25. rész

Éééééééés igeeeen!! Elérkeztünk a 25. részhez, ami egyben az évadzáró is. Eleve csak ennyi részesre terveztem a blogot, de mivel annyian írtátok (khmmm... igen kb az a három ember.... na mindegy) így folytatom a történetet tovább, egy második évaddal. Most nem a megszokott időben jön a rész, mivel tegnap nagyon elfoglalt voltam, és az istenért sem tudtam géphez jutni (pedig próbáltam, tényleg) így hát sajnos egy nappal később élvezhetitek csodálatos írásom.( Csak vicceltem)
Úgy tervezem, a következő évadban már nem keddenként, hanem szerdánként lesz új rész, mivel szerdán még több időm van alakítgatni. És jövőhéten-el kell szomorítsalak titeket- NEM LESZ RÉSZ!!! Átalakítom az egész kinézetet, új zenéket fogok berakni, a szereplő listája is átalakul, stb. És ehhez őszintén nekem nem elég 1 hét. De nem is húzom tovább az időt, jó olvasást! :)

Izgulva ébredtem fel, a szívem hevesen vert. El fogok késni! Ma van a ballagás!
Kitisztult a látásom, és láttam, hogy még teljes sötétség árasztja be a szobát. Az éjjeli szekrényen lévő digitális órára pillantottam, mely hajnali egy órát mutatott. Még ráérek. Ross békésen szuszogott mellettem, felsőteste fedetlen volt, csak a derekától takarta a takaró. Úgy döntöttem, kimegyek a konyhába egy pohár vízért. Feltápászkodtam, magamra kaptam a köntösöm, és ásítva kezdtem meg lépteimet a konyhába. Mikor kiértem gyorsan öntöttem magamnak egy pohárba vizet, majd megittam.

-Ellie! Hahó! Ébredj!-hallottam a hangokat. Válaszom pár álmos nyögés volt. Nem akarok még felkelni.-Kelned kell!-suttogta a fülembe. Igaz, még reggel van, de lehelete égette a bőröm.
-Csak még öt perc!
-Fél órája is ezt mondtad.
-Oké, jó.-mondtam mérgesen.

-Itt vagyok.-jelentettem ki, mikor a kis gyülekező csapathoz értem. Amy, Lily, Drew, és egy Page nevű lány, akivel egészen jóban vagyok.
-Jézus. El sem hiszem! Mindannyian itt vagyunk! És fősulira megyünk-mondta vidáman Amy.
-El tudom képzelni hogyan nézhet ki majd a szobátok.
-Nem leszünk kolisok. Ellie-hez költözünk.
-Úgy van. Az lesz a buliház!-mondtam.
-A mai nap a barátságunk napja!-kiáltott fel Lily.
-És Page, te melyik suliba mész?-kérdeztem a velem szemben ácsorgó vörös lányt.
-Ó, én a Stanford-ra. Ugye, elég jó eredményeim vannak, és a sport miatt ösztöndíjat is kaptam.
-Ez igen.-jegyezte meg Drew.
-Drew, igaz, hogy a tesód rendezett egy Eastern-es bulit, te pedig azt mondtad, hogy a te bulid?-kérdezte Page.
-Az félreértés volt.
-Jaj, dehogy volt! Csak menő akartál lenni.-nevettem.
-Ó, Ellie, rólad pedig azt beszélik lepattintottad a sztár pasidat Logan-ért.
-Na jó, ki a fene az a Logan?
-Hát Logan Holland. Vele voltál egész végig, miután a csávód elment.
-Figyelj Drew. Először is: Nem csávó, hanem Ross, és sosem csalnám meg. Csak dartsoztunk, és beszélgettünk, mert a "bulid"-mutattam az idézőjeleket két ujjammal a levegőben- rohadt unalmas volt.
-Ó, Ellie, Ross nem mondott neked valamit?-kérdezte kíváncsian Lily.
