-Mondja a csajszi.
-Ja... régen.-horkant fel Riker.- Két éve végeztél Rydel?
-Mért, az elég sok idő már, főleg ha fősulis vagy!-Menti Ellington Rydelt.
-Jó, elég a veszekedésből, haladjunk.
Út közben sokat baromkodtunk, és sikerült 2 perccel az óra kezdete előtt beérni, de mivel ma nincsenek órák, az egész évfolyam egy nagy teremben van, szóval Ross és én mindketten oda mentünk. Beestünk és már csak pont két hely volt, drága barátnőim mellett. Leültünk és Hanna meg Kate azonnal elkezdtek ölelgetni. De jó, ma már több ölelést kaptam mint egész életemben.
-Huhh, még jó, hogy ideértünk.-Mondta Ross,mikor visszafordultam hozzá.
-Mondtam, hogy siessünk te barom.
-Mi?! Nem is... Nem vagyok barom! Te vagy a barom!
-Csakugyan?
-Igen.
-Na és miért?
-Nemtudom. De az vagy!
-Nemtudom ki tagadott le engem.-hoztam fel indoknak a tegnapi délután témáját. Hiszen megbeszéltük, hogy én nem érzek iránta semmit, de most, hogy ezt felhoztam, tuti rosszul esik neki, mintha nem is bocsájtottam volna meg...
Ross nem válaszolt, csak lesütötte a szemét. Basszus! A hátára tettem a kezem, és elezdtem simogatni.
-Ross...-kezdtem a mondandóm.
-Azt hittem ezt megbeszéltük...-nézett rám- Tudom hogy hülye voltam...
-Meg is beszéltük, én vagyok a hülye sajnálom!-öleltem át. Végre egy ölelés amire vágyok a mai napon, és még csak reggel nyolc óra. Ölelésünk közben bejött az új tanár. Elengedtük egymást, kezeim lecsúsztak az ő kezére, de nem zavarta, összekulcsolta ujjainkat, és én egyből megszorítottam a kezét, mikor megláttam, ki az új tanárunk...

Óra vége felé, még mindig összekulcsolt kézzel ülünk, és Ross a hüvelykujjával cirógatja az ujjperceim. Olyan jó érzés, melegség és törődés érzése fog el, annak ellenére, hogy még mindig nem tudom elhinni, hogy az új tanárom szinte egy házban él velem, és a nagynéném pasija. Csöngettek, felálltunk és én hátul maradtam, mivel muszály beszélnem Alaric-al.
-Na nem jössz?-Kérdezte Ross
-Nem, beszélek a tanárral.
-Hát okés.-Elengedte a kezem, és elment.
Mire mindenki kivonult a teremből Ric-hez siettem.
-Te meg mi a fészkes jó fenét csinálsz itt Ric?
-Ellie. Én vagyok az új töritanár.
-Vettem észre, de azért említhetted volna!
-Nem is tudtam, hogy ide jársz.
-Akkor jól figyelhettél amikor mondtam.
-Jó, na bocs. De mostmár a tanárod vagyok, szóval itt nem megengedett a jópofizással bevágódás, Ms Williams!
-Igenis Mr. Salzmann.
-Szia!-köszönt el.
-Szia Ric!-nevettem, majd egyenesen a szekrényem felé vettem az irányt. Útközben Hanna és Kate megtaláltak.
-Na, mi van köztetek a szöszivel?.
-Tuti együtt vagytok!
-Mióta tart?
-Miért nem mondtad el?
Bombáztak a kérdésekkel, majd a szememet forgatva, egy nagy sóhaj kiséretével letettem a táskám és a dzsekim a szekrényembe.
-Lányok, nincs köztünk semmi.
-Akkor mi volt az az ölelés meg az egész órás kézfogás? Valld be. Nekünk elmondhatod.
-Csak barátok vagyunk.
-Láttam hogy néztek egymásra. Tuti van valami köztetek. Szemmel látható köztetek a kémia, meg a szikra, meg a vonzalom.
-Ugyanmár Kate. Ross az egyik legjobb barátom lett, semmi több. Elég közel engedtem magamhoz, és magam körül kell tartanom. Szükségem van egy ilyen barátra, mint ő. Ha elengedném az elvesztése csak megint a földbe tiporna.
-De ahjjjjmár! Nem teheted ezt magaddal, hiszen szereted!
-Mi?! Azt nem. Csak barátilag. Kedvelem. Szeretetről, sőt szerelemről szó sincs. Ő sem érez irántam többet. Csak tetszettem neki, de megbeszéltűk. Szerelemtől jó messze állunk. Dehogy.
-Te tudod!-vonta meg a vállát Hanna.
-Most pedig, egy nagyszerű banda következik, szerintem mindannyian tudjátok kikről van szó! A színpadon tehát az R5!-haragozta be a műsorvezető.
Megszólalt a zene, és közben feljöttek a színpadra. A szívem hevesebben lezdett el verni, izgulni kezdtem, mintha egy Demi Lovato koncerten lettem volna. Izgalom. Ez az érzés sem tartozik a legtöbbször érzett érzelmeim közé... Az zongora szólt, majd Rocky és Riker elkezdtek játszani a gitárjukon. Először Riker kezdett énekelni.
"Oh no here we go..."
Aztán Ross is elkezdett gitározni, és énekelni. Ellington ütötte a dobot, igazán jól tudja mit csinál. Rydel nagyon jól zongorázik. Nagyon ütős ez az egész, nagyon jól nyomják.
Eljátszottak pár számot, és egy ismeretlen nő szaladt fel a színpadra nagy kamerákkal, és egy mikrofonnal, amire rá volt írva a csatorna neve. Clevver Tv.
-Műsor indul! 3...2...1!
-Jónapot mindenkinek, ez itt a Clevver Tv, és itt vagyunk L.A egyik középiskolájában, ahol fellépett az R5! Nagyon jók voltatok srácok! Hogy vagytok?
-Köszi, jól.-mondta Riker.
-Ennek örülök. Lehetett most hallani a legújabb számotokat, a Smile-t is. Nagyon ütős, egyből beleszerettem. De azért elég szerelmes szövege van! Mesélj Riker, tényleg rohangálnál valakiért meztelenül jelen pillanatban?
-Nem, most nincs senki. Szabad vagyok csajok!-intett a közönségnek.
-Haha-nevetett a nő.-De úgy hallottuk Ross-nak van! Felröppent a hír, hogy barátnőd van Ross!-lépett mellé a műsorvezető és az orra alá dugta a mikrofont. Ross feszülten nézett rám, én pedig elkerekedett szemekkel néztem vissza.
-Ööö... ez nem igazán igaz.
-Szóval nem csókolóztál azzal a lánnyal.
-De.
-Akkor? Miért nem vagytok együtt?
-Figyelj, Sarah, most be kell vallanom valami csúnya dolgot. Másnapos voltam. Igen Ross Lynch berúgott, de elmúltam már 18, kit érdekel? Én is ember vagyok! Szóval másnaposan hazakísértem, a buliban eltűnt a pólóm, és úgy éreztem meg kel csókolnom. Megbeszéltük, és a legjobb barátok vagyunk!-mosolygott elégedetten.
-Tehát érzel valamit iránta?
-Igen, barátságot, bizalmat.
-Értem. Pedig jó lett volna shippelni még egy párt az R5Family-nek, ugye? Ha már itt tartunk Rydellington! Meséljetek valami szaftosat a kapcsolatotokról.
-Hú, hát este elég szaftos részleteket hallunk a szobájukból!-tette hozzá Rocky.
-Na de Rock!-boxolta vállba a szöszi csajszi.
A műsorvezető nő még vagy 10 percig beszélgetett velük, majd végre leengedte őket a színpadról. Éppen a suli "menő csajával" beszélgettem, aki teljesen oda meg vissza van az R5-ért. Egyszer csak megérzem valaki kezét a vállamon, és átkarol lassan.
-Milyenek voltunk?-suttogja a fülembe. Megfogom a karját, és leemeltem magamról.
-Ross, nem vagyok a csajod! Ne viselkedj úgy velem!
-Bocsi. Csak az órai után azt hittem, szabad.
-Nem. Nem járunk és kész. Ezt már letárgyaltuk.
-Jó... tudom.... Bocsi.

