10.rész

-Mi?!
-Szeretlek Ross. Nem tudom tagadni tovább, de nem lehetünk együtt.
-Nővér, azt hiszem ébredezik!
-Ez ki volt?-nézek körbe, mivel semmit sem értek. Ross áll ott egy helyben nem mozdul, a mellkasa sem mozog, ami arra utal, levegőt sem vesz.-Mi ez?-nézek körül újból, majd vissza Ross-ra, de már senki nincs itt, minden elhomályosodik, és nagy fehérség lép a helyébe, érzem, ahogy valaki a kezemet fogja, de test nem tartozik hozzá.
-Ez jó jel uram, nemsokára magánál lesz.
-De jó.-hallok egy ismerős hangot, amint megkönnyebbülve mondja ki a szavakat, és valószínűleg ő fogja a kezemet is, mivel enyhít szorításán, aztán pár perc múlva el is enged.
Ismét körülnézek magam körül, de még mindig nem látok semmit, minden nagy fehérség. Hol vagyok? Érzem, hogy a kéz ismét megfogja enyémet, én pedig vissza akarok szorítani, de nem megy. Nincs erőm. Nagy levegőt veszek, vagyis csak gondolom, hogy veszek, mivel fogalmam sincs, hol vagyok, és hogy ez igaz-e, nem csak egy álom. Minden erőmet összeszedem, és a kezemre összpontosítok, majd megszorítom a kezet, bár a tudatomig nem teljesen jut el a tettem. Vajon tényleg megszorítottam, vagy csak azt hiszem?
Egyszer csak alakok kezdenek kirajzolódni a végtelen fehérségben. Látok egy szekrényt, ami fehérre van mázolva, s a mögötte lévő baracksárga fal miatt tudom csak kivenni. Rögtön a fejem fölött egy állvány van, amiről egy zacskó lóg le, mely félig van valami folyadékkal. Infúzióra vagyok kötve?  Egy embert látok felém hajolni. Fekete haja van, és amint igazán meglátom, ki is ő, mégjobban összezavarodok. Mi a fene van?
-Ellie?-szólít meg Adam.
Pislogok néhányat, és felmérem hol is vagyok. Egy kórteremben.
-Segítsek valamit?-Nem tudom hol vagyok, ezért a fejemet rázom, de meglep, mekkora erőfeszítésembe kerül.-Istenem, végre felébredtél.-veszi a kezemet az ő kezei közé Adam, és apró puszit lehel ujjaimra, melyek közül a mutatóujjamra van csíptetve valami. Jobban szemügyre veszem az ágyam mellett ücsörgő fiút. Sápadt, csak a szemei pirosak, ami arra utal, hogy sírt. Ismételten megerőltetem magam,
-Mit keresek itt?-kérdezem.
-Ellie...-könnycseppek szöknek a szemébe.-Nem tudom, hogy én vagyok-e az alkalmas erre...
-Mondd el.-suttogom, mivel többre nem vagyok képes.
-Autóbalesetetek volt. És...
-De ugye anyu és apu jól vannak?
-Ők nem...-sírja el magát. Egész életem során, talán kétszer láttam sírni Adam-et, egyszer,amikor az első nagyobb koncertet adtam, az egyik darab közben elkezdett sírni, és mikor később megkérdeztem mi volt az oka, mindannyiszor azt válaszolta, annyira szépen játszottam el, de én tudom, hogy nem ez volt az. Másodszor pedig amikor egy szerelmes filmet néztünk valentin napon.Most viszont tudom, komolyan beszél, nem merne tréfálni.
Szóval erről van szó? Meghaltak? Nem is tudom mihez kezdjek, ha belegondolok, hogy a szüleim nincsenek többé, én sem létezek teljesen.
-Mi? Nem... az nem lehet.
-Ellie, a szüleid meghaltak.
Nem tudtam válaszolni, mert amikor Adam kimondta a szavakat, meg se rázott a hír, és ez furcsa. Mintha már tudnám, de honnan?
-De, de ugye Jeremy jól van? Neki nincs baja?
-A baleset után magánál volt...
-Hála az égnek.-lélegzek fel.
-De aztán az agyában keletkezett egy vérömleny, és...-a könnyek újból elárasztották a barátom arcát.Jeremy is meghalt. Annak ellenére, hogy belül ezt is tudtam valahonnan, megráz a beismerés. Sosem lehet már híres futballjátékos, sosem lesz barátnője, soha nem csókol meg egy lányt sem, soha nem lesz szerelmes. Miért pont ő? Túl fiatal volt. Miért nem inkább én?