-Nem, miért?
-Nem is tudom... Riker olyan furcsa mostanában. Gondoltam hátha Ross tud valamit.
-Majd megkérdezem, de nem hiszem, hogy tudja.
-Ú, most kell beállni sorba.-mondta Page, mi pedig elindiltunk a megadott irányba.

-Üdvözlöm a szülőket, családtagokat, barátokat.-kezdte az igazgató.- Milyen gyönyörű nap ez a ballagáshoz. Köszönöm, hogy csatlakoztak hozzánk ezen a különleges napon, hogy megünnepeljük érettségizőinket. Lássunk is hozzá. Lily Abernathy.-könnyek szöktek a szemembe, mikor sorolta. Egy időszak lezárását ünnepeljük, ami nagyon hiányozni fog.- John Albrecht. David Bance. Sara Beasley. Audrey Bennett. Savannah Davis. William Duncan. Matt Freeman.-minden egyes névnél hatalmas tapsvihar tört ki.- Amy Gilbert. Jeff Gillies. Laurel Griffin. Drew Hudson. Thea Kellman. Abby Lance. Page Matthews. Jack North.-alig figyeltem a többi névre, mivel már csak hárman álltak előttem. -Elena Williams.-mondta a nevem, én pedig elindultam fel a pódiumra. Az igaztgató átadott.
Lesétáltam, és leültem a nekem kijelölt helyre.

Körülbelül fél óráig tartott még a bizonyítványok átnyújtása, és az egyéb beszédek elszavalása. Az igazgató-és a polgármester, aki időközben betoppant- köszönetet mondtak, hogy ennyien eljöttek, majd lezárták a tanévet.
Az összes végzős, aki jelen volt, feldobta a kalapját a levegőbe, jelezve, hogy szabadok vagyunk. Mekkora klisé! Végigölelgettünk mindenkit, majd haza lehetett menni. Ross-t kerestem a nagy tömegben, aki végül a hátam mögül szólalt meg.
-Szia.-mondta édesen, majd magához húzott, és megcsókolt.
-Szia.-mondtam, mikor elváltunk, és az ajkamba haraptam.
-Gratulálok!
-Köszi.
-Figyelj, beszélhetnénk valamiről?-mondta aggódó arccal.
-Nem várhat? Be kéne mennem a szekrényemhez, van ott még pár holmim.
-De, csak siess.
Elindultam az iskola bejárata felé, alig tudtam átverekedni magamat a hatalmas tömegen, de valahogy sikerült. A szekrényemből minden holmit kivettem, üresen állt ott, a díszítéseket, ragasztgatásokat eltávolítottuk.
-Ellie!-hallottam három lány hangját mögülem.
-Sziasztok.-köszöntem nekik.
-Két hét múlva, a szüleink parti házában, egy egész hét. Muszáj eljönnöd! Olyan lesz mint egy közös nyaralás!-mondta Amy.
-Jól hangzik. Benne vagyok.
-Ezaaaaz!-sikoltozott Page, majd megölelt.
-És, ha bármi történik, ha esik , ha szakad, akár tornádó lesz vagy láva folyik, akkor is megyünk. Elmondhatatlanul király lesz!-Áradozott Lily.
-Oké. Történjen bármi. Megígértem, és be szoktam tartani az ígéreteim. Jut eszembe, megígértem Rossnak, hogy hamar visszamegyek, beszélni akar valamiről.
-Ú, szakítás? Pedig olyan édesek voltatok. Mi történt?
-Amy, nem fogunk szakítani. Szerintem mi vagyunk a legnyálasabb legcukibb szerelmespár egész L.A.-ben.
-Hidd el, ha egy fiú azt mondja, beszélnünk kell valami fontosról, vagy megkéri a kezed, vagy szakít. Rosszabb eset, ha bemutat az anyjának.