2 órája itthon dekkolok. Az előadások négyig tartottak, utána a végzősök pakoltak. Hát persze! Este 7 óra van, éppen a Pretty Little Liars legújabb epizódját nézem a tv-ben, és közben posztolom Instagram-ra a ma készült fotóimat Ross-al. Szinte mindent lefotóztunk. Tényleg jó nap volt. A telefonom csörögni kezd. Christian hív. Eldöntöttem, hogy kizárom az életemből, csak még nem tudom, hogy mondjam el neki. Kinyomom a hívást de ő megismétli. Ez megy. Hív, én pedig kinyomom. Nem akarok beszélni vele most. Közben Jenna néni jön haza a munkából, Alaric pedig otthon marad, mivel tantervet készít. A telefonom újabb csörgése megrémít. Vajon mit akarhat? Csöngetnek.
-Szia Ellie!-Hallom Jenna nénikém hangját a konyhából, biztos a hátsó ajtón jött be.-Kinyitnád szivem?
-Persze!
Elindulok az ajtó felé, a szívem zakatol. Sejtem ki az, de nem merek belegondolni. Most nem. Most nem akarok vele se beszélni, se találkozni. Megfogom a kilincset, és habozok az ajtó kinyitásával de végre megteszem. Egy nagy darab kő esett le a szívemről, mikor megláttam, ki az. Ross. Hála az égnek.
-Szia.-üdvözöltem.
-Szia. Figyelj beszélnünk kell.
-Oké, hát akkor gyere be!
Becsuktam az ajtót mögötte.
-Na?
-Figyelj ,Ellie, én, ez az egész, te és én... -nem találta a szavakat.
-Pillanat!-Állítottam meg, mivel csörömpölést hallottam a konyha felől.-Minden oké, Jenna néni?
Nem hallottam választ.
-Jenna!-válasz megint nem jött.-Jenna néni!-kiabáltam hangosabban, de válasz ismét nem jött. Elindultam a konyhába, de a küszöbnél megtorpantam. Nem. Ezt nem hiszem el.
-JENNA! JENNA NÉNI! MOZDULJ MEG! JENNA!-kiabáltam, és ráztan az előttem mozdulatlanul, vértócsában fekvő nénikémet.
-Ellie! Minden o..... Jézusom.
-Ne! Ébredj fel! Jenna!-könnyek szöktek a szemembe, és zokogni kezdtem.-Jenna! Ébredj fel! Most! Nem lehetsz halott! Nem. Nem veszthetlek el téged is. Jenna! Ébredj már fel az isten szerelmére!
-Ellie! Nem fog megmozdulni!
-Hagyj már! Igen is meg fog! Muszály neki. Te meg rohanj már a szaros telefonhoz és hívd a 911-et.
-Jó.
-Oké.-szipogtam és erőt gyűjtöttem magamba. Lehajoltam Jenna fejéhez és suttogni kezdtem.-Most figyelj ide Jenna néni! Erős vagy, van erőd ahhoz, hogy megmozdulj! Szedd össze magad! Az hogy élsz, vagy halsz, az csak rajtad múlik! Tehát, ha van benned egy kis küzdőerő, most vedd ki, és használd fel arra, hogy élj! Érted Jenna? Mert nálad erősebb nőt nem ismerek Jenna Sommers.-újra sírni kezdtem.-Nincs nálad erősebb. Mozdulj meg már végre!
-A mentők itt lesznek 10 perc múlva!-Jött be Ross, majd leguggolt mellém és átkarolt, én pedig a vállába temettem arcom, és sírtam. Megnyugtató, hogy itt van velem, soha, senki nem állt mellettem a nehéz pillanatokban.