*2 év múlva*

-Ellie drágám, az új szomszédok most fejezték be a kipakolást, én pedig meghívtam őket vacsorára.-mondta nagyi mikor bejött az ajtón, majd hozzám sietett a kanapéhoz, és az arcomra nyomott egy puszit.
-Rendben, de tudod nekem sokat kell tanulnom, három nap múlva érettségizek zenetörténetből, és még gyakorolnom is kell, mivel a meghallgatás két hét múlva lesz.
-Kicsim, ne hajtsd túl magad ennyire, a védőangyalod nem örül neki, a végén még elhagy.-Nagyanyám megőrül az angyalokért, és szerinte léteznek is, és minden ember minden tettét követik. Nagyi még a növényekért is oda meg vissza van, an is egy saját üvegháza a garázs mögött, ami tele van virágokkal. Szerinte a virágoknak is van lelkük, tehát azoknak is van védőangyaluk.
-Szerintem kb. két éve elhagyott nagyi.
-Jaj kicsim, ne mondj ilyet. Éppen azért vagy itt, mert a védőangyalod kitartóbb mint bármelyik másik, és ez figyelemreméltó.-hihetetlen mekkora lelkesedéssel tud erről beszélni, de valószinűnek találom, hogy az emberiség hatvan százaléka bolondnak tartaná.
-Oké, mindegy hagyjuk. Mi lesza vacsi? Éhen halok.
-Lesz hústorta, tudod az a sajtos baconbe tekerve.
-Nyami.
-Ahhoz szerintem krumplisalátát csinálok, de sütök pizzát is, ha valakinek nem ízlene, de még lesz sült hal, csak a hekk kedvéért.-viccelődött.
-Oooké...
-Ja meg különböző saláták is lesznek pirítóssal, ha esetleg lenne vegetáriánus.
-Jesszus nagyi, ezeket úgysem esszük meg.
-Ó, ha tudnád te azt kicsi szívem. Egyébként láttad ezt?-dobja elém a mai újságot, melynek címlapján az Üstökös van. A cikk szerint ma itt Los Angeles ezen részén lépnek fel.
-Nem, de úgy se megyek el. Egyébként is, szakítottunk, már nem vagyok köteles eljárni a koncertjeire.
-Kicsim, tényleg szakítottatok? Mikor?
-Nem hivatalosan, de Adam sosincs itthon egy helyben, ki tudja hány lány kapja le egy koncerten, és amúgy is, úgy érzem már nem szeretem. Van ennek értelme? Ha az ember barátja soha nincs itthon, vágynia kéne utána, nem pedig elfelejtenie.
-Persze , hogy van értelme. De most akkor menj fel tanulni, vagy ne. Kapcsolódj ki egy kicsit, gyakorolj a csellódon. A lényeg hogy jól érezd magad, én pedig nyugodtan főzhessek tovább.
-Oké nagyi.-indultam fel a szobámba. Most tényleg egy kis kikapcsolódásra van szükségem. Megfogtam az iPod-om, és zsebre tettem, úgy hogy a fülhallgató se lógjon ki. Kinyitottam az ablakot, és nehézkesen kimásztam a tetőre, mivel a bal térdem még mindig nem hajlik rendesen a baleset óta. Elővettem az iPodot és betettem a fülembe a fülhallgatót. Leültem a párkányomra, majd beindítottam Beethoven gordonkára éz zongorára írt A- dúr szonátáját. Ezt a darabot kívánom előadni a nagymenők előtt a Julliard-on, bár behívtak meghallgatásra-ami magában óriási szó- úgy is tudom, sose jutnék be. Nem vagyok elég jó. Főleg, hogy a könyököm rohadtul fáj mostanában. Lehunyom a szemem és átadom magam a dallamoknak. Gondolataim visszatévednek arra a napra, mikor rájöttem, hogy csellózni szeretnék.
Anya nagy rocker volt, és apa is inkább afelé a műfaj felé hajlott, de mivel zenei producer volt, minden stílus felé nyitottnak kellett lennie. Nyolc éves koromig bandák pólóit-lekicsinyítve a méretemre-hordtam, és farmert, meg bakancsot és esténként a vacsoránál is Nirvana szólt. De aztán a suliban a zenei programba toboroztak gyerekeket. Volt ott gitár, zongora, furulya, fuvola, hegedű, amin mindenki eljátszogatott. Nekem viszont pisilni kellett, és fogalmam sem volt, merre van a mosdó az iskola művészeti szárnyában. Így hát fogtam magam, eljöttem anyuéktól, és barangolni kezdtem, aztán egyszer csak a színpad mögött találtam magam. Nem tudtam merre van a kijárat, mivel teljesen sötét volt. Az egyetlen fényforrás csak a színpad volt, így hát oda mentem ki. Fentről azonnal megláttam aput és anyut, amint megkönnyebbülten mosolyognak, hogy nem evett meg egy kacsa. Én integettem nekik, apa pedig mutogatott, hogy a gitár felé menjek, azonban ott annyian voltak, hogy sose tudtam volna megnézni, hogyan is játszik rajta a bácsi. A háttérben viszont megláttam egy óriási hangszert, ami olyan volt mint egy hegedű, csak nagy. Odamentem hozzá, és olyan volt, mintha beszélne hozzám, hogy "Szia Ellie, én vagyok a számodra a legjobb". Az ujjaimmal megpengettem a húrokat, és a hangjuk hallatán egyből éreztem valamit a mellkasomban. Játszani akartam rajta.
Ábrándozásomból az riaszt fel, hogy valaki megdobott egy papírgalacsinnal. Felnézek, és a szobámmal szembe lévő ablakból egy szőke hajú fiú dobál, aki nagyon ismerős nekem.
-Mi van?-kérdezem.
-Csak azt szerettem volna tudni, hogy nem alszol-e.
-Nem, nem alszok.
-És nem akarsz akkor beszélgetni?
Igazából nagyon jó lenne valakivel kibeszélni most az élet dolgait.
-De, miért is ne.
-Oké.-kimászott a tetőre ő is, majd meglepetésemre átugrott a miénkre, majd leült mellém.
-Amúgy Riker vagyok.
-Tu......örülök. Én Ellie.-tényleg azt akartam mondani, hogy tudom? Hirtelen egy kép ugrik be, amint egy házban vagyok, és éppen valami fiút ölelek meg, és Riker jön be. Mi? Nem is találkoztam vele ezelőtt.
-Hát örülök, hogy megismertelek.
-Ja, én is. És hogy szomszédok vagyunk. Tényleg, hogy-hogy ide költöztetek?
-Tudod, van egy bandánk, az R5.
-Ja, hallottam róla, de fogalmam sem volt, hogy azok ti vagytok. Bocs, csak párszor a rádióban hallottam egy két számotokat.
-Ja, oké.-nevetett.-Tehát anya és apa úgy voltak vele, úgyis sokat koncertezünk, későn érünk haza, Ell a dobosunk meg ugye nem a család tagja, teljesen, mert hát tudod ő és a húgom...
-Ja, igen értem.
-És akkor a szüleink vettek a bandának egy házat, hogy akkor mostmár mi itt lakunk, ők meg RyRy otthon.
-Ja, de ha buliztok ne olyan hangosan légyszi, mert nekem sokat kell tanulni, érettségi meg minden.
-Csak 18 vagy?-kérdezte elképedve.
-Majd egy hónap múlva. Március 28. De mi ezen olyan meglepő? Te sokkal több lehetsz.-mondom úgy, hogy érezhető legyen a szarkazmus.
-23 vagyok.
-Tényleg?
-Igen, tényleg.
-Nos, az nem is olyan sok. Legalább is csak öt és fél év.
-Ja, az nem olyan sok.-nevetett.
-Akkor te vagy a legidősebb, nem?-kérdeztem.
-Ja, én vagyok a ház ura.
-Juj, biztos jó ötlet ez?
-Hé, azért annyira nem vagyok rossz.
-Oké, mentegesd csak magad.
Nem válaszolt, csak nézett engem.
-Miért bámulsz?
-Az arcod olyan kiolvashatatlan, én pedig szeretnék többet megtudni rólad.
-Rólam nincs mit tudni, csak nézz rám.
-Nézlek.
-Oké, de abbahagyhatnád, mert kezd kínos lenni.
-De én komolyan mondtam. Mesélj magadról.
-A nevem Elena Williams, 17 éves vagyok...
-Nem így értettem. Mi a te történeted. Mi az a dolog, ami miatt most itt vagy?
-Úgy érted itt ülök és társalgok egy vad idegennel?-nevettem.
-Úgy értem, hogy az életben.
-Körülbelül két éve volt egy autóbalesetünk télen. Megcsúsztunk valamin és az árokban végeztük. Anya a helyszínen, apa a műtőben, az öcsém Jeremy pedig még a kórházban haltak meg.
-Úristen Ellie. Sajnálom. Részvétem.
-Semmi baj, nem tudhattad. Tehát ezért élek itt nagyival meg nagyapával, aki valószínűleg meccset néz az alagsorban.
-Meccset? Ki Játszik?-lelkesedett fel a mellettem ülő szőkeség.
-Fogalmam sincs.
-Jó, mert nem is akarok elmenni.
-Oké.
-És játszol valami hangszeren?
-Csellózok.
-Az igen. Elismerésem.
-Köszi, de úgyse vagyok elég jó.
-Kik mondják? Lefogadok hogy óriásian játszol.
-Például majd a sznobok a Julliard-on.
-Julliard? Az az orzság legjobb zenei sulija, és felvettek? És még így mondod, hogy nem vagy jó?
-Nem Riker, nem vettek fel, csak két hét múlva lesz a meghallgatás. Úgy értem, már az is nagy szó, hogy meghallgatásra behívtak, nem hogy még be is jussak a sok jelentkező közül. Sose sikerül.
-Ne így állj hozzá, mert akkor soha a büdös életben nem kerülsz be.
-De nem vagyok elég jó. Nincs semmi, ami miatt játszhatnék szívből, már csak úgy csinálom.
-Majd legközelebb hallgatom mikor játszol és eldöntöm, most viszont megek készülődni, nemsokára jövünk hozzátok.
-Oké, szia.
-Szia.
Bementem a szobámba, de Riker utánamkiabált.
-Hé, Ellie, ma lesz az egyik kedvenc bandám, az Üstökös koncertje jó későn este, nem megyünk el?

9.rész

Reggeli forgolódásomat végezem, mikor arra eszmélek, hogy valaki van mellettem az ágyban. Ross. MI?! Ez most tényleg megtörtént? Nem. Nem szabad. Óvatosan kikászálódok az ágyból, hogy ne ébredjen fel, és szembesülök vele, hogy meztelen vagyok. Kisiettem a gardróbomba, és felvettem valami banda pólóját, meg egy bugyit, és lementem reggelit készíteni. Hűtő ki, nézzük is mi van itthon. Tojás, tej, meg még minden féle szarság. Szekrény. Cukor, liszt van. Akkor csinálok palacsintát. Most úgy vagyok vele, hogy nem érdekel semmi, zenét akarok hallgatni, így odamentem a CD-khez, és levettem onnan apám ócska Ramones lemezét, majd beraktam a lejátszóba. Ez egy válogatáslemez a legjobb dalokból. Kiskoromban nagyon sokat halgattam. Az első szám rajta a Blitzkrieg Bop, ez volt az egyik kedvencem, mert nagyon sokat tudtam rá ugrálni. Elmosolyodok a bevillanó emlékre, és éneklek is "Hey Ho let's go". Teljesen feloldódok, tácolok, meg ugrálok. Összedobom a palacsintatésztát, a serpenyőt felrakom a főzőlapra, egy icikepicike olaj, és odakanalazok egy kis masszát. Egy darab kész is. Majd mégegy. Egyszer csak kezeket érzek a derekamon. Jajj ne! Nem. Nem, nem, nem. Ezt nem lehet.
-Jóreggelt!-köszönt, majd félresöpörte a hajamat a nyakamból, és apró puszikat lehellt oda.-Palacsinta,  Ramones és te. A kedvenceim.-ez nagyon jól esik, de nem. Mi ketten nem lehetünk együtt, bármennyire is akarom, okosabbnak kell lennem. Ha a levélben igazat írtak nekem, akkor..... Nem kockáztathatom az ő életét is.
-Nem. Nem csináljuk ezt.-löktem el.
-Mi?!
-Ross, mi nem vagyunk együtt.-könnyek szöknek a szemembe.
-De a tegnap este, és most a reggeli. Én azt hittem...
-Ne higyj semmit. A tegnap este hiba volt, ami a reggelit illeti, én is szeretem a palacsintát és a zenét. Ennyi. Nem vagyunk együtt.
-De mi a baj? Nem élvezted esetleg, vagy mi?
-De. Állati jó volt. De nem szabad. Értsd meg, mi nem lehetünk együtt Ross.
-Ne csináld már ez velem! Belehalok, hogy két hónapja csak húzod az agyam! Ha nem kellek mondd meg, de így... egyik percben utálsz, a másikban meg csókolózunk, vagy tegnap este éppen más, de ez nekem így nem kell. Mondj valamit, mert belepusztulok. Kérlek.-a szavak szenvedően hagyják el a száját. Kérlek. Ez az egy a levegőben marad. Tisztáznunk kell a dolgokat.
-Nem akarok együtt lenni veled.-remegő hanggal mondom ki a szavakat. Igazából az egész életem leélném veled. Újból könnyek szöknek a szemembe, de ezúttal nem gátolom őket, hadd hulljanak.
-Értem.
Nem értesz te semmit.
-Nos, akkor azt hiszem én elmegyek.-Ne, kérlek.
-Igen, az lesz a legjobb.-szipogok.
-Még jó, hogy felöltöztem. Most elmegyek. Majd a cuccaimért visszajövök valamikor.
-Oké...
Csak bámulok ki a fejemből, és nézem, ahogy az egyetlen ember, akibe szerelmes voltam, kisétál az ajtón. Kisétál az életemből. Felmegyek a szobámba, ráugrok az ágyra, és a párnába ordítok. Utat adok könnyeimnek, és zokogni kezdek.  fenéket, kit álltatok? Bőgok mint az állat. Végigsimítok az ágyneműmön, és felidéződnek a tegnap este emlékei. A gyöngéd csókok, az egész testemen.
-Mi a faszért csináltam ezt? Jenna, apa, anya, Jeremy! Mondjátok meg onnan nekem, mert belehalok! Miért vagyok ekkora idióta?-nézek fel a plafonra.-Miért cseszem el az életem? Miért hagytatok itt, amikor nem bírok megbírkózni a teherrel?-az éjjeliszekrényről leveszem az egyik régi családi fotót. Nosztalgiázni támad kedvem, ezért felmegyek a padlásra, és megfogom az egyik poros dobozt, amelyben a régi képeket tartom. Leviszem a nappaliba, és előveszem belőle az első képet, amikor megszülettem, és anya a kezében tart. Elérzékenyülök az emlékre. Aztán a következő kép, amikor először játszok a csellómon. Jézus, amióta a baleset volt, nem is volt a kezemben, mivel bennt volt a kocsiban, és összetört. Nem akartam újat venni, mert emlékekkel járt volna, de az durva, hogy körübelül két éve nem játszottam. Meg a banda... Nem, nem játszottam semmilyen bandában, de ők voltak a legjobb barátaim. Adam. Megdobban a szívem az emlékre. Talán szerelmes voltam belé, de nem hiszem, mert nem éreztem ilyet eddig. Ross. Jesszus, lehet nem is szeretem, csak beállítottam magamnak, hogy jobban legyek? Igen. Nem vagyok belé szerelmes! Mi a fene van velem? Istenem. egy csődtömeg vagyok.