-Hát, az anyját ismerem, elképesztően aranyos nő. A házassághoz fiatalok vagyunk, szakítani meg száz százalékban biztos vagyok benne, hogy nem fog. De most megyek. Majd találkozunk. Sziasztok!-mondtam hátrálva, miközben integettem nekik.

-Na, miről akartál beszélni? Egyébként, én is mondanék valamit.-kérdeztem Ross-t, mikor egy eldugottabb helyre értünk, ahol kevesebb ember volt.
-Akkor mondd.
-Nem, ráér. Mondd te.
-Tudod, most eléggé felkapott lett a banda...És a menedzserünk... szóval... fokoznunk kell ezt az egészet. És hát... remélem van útleveled, mert világturnéra megyünk.-mondta, a végén picit feloldódottabban.
-Ez nagyszerű! És mikor indultok?
-Holnap.
-Mi? És meddig?
-Majdnem egy év.
-Nem. Ross én nem mehetek csak úgy el. Megígértem a lányoknak, hogy két hét múlva velük töltök egy hetet. Ez lett volna az én hírem, de elkicsinyűl a tied mellett.
-De le tudod mondani!  Kérlek, gyere velem! Csodálatos lesz!
-Ross, nem lehet! Én...Fősulira megyek. És nem venné jól ki magát, ha kihagynék egy szemesztert.-szemeim megteltek könnyel.
-Ellie...
-Hidd el, mindennél jobban szeretnék veletek menni, de egyszerűen nem tudok! Itt a helyem, nem tudom megtenni, hogy fogok mindent és utazgatok egy éven keresztül. Ez abszurd. Meg kell értened.
-És mi lesz velünk?-mondta könnyes szemmel.
-Fogalmam sincs...
-Végül is.... azt mondják a szerelemben nem számít a távolság.
-Igaz. A legutolsó dolog amit tenni akarok, az az hogy szakítunk... De a távkapcsolat nagyon nehéz. Kínszenvedés lenne.
-Igaz... Akkor? Itt a vége?
-Nem akarom...
-Én sem... De valamit muszáj tennünk.
-Tudom. Csak nem bírom elfogadni.
-Én sem.-szipogott. Kevésszer láthattuk eddig Ross-t sírni, engem meg végképp, de ebben a pillanatban, mindketten könnyeket hullattunk.
-Szembe kéne néznünk vele.-suttogtam magam elé meredve.
-Igen. Akkor, hát, vége van.
-Vége.
-Egy utolsó ölelés?-tárta ki karjait.
-Nem az utolsó.-mondtam, és hozzá bújtam. Szívem helyén egy fekete lukat éreztem most, ebben a pillanatban. Nem igaz a kifejezés, hogy összetörik a szíved, mert ez.... hát ez pontosan olyan, mintha valaki benyúlt volna a mellkasomba, és kihúzta volna azt.
Egy perc múlva Ross elengedett.
-Hát, akkor.... Viszlát Ellie.
-Viszlát.-töröltem a könnyeimet. Közben azt vettem észre, hogy sötétedni kezd, csak a naplemente narancsos színe világítja meg az eget. A parkoló kiürült, csak az én autóm állt már ott, a szokott helyén. Könnyeimtől alig látva kutattam a táskámban a slusszkulcsomért, de nem találtam. Jobbnak láttam, ha kiborítom, majd mindent visszateszek: persze a kulcsot nem.
Ahogy csak tudtam kihúztam a cipzárt, majd fejjel lefelé tartva a táskámat rázogatni kezdtem. A tartalma az aszfalton hevert, a kupac közepén pedig a slusszkulcs hevert.
-Fenébe, hogy nem találtam.-jegyeztem meg magamnak. A számba vettem a tárgyat, majd a többi cuccot kezdtem el pakolgatni a táskámba.