A mentők, és a rendőrök itt is voltak az ígért időn belül. Jennát egy fekete zsákban rakták be a kocsiba. Miért? Miért pont ő? Nem értem.
-Ms Williams?
-Igen rendőr úr?
-Találtunk egy levelet.
-Milyen levél?
-Biztosan látni akarja, hölgyem?
-Idefigyeljen biztos úr! Nem tudom magánál ez hogy megy, de én elvesztettem az utolsó családtagomat is, és rohadt dühös vagyok, amiért valaki pont őt ölte meg. És talán a halálának az okát tartja a kezében, vagy a gyilkos nevét, szóval adja szépen ide azt a kicseszett levelet, vagy magam verek szét itt mindent és mindenkit, aztán elveszem magamtól.
-Nyugalom. Itt van tessék.
-Nyugalom, mi?! Ezt könnyű mondani.
"Ha nem fogadsz szót, a többi szeretteddel is ez lesz!"
Mi?! Miért? Ki? Nem értem.

Röpke két óra, és a ház körül már senki sincs. Bemegyünk a házba, és én egyből a konyhába megyek. Megállok, és bámulom azt, ami megmaradt a nagynénémből. Egy vértócsa. Megint elkezdek sírni. Ross mögém lép és átkarol, majd száját a hajamhoz érinti, és belesuttog.
-Nyugodj meg Ellie.
-Hogy?!-löktem el magamtól.-Hogy a fészkes fenébe nyugodjak meg Ross? Az elhanyagoló testvérem, aki kitagadott, 3000 mérföldre van innen, és éli a boldog életét. Az egyetlen ember aki maradt nekem, az Jenna volt, de ő is meghalt. Mindenki meghalt. Az apám, az anyám, az öcsém Jeremy, Jenna, a keresztapám John. Jesszus még John is, pedig utáltan őt! Mindenki elhagyott, nincsenek mellettem, és most még azt mondod nyugodjak le? Te is mit akarsz tőlem? Miért vagy velem? Miért vagy még mindig itt? Nem látod, hogy csődtömeg vagyok? Neked erre nincs szükséged.
-Nem mondhatod meg, mire van szükségem.
-Miért? Miért Ross? Miért foglalkozol velem?-kiabáltam vele.
-Ellie, én...-elcsuklott a hangja.
-Na?
-Basszus, azért mert...

4.rész

Újabb reggel. Kinyomom az ébresztőt, és felülök, de mást se tudok csinálni, csak ülök, és nézek ki a fejemből. A telefonom megint csipogni kezd. Pedig egyszer már kinyomtam! De ez egy hívás. Miért hív állandóan? Nem érti meg, hogy szakítottunk. Chris sosem adja fel. Ezt szerettem benne. Kitartó. Egy kis habozás után felveszem a telefont, de nem tudok semmit beleszólni.
-Végre felvetted!!!-ordít bele a telefonba. Semmit nem tudok mondani... Mit kéne ilyenkor?-Elena, itt vagy? Elena...-a hangja sokkal nyugodtabb, olyan...törődő... Talán megváltozott a szakításunk óta?-Elena...Kérlek...Válaszolj!-mondta selymes hangon.
-Christian...-suttogtam, kissé rekedtes hangon.
-Végre! Minden rendben veled?-kérdezte nyugodt hangnemben, de mégis lehetett érezni rajta az érdeklődést.Hangjával teljesen elcsábít... Azt mondtam nem szerettem, de mégis teljesen rabul voltam ejtve...Lehetséges ez egyáltalán?Lehet ez a szerelem, csak még nem jöttem rá?-Elena, minden oké?
-Christian... mit akarsz tőlem megint?-mondtam nyugodt, de még mindig rekedtes hangon.
-Nem tőled... téged! Szeretném, ha újra az enyém lennél. De ezt nem mondhatom el telefonon... Átmehetek még suli előtt?
-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne.-mondtam kissé halkan.
-Kérlek! Csak... adj még egy esélyt... bebizonyítom, hogy méltó vagyok hozzád!
-Inkább én nem vagyok méltó hozzád!-suttogom.
-Ellie! Hagyjuk ezt! Nemsokára ott vagyok.
Összeszedtem magam, és Christian már itt is volt. Jenna néni már korán elment, mert állásinterjúkra jár ma egész nap. Beengedtem a srácot. Szaggatott farmerben, és egy fehér rövidujjú pólóban volt.