Már este hat van, kinnt szürkés árnyalatot vett fel az ég. Kezd sötétedni. És öt órán keresztül sikerült csak képeket néznem, meg nevetnem, sírnom is. Oké, ebből elég. Ki kell szellőztetnem a fejemet. Régen, amikor nagy bánataim voltak mindig futni mentem. Talán ez most is segít.
Felkaptam egy mackóalsót, egy futópólót, meg egy pulcsit, bedugtam a fülhallgatót a fülembe, és elindítottam a zenéket az iPod-omon. Van itt minden. Rock, pop, rap, klasszikus. Azóta nem hallgattam , mióta letettem a csellóról. Nos a választásom most Ludwig van Beethoven-re esik. Úristen de hiányzott!-gondolom, mikor kilépek az utcára. Elindulok a park felé. Kb 5 perc múlva érek el a szakaszhoz, ahol a futók vannak. Zenét váltok, és mostmár a fülemben a Paramore- Ain't it fun-ja szól. Picit ütemesebben kezdek el futni, a dal ütemeire. Csak futok, és érzem, ahogy ez egy picit kezd felszabadítani. De hiányzott már ez! De a tökéletes pillanatot is el tudja rontani valaki, mikor belém jön jobbról.
-Figyelj már oda te barom!-hordom le.-mások is futnak nem csak te.
-Jó, bocs hercegnő.-válaszol flegmán. A hangja viszont nagyon ismerős, még régebbről.
-Ekkaroa barmot!-mondtam magamnak.
-Mit mondtál?
-Semmit, hagyjuk.
-Várj. Ismerős vagy nekem.-a vállamra tette a kezét, hogy megfordulársa késztessen. Én pedig megfordultam. Tudni akarom ki ő.-Ellie? Ellie Williams?
A szívem dobogni kezd, amint meglátom az illetőt. Nem hiszem el. Két év után csak úgy összefutunk az utcán, tök véletlen. Persze követtem a híreket róla, meg az Üstökösről, de ez így hihetetlen.
-Adam?

-Jesszusom Ellie tényleg te vagy az?
-Teljes életnagyságban.
-Nem hiszem el.-ölelt meg.
-Én sem hiszem el.-suttogtam.-Na és mit csinál a nagy Adam Wilde itt ilyenkor? Nem lenne éppen koncertetek, vagy valami?
-De. Csak valahogy úgy éreztem itt kell lennen most. És nézzenek oda! Egyébként a bandával se olyan a kapcsolat mint régen.
-Miért?-kiváncsi vagyok rá.
Nem válaszol, csak lesüti a szemét, majd pillái alól néz rám.
-Én?
Választ ismét nem kapok, csak egy szégenlős bólogatást.
-Miért, Adam?
-Nem csak te vesztettél el mindenkit. Mi is. Téged is elvesztettünk. Ha mondhatjuk, te tartottad bennem a lelket, mostanában meg csak úgy vagyok.
-Nem mondj marhaságokat!
-Ez nem marhaság. Két lábon járó csődtömeg vagyok. A zenélés sem izgat már, nem érzem azt , mint korábban.
-Értem, de akkor is marhaság az egész. Tuti van más ok is.
-Jó, hagyjuk.
-Szerintem is.
-Figyelj, nincs kedved eljönni a mai koncertre?
-Nem is tudom Adam. Elég nehéz napon vagyok túl.
-Kérlek. A többiek is biztos örülnének neked.
-Na jó. De át kell öltöznöm. Így nem mehetek.
-Ja. Nekem is.Akkor hogy legyen?
-Tudod mit? Egy csomó ruhád ott van még nálunk. Gyere el, és ott elkészülünk.
-Biztos? Nem lenne gond? A barátod nem jaragudna, ha beállítanék?
-Nincs senkim. Egyedül vagyok.-ismerem be.
-Gyere ide Williams.-nyújtja ölelésre a karját, én pedig habozás nélkül hozzábújok.
-Induljunk, mert még elkésünk.
-Asszem nyolc körül lehet, Ellie. Tudod te, hogy hánytól szoktunk fellépni?
-Sejtem.-nevetek.
-Oké, akkor verseny a park végéig.-fut el.
-Persze, hagyj itt!
-Siess,mert tuti én nyerek!-kiabál vissza.
-Nem mintha amúgy is nem te nyernél.-mondom magaban, majd futni kezdek utána.


-Ez a ház pont ugyan úgy néz ki, mint mikor legutóbb voltam itt.-Állapítja meg Adam.
-Ki változtatott volna rajta?-horkantok fel.
-Igaz, bocs.
-Emlékszem amikor a garázsotokban próbáltunk, ha a szüleink éppen ellenőrizték a tanyahelyet.
-És egy óriási kukászsák üres doboz sörrel tértek vissza.
-Szép idők is voltak!
-Inkább készülődjünk, oké? Azt hiszem a gardróbban vannak a cuccaid.-indultam fel a lépcsőn.
-Miért is nem dobtad ki őket?
-Nem is tudom. Talán ok volt, hogy egyszer talán felkeresselek.
-Erre én meg neked megyek a parkban.
-Ja igen. Elég nagy seggarc vagy.-nevetek.
-Hé!-nevet ő is.
-Istenem hova tettem azokat a szarokat?
-Na! Ne beszélj így a ruháimról! Majd én megkeresem oké?
-Oké. Várj, nekem is fel kéne vennem valamit.
-Vedd fel ezt, meg ezt.-dobja nekem a ruhadarabokat, amik teljesen nem illettek egymáshoz.
-Te hülye vagy.
-Miért?
-Ezeket?-húzom fel a szemöldököm.
-Miért ne? Csini.-nevet.
-Istenem Adam. Most se könnyebb veled, mint akkor.
-Tudom.
-Inkább ezt veszem fel, de azért köszi.-vettem a kezembe egy kockás inget meg egy farmert.
-Te tudod!
-Hagyjál, most megyek öltözni!
-Oké.
Bementem a füdőbe, felkaptam a ruhákat, leengedtem a hajamat, kifésültem és feldobtam egy kis sminket. Oké, ez így jó lesz. Kell egy cipő még. Kimentem a szobámba, és felkaptam azt a darabot, ami ehhez a szereléshez illik, majd felkaptam a telómat, és elindultam megnézni, hogy halad Adam.

-Ez gyors volt, Williams!-mondja, mikor rátalálok a nappaliban.
-Ja. Akkor megyünk?
-Igen.
-Én vezetek. Nem adom senkinek a kocsim.-mondom, mikor a garázsban vagyunk.
-Hűha. Meg is értem miért nem. Liz rózsaszín furgonját is összetörtem.
-Mi?! Akkor biztos leszedte a fejedet Sarah-val együtt.
-Eléggé.
-Jó, pattanj már be. Hova is megyünk?
-Csak menj, majd mutatom az utat.