Lépteket hallottam magam mögül, lassú, de nehéz emberhez tartózó járást állapítottam meg. Nem sokra emlékszem, a következő, hogy egy fekete zsák van a fejemen, és egy tű szúródik a nyakamba, amiből aztán folyadékot lövellnek a véráramomba. Azonnal elkábultam.

Egy sötét szobában térek magamhoz, izzadt vagyok;bár ez nem meglepő a párás levegőt tekintve. Egy villany kapcsólódik fel, ami egyenesen az arcomba világít.
-Elena...-szólított meg az érces, de magabiztos mély férfi hang a hátam mögül. Lassan felemelkedtem a guggolásomból, és megfordultam. Ismerős arc fogadott. Fejemben lejátszódott a pár héttel ezelőtti eset, csak a férfi szürke, kapucnis pulóvert viselt, és pisztollyal lövöldözött. Előle futottam.
-Honnan tudja a nevem?
-Egy ilyen szép lánynak könnyű megszerezni a nevét, főleg, ha apuci és anyuci meghaltak. A rendőrségnél érdekes akták vannak ám...
-Mit akar tenni? Nem tettem maga ellen semmit, viszont, majdnem megölt.
-Igen.-nevetett.-Tudod, pont ez itt a probléma. Csak majdnem. Viszont, te kihívtad rám a mocskos zsarukat, kislány.-Amint kimondta, arcom találkozott e tenyerével; egy órási erejű ütést mért rám, a fülem sípolni kezdett, az arcom elmondhatatlanul sajgott.
Még három ütést kaptam erre a felére az arcomnak. Pár perc múlva, kissé magamhoz tértem, fel tudtam mérni a szobát, ahol tartanak. Sima beton, semmi sincs bent, csak ez a szék, és a nagy erejű lámpa, ami még mindig rohadtul a pofámba világít. A kezeim hátra vannak kötve a széken, a lábaim a szék lábaihoz, mozdulni sem tudok.  Mögöttem egy acél ajtó lehet, mert az előbbi nyikorgásból azt szűrtem le, és egy lépcső. A pasi egy lépcsőfokon jött le. Nem lehet messze tőlem. A helyiség talaján áll a víz.
Az ajtó nyitódását hallom, de léptek nem tartoznak hozzá. Hangokat hallok kintről.
-Fenébe, Josh, itt vannak a zsaruk!
-Mi a fasz? Intézd el őket Tom. Most. Én elintézem a lányt.
-Vigyázz haver, balesetnek tűnjön!
-Ó, abban biztos lehetsz.
Mérgesen, és gyorsan lép be a pasas;feltételezem Josh. Becsapja maga mögött az ajtót, hangjára összerezzenek.
-Most mindennek vége, szépségem.
Nem bírtam megszólalni. Biztos, a szer amit adott, lebénította a nyelvem, és csak most érzem a hatását. Nehezemre esett még az állkapcsomat is mozdítani.
-Ettől majd szépen nyugodt leszel.-mondta, és az alkaromba fecskendezett valamilyen nyugtatót. Elkerekedett szemem láttán hozzátette: -Ne aggódj, csak egy kis válium.
Ó, egyáltalán nem aggódok, baszd meg! Végül is, csak éppen benyugtatóztál, mozdulni sem bírok, te pedig meg fosz ölni!-gondoltam.
-Josh, siess már a kurva életebe!-kiabált be egy alak.
-Készen is vagyok. Húzzunk innen.-mondta, de mielőtt kiment volna, felborított engem a székkel együtt. A halántékom egyenesen találkozott a lépcsőfok élével, a fájdalom a fejemben robbanásszerűen tombolt végig. Nyugodt voltam, küzdeni pedig nem tudtam.