Becsuktam mögötte az ajtót, és megfordultam, ő pedig körübelül 20 centire lehetett tőlem.
-Figyelj, Ellie! Én Nem habozok! Mióta szakítottunk, nem érzem magam egésznek...sokat gondolkodtam, hogy mi lehet az oka, mivel nem nagyon mentek jól köztünk a dolgok,de úgy érzem, együtt többek lehetnénk, mert az életünk egy puzzle és az enyémből már csak te vagy a hiányzó darab, és együtt talán megtalálhatjuk a tieidet is. Szeretlek Elena! Nem tudom hányszor mondjam még el, hogy elhidd.
-Be kell bizonyítani, nem csak mondani kell.
-Kérlek!-fogta meg a kezem- Hát nem emlékszel, amikor csókolóztunk, milyen érzés volt amikor az ajkaink összeértek -lépett közelebb- vagy amikor először lefeküdtél velem, milyen érzés volt a másnap reggel, amikor a mellkasomon ébredtél, együtt csináltunk reggelit, együtt tanultunk... nem emlékszel a sok jó dologra, ami miatt az életedet is jobbnak érezted? Már mindent elfelejtettél röpke 4 hét alatt azzal a szöszivel?-Jézusom, Ross... Sikerült eddig nem gondolnom rá, de most eszembe jutott... ma már rágodhatok 2 dolgon is... Ami 2-vel több az átlagnál!-Mit mondasz? Újrakezdjük? Én nem akarlak semmibe belehajszolni, de a szakításunk óta a te fájdalmaidat is végignéztem, és az is fájt... Nem érted? Mi egymásnak lettünk teremtve, Elena! Még ha most nem is érzed, rá fogsz jönni, ígérem.-Egyszerűen csüngök minden szaván. Hogy lehet rám ilyen hatással? Az a szürke szempár egyszerűen elvarázsol. Lehet, hogy ez a szerelem, mivel ilyet még nem éreztem.
 -Figyelj, Christian, én nem hiszem...-be sem tudtam fejezni a mondatot, ajkai már is az én ajkaimra tapadtak, és csókolózni kezdtünk. De bevillant a fejemben, hogy nekem suliba kéne menni. Két kezemet a vállára tettem, és úgy toltam el.
-Még ez se vett rá?
 -Figyelj, nekem mennem kell. Meggondolom. Most kérlek menj el!
 -Ellie!
-Csak menj! Kiengedtem, majd felszaladtam a táskámért, beleraktam a tegnapi igazolást, meg a napi salátámat, és elindultam.

A suli tele. Elindultam a szekrényemhez, és közben egész végig Christianon agyaltam. Ha ennyire szeret, miért csalt meg? A szekrényhez érve sóhajtottam egyet, és lecsuktam a szemem, és bevillant egy kép. Ross és én amikor csókolózunk nálunk a verandán. Mi?! Hogy jön ő ide?  Most Christianra kéne gondolnom. De ez a kép bevillant. Nem tudok mársa gondolni. Jesszus. ő is csak egy barom... de amikor vele voltam, még az a kicsi idő is, felszabadultnak éreztem magam... valahogy anyuék halála óta először, úgy éreztem élek... és puff. De most koncentráljunk az exemre, aki vissza akar szerezni. Adjak neki még egy esélyt? Hisz annyira leköt, mikor vele vagyok. A szavai annyira érdekkeltőek, és ő maga is olyan... tekintélytparancsoló.
Kivettem a könyveim és elindultam órára. Egész nap csak Christianon sikerült agyalnom.
-Hé, Ellie, jól vagy?-kérdezte Kate.
-Mi? Ja, persze igen...
-Akkor jó, mert ma úgy festesz mint egy zombi.-tette hozzá a másik oldalamon lévő Hanna.-Mit csinált már megint Christian?
-Mi?! Honnan tudod, hogy róla van szó?
-Talán mert a füzetedbe egy csomószor felírtad a nevét és mellé kicsi eltört sziveket rajzoltál.
-Basszus. Ezt most nem akartam elmondani. Mert semmit nem beszéltünk meg... zavaros ez az egész... ha én is többet tudok, vagy jobban átgondoltam elmondom oké?
-Igaz, Miss Williams?-szólt a tanár rám.
-Ööööö...Igen persze.-válaszoltam. A tanár rosszallóan nézett, de folytatta az órát.
Csengetés után a szekrényekhez mentünk, és én bepakoltam a könyveim, meg az összes cuccom, mivel holnap valami előadás lesz egész nap, nem kell tanulni, hazacipelni meg nem fogom! Hívott a természet, úgyhogy elmentem a mosdóba. Persze, még pisilés közben is azon kell agyalnom, mik állnak amellett , hogy adjak még egy esélyt Chris-nek. Egyszerűen nem tudom . Amíg volt, jó volt, de nagyot csalódtam benne, és ezt nem akarom újra.Kezetmostam és kimentem az ajtón, de belebotlottam Ross-ba. Rohadt élet! Még ő is itt van. Felnézek rá, és a szívem egyre hevesebben kezd verni, érzem ahogy adrenalin kúszik a testemben. Még sosem éreztem ilyet.
-Szia.-köszönt.
-Szia-köszöntem vissza.
-Figyelj, éppen téged kerestelek... beszélhetnénk?
-Ez egy jó ötlet.
Kimentünk az udvarra, a padokhoz, ahol a többi iskolatársunk ebédelt és leültünk egy üres helyre.
-Figyelj.-kezdtünk bele mindketten.
-Előbb te.-mondtam neki.
-Oké...Szóval, igazából csak annyit, hogy nagyon, de nagyon, de nagyon nagyon sajnálom, amit tegnap este mondtam. Tudod a testvéreim állandóan cikiznek, ha van egy csajom, és ettől féltem. De nem is akarom másra kenni. Balfasz vagyok, és elcsesztem ezt az egészet veled, Ellie! Olyan jó volt amíg kettesben voltunk, olyan sok közös van bennünk, és amikor együtt vagyunk, mintha valami erő lenne közöttünk, ami egymás felé húz, mint most is. Érzed?
Eddig nem is figyeltem rá, csak annyit tudta, hogy különös érzésem van, amikor vele vagyok. Tényleg, mintha valami hozzákötne, mintha izzana köztünk a levegő.
-Én is érzem. És amikor kettesben voltunk tényleg nagyon jó volt. És lehet kicsit túlreagáltam. Csak tudod, eléggé felbosszantott, hogy amikor érzelem nélkül csináltunk mindent, még arra sem vagyok jó, ezzel szemben amikor érzelmekkel kellett volna csinálni nem éreztem semmit Chris...-akadtam meg. Már megint ez a név. Ell kell mondanom Ross-nak.
-Mi az?-kérdezi.
-Figyelj, Ross. Valamit tudnod kéne. Christian eljött hozzám ma reggel, és egy kisebb beszédet tartott nekem, hogy ő szerelmes belém, és vissza akar kapni, aztán megcsókolt.
-És ezt miért mondod el nekem?
-Hogy tudd, hogy nem kell nekem mégjobban megnehezítened a dolgokat. Ezt , ami köztünk volt, hagyjuk a fenébe, és legyünk barátok, Van nekem elég gondom így is.
-Éppen könnyiteni szeretném. De ha téged ez tényleg ennyire zavar, akkor hagyjuk. -mondta sértődötten.
-Barátok? Kérlek.
-Jó...-látom rajta , hogy csalódott.
-Akkor, kajálunk együtt?
-Ja.-Elővettem a táskámból a kajámat, és ő is az övét.
Megettük a kaját, közben kibeszéltük a bajainkat,Közben éreztem, hogy Ross is megbékélt a ténnyel, hogy csak barátok maradunk. Suli után hazakisért, majd elköszöntem tőle, és beestem otthon az ágyba. Elkezdtem nyomkodni e telefonom, és egy hírnél azonnal megálltam.