-És most?-kérdezem, mikor kiszállunk a kocsiból.
-Irány a backstage.
-Én azt hittem, csak nézlek titeket innen előlről.
-Dehogyis. Bejössz hátra.
-De... Adam, mit mondok a többieknek?-izgulni kezdtem, mivel pontosan tudom, hogy kérdésekkel fognak bombázni, hol voltam két évig.
-Esetleg köszönsz?
-Haha. Vicces gyerek.
-Csá Adam!-köszöntek a bandatársai.
-Ne legyél gyerekes, gyere már.-ragadta meg a csulkómat,és húzott az asztal felé, ahol Liz, Fitzy és Mark ücsörögtek.
-Adaam. Nemár.-Húztam vissza.
-Oké, akkor csak maradj itt és majd mutogatok, hogy itt vagy és nem mersz odajönni.
-Nem. Inkább megyek.
-Jó kislány!-erőltetett egy mosolyt, és összeborzolta a hajam.
Elindultunk lassan az asztal felé, és a szívem egyre jobban dobogott.Megszorítottam az előttem sétáló Adam kezét.
-Na, képes vagy végre idetolni a segged?-kérdezi valamelyik srác.
-Képzeld igen, mivel nélkülem nem is lenne banda Fitz.
Még mindig Adam háta mögött vagyok, de jobb lenne előbújni, mielőtt még veszekedés lesz.
-Ne legyen már ekkora egód vadember!-na jó, nem fognak itt veszekedni.
-Sziasztok!-jövök elő, és köszönök szégyenlős hangon.
Egy kis ideig csak döbbenten néznek rám és hallgatnak, talán fel se fogták, hogy tényleg én vagyok az, végül is, két év elég hosszú idő.
-Ellie?-kérdez Liz, majd mindenki utána.-Tényleg te vagy az?-ugrott fel a banda egyetlen lány tagja, és megölelt.-Mi volt veled? Hogy hogy itt vagy?
-Összefutottunk Adammel és meghívott ide. A másik kérdésre nem baj, ha most nem válaszolok?
-Persze, hogy nem, de olyan jó, hogy látunk!-ölelt meg újból a vörös hajú lány, majd Fitzy és Mark is csatlakozott egy "nem hiszem el, hogy itt vagy"-al kísérve.
-Oké, srácok, nem kapok levegőt!-mondtam, hogy engedjenek el.
-Bocsi!-válaszolták egy emberként.
-Egyébként mikor kezdődik a koncert?-kérdezem.
-Még van előttünk két banda. Amúgy is csak tíz számot játszunk el azthiszem, mert ennyire adtak időt.
-Ellie!-hallok a hátam mögül egy hangot, amelyhez lassan ez kéz is társul a vállamon. Ismerős a hang, és amint megfordulok, biztos vagyok állításomban, hogy ki az.
-Riker? Mit keresel te itt?
-Fellépünk, de nem ez a lényeg. Tudnánk beszélni egy kicsit?
-Persze.
-Figyelj, attól függetlenül, hogy az öcsém olyan rohadt hülye volt multkor, nem kell ezt csinálnod vele.
-Mi? Riker miről beszélsz? Azt se tudod, miért csinálom, és elkezdesz kötözködni?
-Nem, szó sincs arról, hogy kötözködni akarok, de szeretem az öcsémet, és ma minden ok nélkül sírva jött haza, és ide is alig tudtuk elrángatni, és azt se mondta mi a baja, csak bólogatott amikor rákérdeztem te vagy e az oka,és ez rohadtul nem tetszik. Az egyik percben ki vagy borulva miatta, hogy kórházban van, most meg elzavarod? Tudod te milyen boldog volt, amikor felajánlottad neki, hogy nálad ellehet? Egyszerűen szárnyalt.
-Riker, kurvára nem erről van szó! Előbb nem kéne tudni, miért csinálom, egyből lebaszol? Ez rohadtul nem fair.
-Az élet nem fair, Ellie. Ross annyira egy jó gyerek, de amióta téged ismer csak szenved, és az a zenéjén is meglátszik, pedig ő kurvára nem szolgált rá erre!-kiabál rám.
-Te mondod nekem, hogy az élet nem fair? Te nekem Riker?-kiabálok én is.-A szüleim és az öcsém is meghalt egy kibaszott részeg sofőr miatt, akinek csak agyrázkódása lett, én pedig három napig feküdtem kómában miatta, és egy évig minden hónapban szinte műtöttek. Ha valami, hát ez rohadtul nem fair, úgyhogy nekem ne oktatgass, mert lehet te vagy az idősebb, de én sokkal többet megéltem már , mint te.
-Oké, figyelj ide, nem fogok veled most itt cirkuszolni, csak annyit kérek, hogy beszéljétek meg.-mondja már sokkal halkabban.
-Rendben. Merre van?
-Kint a parkolóban. El akart menni mikor meglátott a "Vadember"-el.
-Vadember? Adam?-látom híre ment a multkori dühöngésének.
-Ja. Ott voltam a koncerten.
-Na, egy Üstökös rajongó?
-Valahogy úgy, na ott van Ross. Viditsd fel.-Mutat az egy lépcsőn ücsörgő öccsére.
-Oké.
Elindultam felé, és azon gondolkodtam, hogy mit is mondjak neki.
-Szia.
-Mit keresel itt? Főleg Adam Wilde-al? Ennyit számítottam?
-Ross, ne kezd ezt!-ülök le mellé, majd előveszem a doboz cigimet, hátha az most segít.
-Kaphatok egy szálat?-kérdi.
-Dohányzol?-kérdezem vissza elképedve.
-Nem, de azt mondják megnyugtat.
-Ahogy akarod.-nyújtom felé a dobozt.
-Köszi.
Úgy két percig csak ott ültünk, mire megszólalt.
-Egy dolgot elárulsz?
-Persze.
-Miért csináltad?
Egy ideig értetlenül nézek rá, majd megértem mire gondol.
-Nem értenéd úgy se.
-Ellie, az én érzelmeim semmit sem változtak irántad, még mindig őrülten szeretlek, úgyhogy valószínű megértem.
-Ha szeretnél, már megértetted volna.-állok fel.
-Nem Ellie, nem értem. Annyit értek, valószínű, te nagyon utálhatsz, ha így játszadozol velem, és onnan tudom, hogy szeretlek, hogy nekem a szívem majd megszakad.-mondja a sírástól fojtott hangon, de könnyeket nem hullat.-Csak annyit mondj meg, hogy miért, mielőtt elmész!-én  úgy döntök, elmondom az igazat.-Miért?-kiabálja.
-Azért mert kicseszettül szeretlek Ross! Azért!

Ennyi lenne mára, elég fos lett tudom, de azt, amikor ömlött belőlem az ihlet, eltettem máskorra :D Az új fejlécet pedig nagyon szépen köszönom Wetzer Vivi-nek! :)

8.rész (18+)

Arra ébredek, hogy valaki a fejemet simogatja. Lassan felemelem az említett testrészem, és tudatosultam benne, hogy a kórházban töltöttem az éjszakát, fejemet Ross ágyára dőlve.
-Szia.-köszönt halkan.
-Szia!-köszöntem vissza, és egyből megöleltem.-Hogy vagy?
-Mi ez a lelkesedés?-nevetett.
-Mi az , hogy mi? Azt hittem téged is elvesztelek, csak a puszta hülyeséged miatt. Mi a szar volt az a levél?
-Ó, szóval megtaláltad.-lesütötte szemét, és pillái alól szégyenlősen pillantott vissza rám.
-Nem én. Rydel.
-Mi?!
-Öngyilkos akartál lenni a fürdőszobádban, nem gondolod, hogy amikor megtalálnak az a levéllel együtt jár.
-Oké, tudom, hülye vagyok.
-Az nem kifejezés. Nem volt rá semmi okod, hogy ezt tedd! Amit leírtál, az hülyeség. Nem volt indokod, miattam meg ne tegyél ilyet. Teljesen hülye vagy. Úgy leordítottalak volna, úgyse hallottad.-eszembe jutott, hogy bevallottam neki, hogy szeretem. De nem emlékszik. Szóval most el kell neki mondanom mégegyszer.Majd valamikor.
-Ja, úgyse hallottam.-nevetett.-Szóval mindent el kell mondanod amit akkor mondtál, amikor nem voltam magamnál.  Minden egyes szót. Semmit nem hagyhatsz ki. Mindent.
-Ööö...hát... jó.-kihagyom azt a részt, hogy szeretlek, meg minden, és elmondom a többit.-Bejöttem a szobába, és kiborultam, sírtam, ordibáltam veled, hogy ébredj fel. Kb. ennyi.-körülbelül így emlékszem.
-Ennyi? Nem volt semmi más?
-Nem.-tagadtam.
-Biztos? Úgy érzem, hogy nem mondasz el valamit.-basszus, talán mégis tudja?
-I-igen. Mindent elmondtam.-tuti tudja.
-Hát... akkor okés.
-Keresek egy orvost, és megkérdezem, mikor mehetsz haza.
-Oké.
 Kimentem, és azonnal egy nővérbe ütköztem.
-Jó reggelt!-köszöntem.
-Jó reggelt.
-Csak érdeklődni szeretnék, hogy mikor engedik haza Ross-t.
-Persze! Máris megérdeklődön. Kérem várjon itt.
-Rendben!
Álltam ott egy helyben, aztán mikor soknak bizonyult már a várakozás, elővettem a telefonom. Riker irt egy SMS-t.
"Hazamentünk pár cuccért, szólj Ross-nak, kb délben ott leszünk."
Visszaírtam egy gyors "Oké."-t, és a nővér már itt is volt.
-Értesüléseim szerint Mr.Lynch holnap reggel már otthon ébred.
-Ó, hát ez nagyon jó hír!
-Igen. Még ma átnézzük, hogy a varratok rendben vannak-e, aztán mehet haza. Utána pedig 2 hét múlva varratszedésre kell visszajönnie.
-Rendben. És Köszönöm.
-Nincs mit!
Igazából, jobban érzem magam, mivel Ross-nak nincs baja, de vajon miért utalgatott annyit arra, hogy nem mondok el valamit?
Bementem az ajtón, és azonnal rá is kérdeztem, miközben helyet foglaltam egy széken.
-Miből gondolod, hogy hallottam?
-Velem is ez volt.
-Mikor meghaltak a szüleid? Elmeséled?
-Igen... Két évvel ezelőtt, amikor a szüleimmel autóbalesetünk volt, én három napig feküdtem kómában. Mindent hallottam és láttam, csak nem akartam felkelni. Anya a helyszínen meghalt, sérülései sem voltak, megállt a szíve, így nem tudott vérezni sem. Apu a műtőben végezte. Engem helikopterrel szállítottak át a központi kórházba, ahol kerek öt órán keresztül tartott a stabilizálásom. A tesóm, Jeremy magánál volt, kisebb sérülésekkel megúszta. Nekem összeesett a tüdőm, eltört a vállam, a térdem. Mindeközben mindent láttam, és hallottam. A műtét, s amikor a nővér a fülembe súgta, hogy a műszerek, és a gyógyszerek semmit em segítenek. Ez az egész csaj rajtam állt. Vissza akartam jönnin hogy én vigyázhassak az öcsémre. Ezt kellett tennem.
-És mi történt vele?
-Abban a kórházban maradt, ahova legelőször szállítottak minket, és Willow, anya legjobb barátnője, és apám bandatársának felesége, aki abban a kórházban dolgozott, vele maradt. Aztán a legjobb barátnőm Kim be akart jutni az intenzívre hozzám, de a biztonságiak elvitték. Willow mentette ki őt, és először megnyugodtam, hogy Kim-nek nem lesz baja, aztán tudatosult bennem, hog miért is lehet itt, és miért nem vigyáz Jeremy-re. Ő is meghalt. Vérlebeny keletkezett az agyában, ami agyhalálhoz vezetett, és lekapcsolták a gépekről.
-Akkor miért maradtál?
-Ezek után nem akartam. Meg akartam halni, semmi nem kötött már ehhez a világhoz. Nem volt értelme annak, hogy tovább éljek. De a nagyszüleim, az unokatestvéreim, az összes barátom, a távoli rokonaim, a szüleim barátai, a testvérem barátai mind ott voltak az intenzív előtti váróteremben, és értem imádkoztak, mikor Kim bejött hozzám.
-Nem úgy volt , hogy nem engedik be?
-De. Csak Willow mindenkit ismer! Elintézte, hogy bejöhessen, és átvette az irányítást az osztály felett. Mindenki , aki csak akart meglátogathatott. Kim jött be utoljára, és tudatosította bennem , hogy körülbelül harminc ember ül kint, csak arra várva, hogy felébredek-e vagy nem. És hogy valaki a rokonom, valaki nem, de ők az én családom. Még mindig volt családom, és számítottak rám. Megfogta a kezem, én pedig minden erőmet összeszedtem, és visszaszorítottam, újra egy voltam a testemmel, és így éltem túl. 3 napig kómában voltam, és addig mellettem álltak, de nekem nem kellett a segítségük, és mára eltoltam őket magam mellől.-sírni kezdtem az emlékek felidézésétől.
-Shhhh... ne sírj!-megfogta a kezem, magához húzott, és megölelt.-Nem kérdezek többet, ha nem szeretnéd elmondani!-suttogta a hajamba, majd egy puszit nyomott ugyanoda.
-De. Ezt el akarom mesélni neked.-Összeszedtem magam, szipogtam párat.-Mire vagy még kíváncsi?
-Hogy ezek után mi történt. Miért taszítottad el a szeretteidet?
-Azért, mert féltem, hogy őket is elveszítem. Utána pedig úgy ment tovább az életem mint eddig. A suliban kapásból átengedtek, a leki állapotomra hivatkozva, de én akkor is magántanárhoz jártam, hogy ne maradjak hülye.
-Dehogy vagy hülye! Nálad okosabb lányt még nem láttam. Sőt, még érdekes is vagy. Meg szép, csinos, erős.
-Hagyd abba, mert a végén még elpirulok!-nevettem, és belebokszoltam a felkarjába.
-És hangulatember. Nehéz követni téged. Egy igazi relytély amit fel szeretnék deríteni. Ha engednéd.
-Ross... én...
-Csönd! Ezt nem itt.
-De...
-Semmi de. Most segíts kikászálódni, haza nem akaok menni, csak valahova. Otthon csak lebaszást kapnék.
-Ami késik nem múlik.
-Tudom, de akkor is. 18 évesen már el is költözhetnék!
-Tudod mit? Költözz hozzám. Úgy is egyedül vagyok.-És így legalább a közeledben lehetek.
-Tényleg? Nem bánod? Csak mert tudod, hogy állok veled kapcsolatban.
Én is ugyanúgy állok veled, Lynch.
-Tudom. Nem baj. Szívesen befogadlak, lakótársam!
-Szuper! Akkor hazavinnél?-sétált a szoba fürdője felé. A kórházi köpeny pedig ki van vágva hátul, ugyebár, és nincs rajta semmi, csak az.
-Khmmmmm...
-Mi az?
-Felvennél valamit? A kilátás, hogy is mondjam...-igazából nagyon tetszik.-Kint van a csupasz segged.
-Oh. Bocs, ha nem tetszik! Csak a ruhám csupa vér.
-Öhm, nem éppen. Asszem a nővérek kimosták!-mutatom fel a pólóját.
-Nagyszerű! Akkor átöltözök, és vigyél ki innen!
-Igenis kapitááány!-utánoztam a Spongyabobban lévő hangot.
-Hangosabban!
-Nem.- Nem fogok játszani vele.
-De.
-Ross!
-Oké, öltözök.