Sokszor gondolkoztam már azon, milyen lehet a halál. Most választ kaptam rá: semmilyen. Nyugodt vagyok, békés, de semmit nem érzek. Felszabadulást, megkönnyebbülést, semmit. De még nem igazán haltam meg. Halkan hallok hangokat, gyors lépteket., de nem érzékelem őket. Ézrem, ahogyan ráznak, egyszerre hat kéz vizsgál engem, de az is lehet, csak hallucinálok. Sőt, biztosan. Reménykedem, hogy van még kiút innen, de reményem felesleges. Két út van: a könnyebb, azaz a halál, vagy a nehezebb, a küzdés az életben maradásért.
Nekem már nincs miért küzdenem.

24. rész

18+

Egy hullámvasúton vagyok, mellettem Ross ül. Hangosan nevetgélünk, sikítozunk, mikor kanyarok, emelkedők jönnek. Önfeledtül szórakozunk; felszabadult vagyok, csakúgy, mint mindig, mikor vele vagyok. A legnagyobb hullámmal nézünk szembe. Nagy lendülettel felmegyünk a tetejére, majd pár másodperce a kocsi megáll. Csak annyira, hogy körülnézhessek magam körül. Senki más nem ül itt. Senki más, csak mi. A hullámvasút autója megindul, majd egy csavar mozogni kezd. Fa- és fémdarabok hullanak szét minden felé. A föld megnyílik alattunk, vörös és narancsszín lángok közé érünk. Tudom, hogy megállást csak a következő helyen találok: a végben. Minden dolog sötétvörös, izzasztó melegség van. Egy hatalmas nagy trónnal állunk szemben, arany és rubinvörös színekben pompázik. Benne egy alak ül. Ilyen messziről még nem ismerem fel. Ross eltűnt mellőlem, sehol nem találom. Még mindig a hullámvasút autójában ülök; az egészet vér fedi. Gonosz nevetésre leszek figyelmes.Kapkodom a fejemet a hang irányába, de minden alkalommal másfelől jön.
Izzadtan, zihálva ébredek. A szobát beteríti a júniusi déli napfény világossága. A szekrényemen piros ruha lóg, kalappal. Holnap. Holnap vége az egésznek. El sem hiszem. Annyi év szenvedés után, nem gondoltam volna, hogy valaha leérettségizek. De huszonnégy óra múlva, már a kezemben lesz a bizonyítványom, és elkezdődik a nyár. Főiskolára megyek, magam mögött hagyhatom mind azt, ami a középiskola alatt történt velem. Egy részem úgy érzi, új életet kezdhetek, a másik részem pedig fél attól, mi várhat rám.
Kikászálódok az ágyból, rendbe teszem az ágyneműt. A szekrényemből egy sima pólót és egy szoknyát veszek ki, majd bemegyek a fürdőbe. Ma Amy-vel és Lily-vel ebédelek. Folyatni kezdem a zuhanyból a vizet, beállítom a megfelelő hőmérsékletet, majd miután levetettem a pizsamámat, beállok a sugárzó víz alá. A langyos folyadék hője átjárja testem, lemossa rólam a rémálom okozta izzadságot.
Halvány sminket dobtam fel, felöltözem, a hajamat begöndörítettem. Pár perc kérdése, és Amy jön értem, hogy elmenjünk a plázába. Nem nagyon szoktam csajos napokat tartani, de most, év végén úgy döntöttem, megérdemlem.

-Többször is csinálhatnánk ilyen csajos napot!-mondta Amy, mikor a fagyinkat kanalazgatva sétáltunk, egy elhagyatott környéken. Állítólag ez a legjobb fagyi a városban, bár én nem éreztem valami nagy különbséget.-Az egészben a gáz, hogy elég ijesztő helyen van ez a fagyizó.
-Nem olyan vészes.-mondom. Láttam már rosszabbat is az életben.
-Azt mondod?-állt meg Lily az utca sarkán, elszörnyedt képpel. Reszketni kezdett, nagyobb levegőket vett, gyorsan. Közelebb siettünk hozzá.