"Ross Lynch új barátnője! Klikk és nézd meg a szerencsés lányt!"

MI A JÓ FÉSZKES FENE?????!!! Azonnal felhívtam Ross-t.

-Sziiiiiiiaaaaaa.-köszönt.

-Szia....Ööööö. ugy te is láttad?

-Igen, és reméltem is , hogy nem akadsz ki.

-Hogy a fracba nem akadnék ki, amikor már több mint egy millióan látták a posztot, és full nem igaz belőle semmi?

-Hát, azért van benne egy pici...

-Mi? Ez a kép? Ez akkor volt amikor még nem mentem bele a hülye kis érzelemmentes faszságodba. Félmeztelen lesmárolni egy full ismeretlen csajt Los Ageles utcáin. Valahogy éreztem hogy ez lesz basszus.

-Attól hogy kiabálsz nem foglak jobban hallani.

-Tudom de marhára felbaszták ezzel az egésszel az agyam... 

-Tudom... Nyugodj le kérlek!

-Ellie mi a baj?-nyitott be Jenna néni, én pedig egy kattintással kivetítettem a tv-re a szöveget,hogy elolvashassa, és én pedig tovább oltsam ezt a nyomorultat.

-Hogy a picsába nyugodjak le, szöszi? Hivd fel a szerencsétlen menedzseredet, ha már akkora sztár vagy , hogy kiirják kivel smárolsz, és cáfold meg ezt az egészet, vagy esküszöm többet a közeledbe nem megyek, és még akkor barátok se lehetünk.

-Jó, jó oké nyugi... Riker már beszél vele... ennyire hülye még én se vagyok...

-De, úgylátszik mégis.... Jesszus amúgy is minek kellett megcsókolnod akkor? Mit akarsz tőlem ennyire?

-Hát...-elhallgatott.

-Jó, figyelj, most nem akarok még jobban kiabálni, szóval inkább leteszem.

-De...

-Szia Ross.-és lecsaptam a telefont, arcomat pedig a tenyerembe temettem, és sóhajtottam egy nagyot .

-Ez tényleg gázos.-hallottam egy férfi hangot az ajtómból.

-Jaj... Alaric, te is itt vagy? Ugye nem hallottad?

-Szerintem az egész város hallotta.-nevetett.

-Ahj, ez de gáz... Nem is járok azzal a szöszivel.

-Szakítottatok?-kérdezte meglepődve Jenna.

-Áh.... nem is volt igazi... Csak féltem, hogy ő is átver, így érzelemmentesen csináltunk mindent... De a tesói előtt letagadott, így dobtam, és újjabb pofára esés....még arra se vagyok jó, hogy valaki ne szeressen... Kész csőd vagyok.

-Jajj, dehogy vagy az.-próbált vígasztalni Jenna újdonsült barátja.

-Köszi Ric, de az vagyok. Még nem ismersz ahhoz eléggé, hogy tudd milyen vagyok. Szörnyű dolgokat műveltem régen. Inkább jobb ha nem is tudod.

-Jajj, bocs, nem akarok beleavatkozni vagy ilyesmi, csak meg akartalak vigasztalni!-emelte fel a kezét bocsánatkérően.

-Nem, dehogy, semmi, kedvellek, csak ebbe most tényleg jobb ha nem kavarodsz bele... Elég zűrös életem van.

-Jajj, miket nem hordasz össze? Még elijeszted.

-Akármi történjen, engem nem fogsz tudni lerázni, Jen.-csókolta meg a nenikémet.

-Jajj egyelek meg titeket. Na én elmegyek kiszellőztetem a fejemet.

-Mehetünk veled? Elmegyünk kávézni?

-Okés!

Elindultunk mind a 3-an, és elsétáltunk a kávézóig, majd körbejártuk fél Los Angeles-t, és közben eszméletlen sokat beszélgettünk. Christian 10x hívott, de nem vettem fel. Nem akarok most vele foglalkozni, eleget agyaétam ma már rajta. Végülis a délutáni elfoglaltság jól sikerült, nagyon megkedveltem Alaric-ot, rendes fickó. Hazaértünk, megfürödtem és az ágyamban egyből bealudtam.