Miután felöltözött, levittem a parkolóba, és hazahajtottam vele a kocsimmal.

*2 hét múlva*

Ross keze nagyon gyorsan gyógyult, így hamarabb ki kellett venni a varratokat, most csak egy kontrollról jövünk épp haza, ahol megnézték biztosan összeforrt-e a sebhelye. A kórházi nap óta nem is beszéltünk érzelmekről, és azthiszem ő is megbékélt vele, hogy nem szeretem. DE EZ NEM ÍGY VAN! Ő megbékélt, de én egyre nehezebben tartom magamban az elhallgatott szavakat.
-A nagy örömre, hogy teljesen jól vagyok, elmegyünk a vidámparkba?
-Aha persze.-válaszoltam



-Ez rohadtjó napi volt. Majd meg kell ismételni.-jelentette ki Ross, mikor beléptünk otthon az ajtón. Olyan jó látni, hogy boldog.
-Nem csak kell, hanem muszály!
-Oké, így jobban hangzik!-nevet.
-Tudom.-mentem el előtte, és eléggé közel voltam.
-Olyan szép vagy mikor nevetsz.-megfogta a csuklóm, és magához rántott.
-Ross...-néztem a szemébe.
-Ellie.
-Mit szeretnél?-az összes lehetőséget végiggondolva, a közelségünket véve, és az érzéseim alapján csak egy dologra tudtam következtetni. Odalennt kezdett felgyülemleni bennem a vágy.
-Téged.-ennél jobb választ nem is kaphattam. Megcsókoltam.
Ő pedig visszacsókolt. Heves csókcsatába kezdtünk a nappalit és a konyhát összekötő résznél. Nyelvünk összegabalyodott, és én már nagyon kívántam őt. Mikor megbizonyosodott róla, hogy nem fogok ellenkezni, felkapott, és felvitt a szobámba. Újra a lábamon álltam, így picit hátrálhattam, de csak levegőért kapkodtam. Levettem a pólómat, majd újra az ő szájára tapasztottam enyémet. Újra csókolózni kezdtünk. Kezemet az ő pólója alá vezettem, és tapogattam a kockáit. Ezt már ő elégelte meg, és levetette magáról az említett ruhadarabot. Csókcsatánk közben már úgy éreztem, nem bírok várni. Farmerján keresztül megmarkoltam nemi szervét, ami elég keménynek bizonyult. Erősen megszorította a csuklóm, és ellökte onnan, majd kicsatolta az övét, és ledobta a nadrágját. Már csak egy szál alsógatyában állt előttem. Csókjaink közben közelebb mentünk az ágyamhoz, majd lelökött rá. Már szaggatottan vettük a levegőt mindketten, lihegtem az ágyon. Most ki vagyok szolgáltatva neki. Rám mászott, és szenvedélyesen, forrón megcsókolt. A hátam mögé nyúlt, és kikapcsolta a melltartóm.Lenézett szabadon lévő melleimre, aztán elvigyorodott.
-Gyönyörű vagy, Ellie.-jelentette ki. A vágytól az alhasamban, annyira fel voltam izgulva, hogy válaszolni sem bírtam. Akarom őt.
Kigombolta a farmeromat, és újra megcsókolt. Aztán apró puszikat kezdett el lehellni a nyakamra. És kínzó lassúsággal haladt lejjebb. A melleim között, a bordáim között. a hasamon, a köldökömnél, az alhasamon, majd megszabadított az alsóneműmtől is. Gyorsan az éjjeliszekrényhez núltam, és az egyik fiókból kivettem egy óvszert.
-Vedd fel.
Nem válaszolt, azonnal felemelkedett, letolni kezdte az alsóját, mikor vágyat éreztem arra, hogy én csináljam.
-Inkább én akarom.
-Ó. Akkor gyerünk.
Gyengéden megfogtam az alsója szélét, és lassan húztam lefelé, de közben apró puszikat is lehelltem az "útvonalra". Ross szaggatottan vette a levegőt, és amint már nem volt rajta alsó, kipattant erekciója. Eddig is tudtam, hogy nagy méretekkel rendelkezik, de hogy ennyire! Elvettem tőle a csomagocskát, kibontottam, és ráhúztam a gumit.
-Jó mostmár ne baszakodjunk!-mondta, és visszalökött fekvő helyzetbe. Újból rám mászott, és megcsókolt.
-Mehet?-kérdezte.
-Haladj már.
Nem is kellett több, Ross belém vezette férfiasságát, és közben nyögött egy nagyobbat. Megcsókolt, én pedig átkaroltam a tarkójánál, és újból csókolózni kezdtünk. Heves csókcsatát vívtunk, míg Ross elkezdett bennem mozogni. Először lassan, majd egyre gyorsított tempóján. Mindeközben ajkaink, és nyelvünk nem vállt el.Nyögések hagyták el a szánkat közben, csókjainkban is hallatszottak. Kezem már lecsúszott róla, és éppen vissza szerettem volna tenni a hátára, mikor elkapta őket, és ujjainkat összekulcsolva a fejem fölé szorította őket. Ross egyre gyorsabban mozgott, már szupergyors tempóval haladtunk, és ezen még mindig csak fokozott. Minden egyes alkalommal, mikor kihúzódott belőlem, a lökései elé siettem, mert már annyira felgyülemlett bennem az a régen érzett, édes érzés. Újra megcsókolt, és belenyögött csókunkba, majd lihegve elváltunk egymástól, míg már a lehető leggyorsabb tempóban nyomtuk.
-Áh...-nyögött.-Ellie, én nemsokára....
-Én.... is.-lihegtem két nyögés között.
Még pár erős döfést hajtott végre rajtam, és mint a legtöbb, ezek is érintették a g-pontomat. Az utolsó viszont. ami a legerősebb volt, átrepített a csúcson, és én pedig zihálva, és egy nagy nyögéssel kísérve zuhantam orgazmusomba. Ross döfött még egyet, majd őt is elvitte az élvezet. Rámfeküdt, és megcsókolt. Lihegve borult mellém, majd átkarolt, az én hátam pedig még mindig feszülgetett az élvezésem utórengéseitől. Belepuszilt a hajamba, majd elaludt.
  Ez most mit jelentett? Nagyon jó volt, erre vágytam már két hete, de most, hogy megtörtént, nem tudom hogyan tovább.