-Tartozol te ribanc! Most add meg, vagy teszek róla, hogy soha többé ne kelljen drogot használnod!-üvöltötte egy szürke kapucnis pulcsiban álló férfi. Fegyvert fogott egy túlságosan is rövid ruhában lévő nőre, akit két fickó fogott le. Sminkje elkenődve, zihált.
-Ne, kérem! Ígérem, megadom! Adjon még pár napot!-könyörgött a nő.
-Már három hetet késik a lóvé Page. Nekem is meg kell élnem.-A fickó keze megfeszült a pisztolyon;lőni készült.
-Ne, Johnny, ne tedd ezt! Kérlek!-kiabált a nő, sírva.
Könyörgése nem ért semmit. Mindhárman megrezzentünk a puffanás hangjára, Amy és Lily futni kezdett. magassarkújuk kopogása magára vonta a figyelmet. A három pasas felém nézett, elengedték a nőt, aki a földre esett. Felém indultak. Futni kezdtem. A félelem eluralkodott rajtam. Szemtanúja voltam egy gyilkosságnak. Futottam, ahogy csak tudtam, egyik lábamat szedtem a másik után. Egy pillanatra magam mögé néztem, de nem álltam meg. Futottak utánam, Befordultam egy utca sarkán, ahol Amy-re és Lily-re, akik szuszogva, a térdükre rogyva állnak.
-Hívjátok a rendőröket!-utasítottam őket, és tovább futottam. Még szerencse, hogy tornacipőt vettem fel!
Megcsörrent a telefonom, amit a képernyőre pillantás nélkül felvettem.
-Szia Ellie!-köszönt bele a szívemnek megnyugvást adó hang.
-Szia Ross!-mondtam, majd egy utcán befordultam, és szorosan a falhoz támaszkodva megálltam.
-Minden rendben?
-Öhm... persze.
-Biztos? Átmenjek?
-Most nem nagyon vagyok otthon, de öt perc múlva indulj el hozzám. A kulcs a lábtörlő alatt van. Menj be, és ne engedj be senkit. Majd hívlak, oké?
-Ezt nem nagyon értem...-kinéztem a rejtekhelyemről, és a pulcsis fickókat láttam közeledni.-most mi...
-Ross, most mennem kell. Majd mindent elmesélek.
-Oké, de én...
-Szeretlek bébi.-mondtam, majd sietve kinyomtam. Futni kezdtem tovább, de egy rácskerítéshez jutottam. Nem bírtam tovább futni. Megdermedtem, körülnéztem, kerestem a menekülési lehetőségeket, de nem jutottam semmire, csak a kerítés átmászására. megfordultam, láttam, hogy a három fickó már közeledik, nekem pedig már nem maradt választásom. Gyorsan kellett cselekednem. Egyik lábamat a másik után tettem a metszések között lévő lukakba. Úgy másztam, mintha az életem múlna rajta ; lehet, tényleg így is van. Kezeket éreztem a vádlimon, erősen húzott lefelé, alig bírtam mozdulni. Már majdnem túljutottam a kerítésen. Azt a lábamat, amelyet leszorítottak, rángatni kezdtem, és sikerült fejbe rúgni az illetőt. Átlendültem a kerítés másik oldalára, majd leugrottam a talajra. A másik két fazon már nem tudott utolérni, így lassan elkezdtek indulni felém. Nem tudtam mit akarnak csinálni, de aztán az oldalzsebükhöz nyúltak. Elővettek mindketten egy fekete, rövid csövű pisztolyt, felhúzták. Hallottam a kattanást. Az adrenalin a testemben alábbhagyott, rettegés vette át a helyét. Tüzelni kezdtek, durranásokat hallottam. Eddig csak hármat, eddig egyik sem talált el. Az agyam újra működésképes lett, azonnal futni kezdtem, aztán a legközelebbi utcában befordultam jobbra. Próbáltam visszajutni oda, ahol legutóbb láttam a lányokat.
-Jesszusom Ellie!