3. rész

-Ébresztőőőőő!!!!!-ugrott valaki az ágyamba.
-Jézusom! Mi a fra....-mikor felnéztem, és felfogtam ki az, azonnal a nyakába ugrottam.-Jenna néni!
-Szia Ellie!
-Mi?! De hogy? Mit keresel itt?
-Ideköltöztem hozzád.
-Nem úgy volt, hogy még nem biztos?
-De, csak aztán gondolkoztam, és semmi nem kötött Miami-ba. Ígyhát idejöttem.
-Jézusom, de örülök!-tényleg nagyon örültem neki! 13 éves korom óta nem láttam!
-Én is neked!-ölelt meg mégegyszer.-És milyen gyönyörű vagy! Hogy telik az idő! Már le is érettségiztél!
-Pff... már ha átmegyek!
-Miért? Olyan rossz tanuló vagy?
-Tudod anyuék halála óta egy kicsit kisodródtam. De folyamatban van a helyrehozatal.
-Igen hallottam.-rakott egy hajtincset a fülem mögé.
-Mivan? Ja...
-Sophie.-mondtuk egyszerre.
-Na, attól még, hogy leérettségiztem, suliba kell járni.
-Jajj ne már! Most jöttem haza. Majd írok kikérőt! Berendezem a szobám, és elmegyünk vásárolni!
-Húú.... ezt élvezni fogom!
-Na! Aludj vissza!
-Ha ennyire akarod!
Visszaaludtam, és olyan mélyen, hogy semmivel nem lehetett felébreszteni. Na jó.. azért de. Jenna leöntött egy vödör vízzel.
-Áááááááááá- sikítottam fel.-Mi ez? Ice Bucket Challenge?
-Végre! Délután 2 van! A telefonod vagy 10x csörgött.
-Tényleg?
-Mióta nem aludtál ilyen jól?
-Huu.... nagyon régóta.
-Örülök neki. Na kész a szobám! Megnézed?
-Még jó!-Ugrottam fel, egy szál pólóban és seggvillantós gatyában.
Leszaladtunk a lépcsőn és megálltunk a szoba ajtaja előtt ami csukva volt.
-Készen állsz? Mert ez nagyon király lesz!
-Igen, csak mutasd már meg!
-Oké...1...2...3...Tadaaaaaa!
-Úristen! Ez eszméletlen jó! Nem is hittem, hogy ebből a szobából ki lehet ezt hozni!

-Ugye? Én is ezt mondtam mikor készen lettem!
-Jenna, te egy zseni vagy!
-Tudom! Na öltözz! Megyünk várostnézni!
-Oké!-Felszaladtam a szobámba, és felvettem egy farmert, egy sima pólóval, és egy famerdzsekivel, meg egy magassarkú cipőt.
-Húúú.... csini!-mondta Jenna mikor azt bejárati ajtóhoz értünk.
-Köszi! De te sem panaszkodhatsz!
-Húhaaa! Ez nem csak egy bók volt?
-Mi?! Dehogy... Honnan gondolod?-nevettünk mindketten.
-Na hova menjünk?
-Hmmmmm... Starbucks? Szerintem már kirakták a fagyit és a jégkását.
-Ókés!
Elsétáltunk a Starbucks-ba, és bementünk a pulthoz, hogy kikérjük amit akarunk. Egy óriás adag fagyit kértünk, hogy azt majd ketten megesszük, és mellé Vanilliás Lattét habbal.
-Hmmm.... de rég voltam Starbucks-ban!
-Ja én is!-válaszoltam.-Egyébként, ha te most itt vagy, akkor Steve is jön? Mert tudod az öccse, Paul meg én...
-Szakítottunk.-jelentette ki.
-Akkor jó. Mármint, sajnálom, azt, hogy szakítottatok, de az jó, hogy Paul nem fog a képemben lenni.
-Ja, hát az elég durva dolog volt, pedig még csak 13 évesek voltatok.
-Igen. De ő nem annak érezte magát.-Kanalaztam be egy kis fagyit.
-Na mivan, megtanultál fagyit enni?- lépett oda hozzánk, Ross?