7.rész

Már megint nem aludtam semmit... a tegnapi nap csak azzal telt el, hogy kifelé bámultam a fejemből, és próbáltam felfogni, hogy mekkora is a mellkasomban tátongó űr... Egyedül voltam, és gondolkoztam. Szombaton csúnyán összevesztem Ross-al. Szeret. Nem vagyok képes felfogni. Most hétfő reggel van. Muszály erőt vennem magamon, és bemennem a suliba.

Indulásra készen vagyok, felkapom a táskám. Arra várnék, hogy valaki jöjjön utánam, de nem. Egyedül maradtam. Csak én és a gondolataim. Ijesztő. Lehet megőrülök. Felhorkantok, mivel tudom, hogy igen, már megőrültem. Melyik ember beszélget magában, ilyenekről? Bezárom az ajtót magam mögött, és elindulok az iskolába. Igazából, könnyebben érzem magam, kezdek beletörődni a ténybe, hogy nincs igazán senkim. Ezelőtt se volt, de legalább élt bennem valami, ami a tudat, a tudat, hogy Jenna néni van nekem, és bármikor skype-olhatunk. Aztán ideköltözött, és mindennek vége, röpke 5 nap alatt. Muszály lenne továbblépnem, de mégis hogyan?

Belépek az ajtón, az aula, és a folyósók nem annyira teltek, mint szoktak. Elindulok a szekrényem felé, beteszem a táskám, és kiveszem a töri órára kellő cuccokat. Töri. Egy picit megnyugszok, mivel beszélhetek Ric-el, és végre egy olyan ember közelében lehetek, aki olyan jól ismerte a nénikémet, mint én. Bezárom a szekrényem, és elindulok a terem felé. Felpillantok, és meglátom mi van a teremre írva. Mr. Salzmann. Akaratlanul is, de elmosolyodok a gondolatra, hogy Alaric itt tanít. Benyitok, a tanterem már szinte tele van, csak 3 hely van üresen. Egy a mellettem lévő hely, a másik kettő pedig a mögöttem lévő padban van. Lepakolok a helyemre, és belép a terembe a tanár. Ric amint megpillant, odarohanok hozzá, és megölelem.
-Ellie. Suliban vagyunk.
-Tudom, csak... Jó hogy látlak-könnyek szoknek a szemembe, amint elengedem.
-Shhhh...-fogja meg a vállam.-Tudom. Én is sírtam, hidd el.
-Figyelj, én már sírni se tudok.
-Igen, akkor most mit csinálsz?-Leheletén érződik a tömény alkoholszag.
-Fejezd be. Te ittál?
-Igen.
-Mikor?
-Tegnap este.
-Ne hazudj Ric!-kezeim közé veszem a fejét, és megnézem a szemeit. A pupillái ki vannak tágulva.-Jézus! A pupilláid akkorák mit a föld, és tömény alkohol szagod van! És így jössz ide? Ki fognak rúgni!-emeltem fel a hangom.
-Ellie, mindenki minket néz!
-Leszarom! Menj haza, és szedd össze magad!-kiabálok, miközben Hanna és Kate belépnek az ajtón.-Nem érdekel, ki tartja meg az órát, de így ne jöhetsz ide! Meg vagy huzatva?
-Tudod jól, miért van.
-Jesszus! Ric! Én is tudom! Mind elvesztettük Jennát! Én elvesztettem a nagynénémet, te a barátnődet, mindenki elvesztette őt! De nekem van annyi erőm, hogy normálisan idejöjjek.
-Ellie! Nyugodj meg!-jött oda hozzám valaki. Megnyugtató hangja van. Egy kis idő után azonnal felismerem. Jajj ne! Ez most ne! Megfordulok. Nagyon ki vagyok borulva. Ennyi kellet, és az elmúlt napok összes elfojtott érzelme most jön ki rajtam. Sírni kezdek, közben pedig düh borítja el a testem.
-Te is, megint mit akarsz? Mindig csak azt mondod, hogy nyugodjak le.
-Shhhhhh...... Ellie, csak halkabban. Kérlek. Itt vagyok, gyere!-Ross ölelésre nyitja a kezét, de én ellököm magamtól.
-Nincs szükségem rád szöszi! Hagyj békén, nem akarlak többet látni!-Kifelé indulok, de a kezem után nyó
nyúl és megragadja a csuklómat.
-Ellie!
-Ross! Hagyj!-kirántom a kezem a szórításából, és kifutok az épületből is. Megyek, nem tudom merre, csak megyek a fejem után.

20 perc futás után a városi temetőnél kötök ki.Ösztönösen anyámék sírjához rohanok, leülök elé, és zokogni kezdek.

Dél van már, mikor magamhoz térek. Egyedül vagyok. Naná! Ki más lenne a temetőben ilyenkor? Összeszedem magam, és arra jutok, hogy visszamegyek a suliba. Elindulok, előveszem a telefonom, és babrálni kezdem. 10 nem fogadott hívás. Kate, Hanna, Alaric. Jenna? Mi van?! Nem, most nem vagyok olyan állapotban, hogy visszahívjam. De muszály. Már kicsöng. Sőt már fel is vette.
-Haló?-egy mély , karcos férfi hang szól bele.
Remegve emelem a fülemhez a telefont. Nem merek beleszólni, de idiótának tűnnék.
-Ki maga?-kérdezem.
-Hiszen ön hívott kisasszony! Ne haragudjon, én ilyenekre nem érek rá. Elfoglalt ember vagyok. Egyébkén kit keres?
-Jenna... Nem....khmmm...-összeszedem magam.-Erről a számról volt nem fogadott hívásom, és a kijelzőn a nénikém neve állt.
-Lehet, hogy félrenyomott egy számot véletlen. Ki a nénikéje? Lehet, itt dolgozik.
-Jenna Sommers. Volt. Meghalt. Ezért volt érdekes.
-Értem, nézze, nekem most mennem kell. Jenna nálunk dolgozott, és részvétem. Este felhívom és beszélünk.
-Jó.-larakom.
Ez megrázott... Miért hívna fel egy cég, Jenna telefonjáról? Nem értem. A telefonom újra csöng, ezúttal Ric hív.
-Igen?
-Az ég szerelmére Elena! Hol a fészkes fenében vagy?
-Ric... sajnálom. Éppen visszafele tartok a suliba.
-És hol voltál?
-A temetőben. Anyáékkal.
-Csak siess vissza, mert mostantól én felelek érted kishölgy.
-Megyek.
Lerakom, és sétálok tovább az iskola felé.

10 perc után bent is vagyok. Hanna és Kate egyből hozzám rohantak, de nem érdekelt.
-Ellie! Állj már meg!
-Nem hallod? Ellie!
A barátnőim mára eleged idegesítettek már.
-Fejezzétek már be! Jesszus! Totál idegesítőek vagytok, nem érdekeltek! Menjetek már innen!-elfordultam a szekrényem irányába. Ugy döntöttem haza megyek. Nem kell itt világosítani a fejem. Beleütköztem valakibe, aki szorosan átölelt. Felnéztem. Szöszi az.
-Te is mi a fenét csinálsz? Ross bazdmeg engedj már el! Annyira idegesítő talpnyaló vagy te is! Menj keress mást akire rászállhatsz! Engedj el! Most!
-Mi?! Ellie, ezt fejedz be! Most!-utánozta a hangom.
-Szöszi! Engedj el vagy tökönruglak, de úgy hogy senkit nem tudsz utáne megbaszni!
-Te... -nem jött ki hang a száján, de elengedett. Felkaptam a táskám a szekrényemből, és kifutottam a suliból, egyenesen haza.

Este 7 van. Azon gondolkoztam, hogy mi köze lehet ennek a cégnek Jennához. Oké, ott dolgozott, de mit keres ott a telefonja? Tudtommal nem volt neki céges, mert akkor annak meg lenne a száma, de ez nem az. Talán ők ölték meg? A rendőrség most Christian-t gyanusítja, de tényleg ő lenne?

Este kilenc óra, és még mindig semmi... Csak ülök és gondolkozok. Hirtelen megrezzen a telefonom, és egy ismeretlen számot ír ki. Gyorsan felveszem, és a szívem kalapálni kezd. Vajon mit akahat?
-Halo?-szólók bele.
-Ellie...-egy ismerős hang szól bele. Riker az.
-Riker, mi van?-kérdezem flegmán. Nem rá számítottam, csak húzza itt az időt.-Honnan van me a számom?
-Kinéztem a tesóm telójából, de ha nála tartunk, ide kéne jönnöd.
-Mi történt?
-Tudod, Ross teljesen hülye. Nekünk se mondta el miért...
-Riker a picsába is! Nyögd már ki mi van!-édrekelni kezd a dolog.
-Hát... most értünk haza, és Ross nem volt sehol... Kerestük mindenhol, aztán a kádban találtuk meg.
-Mi?! Mondd már el!
-Tiszta vér minden! Mindenhol, és nincs eszméleténél.-Tessék?Ne... Ross!
-Mi a fene? Riker ne húzd az időt mondd már! Odamegyek!-Aggódni kezdek.
-Ne..-a háttérből a mentő hangját hallom.-Megjött a mentő. Gyere a sürgősségire!
-Oké.
Nem tudom elképzelni mit csinálhatott magával. A torkomban ver a szívem. Gyorsan bepattanok a kocsiba, és gázt adok.