-Jól vagy?-mondta egyszerre Amy és Lily, amikor visszaértem hozzájuk. Azonnal a nyakamba uhrottak, átöleltek.
-Semmi bajom.-nyugtattam őket.
-Oké, a kocsim itt van két sarokra, menjünk haza.-javasolta Amy.
-Rendben.-egyeztem bele.
-Jól van.-suttogta Lily, és megsimította a hátam.
-Haza vigyelek, vagy hova?-kérdezte Amy, amikor beültünk a kocsiba. Hátra ültem.
-Igen.-válaszoltam egyhangúan.-Odaértek a rendőrök?
-Igen. Nem sokkal egy csomó lövöldözés után.
-Azt hittem meghaltál.-mondta Lily.
-Jól vagyok.
Egész úton nem szóltam hozzájuk, de nem is tudtunk volna mit mondani a minket ért sokkhatástól. Kinéztem az ablakon, és úgy néztem, ahogy Los Angeles utcái sietnek el a szemem előtt. Aztán egyszer csak a házammal találtam szembe magamat. Ross autója a felhajtón állt, így Amy-nek az utcán kellett megállnia. Kiszálltam, egy halk "szia"t odadobtam nekik. Minél jobban be akartam jutni a házba, magam mögött hagyva a mai napot, minden rossz emlékemet kizárva, Ross-ra volt szükségem. Benyitottam. Ross a konyhaasztal melletti székek egyikén ült, a térdére könyökölt, arcát a tenyerébe temette. Azt ajtó nyilásának hangjára felfigyelt, tekintetében megkönnyebbülés látszódott. Felállt, hozzám sietett. Becsuktam magam mögött az ajtót, én is siettem felé. Szorosan átöleltem, ajkai siklottak enyémen, nyelve olyan erővel tört utat a számba, keresve enyémet, mintha az élete múlna rajta. Ebbe a csókba beleadott mindent: az összes aggódást, gyötrelmet, boldogságot, szerelmet. Felszabatító érzés volt, tudtam, most csak egy dolgot akarok a világon, az pedig az ő társasága. Zihálva váltunk el egymástól, homlokát homlokomhoz támasztotta.
-Aggódtam érted.-suttogta.
-Semmi bajom. Jól vagyok.-kezeim közé fogtam a fejét, és lágyan megcsókoltam. Kezeim az ingét kezdték el kigombolni.
-De mi történt?
-Erről majd később.-mondtam az ajkamba harapva. Most csak azt tudtam, hogy kívánom őt. Lerántottam róla az inget, számat övére nyomtam.
-Mit művelsz?-lökött el magától.
-Nem egyértelmű?
-Mi?! Nem... Most nem!
-Ross. Ma majdnem meghaltam. És egy dolog járt a fejemben; hogy újra láthassalak. És itt vagyok, kutya bajom! Használjuk ki az időt, mert ki tudja, meddig lehetünk még együtt.