-Haha! Vicces vagy! Neked is szia!
-Nem voltál ma suliban.
-Az én hibám!-emelte fel a kezeit Jenna.
-Igen az övé!
-Értem!-nevetett a szöszi.-Egyébként Ross Lynch vagyok.
-Jenna Sommers-fogtak kezet.-Egyébént tudom ki vagy!
-Igen?-nézett rám.
-Nem én voltam!-kortyoltam bele a Lattémba.
-Egyszer Miami-ban koncerteztetek és én voltam az eligazító. Hozzám rohantál megkérdezni, hol a WC.
-Tényleg! Emlékszem!
-Egyébként ő a nagynéném!-mutattam be.
-Ja, gondoltam.
-Egyébként ti?-mutatott ránk Jenna.
-Ő a csajom!-húzott oda magához Ross, és mosolygott mint egy idióta.
-Nemár, úgy nézel ki mint egy ötéves.
-Tényleg?
-Igen.
-És most is?-csókolt meg, vadul.
-Hmmmmm.....-mondtam csókunk végén.-Na jó, mostmár csak agyilag vagy ötéves.
-Abból sose növök ki!
-Tuti nem!-borzoltam meg a haját, majd visszaültem a székemre.
-Na hagylak titeket, aztán majd találkozunk este?
-Igen, majd megbeszéljük. Szia!
-Szia!-puszilt meg a számon.
-De cukik vagytok!
-Köszi!
-Hidd el, nagyon jól jársz ezzel a pasival! Azon a koncerten vagy 500 csaj akarta ráugrani, a többi meg a 10 sorban vagy hátrébb volt. És nagyon jók!
-Tudom, tegnap meghalgattam őket.És tényleg nagyon bírom, csak....
-Csak? Ennél a srácnál ne legyen kifogásod!
-Igen. Erről van szó. 3 napon keresztül nyaggatott, hogy jöjjünk össze, és nagynehezen belementem, de most meg félek, hogy ő is itthagy.
-Miért hagyna itt?
-Mert engem mindenki itthagy. Először a nagyi, meg a nagyapa, aztán anyu és apu, aztán Jeremy elköltözött, Amanda szintén meghalt, Sophie meg rám se hederít. Senki se szeret, és nem is érdemlem meg.
-Ez nem igaz!Én szeretlek! És ahogy látom a szőke herceged is. De te is szereted őt?
-Nem tudom... nagyon kedvelem, de egyáltalán nem vagyok biztos benne hogy szeretem is. Még sosem voltam szerelmes, így nehéz rájönni.
-Ó drágám, ha szerelmes vagy azonnal megtudod. Teljesen más, mint amikor mással vagy. Ha szerelmes vagy az felemészt, mindig rá gondolsz, és ha rágondolsz mosolyogsz, és olyan mintha rózsaszín köd venne körül, és pillangók lennének a gyomrodban.
-Te kibe voltál szerelmes?-kérdeztem , mivel nagy tapasztalattal beszél az említett férfiról.
-Egy főiskolás barátomba. Együtt tettük le a diplomát, de aztán nem jöttünk össze, és nem bírtam nézni, ahogy enyeleg a csajával. Ezért mentem el. Aztán mint kiderült, összeházasodtak a nővel, szóval most biztos boldogan élnek!
-Ouch. Sajnálom.
-Nem kell sajnálni, de nem akarom elvesztegetni a te idődet is, gyere menjünk vegyünk valami ruhát, hogy legyen mit felvenni a randimra. -Randi? Nem is meséltél. -A reptéren találkoztam vele össze. Nagyon dögös, és van humora is. -Na induljunk akkor! Elmentünk a plázába, és vettünk pár rucit, Jennának és nekem is, és én választottm ki a ruháját a randira, amit csak otthon mutatok meg. Hazaértünk, és segítettem elkészülni a neki. -Na, mutasd már a ruhát. -Jó, nyugi. Elmentem a ruháért, ami egy ujjnélküli ruha, aminek a háta ki van vágva, és a derekánál vam egy kis dísz. Egyszerű, de nagyszerű! -Na itt vagyok! -Úristen Ellie! Ez gyönyörű! Pont hozzám illik! -Tudom! Ezért választottam! Na vedd fel, és kapd el a csávót! -Okés! Bement a szobájába, átöltözött, a ruhához egy fekete magassarkút vett. -Jenna, egyszerűen gyönyörűen nézel ki! -Reméltem is! Na indulok, 5 perc múlva ott kell lennem! -De az étterem 10 percre van! -Nem hallottál még az elegáns késésről? -Na menj!-öleltem meg.-Hányra jössz? -Ne várj! -Jó!-nevettem-Érezd jól magad! Bepattant a kocsiba, és elhajtott. Eszembe jutott, hogy volt egy csomó nemfogadott hívásom, így elővettem a telefonomat, és felhívtam Kate-et, aki 3x hívott. 6x hívott Ross, és egyszer Hanna. Kicsörgött, majd a harmadik csörgés után felvette. -Szia!-köszöntem. -ELENA WILLIAMS! Halálra aggódtam magam. Hol a retkes franca voltál ma? -Jenna néni hazajött, és mostantól ott fog lakni, és azt mondta ne menjek suliba.
 -Hát szólhattál volna, azthittük meghaltál.
-Jobb is lenne.-nevettem.
-Ne már.
-Jó, nyugi, most végre boldognak érzem magam. Azthiszem. Imádom Jenna nénit, és nagyon jó, hogy itt van.
-Akkor nem aggódok. Ha te boldog vagy, én is.
 -Jó barátnő vagy Kate!
 -Tudom. Na szia!
 -Szia!-köszöntem el. Letettem, és láttam, hogy Ross írt egy sms-t.
 "Unatkozok. Nem jossz at?"
 "Ékezet luxus? Egyébként de. Indulok!" Felkaptam a dzsekimet, és elindultam Rossék házához. Mikor odaértem becsengettem, és Ross nyitott ajtót.
 -Na szia!-puszilt meg.
 -Szia. Na mit csináljunk, ha már ennyire unatkozol?
 -Nemtudom.-mosolygott kajánul, miközben a szobájába tartottunk.
-Mit akarsz?
 -X-box?-nevettem rajta, mivel az arckifejezéséből nem ezt vettem ki.
 -Jó, úgyis leverlek.-kérkedtem.
-Na azt megnézem Miss. Tizennyolcévesenleeszemmagmfagyival.
 -Na ezt most megbánod!-elkezdtem csikizni, ő meg rögögött mint egy őrült, és én is nagyon nevettem. Még csikiztem vagy 5 percig, mire röfögött egyet.
-Röff ,röff!-gúnyolódtam vele.