15 perc kocsiút után odaérek a kórházhoz, amit Riker elküldött SMS-ben. Megkeresem a sügősségit, és berohanok az ajtón, és a recepcióhoz sietek.
-Jónapot! Ross Lynch-hez jöttem. Nem rég hozták be mentővel.
-Igen hölgyem. A hozzátartózók ott vannak a váróban.
-Köszönöm.
A váró felé futok, és amint meglátom Riker-t a nyakába ugrok.
-De jó hogy eljöttél.-mondja.
-Riker! Ne baszakodj! Mondd el mi van! Most!
-Ellie...-szól Rydel.-menjünk egy kicsit arrébb. Négyszemközt kéne beszélnünk.
-Oké.
Bementünk a mosdóba.
-Szóval?-emeltem fel kérdőn a szemöldököm.
-A helyzet az, hogy én találtam rá először. A fürdőben, és csupa vér minden... A másik kezében egy kés volt.
-Felvágta az ereit?
-Igen, de mivel még sosem csinálta, nem tudta hol a határ, és majdnem elvérzett.
-Jézusom!-egy világ tör össze bennem. Ross majdnem meghalt? Ne... azt nem. Nem veszíthetem el, én..... én szeretem! Mi?! Nem. De! Igen , szeretem! Nagyon!
-Ezt találtam mellette, nem akartam megmutatni a többieknek.
-Egy levél?
-Igen. Neked szól.-Átnyújtja nekem a papírt, amelyen vérfoltok vannak, és látszik az íráson, hogy remegő kézzel írta.

Ellie! Nem tudom, hogyan is kezdjem, de muszály leírnom. Mikor ezt olvasod, remélem már nem leszek az élők között... Tudom, ez az időszak neked elég nehéz, és én is csak nehezítem , de nem bírom tovább.

Könnyek szöknek a szemembe.

Kimondhatatlanul, és visszavonhatatlanul beléd szerettem, de te az elmúlt napok alatt többször is tudtomra adtad, hogy nem kellek neked. Megértem, viszont így nem akarok élni. Nem akarom látni, ahogyan beleszeretsz másba, és boldogan élsz vele! Tudom, ezzel a családomat , és a rajongokat is lesújtom, de muszály megtennem. Sajnálom. Most búcsúzok, és tudd, a túloldalról mindig is nézni foglak téged, és onnan is melletted tudok állni. Tényleg kimondhatatlanul sajnálom, de nekem ez már nem lenne élet. Ne felejtsd el, igaz szívből szeretlek! Viszlát!

Sírva rogyok a földre. Hogy tehette ezt? Nem. Nem engedhetem.
-Minden rendben?
-Hogy lenne rendben, Rydel? Ez nem fair. Ez az ember elmeroggyant!
-Csajok, Ross nincs magánál, de összevarrták, és bemehetünk.
Szipogva felállok.
-Menjünk!-csörögni kezd a telefonom. Megnézem a kijelzőt. "Jenna" . 
-Srácok, menjetek, én majd később bemegyek hozzá, de ezt fel kell vennem.
-Oké.
-Jó estét!-szólok bele, amint mindenki kiment.
-Jónapot, Miss Williams!
-Honnan tudja , hogy ez a nevem?
-Kutattam.-Értem....
-Nos, mesélne egy picit?
-Igen. Nos Jenna eszméletlen jó munkaerőnk volt. Sajnálatos módon, csak volt. A telefonját bennhagyta az irodában, ezért volt itt.
-Aha...-a hang igazából nagyon ismerős.-kérdezhetek valamit? Mi is a cég neve?
-Grey Enterprises Holding Inc.-Mindent értek. Hirtelen beugrik, kié is ez az ismerős hang. Remegni kezd a lábam. Nem hiszem el... Christian apjával beszélek.
-Mr. Grey?-nem jön válasz, csak pittyegés... letette.

5 perc múlva be is mehetek Ross-hoz. Szörnyű őt így látni, csövekkel.
-Jó napot! Miss Williams?
-Igen, az vagyok!
-Remek. Kérem, beszéljen hozzá. Sokat javíthat az állapotán. Összesen 2 liter vért vesztett... Még mindig súlyos az állapota.
-Rendben. Kérem magunkra hagyna?
-Persze.
A nővér kimegy a szobából, én pedig leülök a kórházi ágy mellett lévő székre. Kezembe veszem az ő kezét.
-Miért csináltad ezt? Azokat nem gondoltam komolyan. Kérlek Ross! Csak legyél jól! Délelőtt ki voltam borulva. Kérlek, legyél jól! Szeretlek! Szeretlek te hülye barom! Miért csináltad ezt? Kérlek, legyél jól! Szükségem van rád!-érzem, ahogy ujai megfeszülnek a kezem körül.-Igen! Igen, ez az! Gyerünk, képes vagy rá! Ébred fel! Ross, ébredj fel! Kérlek! Szeretlek!