Nem habozott, másodpercekbe sem telt, hogy ajkát az enyémre nyomja. Vadul csókolt, falta a nyelvem. Kezei blúzom alá csúsztak, felgyűrve azt annyira, hogy a melltartóm fele már kint volt. Annyira váltunk el egymástól, hogy a pólómat levehesse, majd ismét egymásnak nyomultunk. Ross hátranyomott a falhoz, lábaimat csípője köré fontam. Kezemmel végigsimítottam a hátán, amibe beleborzongott. Megfogott a fenekemnél, ajkaink nem váltak el egymástól. A szobámba vitt, lassan sétált, hogy el ne ejtsen. Letett a földre, meg kellett fognom a felkarját, hogy meg tudjak állni a lábamon. Csókolgatni kezdte a nyakamat. A kulcscsontomnál megállt, szívni kezdte. Felszisszentem, mikor már éreztem, hogy fáj. Apró puszikkal haladt tovább, beborította az egész felsőtestem. A farmerja pereméhez nyúltam, vacakoltam a kigombolással. Ross ajka visszatért az enyémhez, kezével nekem segített kigombolni a nadrágját, amely a bokájához hullott, miután sikerrel jártunk. Egy apró mozdulattal lehúzta rólam a szoknyát, bugyival együtt, így már csak egy szál melltartóban álltam előtte. Egy pillanatra eltávolodtam tőle, majd egyik tenyeremet ráraktam a mellkasára, rálöktem az ágyra. Fölé másztam, megcsókoltam, majd leheletnyi puszikkal haladva lefelé kényeztettem. Alsógatyája pereménél megálltam, az agyag alá dugtam egy-egy ujjam mindkét oldalról, majd lassan lehúztam a ruhaneműt róla. Merevedő férfiassága kipattant. Az ajkamba haraptam a látványtól. Ross megragadt, visszahúzott magához, szenvedélyesen megcsókolt. Kiegyenesedtem, csípője mellett térdeltem. Megfogott a derekamnál, erősen tartott, lassan magára engedett. Olyan jó érzés volt, így teljesen magamban tudni! Lassan mozogni kezdtem, előre-hátra, Ross alulról kisebb döfésekkel fokozta az élményt. Köröztem a csípőmmel, lehajoltam megcsókolni őt. A hátamon matatott, kicsatolta a melltartómat, majd a szoba másik végébe dobta az anyagot. Kiegyenesedtem, kezeibe vette melleimet, markolászni kezdte őket. Az én kezeim felsőtestére kalandoztak, kockáit simogattam. Ross magához húzott, megcsókolt, majd egy másodperc múlva alatta voltam. Ajkaink elváltak, Ross a fejem mellett könyökével támasztotta magát. Gyors tempóba kezdett, erősen döfött. Minden egyes lökéssel érintette a g- pontomat. Az alhasamban minden izom megfeszült, már nem sok hiányzott ahhoz, hogy a csúcsra érjek. Ross nem állt le, nem is lassított, sőt, inkább gyorsított is. Férfiassága remegni kezdett bennem, majd belém lövellte nedvét, amely engem is túl juttatott a határvonalon. Ross hátába haraptam, elfogva a hatalmas sikoltást, ami következett. Körmeim hátába vájtak. Ő a fejét a nyakamba hajtotta, szintén harapva azt.
-Jesszus.-nyögte, mikor kihúzhódott belőlem. Mellém gördült, karjába vont, szorosan ölelt magához; még a levegő sem férkőzhetett volna közénk abban a pillanatban.
-Nem kéne hazamenned?-törtem meg a pár perces meghitt csendet.
-Kéne. De ha választanom kell a nagy nyüzsgés között, és aközött, hogy most itt vagyok veled, szerintem megtaláltam a nyertest.
-Akkor most mész?-kuncogtam.
-Dehogy.-mondta, de nem találta humorosnak amit előbb mondtam.-Soha nem hagylak itt. Soha nem hagylak el, ha csak el nem küldesz. Mindig itt leszek neked. Akár tetszik, akár nem.
-Ezt most miért mondod el? Mármint, miért éppen most?
-Ellie! Majdnem maghaltál! Egy bölcs barátom egyszer azt mondta, hogy használjuk ki az időt.
-Csak bölcs?
-Bölcs, gyönyörű, okos, csinos, bátor és az én barátnőm. Nem mellesleg jó az ágyban is!-kuncogott.
-Te állat!-nevettem.
-Egy dolgot nem említettem.
-Na mit?-emeltem fel a fejem.
-Hogy szeretlek. Elmondhatatlanul, visszavonhatatlanul szeretlek.
Szavai villámcsapásként értek. Tudom, hogy szeret, már többször közölte velem, de ebben a helyzetben és pillanatban nincs jobb dolog, amit mondhatott volna.
-Én is szeretlek.-mondtam, majd megcsókoltam.