-Ne már! Ellie hagyd abba! De nem hagytam. Majd kezeit kiszabadította, megfogta a fejemet, magához húzott, és hosszasan megcsókolt. Nyelvünk összegabalyodott, és vad csókcsatába kezdtünk. Keze behatolt a pólóm alá, és lehúzta azt rólam. Én is így tettem. Aztán lefektetett az ágyra. Aztán bevillant.Mit csinálok? Erre még nem állok készen.
-Ross!-szóltam neki.-Ross! Várj!
 -Mi az?
 -Ezzel még várjunk! Nem igazán állok készen. Még csak 1 napja járunk.
-Jó, ahogy akarod. Egyébként a tesóim és anyuék mindjárt hazajönnek. És akkor végre megismerheted őket. De most gyere. Megragadta a csuklómat, és bevitt egy szobába, ami egy stúdiónak volt berendezve.
 -Ha az első kedvenc dolgomat nem csináljuk, akkor a második kedvenc dolgom jön.
 -Na lássuk!
 A kezébe vett egy gitárt, és elkezdte énekelni a The 1975-től a Grils-t. Nevetnem kellett, mert a szöveg eléggé a mostani helyzetre illik. Egy srác nem feküdhet le egy csajjal, és erre az a válasz, mert hogy ők csak lányok. Oké. Mikor a szám végére ért, elröhögtem magam.
-Mi van?
 -Semmi, csak a szöveg.
-Idevág, mi?
 -Aha.
-Na de mivel én olyan királyul éneklek, meg is szomjaztam. Iszunk valamit?
-Ja...menjünk-igazából elég hülyén éreztem magam, hogy leállítottam, majd ezt elénekelte egy dalban... Nekem kicsit kínos.
-Szóval, mit kérsz?
-Amit te. Ismét egy kis kínos csönd következett.
-Figyelj, Ross, én nem csinálom ezt. Sajnálom, amit fennt csináltam, de ez nekem nem megy. Még nem.
-Nem tényleg. Megértelek, nem is kellett volna, csak.... mindegy sajnálom.-ölelt át.
-Naaaaaa!-hallottam egy hangot a hátam mögül. Felnéztem és egy magas barna hajú srác állt ott.
-Öö....-megint zavarban vagyok.... hurrá!
-Nemár Ross!  Ahogy nem vagyunk itthon már csajozol?-rámnézett, majd elmosolyodott.-Bár, vele nem is csodálom. Hogy hívnak szépségem?
-Elena. Williams.-ráztam vele kezet, a másik kezemet meg Ross fogta.
-Riker, nagyon örülök.-mondta a szőke hajú.
-Én meg Rocky.-ráztam kezet az először bejövő sráccal.
-Várj! Williams? Nem az apukádé a Williams stúdió?
-Volt. Meghalt.
-Jézus, bocsi. Részvétem.
-Mindegy. Kösz.
-Hol vannak a többiek?-kérdezte Ross.
-Ryland benyal anyuéknak, mert új kocsit akar, így elmentek fagyizni, Rydel meg Ellington.....tudoood... amit ti is csináltatok bizonyára amíg nem voltunk itthon.
-Mi nem....-kezdtem el.
-Nem vagyunk együtt.-engedte el a kezem.-A legjobb barátom.
Mivan? 3 napig könyörgött, hogy járjak vele, és most csak úgy letagad a tesói előtt?
-Mi?!-csattantam fel.-Ja igen. Már azthittem mást mondtál, de én nem is zavarok. Sziasztok!-felkaptam a dzsekim, és kisiettem a házból. Mivel kb. 20 percnyi sétálásra lakok, eléggé siettem, mert elég hideg volt. Pár perc múlva hallom, hogy valaki a hátam mögött fut, aztán megfogja a felkaromat.
-Ellie. Én... nem is tudom miért mondtam....csak nem akartam, hogy basztassanak. De nem akarok szakítani.
-Hát pedig jó lenne. Úgysem ment volna. Túl hülye vagyok, és elcsesztem volna elkúrt érzelmekkel. Úgy is történik veled majd valami, ha a közeledben vagyok. Nem akarok összetörni újra. Jobb neked nélkülem. Felejts el. Szia!-rántottam ki a karom a szorításából.
-Nemár. Ellie! Állj meg. Ez így nem jó.
-Majd jobb lesz. Sajnálom szöszi. Ez van, én ilyen vagyok, el kell fogadni, nem foglak elcseszni. Találsz majd nálam jobbat, akit nem fogsz letagadni a tesóid előtt.
-De én.....
-Csá Ross.
Nem akartam elhinni, hogy ezt tettem. De jobb is így. Már kezdtem érezni iránta valamit. De úgy látszik nem jelentek neki semmit. A saját tesói előtt tagad le. Mekkora egy barom! Hogy nekem nem lehet egy normális fiút kifogni, aki az elcseszettségemmel együtt elfogad? Áh, olyan szerencsém nincs. Sétálásom közben elővettem a kabátzsebemből egy önygújtót, és egy szál cigit. Ezt most muszály. A számba vettem, és meggyújtottam. Érzem ahogy a nikotin szétárad a testemben egy kis enyhe mentol társaságában. Anyám de jó érzés! Végre hazaértem, beraktam a kulcsot a zárba, de ne fordult el... Valaki van itt.... Lassan lenyomtam a kilincset és bementem. Minden lámpa le volt oltva. Semmit se lehet hallani sehol... De... várjunk csak. Valami mocorgás jön a lépcső felől. Gyorsan a villanykapcsoló mellé megyek, és feloltom a villanyt. Egy ismeretlen férfi áll előttem, fekete nadrágban és sötétkék pulóverben. Világosbarna haj, kis borosta, meglepődött képet vág.
-Ellie.-hallom nagynéném hangját a fickó háta mögül.
-Jenna?-térek ki a férfi pillantásai elől.-Már azt hittem valami bajod van.
-Nem semmi, jól vagyok.
-Akkor oké. Egyébként Elena vagyok.-nyújtok kezet a titokzatos ismeretlennek.
-Ööööö.... Alaric.... Salzmann.-ledöbbentem a név hallatán. Nem ezt a nevet említette Jenna, amikor a szerelméről beszélt?
-Hát... nagyon örülök.
-Én is.-mosolygott.-Na de én megyek akkor, nem is zavarok.
-Nem, nyugodtan maradj.-mondtam neki.-Én felmegek a szobába és alszok. Elég kimerítő napom volt.
-Jajj kincsem mi a baj?-Kérdezte Jenna.
-Semmi. Jól vagyok.-erőltettem egy mosolyt.-Megyek aludni. Holnap suli.
-Okés. Jóéjt.
Felmentem az emeletre, letusoltam, felvettem a pizsim, és álomba merültem.