6. rész

Ezt nem hiszem el... Egész este nem aludtam semmit. Muszáj kikászálódnom innen a sarokból. Ross-t tegnap este a mondandója után hazazavartam. Nem kell, hogy itt rontsa nekem még jobban a levegőt. Pont most. Felvettem egy fekete szakadt farmert, egy fekete inget, felkaptam a bőrdzsekim, és elindultam a rendőrségre, hogy felvegyék a vallomásom.
5 perc múlva az egyetlen helyre parkoltam be a rendőrőrs parkolójában. Hogy lehetnek ennyire sokan délelőtt 10-kor?
Det. Montgomery
Ez áll az ajtón. Hozzá kell jönnöm. Bekopogok, és azonnal be is hív. Nagy meglepetésemre a szöszi már ott ül az egyik székben.
-Miss Williams!-ráz velem kezet.
-Mr. Montgomery.
-Szia-súgja oda nekem Ross, mikor helyet foglaltam az egyik székben.
-Szia.-köszönök neki vissza, de alig hallhatóan.
-Nos, Miss Williams, itt az ideje felvennem az ön vallomását is. Mr. Lynch reggel 8-kor itt volt már, az övét jegyzőkönyvbe foglaltuk. Uram, kérem fáradjon ki. El kell kerülnünk az összebeszélt szöveget.
Mi?! Ross reggel nyolc órakor már itt volt? Talán igaz, amit este mondott?
-Igen persze. És akármiben segíthetek...
-Igen, Mr. Lynch. Köszönöm hogy eljött.
-Viszont látásra!
-Nos, Miss Williams.-kezdte mondandóját, mikor a szöszi már becsukta az ajtót maga mögött.-Kérem meséljen el mindent, részletesen, ami tegnap este történt.
-Esta hat óra lehetett, amikor éppen tv-ztem, és csöngetett Ross. Beszélgettünk, aztán nagy csörömpölést hallottunk a konyhából, gyorsan odarohantunk, és a nagynéném ott feküdt...-csuklik el a hangom.
-Ennyi?!
-Igen.
-Semmi különös jelenség nem volt előtte? Egy rosszakaró? Vagy esetleg egy telefonhívás? Sokszor a sorozatgyilkosok telefonon közvetítik a tettüket a hozzátartozónak.
Telefonhívás? Christian... Mielőtt Ross csöngetett volna, ő hívogatott. Elővettem a telefonom, és láttam, hogy tegnap egész este hívott, egy csomószor, de nem foglalkoztam vele. Talán ő tette? De miért? Mert nem mentem vissza hozzá? Nem. Ő nem lenne képes ilyesmire.
-Mi jutott eszébe?
-Az ex barátom... Christian. Tegnap az eset előtt 15x hívott. Nem akartam felvenni, így hát csak kinyomtam.
-Mi a teljes neve?-kezdett el jegyzetelni a nyomozó.-Mondjon el mindent, amit tud erről a pasasról.
-A neve Christian Grey. 1993 augusztus 16-án született, öööhm... Portlandben, Oregon államban.
-Le tudná írni nekem legyen szíves?
-Persze. Öhm..-próbáltam felidézni a képét magam előtt. Nem hiszem el, hogy talán ő a tettes.-Körübelül 190 centi magas, rövid barna hajú, fekete szemekkel. Izmos, jó kondiban van. És gyorsan fut, általában szürke pulcsiban a park felé, reggel hat tájékában, ha el akarják kapni.
Az agyamban, minden kapcsolatot megszüntettem Christiannal. Ha tényleg ő művelte ezt, bűnhődjön, akármibe is kerül. Enellett a szívem majd' megszakad. A tudat, hogy ő tette teljesen a föld alá tipor. Mégjobban. Jenna elvesztése nagyon lesújtott.
-Rendben Miss Williams. Köszönöm. Menjen a dolgára. És még egyszer fogadja őszinte részvétem.
-Köszönöm nyomozó, és viszlát!
Kisétáltam az ajtón, és Ross ott várt engem. Nem hiszem, hogy a tegnap esti veszekedésünk nem állította helyre.
-Milyen volt?-kérdezte.
-Nagyon jó tudod. Legalábbis el tudod képzelni milyen érzés.
-Persze, bocsi.
Innentől a kocsimig csendben haladtunk.
-Hazavinnél, ha nem nagy kérés? Vagy elég ha hozzátok megyünk, és onnan már csak pár sarkot kell sétálnom.
-Nem, persze.
Beszálltunk a kocsiba, és megint következett a kínos csend. 5 perc múlva Ross szólt, hogy forduljak le. A tengerparton kötöttünk ki.
-Gyere.-Szállt ki a kocsiból. Amint mellettem termett, megfogta a kezem.
-Ross... én..
-Ne mondj semmit. Tudom. Csak kitisztítjuk a fejedet.Sétálunk.
Nem tudom mennyi ideje lehetett már, de megint nem beszéltünk. A csend a legkínosabb volt, amit valaha el lehet képzelni. Meg kell törnöm. Nem bírom.
-Ross, miért csinálod ezt?
-Tegnap este elmondtam.
-Tudom. De mármint, ezt az egészet. A fejem kitisztítása, meg az egész kedvesség? Nem érdemlem meg, aztután, miután úgy leordítottalak.
-Idefigyelj Elena Williams!-fordult felém, és az arcunk közt körübelül 10 cm lehetett.-Ezt én nem tudom irányítani.-a hangja nagyon lágy.- A fenébe nem is akarom! Szeretlek! Azzal együtt, amiket művelsz, amiket mondasz, minden amihez kapcsolódsz, az tesz téged azzá, ami vagy, és én ezt elfogadom, és ha szomorú vagy, melletted leszek, felvidítalak, akárhogy döntesz is kettőnkkel kapcsolatban.-egy tincset a fülem mögé rakott, majd arcomat a két keze közé vette, és mélyen a szemembe nézett. Érzem, hogy a könnyeim lecsordulnak az arcomon.
-És ezt mind azért ,mert szeretlek Ellie. Fülig szerelmes vagyok beléd, akár elfogadod, akár nem. Így érzek. Így érzek ma, így érezten tegnap, így érzek holnap, és még ki tudja meddig. El kell fogadnod.
Nem jutok szavakhoz. Ezt tegnap nem bírta így elmondani? Csak kiabáltink egymással, és a fejemhez vágta, hogy "Azért, mert szeretlek basszus!"
De miért szeret engem egyáltalán valaki is? Nem vagyok szerethető. Nem érdemlem meg, nem vívom ki senki szeretetét.
-Miért? Mivel érdemeltem ezt ki?
-A francba is Ellie! Tudom, hogy nem a legjobb pillanat, de így érzek! Ezt nem lehet irányítani! Egyszerűen csak imádom a mosolyod, ahogy viselkedsz a barátaiddal, hogy kiállsz amellett amiben hiszel, nyíltan elmondod a véleményed, teszel rá mit gondolnak mások, a közvetlenséged, azt, hogy ennyi tragédia után is erős vagy. Szeretem a személyiséged, mindig másmilyen hangulatban vagy, érdekes veled lenni. Sose unatkozok. Szeretem a szemedet, a gyönyörű barna szemeid,mert mindig sejteti mire gondolsz. Szeretlek úgy ahogy vagy! Fogadd el.
Jézusom, annyira édes, amikor így küzd. Meg amikor fennt van a színpadon , és beleéli magát a zenébe, amikor a magas hangoknál összehúzza az orrát, ugyanezt, amikor nevet. Lehet én is érzek iránta valamit. Lehet? Biztosan! Csak nem hiszem, hogy ez szerelem. Vagy talán igen? Azt tudom, hogy szeretem Ross-t. De szerelemből szeretném? Nem tudom.
Éppen mélyen a szemembe néz, és csillog a zöldesbarna szeme. Aggódó, mégis reménykedő a pillantása. Két keze az arcomon, s hüvelykujjával letöröl egy könycseppet. Azt teszem, amit most éppen a szívem diktál. Karjaimat átkulcsolom a tarkója fölött, így lecsökkentve a köztünk lévő távot, a szívem pedig hevesebben, egyre csak hevesebben ver. Egy pillanat, és még jobban magamhoz húzom, ajkai máris az ajkamon, és lázas csókcsatába kezdünk a tengerparton. Nyelve utattör a számba, az enyém pedig az övébe, és körözni kezdünk velük. Egy perc múlva a levegő hiánya elválaszt minket egymástól.
-Ezt most miért kaptam?-szeme csillog, a boldogság halvány  árnyalata jelenik meg pillantásában.
-Nem is tudom. Olyan dolgokat mondtál, én meg most gyenge vagyok, csak néztelek, és meg kellett, hogy csókoljalak... vagyis...-Hadartam el.
-Ne, nem mentegetőzz. Jó volt.
-Igen... csak.
-Semmi csak! Ezek szerint te is érzel valamit irántam?
-Igen.. vagyis.. nem tudom. Szeretlek Ross, de nem tudom, hogy ez most szerelem -e vagy csak barátság. Még nem éreztem ilyen ezelőtt.
Nem válsztolt, csak reménykedő képpel bámult engem.
-Most.... Most inkább menjünk haza.
-Jó.-válaszolta, a hangján egy kis csalódottság hallatszott.
Hazavitt, én pedig bementem és becsuktam az ajtót. Fél perc múlva csöngettek.
-Ross, miért nem mentél még el?-mondtam, miközben kinyitottam az ajtót.
-Mert egész úton gondolkoztam, és arra jutottam, hogy talán nem veszel komolyan engem. Pedig ez komoly! A Fenébe! Még sose éreztem ilyet ennyire ezelőtt. Gyere közelebb, add a kezed.-megfogta a csuklómat, ujjaimat széttárta, és a mellkasára helyezte, pont a szíve fölé, közben csak pár centi választott el minket.-Érzed ezt? Hogy mennyire dobog, mikoözben a közeledben vagyok? Ezt nem tudom letagadni. Ez komoly. Mert én szeretlek Ellie. Harmadjára vallom már be neked 2 nap alatt. Nem érted meg?-a szíve tényleg hevesebben vert.
-Ross...én... figyelj.... Most menj haza oké?
-De....
-Ross! Semmi de! Egyedül akarok lenni.. Kérlek menj el. MOST!
-Ellie én...
-Szia.-rácsaptam az ajtót.

Este 9 óra van. Életkedven a nulla alsó határát súrolja. Kedvem lenne megnézni egy sírós, szerelmes filmet, de annyi erő nincsen most bennem, hogy felálljak innen, a babzsákfotelemből. A farzsebemben rezegni kezdett a telefonom. Hanna és Kate is írtak nekem a közös Viber beszélgetésünkbe.
"Minden rendben csajszi?"
"Oké vagy?"
Nevetnem kell. Kate és én együtt olvastuk a csillagainban a hibát és azóta mindig csak okézunk. Mint Hazel Grace és Augustus. Erről jut eszembe! Megnézem a Csillagainkban a Hiba filmet. Gyors felpattantam, és a lépcsőn leszaladás közben visszaírtam.
"Oké leszek. Majd beszélünk hétfőn a suliban, mesélnem kell."
Rányomtam a küldés gombra, lezártam a telefonom, és gyorsan elindítottam a filmet laptopról, és kiraktam a tv-re. Beültem a kanapé sarkába, batakaróztam, és elkezdtem nézni a filmet. Közben észrevettem, hogy a telefonom világít.
"oké."
"Ok" -ezt írták vissza mindketten. Eszembejutott, hogy mit írt vissza Hazel erre Gus-nak. Még a filmben nem tartok ott, de erre emlékszem.
"Jesszus. Ne flörtöljetek velem!"
"Oké"-írta Kate.
"Komolyan Kate. Pont a filmet nézem. Ha nem hagyod abba elsírom magam a kelleténél előbb."
"Ó, ha sírni akarsz nézd meg a Ha maradnék-ot. Bőgtem mint állat!"-javasolta Hanna.
"Tudom, láttam. De a srác túlságosan emlékeztetne valakire, akire most nem nagyon szeretnék többet gondolni."-tényleg így éreztem. A Filmben Adam túlságosan is olyan mint Ross. Csak fekete hajjal.Egész nap rajta rágódtam. Jesszus! Nem bírom elhinni, hogy szeret! Ez.... basszus. Én mit is érzek iránta? A Barátom. Az egyik legjobb, sőt , az egyetlen, akit ilyen kevés idő alatt ennyire közel engedtem magamhoz. Megbízom-e benne? Igen. Megbíztam. Vagyis.... Ahj.... nem tudom. Amíg ez az egész dolog nem jött a képbe... Térjünk a lényegre. Tetszik nekem? Igen. Szeretem -e? Nem. Lehet. Nem tudom. Vele más, mint az előző pasijaimmal. Ahh..... nem tudom!Közben rezeg a telefonom.
"Mi?! Nem. Egyáltalán nem is hasonlít Christianra."
"Jesszus Hanna.... látszik , hogy szőke vagy.. Ross-ról beszélek."-írtam neki vissza.
"Ó? Mesééélj!"-írta Kate.
"Mondtam, majd hétfőn."
"Jó... nekem mennem kell, sziasztok!"-írta Hanna.
"Csá :*" írtam.
"Puszi"-írta Kate.
"Kate, figyu, én is megyek, nézem a filmet tovább."
"Oké. Szia csajszi! <3 Ne aggódj, Oké leszel"
"Oké"-ezt teljesen olyan, mint a filmben! De nézem is tovább. Pont ott tartanak, amikor először csókolóznak Amszterdamban, Anne Frank házában. Olyan édesek! Én miért nem találok ilyen fiút? Vagy.... Lehet, hogy már találtam?